Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-15 / 159. szám
SCeaenMmjtté. 19 4 1. JULIUS 15 —St__ Foch marsall prófétai szavai Irta: Dr. Krieglr, a bepíini „Nachtausgabe" főszerkesztője A háború politikai, katonai és gazdasági eseményeihez való taktikai és propagandisz. tikos állásfoglalások zűrzavaros útvesztőjében mégis van néhány biztos pont és állandó fejlődési irány, melyeknek ezemmel- tartásával nem térhetünk le a szilárd valóság talajáról. Aligha tehetünk jobbat, mint ha időről-időre emlékezetünkbe idézzük ezeket. A világot jelenleg az a kérdés tölti el, hogy mennyiben sikerült Németországnak Anglia és az Egyesült Államok támadását tényleg visszautasítania és mennyiben van meg a lehetőség, hogy 1941-ben kikényszeritse a döntést. Ugyanígy foglalkoztatja a világot az a kérdés is, hogy miiyen lehetőségekkel számolhatna Anglia és az Egyesült Államok, ha a háború 1941 után is tartana és ha az eddigi amerikai segítséget az Egyesült Államoknak a háborúban való aktiv részvétele váltaná fel. A világháború történeti aktái között két okmány van, melyek ezekre a kérdésekre jobban megfelelhetnek, mint azok a kombinációk, melyek ma az újságokat az egész világon valósággal elárasztják. Az egyik az a jegyzék, melyet a világháború győztese, Foch marsall intézett 1919 január 10-én Versail. les-ben a szövetségesek teljhatalmú megbízottjaihoz, a másik az akkori francia kor. mái.y 1919 február 25-én kelt emlékirata „A német nyugati határnak áthelyezése a Rajnához“ címmel. Foch jegyzékében bevezetőül aggodalmát fejezi ki afölött, hogy ha a politikusok az úgynevezett béke rendszerének középpontjába a népszövetséget helyeznék, könnyen üres elméletekbe bonyolódhatnának. A marsall megkísérli, hogy a politikusok figyelmét a katonai kérdésekre terelje és többek között ezeket mondja: Ha Francia- ország és Németország részéről állandóan fenyegető veszedelmet végleg ki akarja küszöbölni, nem elég a német kormányforma megváltoztatása. Ha Németország sorsának irányítását olyan köztársasági kormány venné kézbe, mely a hatalom központosításának, azaz a militarizmusnak alaptételeit venné alapul, ez a rendszer éppoly sok veszélyt idézne fel, mint az eddigi német birodalom. Ezzel kapcsolatban a marsall felveti a kérdést! „Vájjon a német felségterületék tiszteletben tartásának gondolatától és mértéktelen bizalomtól vezetve szahad-e megengednünk, hogy a német közvélemény hirtelen forradalmi átalakulásával Németországban olyan reakciós törekvések üssék fel fejüket, — ezek a Rajnán túl még most sem tartoznak a lehetetlenségek világába —■ melyek nyomában számos kitünően kiképzett évfolyamra támaszkodó csapatkeretek alakulhatnának, tehát nagyon erős hadsereg kényszerithetne uj háborúba minket és veszélyeztethetné a szabadságról és igazságról vallott alaptételeinket, sőt létünket?“ Foch tábornok eszerint a német hatalom mélypontjának pillanatában kérdi, hogy Németország, különösen ha megvalósítja a valódi egységet, katonailag nem válhat-e Franciaországra ismét veszélyessé. A továbbiakban rámutat, hogy Oroszország gyakorlati kiesése következtében Németország bekerítésére többé már nem szabad hagyat, kozni. Maijd hosszadalmas hadászati taglalásban ismerteti a Rajna balpartjának történetét. és ennek eredményeképpen arra a következtetésre jut., hogy a Rajna jobbpartján semleges katonai övezetet kell létesíteni, a balpartot pedig Franciaországnak nemcsak katonailag, hanem valamilyen formában, esetleg „független államok“ alakjában, politikailag is magának kell biztosítania. E katonai elmefuttatás alapján veti fel azután 1919 február 25-én a francia kormány azt a kérdést, hogy vájjon csupán magára goodol-e Franciaország, amikor a Rajna balpartján Németországtól való elszaki. tása mellett foglal állást. Erre vonatkozólag ezeket irja a francia emlékirat: ,.Ha a németek 1914-ben a belgákat, franciákat és az akkor még csekély számban harcban álló angol hadosztályokat legázolták és a Csatorna melletti kikötőket megszállották volna, az a segitség, mellyel Nagy-Britannia. 1915- ben a közös ügyet támogatta, késedelmet szenvedett volna, ha ugyan teljességgel lehetetlenné nem vált volna“. Majd igy folytatja az emlékirat: ,,Ha a németek 1918-ban Parist elfoglalják volna, akkor a francia seregeknek és a hadiipari üzemeknek a Loire-tól délre való össsezsu- folása az éppen megérkezett amerikai c«a. patok kihajózását és vasúti szállítását bizonyosan olyan mértékben késleltette volna, hogy a legkomolyabb következményekkel kellett volna Bzámolni. Nem fér tehát hozzá kétség, hogy a két tengerentúli nagyhatalom, nak katonai felfejlődése két Ízben is majdnem lehetetlenné, sőt mielőtt még szilárd alakot ölthetett volna, egyáltalában kérdésessé vált volna . . . Más szóval: Ha a tengerentúli csapatok és hadianyag kihajózása ntán Franciaországnak nem marad elég területe a felvonulásra és az operációs területeiről való előnyomulására, akkor a tengerentúli demokráciák számára lehetetlenné lesz, hogy egy olyan hatalom ellen, mely a szárazföld uralmára tör. kontinentális háborút viseljenek. Legközelebbi és természetes támadási területüket tehát elvesztik, s csupán a tengeri és gazdasági háború lehetősége marad meg számukra“. Ezután az emlékirat a kérdés részletes tárgyalására tér át, mindig azt hangsúlyozva, hogy újabb német háború esetére a Rajna balpartjának a német hadműveletek elöl való biztosítása nemcsak Franciaország, hanem egyben Anglia és az Egyesült Államok érdeke is. Sőt birárólag emlékezik meg arról, hogy Anglia és az Egyesült Államok mint tengeri hatalmak azzal az állítással igyekeznek flottájuk erős kiépítését igazolni, hogy ezzel Németországot sakkban tarthatják. Francia, vélemény szerint ezzel szemben Németország ellen csak a szárazföldön lelet eredményesen hadat viselni. Az emlékirat többször idézi Winston Churchill és Wilson akkori tanácsadójának, House ezredesnek nyilatkozatait is annak igazolására, hogy Oroszország kiesésének, eőt a ..Rajnától keletre fekvő világ esetleges tömörülésének“ lehetőségére való tekintettel nemcsak Franciaország, hanem Anglia és az Egyesült Államok világpolitikai helyzete is a Rajna- part francia birtoklásától, valamint a francia kikötőknek minden német megszállás elleni biztosításától függ. Foch marsall nagyon jól látta a helyzetet. Marosvásárhely, jutius 14. Az erdélyi magyarság egyik legfontosabb kérdése ma is az islcolakérdés. A román megszállás alatt egyházaink vezetői mindent elkövettek, hogy a felekezeti iskolák fennmaradását biztosítsák. Fáradságot és áldozatot nem kíméltek, amidőn ^y_egv felekezeti iskola sorsa bizonytalanná vált és a bezárás veszélye fenyegette. Bizony, sokszor kondult meg a lélekharang a székelyföldi magyar iskoláztatás fölött és nem egyszer az egyházi vezetőkön kiviil ma. gyár képviselőinknek is súlyos harcot kellett vivniok a bukaresti hatalmasságokkal, hogy a magyar gyermek iskoláztatási lehetőségét megőrizzék. Ezek a kérdéseik, az erdélyi jövendő iskoláztatás problémái ma sem jutottak teljes egységükben nyugvópontra. Gondoljunk csak elsősorban a mezőségi szórványokra. Sok olyan kis. eldugott községet találunk, ahol elrománositott miagyar gyermekek számára kell biztosítanunk a magyar nomzettestbn való visszatérés lehetőségeit. A kultuszminiszter nemrégiben kiadta ismeretes rendeletét, amely szerint a szórvány községekben, ahol legalább tiz magyar gyermek akad, fel kell állítani részükre a magyar iskolát. Mi történjék azonban azokban a* egészen kis községekben, ahol csak 3—4 magyar gyermeket találunk, — s akikről ha idejében nem gondoskodunk, menthetetlenül elvesznek a magyarság számára? A szórvány-probléma Marostorda vármegyében is élénken foglalkoztatja az illetéke, seket. Láttuk ezt a vármegyei közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén is, amelynek négy részét az iskokkéadés tárgyalása foglalta le. A megjelentek a legnagyobb elismeréssel adóztak a vármegyei tanfelügyelő jelentésének, mely féltő gonddal kutatja a lehetőségeket, hogy a szórvány „magyarság gyermekei ne. maradjanak többé magyar iskola nélkül. Többféle megoldás képe vetődött fel. Arról is beszéltek, hogy a városokban imternátnst kellene alakitelni a szórványbeli magyar gyermekek részére, ahol becsületes iparosokat nevelnének belőlük. Lehet, hogy ez sikerülne is. azonban félős, hogy a felnőtt iparosok már nem térnének többé vissza községeikbe és igy még jobban gyengítenék magyar szempontból Tudta, hogy FrajúSaarezSg a háborút, alapjában véve nem nyerte meg, mindenekelőtt pedig nem volt abban a helyzetben, hogy negyvenkilenc milliós lakosságával a „hat- vannégy-hetvenöt millió német állampolgárral“ szemben hatalmi törekvéseinek érvényt szerezhessen. Foch Német-Ausztriát már akkoriban is minden további nélkül Német, országhoz számította, sőt közvetve még annak is kifejezést adott, hogy a Németországtól elvett területek élszaki tásának tartós fennmaradásában nem bízik. A marsall Fran. ciaországban csupán Angliának és az Egyesült Államoknak az európai szárazföld el. lenőrzésével megbízott csatlósát látta. Előre látta, hogy ha Németországnak egyszer sikerül a Csatorna mentán fekvő és az atlan- tióceáni kikötőkul előretörni, akkor Németország legalább is a tenger felől még sokkal erősebb légihaderők felállítása esetén is mcgtámadhatatlan marad, ezzel szemben azonban Angliát valószinüleg megverheti, az Egyesült Államokat pedig a világpolitika harcszinterén háttérbe szoríthatja. Amit Foch előrelátott, valósággá lett- Jegyzékéből és a francia kormány kiegészítő emlékiratából kiderül, hogy a német nép természetes feltörésének .Megakadályozására sem Németország katonai jogainak részleges megvonása, sem pedig a Rajna balpart- ján és másutt végrehajtott politikai és katonai rendszabályok nem voltak alkalmasak. Az erejében újjászületett Németország azonban az együttes angol-francia támadást nemcsak visszautasította, hanem olyan ellen, támadással féléit, mely az angol flotta és minden lehetséges amerikai segítség jelentőségét már 1940 nyarán igen számottevő mértékben csökkentette. Időközben Németország abba a helyzetbe került, hogy Angliát, ahol csak akcióra határozta el magát, mindenütt, elérheti és ezzel olyan támadást készíthet elő, melynek sikerét az Egyesült Államok sem tehetik kérdésessé. Németország az európai szárazföldön kivívta magának azt a hatalmi helyzetet, melyet Foch a német, győzelem alapfeltételeként jelölt meg. (M. N.) ezeket a szórvány-helyeket. Ez tehát nem célravezető megoldás. Marad egy másik — talán jobb eredményre vezető-kLérlet, amely szerint az egyes kisebb községekből egy-egy központibb fekvésű községije összpontositják a magyar gyermekeket és ott iskoláztatják őket. Ennek a problémának megoldása a jövő iskolai év előestéjén a legfőbb gond, Dicsc- retreméltó vállalkozás, megmenteni a kallódó magyar gyermekeket a román beolvadás fenyegető veszélyétől — Szaki tanunk kell a régebbi nemtörődömséggel — nyilatkozta ki az egyik illetékes tanférfiu. Az előttünk álló legnehezebb feladat, kétségtelenül az elrománositott magyarság visszahúzolala sorainkbaNem túlozunk, amidőn megállapítjuk, hogy az iskolakérdés tárgyalásának szentelte a legnagyobb figyelmet Marostorda. vármegye köz- igazgatási bizottsága. Bizonyítja «st a érdeklődést, hogy érdemes fér fi cink egész sora szólott hozzá a kérdéshez & szavaikban a legnemesebb célkitűzés izzott: nem szabad elvesein hagynunk egyetlen magyart sem!.,. Áll ez különösen akkor, amidőn román felekezeti részről hízás igyekezettel, készítik elő az uj iskolai tanévet. A Mezőségen a román lelkészek körében Mezőkirályfalva, Kisuyulae községekben már is megszervezték a jövő tanévre beírandó román gyermekéket. A román papok ott is megszervezik a nemzetiségükhöz tartozó gyermekeket a maguk iskolája számára, ahol sok. az elrománositott magyar gyermek! Ezek a jelenségek mint intő példa, állanak előttünk, hogy nekünk is cselekednünk kell! Marostorda vármegye a román megszállás ideje alatt egyike volt a „kuli ur zónának“ nyilvámitott megyéknek. Hatalmas munkásságot fejtett itl ki o román államhatalom és az ,,Astra“ román közművelődési egyesület, hogy a székely gyermekeket román, állami iskolákba csábítsa. Útjukat nem kívánjuk követni, de véreinket veszendőben nem hagyhatjuk — ez a megállapítás csengett ki azoknak beszédeiből, akik lelkiismeretűk szavára hallgatva, a legélénkebben és legszélesebb területen igyekeztek a jelentős kérdést megtárgyalni. A Székelyföldnek ebben a részébein, annak időjén különösen Tlandea Emil, a hírhedt ma rosvásárhnlyj polgármester igyekezett tüzzel- vassal romanizálni. Dandea adta ki a jelszót, hogy a székely fővárost románná kell tenni! Erre alkalmas eszköznek a várost szegélyező úgynevezett perem-községek román tanítókkal való elárasztását és a községeknek a városhoz való csatolását látta. Dandeának ezt e törekvését a magyar egyházak és áldozatkész magyar férfiak a. magyar egyházi intézmé- nvek és iskolák fokozott támogatásával igyekeztek ellensúlyozni. Éppen ezért Erdély jövendő életében nem nélkülözhető a felekezeti iskolák fenntartása, a komnányzat résziéről való megerősítése. A felekezeti iskolák nagy szerepre hivatottak a jövőben, a magyar élet teljességében is Jellemző adatként említjük meg az 1935ben megindult römanrizáíTási folyamat mérvére, hogy Marostorda vármegyében nem) kevesebb mint 52 uj állami iskolát építettek. Legnagyobb részét azonban nem az állam pénzéből, hanem a magyarlakta községek által kiizzadt 14 százalékos iskolaadó végrehajtó által behajtott összegeiből. A magyar községekben épültek a legszebb állami iskolák, a román községekben vagy nem. építőiét ték, vagy egészen primitiv építkezéseket végeztek. Tisztázására vár ezeknek az islcoiaépület elmek tu. lajdonjogi kérdései is, rendezésük nem fog sokáig késni. A leglényegesebb azonban, hogy a szórvány magyarság megmentésével és a magyar iskoláknak kellő módon való vezetésével biztosítsuk továbbre is a magyarság kulturális fölényét ás ne engedjünk utat azoknak a kísérleteknek, amelyek álcázva bár, de valódi céljaikat illetően kétségtelenül nyílegyenes irányban igyekeznek előretörni. Reméljük és hisszük, hogy kiváló tan férfié ink e miagyar államhatalom támogatásával meg találják a módját a fenyegető veszedelmeik elhárításának és a veszendőnek induló magyar gyermekek megmentésének. 8. Lafette a hivatali esküt a Magyar Zenekonzervatórium tantestülete Kolozsvár, julius 14. Vasárnap délben tette le a hivatalos esküt a vármegyeházán a Magyar Zenekonzervatórium tantestülete In- ozódy-Jok^man Ödön főispán kezébe. Elsőnek Zsizsmian Rezső igazgató tett esküt s utána a Konzervatórium 11 kinevezett tanára és Kiss Béla, mint az intézet gondnoka. Inczédy- Joksman Ödön főispán, aki a román megszállás alatt rendkívüli ügybuzgalommal és lankadatlan kitartással karolta fel és művelte maga is a magyar zenekultúrát, emelkedett szellemű beszédet intézett a tanári karhoz. További munkára hívta fel őket és a lelkűkre kötötte, hogy mint a múltban úgy a jövőben is minél nagyobb gondot fordítsanak a magyar ifjúság zenekultúrájának fejlesztésére és tökéletesítésére. A főispán szavaira Zsizs- mann Rezső válaszolt néhány keresetlen szítban, hitet téve arról a felelősségteljes munkáról, amellyel az uj életbe Induló kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium vállalja a rábízott feladatokat. Majd megköszönte Inczédy- Joksman Ödön főispán eddigi önzetlen fáradozását és további támogatását kérte az ügy érdekében. A maffánflsícIviselőL javára döntött az iparügyi minisztérium Kolozsvár, julius 14. Mint. ismeretes, a fizetéses szabadságok kőiül vita támadt és úgy a Gyáriparosok Országos Szövetkezete, mint az Erdéilyréezi Magántisztviselők Szövetsége és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete beadvánnyal fordult az iparügyi minisztériumhoz a fizetéses szabadságok megállapítása végett. A minisztérium döntésében magáévá tette az Erdélyiéért Magántisztviselőik és Ke_ reskedelmj Alkalmazottak Egyesületének kérését és utasította a Munkakamarát, valamint a Gyáriparosak Országos Szövetségét a szerzett jogoknak tiszteletben tartására. Ezek szerint tehát, a -visszacsatolt keletmagyarországi & erdélyi részeken továbbra is ugyanazt a fizetéses szabadságot kell adni, amit a* előző években élvezték a munkavállalók. Vagyis az 1940-es évben élvezett fizetéses szabadságidőt biz addig eltöltött szolgálati éveknek megfelelően rögzítették. ...... I —nr—BirnirwiBn A szórvány«magyarság gyermekeinek iskoláztatási kérdése foglalkoztatja a marostorda! tanügyi korokét Szakítanunk kell a régebbi nemtörŐdömségqel — jelentette ki az egyik vezető tanügyi férfiú. — Hogyan akarták romanizálni a székely fővárost és környékét?
