Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-24 / 167. szám
19 4 1. J li £ 1 11 $ 24 HOROGKERESZTES LOBOGÓ RIGA. UTCÁIN. Határtalan a felszabadított lakosság lelkesedése — BULGÁRIÁBAN ELRENDEL TÉK A KÜLFÖLDI ÁLLAMRÓL GÁRSÁGU ZSIDÓK POLGÁRI MOZGÓSÍTÁSÁT. Szófiából jelentik. A hivatalos lap szerdai számában megjelent rendelet értelmében a rendelet megjelenésének napjától kezdődően polgárilag mozgósítva van minden zsidó származása külföldi állampolgár, valamint minden Nansen ntlevé- les idegen. — Meleghangulatu társasvacsorán búcsúztatták el Nagybánya volt, katonai közigazgatási vezetőjét. Tudósítónk jelenti: A nagybányai Munká«főiskola, Muzsik ezredes, a város volt katonai közigazgatási vezetője tiszteletére adott vacsorája fényesen sikerült. A vacsorán megjelent a város polgár- mestere, a katonai és városi előkelőségek, Pakots kanonok, országgyűlési képviselő Szatmárról és az egyesületek, közület,efc vezetői, ezenkívül busz munkás. A közel két- ezázteritékes vacsora a beszédek elhangzása után a legjobb hangulatban Őrt. véget. r— A tanév befejezése sokszor súlyos kérdések elé állítja a szülőket és gyermekeket. A fiatal leányok elhelyezése sem egyszerű kérdés. Kevesen tudják hogy a Magyar Vörös- Kereazt Ápolónői Szakiskolája, arra érdemes fiatal leányokat két év alatt nemcsak a legjobban kiképezi, de biztos álláshoz juttatja s élete végéig meleg szeretettel gondoskodik róla. 18—30 éves közötti életkorban vesznek fel tanulókat. Vannak egész és fél szabad helyek korlátolt számban, utóbbiak elnyerése mellett a tanuló, alig fizet annyit, mint amennyibe otthon élelmezése kerülne. A teljes ellátáson, oktatáson, esetleges orvosi kezelésen kívül az első év végén a tanulók f ruhailletményt is kapnak. Előképzettségük csak négy polgárit követei a legszebb női hivatás és hazafias munka betöltésére. Minden további felvilágosítást a Magyar Vöröskereszt Ápolónői Szakosztály ad (Budapest, VIII. kér. Baross-utca 18.) Clegészen finom összeáll! tdsu, ui, gumikerekű félfedelü kOCSi HORTHY-UT 16 SZ. — Újabb intézkedés a szükségóvóhelyek létesítéséről. Budapestről jelentik: (MTI) A honvédelmi miniszter kiegészítette a szűk ségóvóhelyek létesítésére vonatkozó rendelkezését. A rendelkezés kimondja, hogy a lakóházi légoltalmi óvóhelyek létesítésére szükséges pincerészeket úgy kell igénybe venni, hogy ez ne korlátozza a bérlő pince- jogát. —- Lefoglalt sajtótermékek. Budapestről jelentik: A budapesti kir. büntetőtörvényszék vizsgálóbírója számos engedély nélkül megjelent röpirat lefoglalását rendelte el. Lefoglalták az ,,Ennek a kis igénytelen munkának az írója nem nevezi meg magát“, az „Átfejlöd- het-e a Szovjetunió nemzeti állammá“, az „Igen kedves Nemzettestvér!", az „Egységes nagy beszéd jelölt részére“, „Tudomásunkra jutott, hogy több szervezetnél ellentétek merültek fel", „Korteseknek a városok részére“, „Szükségesnek tartom“, „Egy vacsora rendezése", ,,A népi elemi iskola feladata a nemzet szocialista államban" kezdetű röpiratokat, (Magy. Tud.). A fárásliiróság 110.000 p«aqí^ kárfalanilásra kötelezte a nag^víraái görögkeleti püspökséget Nagyvárad, Julius 23. A görögkeleti püspökség még 1921-ben különböző hatósági 'kényszer alkalmazása révén megvette Grósz Imre dr. házát, amelyért 1.200.009 lejt, vagyis 40.000 pengőt fizetett. Tekintettel arra, hogy Grósz Imre dr. híz&t néhány évvel ezelőtt 300.000 aranykoronáért vette, ami 340.000 pengőnek felel meg, a görögkeleti püspökség a szóbanforgó házat jóval * értéken alul vásárolta és Grósz Imre dr- I éppen ezért 200.000 pengős kártérítést kér. I A járáei* róeág több tanú kihallgatása ntán hozta meg az Ítéletét., amelyben részben helytadott a keresetnek és 110.000 pengő kártalanításra kötelezte a görögkeleti püs., pöksóget. Az ítélet indoklása ntal arta, hogy az alperes erkölcsi hivatása vonja, maga után az anyagi jóvátétel szükségességét. Tagadhatatlan, hogy a kérelmező súlyos kárt szenvedett és indokolt, hogy az alperes viselje azt a kárt, amelyet a kérelmező szenvedett. — FÉLMILLIÓ PENGŐS KÖLTSÉGVETÉSSEL DOLGOZIK NAGYVÁRADON A NÉP- ÉS CSALÁDVÉDELMI ALAP. Nagyváradról jelentik: (MTI) A Nép. és Családvédelmi Alap költségvetéséhez megérkezett a belügyminisztérium jóváhagyása. Az 558.170 pengőből kislakásokra 250 ezer pengőt, állatakcióra 79 ezer pengőt, szövet, és pamut, készlet beszerzésére 30 ezer pengőt, kisiparosoknak 40 ezer pengő és kiskereskedőknek 30 ezer pengő kamatmentes kölcsönöket utalnak ki. Az Alap 100 holdas gazdasága, nak fejlesztésére 30 ezer pengőt fordítanak. Tizenháromezer pengőt cipő- és rahasegély- re, 13 ezer pengőt pedig nj napközi otthon építésére használnak fel. — Nyílt levélben szószegéssel vádolta Ro- oseveltet egy newyorki ügyvéd. Egy Pinchot nevű newyorki ügyvéd és köziró, mint ahogyan a „New York Sun“ irja, nyilt levelet intézett Roosevelthez s azzal vádolja az elnököt, hogy megszegte szavát, mert nem tartotta meg azt az Ígéretét, amelyet az elnökválasztás előtt az Egyesült Államok népének tett. Éles szavakkal tárja Pinehot Roosevelt elé annakidején tett ígéreteit, amelyek éles ellentétben állanak az elnöknek azzal a szándékával, hogy a német, flottával aa Atlanti-óceánon meg nem üzent, háborút folytasson. Roosevelt harmadszori megválasztása — irja ntz ügyvéd — nem jelent egyebet, mint egy uj diktatúra születésének a® óráját. (M. N.) URANIA MOZQO PÉNTEKEN NAGY PREMIER! A (járom Icádéit a francia filmgyártás egyik legújabb remeke, melynek izgalmakban bővelkedő cselekménye a francia gyarmatokon játszódik le. FŐSZEREPLŐK : JEAW CHEV1ER, HELBWE PRORMERE Ma csütörtökön utoljára: Mindenki mást tszeret,.. — Kertészeti felügyelőséget létesítettek Nagybányán, Tudósítótok jelenti: A földművelésügyi miniszter Szakmar és Szilágy vármegye területére Nagybánya székhellyel kertészeti felügyelőséget álKtott féL Különös jelentősége van. annak, hogy a kertészeti felügyelőséget Nagybányán, a visszacsatolt területek legértékesebb gyümölcstermő helyén állították fel. — MEGJELENIK A VIDÉKI TELEPON- ELÖ FIZETŐK PÓTNÉVSORA. Budapesté) jelentik: Az ez év februárjában kiadott vidéki távbeszélő névsor pótfüzete július végén jelenik meg Ez a pótfüzet a legutóbbi névsor lezárásától június 30-ig beállott változásokat tartalmazza, beleértve a katonai közigazgatás alatt lévő terület telefonelőfizetöinek névsorát is. (Magy. Tud.) — Miért sok az uj védjegy? Budapestről jelentik: A Szabadalmi Bíróságnak mostanában nagy ügyforgalma van az uj védjegy bejegyzésekkel. A különböző gyáraik egymásután kérik uj védjegyek beiktatását, A magyarázat az, hogy egyes cikkek régi márkázott minőségét a gyárak nem tudják biztosítani és ezek helyett — nehogy a bevezetett cikk minősége iránt a közönség bizalmatlanságát felkeltsék — uj elnevezésű, uj márkájú hasonló cikkeket hoznak forgalomba. (Magy. Tud ) — Huszonkét, év alatt tizenötször volt menyasszony egy francia leány, Nantesból jelentik: Egy nantes-i leány 22 év leforgása alatt 15 esetben jegyezte el magát. Hét vőlegénye meghalt, a többiekkel más okokból hiúsult meg a házasság. A bátor leányzó most tizenhatodszor is eljegyezte magát, azt azonban kikötötte, hogy a® esikövőuek barom napon 'belül meg kell történnie. (MN). _ Korlátozzák a tűzifa és szén kereskedői forgalmát Budapestről jelentik: A közellátási miniszter korlátozta a tűzifa és szén kereskedői forgalmát. A rendelet értelmében azok a tűzifa- és tüzelőanyagkereskedók. akik továbbárusitók, vagy közvetlenül a fogyasztók részére árusítanak tűzifa anyagokat, augusztus 1—tői március 3-ig a részükre kiutalt tüzifamennyiségnek (háztartásban kályha- tüzelésre alkalmas brikettnek, box-brikett- nek) 40 százalékát olyan kiskereskedőknek, pincéseknek. udvarosoknak és vegyeskereskedőknek kötelesek továbbadni, akik kizárólag fogyasztók részére árusítják a tüzelőanyagokat. A rendeletben foglalt elosztás» arányszámot a törvényhatóság első tisztviselője indokolt esetekben felemelheti, vagy leszállíthatja, A rendelet végrehajtását a törvényhatóság első tisztviselője ellenőrzi és a kereskedőt kötelezheti arra, hogy a részére érkezett tüzelőanyag mennyiségéről és annak felhasználásáról időnként felvilágosítás* adjon. — ERDŐFŐTANÁCSOSSÁ NEVEZTÉK KI A NAGYBÁNYAI ERDÉSZETI HIVATAL VEZETŐJÉT. Tudósítónk jelenti: A nagybányai erdészeti hivatott vezetőjét Gárdonyi Nagy László mérnököt a Kormányzó ür, a földművelésügyi mmésztérium előterjesztésére, erdőfőtanácsossá nevezte ki. — Légoltalmi vizsga Nagybányán Tudósítónk jelenti: Megtartották a VI. légoltalmi tanfolyam vizsgáját. A vizsgát, amelyen hetvenhat házcsoportparancsnok és alparancs- nok vizsgázott, a. tanfolyam vezetője, Gerzse- nyi István hadnagy tartotta, — Önként, jelentkezett a makói .színház tolvaja. Makóról jelentik: (MTI) Hétfőn délben megállapították, hogy ismeretlen tettes betört a már lebontás alatt levő Holiós- sy Kornélia színházba és 11 páholyból le bontotta a bordabársonyt és a függönyöket. Még a nyomozás megindítása előtt jelentkezett a rendőrségen Gyapjas Jenő kárpitos segéd, aki átadta a lopott holmit. Azt mondotta, hogy olvasott a rögtön bíráskodásról szóló rendeletről, de ő még esti 7 óra előtt szedte le a bársonyhuzalokat. Abban a bi. szemben volt, bogy még a légvédelmi elsötc tités előtt fedezik fel a betörést. Miután ezt csak másnap állapították meg, félt a követ Vezménvektől és ezért jelentkezett önként. Parkellexési munV« átall olcal jutányosán vállal I.őrinCzi megrendelések a S E B Ö K cu krászda, Szenteavhdz-u. 1 és Zdpolya-utca 6. * A nyári mulatságok csúcspontja a Mária Valéria egyesület jujius 26-ik An na-bál ja a sétatéri kioszkban. Ott lese ami eddig még Kolozsváron nem volt, a csodálatos tombolatánc, mellyel nemcsak jól lehet mulatni, hanem nyerni is fog az ember. A jó kedvet sem fogják jegyre osztogatni, hanem mindenki magával hozza, hogy megaranyozza vele ezt a d. u. 5 árakor kezdődő kedves nyári összejövetelt. A meghívókat a napokban bocsátja ki a rendezőség. Belépő díj 2 P, Táncos jegy 1 Pengő. Egyszerű ruha kötelező — Orgazdával együtt e|ité|t egy betörőt a niarosvásárhelyi törvényszék. Marosvásártie- lyi tudósitónk jelenti: A marosvásárhelyi törvényszék most ítélkezett Nagy Ernő rovo+t- multu fiatalember felett, aki 20 betöréses lopást követett el Marosvásárhelyen és a lopott holmit Pásztor Péter vojt romáin rendőrhöz szállította, aki azt felesége segítségével értékem tette. A bíróság Nagy Ernőt kétévi és kéthavi börtönre, Pásztor Pétert orgazdaságért egyévi börtönre. Pásztornát pedig bárom imm fcgfaáara ititt*. — Alkalmi bélyegzővel látják el a Szent István napján Nagybányán feladandó leveleket. Tudósítónk jelenti: Nagyszabású Szent István ünnepségre készülődik Nagybánya. Az ünnepség megrendezésének gondolata a Munkásfőiskolától indult ki. A munkás főiskola megalapítója és vezetője Be rentes Lász ló indítványára, a magyar királyi posta engedélyezte, hogy s Szent István-napi ünnep ségek napján, Nagybányán feladott leveleket alkalm-' bélyegzővel fogják ellátni. A bélyegzőt Nagybánya címere disziti A bé- lyeggyüjtők körében osztatlan érdeklődést, váltott ki a hír. — Rögzítették Marosvásárhelyen a piaci árakat. Marosvásárhelyről jelentik: Marosvásárhely vezetősége már korábban elhatározta, hogy a piaci árakat megállapított színvonalon rögzíti, A város vezetősége ezt az elhatározását most valóra is váltotta, amennyiben ár- rögzitő rendeletét kibocsátotta. Eszerint a burgonya kg-jának ára julius hónapban 24, augusztus hónaira 20, répa kg- ja 20, illetve 18, a hagyma kg-ja 40, illetve 32 fillér Szám: ad. 1078—1941. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Közhírré tesszük, hogy a közjegyzóségünk- höz tartozó Nemesbudafalva és Koeztafalva tulajdonát képező, összesen 6764 kát. hold havasi fővadas és Kupsafalva tulajdonát képező 3180 kát, hold havasi apróvadas vadászterületet f. hó 27-én délelőtt 10 órakor Kaip- safaiván a községházán nyilt árverésen 6 évre bérbeadjuk. Az összesen 9934 kát hold vadászterület évi bérének kikiáltási ára 1000 (egyezer) pengő. Bérjeti feltételek, a közjegyzői irodában betekinthetők. Közjegyzői hivatal KupMvfa.lv* (Szolnok-Doboka vm.) Szolnok-Do boka vármegye alispánjától 9471/1941. ai. szám. Pályázati hirdetmény Szolnok-Doboka vármegye törvényhatóságánál üresedésben levő 2 dija« és 5 díjtalan közigazgatási gyakornoki állásra ezennel pályázatot hirdetek. Pályázhatnak, azok a magyar állampolgárok, akik valamely hazai egye temen államtudományi-, jogi-, vagy közgazdaságtudományi doktorátust szereztek. Az erdélyi területeken lakók közül azok is pályázhatnak, akik a közigazgatási an ások elnyerésére a román jogszabályok által megkövetelt képesítéssel (jogi licenca) rendelkeznek. A díjas közigazgatási gyakornoki állásra kinevezettek az állami rendszerű XI. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő illetményeket élvezik. A díjtalan közigazgatási gyakornoki áljáéra kmevezettek a m. kir. belügyminiszter ur által megállapított ®egé]ydijon hívül oly összegű kiegészítést kapnak, hogy illetményeik a díjas gyakornokok mindenkori illetményével egyenlő összegű legyen. A pályázati kérvényeket a vármegye főispánjához címezve a vármegye alispánjához kell benyújtani, úgy, hogy az a folyó évi aug. hó 15. napján déli 12 óráig az alispánt hivatalba beérkezzék, A pályázati kérvényekhez ez alább felsorolt okmányokat kell eredetben, vagy. hiteles másolatban csatolni: 1. Születési anyakönyvi kivonat. 2. A megkívánt iskolai végzettséget igazoló oklevél. 3. Egyetemi leckekönyv. 4 Középiskolai érettségi bizonyítvány, 5. A magyar állampolgárságot igazoló bizonyítvány. 6. Újkeletű hatósági erkölcsi bizonyítvány. 7. A testi és szellemi alkalmasságot igazoló újkeletű tisztiorvosi bizonyítvány, 8. A keresztény származást igazoló okmányokat. (Szülők, nagyszülők születési anyakönyvi kivonatai vagy keresztlevelei). Ha ezek egyelőre beszerezhetők nem volnának, két tanú előtt aláirt nyilatkozatot, melyben pályázó büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy nem tartozik az 1939. évi IV. t.c. korlátozó rendelkezései alá 9. A már közszolgálatban álló pályázók törzskönyvi lapjuk hiteles másolatát csatolva., az abban igazolt adatokra vonatkozó okmányok csatolásától mentesek. 10. Az erdélyi területekről származó pályázók a 900/1941, M, E. számú rendelettel rendszeresített, pontosan kitöltött és a lakóhely szerint illetékes főispánnal záradékolt személyi lapot is csatoljanak kérvényükhöz. A pályázati feltételeknek meg neon felelő, kellően fel nem szerelt és elkésve érkező pályázatok figyelembe nem vétetnek.. Dée, 1941, julius hó 19-én, Alispán helyett: Vizváry a. k. vm. főjegyző