Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-25 / 168. szám
19 4 1. J U C 1 U S 25 NÉMET GYALOGSÁGI ÄLLÄS A KELETI HADSZÍNTÉREN A Kormányzói Póri ünneps’te i 8 rr I f r I r • I rr I r a felsőház es képviselőhöz Pénteken tárgyalják a házassági törvény ufabb szabályozását javaslatot Budapest, Julius 24. (MTI) A képviselő- ház csütörtöki ülését T ásnád' Nagy András etnök fél egykor nyitotta meg. Az ülés elején megemlékezett a kormányzó' pár házasságának évfordulójáról: —■ Hódolatunk és tiszteletteljes ragaszkodásunk felkeresi e napon ŐfÖméltóságát. Hálás szívvel köszönjük a Gondviselő Istennek, hogy öt és nemeslelkü hitvesét jó egészségben, friss erőben megtartotta és rájuk e napon a Mindenható áldását kérjük. Az elnök szavait a képviselők helyükről felállva hallgatták végig és hosszantartó tapssal és éljenzéssel fogadták Ezután Bocsáry Kálmán előadó beterjesztette a képviselőház és a felsőház együttes bizottságának jelentését, majd Budinszky László mentelmi jogának megsérétését jdöntette be. Minthogy az ülés egyetlen tárgya a további teendó'k iránti intézkedés volt, az elnök indítványozta, hogy a Ház legközelebbi ülését pénteken délelőtt 11 órakor tartsa és óéinak napirendjére kitűzik a házassági jogról szőlő törvény kiegészítéséről szóló törvényjavaslatban a két Hóz együttes bizottsága részéről eszközölt módosítások felelt való döntést. Rassay Károly elleninditványt tett az elnök napirendi indítványával szemben. Indítványozta, bogy a holnapi ülesre tűzzek ki a feleégsértés. lázadás és hasonló büneselekmé- nyék büntetéséről szóló igazságügyminiszten j javaslat tárgyalását. Badocsay László igazságügyminiszter szólalt fel. Megállapította. hogy továbbra ts fenntartja azt a korábbi kijelentését, hogy c 15. §-ban foglalt intézkedések meggyőződése szerint szerkezetileg nem tartoznak a házassági törvény újabb szabályozásához. Hang súlyozza azonban, hogy esak szerkezeti!es: nerc tartoznak oda. De ha mégis elfogadják a 15 ţ-ban foglaltakat,, ezt azért teszi, mert egy tisztán szerkezeti kérdésen nem múlhat egy ilyen fontos kérdés szabályozása. Végül Bajniss Ferenc felszólalásában kijelentette, hogy teljesen csatlakozik és elfogadja az igazságügyminiszter fejtegetéseit. Az elnök ezután elrendelte a szavazást. A képviselőház túlnyomó töbh-égp elfogadta az elnök napirendi indítványát. Az ülés negyed 2 órakor ért véget. A felsőház ülése A felsőház csütörtöki ülését báró Perényi Ztlgmond alelnök negyed 1] órakor nyitotta meg. Nariirend előtt megemlékezett a kormányzói pár házassági évfordulójáról. — A Kormányzó Ur őfőméltósána és a Föméltóságu Asszony a napokban ünnepelték háza-só ykötésük évfordulóját — mondotta. Az Ó ünnepük, a mi ünnepünk: minden becsületes magyar ember ünnepe. Most, amikor mi is kifejezzük irántuk a nemzet ragaszkodását. nem hallgathatjuk el, hogy az fí eszményi életük áll előttünk a szeretet, a hu- 'ég ég kötelesség ragyogó példájaképpen. Adjunk hálát a Mindenhatónak és kérjük, hogy áldja és segítse és nagyon sokáig éltesre őket. Az elnök szavait a felsőház tagjai állva hallgatták meg és tapsolták végig. Kegyelete? szavakkal emlékezett, meg az alelnök Puky Endréről, a felsőlmz tagjának elhunyta,ró1!. Javasolta, hogy emlékét örökítsék meg az ülés jegyzőkönyvében, Ezután beterjesztette a képviselőház és a felsőház együttes bizottságának jelentését és kérte a tárgyalás lefolytatására a sürgősség kimondását, hogy a javaslat mielőbb törvényerőre emeltessék. A felsőház ezután áttért, a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. t. c. kiegészítéséről és módosításáról, valamint, az ezzel kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről a képviselőhöz és a felsőház együttes bizottsága között a 9. szakasz tekintetében felmerült ' ellentétek letárgyalására. A javaslathoz elsőnek báró Prónay György szólt hozzá. Kijelentette, hogy nem szavazza meg a jelentéstételit, mert a bennefoglalt módosításokat nem tartja megfelelőnek és kielégítőnek. Véleménye szerint, a 150 tagú bizottság tagjai túllépték hatáskörüket, mert uj paragrafust vettek be a törvényjavaslatba, Móra marossziget, július 24. Az elmúlt héten Aknasugatagon történt borzalmas bűntény ügyében megindult erélyes nyomozás eredménnyel járt. Megírtuk, hogy özv. Molnár József né 54 éves akmasugatagi kémémyseprő-vállallkozónő rablógyilkosság áldozatául esett. A nyomok alkalmazottja, Tronkos Miklós kéményseprő- segéd felé vezettek, aki az as&zomnyal alkals9t megwfH oztatt'ólé a törvény javaslód címét, holott a képviselőhöz és felsőház kozott felmerült ellentétek elsimítása a 9. paragrafusra vonatkozott. Hivatkozott egy idevonatkozó törvényre és megállapította, hogy az együttes bizottság hatáskörén túllévő kérdésben járt el, tehát olyan intézkedést tett, amely a hozzáintézett módosító javaslattal nincs összefüggésben. Felszólalása után határozati terjesztett elő, amely szerint az ogyüttes bizottságnak ez a ténykedése nem szolgállhat precedensül a jövőre nézve. Balogh Jenő volt a következő felszólaló. Megalapította, hogy a 150 tagú együttes bizottság a legnagyobb körültekintéssel járt el. Hangoztatta a javaslat törvényerőre való in élésének szükségességét és hangsúlyozta, hogy minden magyar ember, aki a nemzet jövőjét szolgálja és egyetért az idők szellemével, a törvény javadat elfogadása mellett foglal állást. Végül rámutatott arra, hogy nem tartja zerünek a törvényjavaslat tárgyalásának napokig való elhúzódását. Tőreky Géza felszólalásában kifejtette, hogy az egyeztető bizottság a képviselőház és a felsőház között kialakult, ellentétes, álláspontokat a legaprólékosabban kivizsgálta, az ólé az alternativa elé került, hogy a módosítási javaslatot elfogadja, vagy nem fogadja el. Mintán a bizottság tagjai minden idevonatkozó kérdést egyeztettek, létrejött az uj 15. paragrafus, amely részletezi mindazt, ami a 9. paragrafusban összefoglalva fenn áll. A 9. paragrafus ugyanis kimondja, hogy nemzsidó zsídval nem köthet házasságot. A 15. paragrafus viszont elejét veszi cmnak « veszedelemnek, hogy zsidó nemzsidóval házasságon kívüli viszonyt folytathasson. Tehát a beiktatott 15. paragrafus minden vonatkozásban kiegészíti a másikat. Éneikül az uj házassági jogról szóló törvény módot nyújtana ellene szegülő vétségekre és bűncselekményekre. Végül ismét báró Prónay György szólalt M. Kijelentette, hogy határozati javaslatával a mai nehéz viszonyok között nem az ellentétek kiélezésére törekedett. Egyébként egyáltalán nem tartja helyénvalónak ezekben az időkben azt, hogy a képviselőhöz és a felső- ház közölt, ellentétek merüljenek fel. Mindössze azt állapította meg, hogy az együttes bizottság jelenlegi hatáskörét túllépte és ez a tény a jövőre, nézve nem szolgálhat precedensül,. Határozati javaslata ezt a megálla- pitást tartalmazza. Felszólalása után az alelnök elrendelte a szavazást, melynek eredményeképpen a felsőhöz a határozati javaslatot elvetette. Ezután a felsőház tulnyomórésze elfogadta a 9. paragrafus módósíták'áról "szóló jelentést és a 15. paragrafust, is. A napirend letárgyalása után az alelnök közölte, hogy a felsőház legközelebbi ülésének összehívásáról a körülményeknek megfelelően fog intézkedni. A felsőhöz csütörtöki ülése, 12 órakor ért véget. martatása óta. közös háztartásban lakott, noha a férfinek Nagybányán felesége ós három gyermeke él. A megindult vizsgálat során a szomszédok előadták, hogy a gyilkosság felfedezése óta eltűnt. Tronkos Miklósra munkaadónője panaszkodott, félt tőié. Ugyanekkor a szomszédok azt is előadták, hogy Tronkos a rossz bánásmód miatt többször panaszkodott Molnáméra. Müszeti HkaaBB Azt mondta, hogy az asszony nem adja ki fizetését, holott a kereset fele őt illeti, enni is alig kap töle> heteken át csak puliszkával tartja, már a munkához sines ereje és nem tud. családjának pénzt küldeni. Tronkos felesége nemrégiben Aknasngata- gon járt az uránál, el panaszolta, hogy gyerekeivel együtt éhezik s pénzt kéri tőle. Tronkos meg is ágérte, hogy pénzt szerez. A gyilkosság felfedezése után a nyomozó közegek elsősorban is őt keresték és Felsőbányán el is fogták. Tronkos a vallatása során először konokul tagadott, egykedvű válaszokat adott, szenvtelenül nézte végig özv. Molnámé felboncolását. Harmadnapra azonban megtört és vallomásra jelentkezett. Beismerte, hogy a bűntényt valóban ö követte el, mert családjának kenyeret akart vinni. Elmondta, hogy ez év februárja óta áll Molnámé szolgálatában. akinek munkábalépése idején biztosítóikul 1000 pengős takarékkönyvet nyújtott át, az özvegyasszony azonban őt nem fizette rendesen és nem tudott családja eltartásáról gondoskodni. A gyilkosság előtt két nappal, amikor felesége megjelent nála. és pénzt kért tőle, elhatározta, hogy pénzt kerít, de az özv egy asszony mindössze 5 pengőt adott neki. Ő éjszaka előbb el is indult, de útközben eszébe jutott, hogy mit is fog csinálná családja atz öt pengővel. Tudta, hogy Molnámé padlásán zsir és liszt van, ezért visszafordult. FelHopózott a padlásra, egy kis zsákba nullás tisztet vett és éppen távozni igyekezett, amikor Molnámé a zajra felébredt és azzal fenye gette meg, hogy feljelenti a csendőrségm, A segéd, előadása, szerint, könvörgott, hogy ne tegye szereftosát- lemné, de Molnámé hajthatatlan maradt. — Elveszítettem a fejemet — vallotta tovább a gyilkos — nekirohemtam az asszonynak. Mohiamé a lépcsőről leesett az udvarra, fejét beleütötte egy kőbe és elvesztette, <ts eszméletét. Lehajoltam hozzá és hajénál fogva addig vertem az éles kőhözi amíg gondoltam, hogy élet vem benne. Tronkos ezután elbeszélte, bogy a, lakásban mindent felforgatott, magához vette a takarékkönyvét, lisztet, zsiri, ágyneműt csomagolt össze s a közeli erdőben elrejtette. Igyekezeti magáról elterelni a gyamd< ez azonban nem sikerült. Tronkos előreláthatólag rögtönitélő bíróság elé keiül. Megállapították azt is, hogy rovott- multi, mert lopás miatt Dósén nyolc hónapos büntetést töltött ki. Oriósi tömegsírban találtak rá a spanyol polgár- háború 1155 áldozatára Barcelona, Julius 24. Óriási tömegsírt Sori értek fel Moncada kis katalán városban. A sirgödörben 1155 holttestet találtak. A polgár- háború idején a köztársaságiak Barcelonából ide hurcolták áldozataikat. 20—30-as csoportokban fal e|é állították és gépfegyverrel lekaszálták őket. A holttesteket egyszerűen beledobták egy óriási gödörbe A most feltárt, tömegsírból előkerült halottak személyazonosságát igyekeznek megállapítani, ez azonban ma már csak ritkán sikerül. A halottak között mindenesetre felismerték eddig Barcelona volt püspökét és öt tábornokot. Filmhíradók számára rendezték a moszkvaiak „könyörgő istentiszteleteit" Berlin, julius 24. Azokra a moszkvai törekvésekre, amelyek az angol-amerikai világgal el akarják hitetni, hogy a Szovjetunióban visszatért a vallásszabadság, érdekes fényt vet egy külföldi nyilatkozata, aki röviddel ezelőtt hagyta el Moszkvát. Megállapítja, hogy az orosz egyház, amennyiben még neszélhetünk róla, teljesen passzív magatartást tanúsít. A hivatalos athéista újság, >,Az Istentelen“, teljes intenzitással folytatja, tovább vallásellenes propagandáját. A bolsevizmns ellem harcban résztvevő nyugati hatalmakat az em’itett lap „fasiszta kutyáknak" nevezi, vagy ,,nyugati keresztény kutyák'' jelzővel illeti. A nyilatkozat, amely az egész világon nr.n- demütt nagy érdeklődésire tart számot, megállapítja, hogy a sokat emlegetett egyetlen nagyobb moszkvai „könyörgő istentisztelet" ki- mi r.dott bohózat volt. Az „istentHők" gyülekezete, amely Szovjetoroszország győzöl tűéért imádkozott, odaállított statiszták képét mutatta. Utólagosan vallóban kiderült- az embereket összeterelték hogy az amerikai filmhíradó számára felvételeket készítsenek róluk. Szovjet résizről art a felvilágosítást adták a statisztáknak, hogy a cári időkkel foglalkozó felvételeket készítenék. A valóságban azonban angol- amerikai propagandacélból rendezték meg az „istentiszteletet EGYETEM MOZGO Srombe»ti b Leányinlézel egy királyleány romantikus szerelmének története. Rendezte: IBolvóry Géza, fősz.: Angela Salioker, Aliiio HcrWae» Ma, pénteken Hórom «rcyv-llefjény nííesíiira« Felemelték Kolozsvárott a benyér-fejadaqof KOLOZSVÁR, .julius 24. Néhány napon belül a kolozsvári piacon is megjelenik az uj búza és igy lehetőség nyílik arra hogy a kenyérfogyasztás korlátozásán a hatóságok enyhítsenek. Keledy Tibor dr- polgármester csütörtökön már intézkedett is, hogy a kenyérfogyasztás fejadagját emeljék fel. A polgármesteri rendelkezés alapján augusztus elsejétől kezdve a kenyér Fejadagja öt dekával növekszik. A nehéz testi munkát végző munkások naponként 35 deka kenyeret igényelhetnek, inásfoglalkozásnk pedig 30 dekát. Ez a mennyiség — orvosi megállapítás szerint — egy napi táplálkozás ra, bőségesen elegendő. ■■ I ............................................................................................... Beismerő vallomást tett a rablógyilkos aknasuqataqi kéményseprő Statáriális bíróság elé bérül a bűntény tettese