Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-22 / 165. szám
19 4 1. J U£ 1 us : — HÁROMSZÁZ ZSIDÓ IPARENGEDÉLYT VONTAK VISSZA ÚJPESTEN- Budapestről jelentik: Vitéz Endre László, Pestvármegye alispánja még a mult évben rendeletileg felhívta a megye területén levő' varosok polgármestereit, hogy a zsidó kereskedők és iparosok iparigazolványait záros határidőn belül vizsgálják felül. A rendelkezést a megye területén soron kivül végrehajtották, Újpesten több mint 300 iparengedélyt vont meg az elsőfokú iparhatóság. Az érdekeltek a végzést megfellebbezték, de az alispán elutasította őket. A kereskedelmi mi niszter most több mint szás újpesti ipanga- zolvány ügyében hozott döntést. A miniszter végső fokon ugyancsak elutasította őket és igy a zsidók most már elvesztik iparukat-, illetve most már azonnal kötelesek üzleteiket lezárni. Kincses-könyv. Gyakorlati tanácsadó III. kötete tartalmazza: Fényképezés, ragasztás, háizi anyagismeret, s zoba,nővén vek, kertészkedés, növény- védelem, él el mis z er-gazdasá g, rádió, stb.-re vonatkozó ismeretieket és 11 különböző, többoldalas tudományos táblázatot. 672 lap kötve 13 P. I—ül. együtt 40 P. Lepagenál, Kolozsvár. Kérjen tudományos és szépirodalmi jegyzéket Lep-agetól. közölve kívánságait__________________ _ A DEBRECENI NTARI EGYETEM KIRÁNDULÁSOKAT RENDEZ A 7TSZ- SZACSATOLT TERÜLETEKRE. A debreceni Nyári Egyetem a magyar és idegen nyelvű előadásokból és nyelvleckékből álló elméleti pro gram m jártak változatosabbá tétele végett tanulmányi kirándulást rendez az ország minden részébe. Az első kiránduláson természetesen a Hortohágyra viszik a Nyári Egyetem hallgatóit. Igen nagy érdeklődés tapasztalható a visszacsatolt területek megtekintésére rendezett kirándulások iránt. Mezőkövesd, Eger, Lillafüred, Miskolc, Kassa, Tokaj az egyik kirándulás állomásai, mig egy másik kirándulás keretében Nagyvárad,, Kalotaszeg és Kolozsvár nevezet-ességeit tekintik meg a debreceni Nyári Egyeltem hallgatói. A tanfolyam befejeztével a nagyszámú külföldi és magyar hallgatóság egy hetet tölt Budapesten (t Szent-Jstván heti ünnepségek alkalmával. Budapestről még Esztergomba és a Balatonra endez kirándulást. _ A KOLOZSVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG HÍREI: Rigó Márton Maros-utca 14. sas. alatti kolozsvári lakos jelentette a rendőrkapitányságon^ hogy ismeretlen tettes álkulccsal behatolt lakására és ellopott 750 pengő értékű ruhaneműt és egyéb tárgyat. — Eötvös Györgyné 66 éves Kereikdomb-utcai lakos a Vass Ottilia utcában összeesett és pillanatok alatt kiszenvedett. Halálát valószín ü- leg szivszélhüdés okozta-. .. ■! Kolozsvár thj. sz. kir. város polgármestere 128.557—941. m. sz. ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSA A WESSELÉNYI MIKLÓS UTCA 35. SZÁM ALATT Kolozsvár thj. sz. kir. város gazdasági ügyosztálya nyilvános árverésen bérbeadja a Wesselényi Miklós-utca 35. szám alatti üres üzlethelyiséget. A nyilvános árverés időpontja julius 25-én délelőtt 11 óra. írásbeli ajánlatok ugyanaznap délelőtt 10 óráig adhatók be a polgármesteri iktatóba. A polgármester megbízásából: Gmcza s. k. tanácsnok. mohmojorok ÜAPITOL-mozgó: Lützow sasok. Műsor előtt uj híradók. Vasárnap délelőtt 11 órakor is vetítve. EDISON-mozgó: Az üldözött. Fősz.: John Gardfiled, Ann Sheridan és May Robson. EGYETEM-mozgó: Oz-i varázsló. Fősz.: Judy Garland, Frank Morgan. Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7 és 9 órakor szombat vasár- és ünnepnapokon: 3, 5, 7 és 9 órakor. RIO-mozgó: Halálos tavasz. Fősz.: Jávor Pál, Karády Katalin, Szörényi Éva Somlay Artur stb. Műsor előtt: Legújabb híradók. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Csak 16 éven felülieknek. ROYAL-mozgó: Össztánc Fősz.: Lan,a Turner és Artin Shaw. Magyar és Luoe híradó. Kezdete: Negyed 4, negyed 6, negyed 8 és fél 10 órakor. URANIA-mozgó: Mindenki mást szeret. Fősz. Szilágyi Szabó Eszter, Uray Tivadar Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7 és 9 órakor, szombat, vasár- és ünnepnapokon: 3, 5, 7 és 9 órakor. SZOVJET PÁNCÉLOS KOCSIK A német csapatok zsákmányai között rengeteg ilyen harcieszköz szerepel ELEKES BÉLÁT A SZÖVETKEZETI KÖZPONT VEZjÉBIGAZGATÓJÁVÁ NEVEZTÉK KI. A Kolozsvárt székelő „Szövetség“ Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjának igazgató- választmánya Elekes Bélát, a Szövetség vezető igazgatóját vezérigazgatónak nevezte ki Elekes Béla régi szövetkezet] szakember, aki különösen az erdélyi tejszövetkezeti hálózat megszervezése terén szerzett kiváló érdemeket. Vezető igazq<dó\ minőségében jelentős része van abban, sogy az erdélyi szö- vetkezeti mozgalom a mai magas színvonalra emelkedett. Vezérigazgatói kinevezését grdéjyszerte osztatlan örömmel fogadták. Tizenötezer pengős kárt okozott a Nádas-patak áradása Kolozsmegyében KOLOZSVÁR, julius 21. A csüíör toki elemi erejű záporeső után kiáradt Nádas-patak — mint az alispán! híva fal megállapította — az egerest járás- 3 ban az úthálózatot több helyen meg- J rongálta- A kár mintegy 15.000 pengőt tesz ki, A megrongálódott úttesteket a vármegyei útépítési-hivatal már rend be is hozta, úgyhogy a forgalom lebonyolítása nehézségekbe nem ütközik. umw& MÜZGO ma és HO’-n-iP uTOüaflFm Alin «fen ki {őszeieplők Szrl^oyi Szabó Eszter, irtási s&erei u ray Iivoaer, D é r v Sári Az eS síit étit és ideje Magáuvilágitás, lakóházak és egyéb épületek, valamint jármüvek elsötétítését kedden 20 óra 30 perckor kell végrehajtani és hajnali 4 óra 5 percig tart. Hifiéiért meghalt Szovátán Puby Endre, a Közigazgatási Bíróság ny. elnöke Szovátafürdő, julius 21. Vasárnap délben özovátafürdőn hirtelen meghalt Puky Endre dr., a Közigazgatási Bíróság nyugalmazott elnöke, a képviselőház hosszú időn keresztül volt alelnöke. Puky Endre dr. tiz nap óta tartózkodott Szovátaf'ürdőn. Vasárnap délben a magyarosi tóból kijövet pillanatnyi rosszallót fogta el, mire hozzátartozói: ott tartózkodó felesége és sógornője azonnal orvost hívtak. Az orvos azonban már nem tudott Puky Endrén segiteni. A Közigazgatási Bíróság volt elnöke néhány pillanat múlva meghaltPuky Endre 1871-ben született Kassán régi nemesi családból. Egyetemi tanulmányainak elvégzése után eleinte Béssbcn teljesített szolgálatot a közös pénzügyminisztériumban, majd hazatérve, Hajdú és Ahauj- Tcxma vármegye közigazgatásában szolgáit. 1896-ban Hieronymi Károly volt belügyminiszter titkára lett. Abauj törvényhatóságai 1902-ben a vármegye főjegyzőjévé választotta meg s ebben a minőségében Puky Endre lelkesen szervezte a darabont-kormány idején a nemzeti ellenállást. Később udvari ta nácsossá nevezték ki, majd Abaujtoma vármegye 1906-bam alispánná választotta meg. 1 A vármegye élén Puky Endre hatalmas és nagyértékü tevékenységet fejtett ki. 1920. elején Borsod és Gömör vármegyék, valamint Miskolc város területére kormánybiztossá nevezték ki. 1924-ben pedig az időközi választáson egyhangúlag nemzetgyűlés kép. viselővé választotta a tormai kerület. A képviselőház 1926-ban választotta- meg alelnökévé Puky Endrét. Amikor Gömbös Gyula kormányra lépett, 1932. októberében Puky Endrére bizta a külügyminiszteri tárcát. Később, 1933. januáriában a Közigazgatási Bíróság elnökévé nevezték ki. A felsőházban is igen élénk tevékenységet fejtett ki. Előkelő szerepet vitt a református egyházi életben és közírói munkássága szintén számottevő volt. A kormányzó 1931-ben a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki, majd a titkos tanácsosi méltóságot adományozta részére. Halálának híre Erdélyben is általános részvétet keltett. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK — Bukarestben kivégeztek egy kommunistát. Bukarestből jelentik: Szombaton délután Bukarestben kivégeztek egy kommunistát, aki az állami rend ellen tevékenykedett. (MTI) ^ţcnriaiâaifiet Biztosították a németek a peage vonal használatát o székelyföldi fakivitel számára KOLOZSVÁR, julius 21. A magyar-német fakereskedelmi tárgyalások megegyezéssel j véget értek. A peage vonal használatát a németek biztosították és vállalták a peage j fuvardíjának megfizetését is. Ezen a vonalon németországi rendeltetéssel székelyföldi * fa kerül kivitelre. Vállalták továbbá a németek a MÁV tarifaemelése nyomán beállott fuvardijtöbblet egy részének fedezését is. A MÁV különben külön kedvezményes díjszabást, állapit meg a székelyföldi fa ré- szére, úgy hogy a fuvardijemelés ezeket, a szállításokat úgyszólván egyáltalában nem érinti majd. A székelyföldi fakivitel elősegítésére és biztosítására külön alapot létesítenek. Ennek az alapnak a jövedelmét a belföldi termelésű fára kirovandó illeték alkotja. A székelyföldi küépöállomásokon: Uzon- ban, Székelykereszturon, Nyárádtőn, Bala- vásáron vámkirendeltségeket állítanak fel. Ezeken az állomásokon keresztül kerül a székely árr a peaee-vonalra. A nyárádtői és uzoni v 'mi irendeltség felállítása már megtörtént. * Meghívó A Corvin Kereskedelmi Rt. folyó évi közgyűlését 1941. évi julius 31-én délelőtt 10 órakor fogja Kolozsvárt, Munkácsy- utca 28. szám alatti irodájában megtartani. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése az 1940/41. évi üzletered- ményrő], 2. Határozathozatal a mérleg megállapítása, a tiszta jövedelem hova fordítása, valamint az igazgatóság és felügyelő bizottság fölmentvényének tárgyában. 3. Alapszabályok 2—38. §-ainak módosítása. 4. Igazgatóság és felügyelő bizottság választása. Ezen közgyűlésre részvényeseinket azon figyelmezle tésse] hívjuk meg. hogy az alapszabályok értelmében oly részvényes gyakorolhatja szavazati jogát, aki részvényét a vonatkozó szelvénnyel együtt legalább 5 nappal a közgyűlés határnapja előtt pénztárunknál, Kolozsvárt letette. Mérjeg 1941. március 31-én. Vagyon: Készpénz 2.133.80, Árukészlet 40.150.36, Berendezés 30.932,48, Lovak 1.200, firtékpa-ir 116.80. Adósok 14.508.31, összesen 89.041.75. Teher Részvénytőke 33.333.33, Tartalékalap 4.551.03, Értékkülönbözeti tartalék 11.445, Hitelezők 37.890.86, Nyéreség 1.821,54, összesen 89.041.75, Veszteség-nyereségszámJa: Veszteség költségek 59.559.27, Leírások 3.906.88, Nyereség 1.821.54, összesen 65.287.69. Nyereség: Nyereség árukon 65.287.69, összesen 65.287.69. Már a? ifién felépítik az erdélyi qnhnnaiárlilra ni KOLOZSVÁR, julius 21. A gabonatárház- hálózat kiépítése régi kívánsága a gazdaközönségnek. Ezeket a tárházakat gépi meghajtású tisztítóberendezéssel is ellátják, úgy, hogy a gabonanemüek megfelelő kezelésére és egységesebb búzaminőségek megteremtésére is alkalmasak lesznek, A tavay megkezdett tárházépitések most fejeződnek be és az idei aratással megkezdik üzemüket. A földmivelésügyi minisztérium további kilenc tárház építésére is utasításit adott. Többek között Sepsiszentgyörgyön Csíkszeredán, KézdivúsárheJyen és Székely- udvarhelyen építenek tárházakat, amelyek a tervek szerint már az idén tető alá kerülnek, azonban működésűket előreláthatólag csak a jövő évi aratás után kezdik meg. 1 TORTAN, a Biidösbaflamg mellett a románok négyemeletes, korszerű, 500 ággyal ellátott hatalmas füdőbetegszanatórlumot épl tettek. Ez a 980 méter magasban lévő szanatórium azonban nem alkalmas tüdőbetegek gyógyítására, mivel erre inkább az enyhe, szubalpin klímát ajánlják az orvosok Most mozgalom indult meg annak érdekében. hogy ezt a szanatóriumot az OTI, a MARI, vagy a főváros vegye át és használja fe] üdülőtelep céljaira. MAROSVÁSÁRHELY VÁROSA különböző közmunkák elvégzésére 800.000 pengő kölcsönt vesz fel, amelyet a helybeli öt pénzintézet bocsájt a város rendelkezésére. A SATMAREANA TAKARÉK- ÉS HITEI- INTÉZET RT. Szinérváralja julius 24-iki közgyűlése határoz az intézet felszámolása és a székház eladása tárgyában. A BIZTOSÍTÓ INTÉZETEK ORSZÁGOS • SZÖVETSÉGE vezérigazgatói értekezletet tartott, amelyen foglalkoztak a kulcspozíciók betöltésének időszerű kérdésével. Az értekezleten meghozott határozatokat nem közölték a nyilvánossággal. MEGINDUL A BÖRHULLADÉKGYÜJTÉS. A szervezési előkészületek folyamatban van nak és rövidesen megkezdődik a bőrhulla- dékkereskedők kijelölése is. A CSEPELI CELLULOZEGYARAT üzembehelyezik. Ez a gyár évi 1000 vagon szulflt- celluloze előállítására alkalmas. A MAGYAR ALT ALÁN OS KÖSZÉNBANYA vezérigazgatója lemondott tisztségéről. Ez aiz elhatározás a kulcspozíciók kérdésével áll kapcsolatban. A MÁK igazgatósága aug. 11-én foglalkozik a lemondással. AZ ERDÉLYI GYANTATERMELÉS megszervezése érdekében már hónapok óta különböző kísérletek folytak. Erre a célra Kolozsváron két társaság is vállalkozott. A szaksajtó ismét foglalkozik az erdélyi gyan- tatermelés megszervezésének kérdésével és azt Írja, hogy kapart-gyajnfát kívánnak forgalomba hozni, ezért először a gyűjtést kell megszervezni és a gyanta tisztítására, valamint feldolgozására üzemet alapítani. Lehet, hogy az uj üzemben a papírgyárak Is érdekeltséget vállalnak.