Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-08 / 129. szám

19 4 1. J ID JVl l/s a JÁROSI ANDOR evangélikus lelkész, geológiai magántanár, ina délelőtt, 10 órákor istentisztelet kereté, ben iktatja be Ha iktatják bs a ko’ozsvári madyof evangí'ikus egyi.czközség kormányzószerveit HINTS GYÖRGY DR,.t, iz újonnan megalakult kolozsvári magyar evangélikus egyházközség főgondnokát, a tiszteletbeli presbitereket és az egyházköz­ség nj presbitériumát és képviseletét Varga József miniszter megnyitotta a szegedi Ipari Vásárt Szegedről jelentik: A Szegedi Ipari Vásár szombaton-délelőtt nyitotta meg kapuját. A vásárbizottság nevében Reiner Ferenc ipar- testületi elnök üdvözölte a megnyitásra Sze­gedre érkezett Varga József iparügyi mi­nisztert. A miniszter a megnyitó ünnepségen beszédet mondott a magyar ipar és kereske­delem aktuális kérdéseiről: Az Erdélyi Gyáriparosok Szövetsége iunius 22-én, rend­kívüli közgyűlésen dönt a GyoSz- szal való epyüiimüködésről Kolozsvár, junius 7. Az Erdélyi Gyáripa­rosok Szövetsége junius 22-én délelőtt 11 órára rendkívüli közgyűlést hivott egybe, amelynek legfontosabb tárgysorozati pontja a Szövetség és a GyOSz vezetősége között létrejött előzetes megállapodás közgyűlési elfogadása. A közgyűlés ezenkívül határozni fog az alapszabályok szükségessé vált módo dositásáról és a megüresedett vezetőségi tisztségek betöltéséről is. A MÉP folytatja felvilágosító munkáját Budapest, 'junius 7. A MÉP teljes e vei tovább folytatja felvilágosító munkáját az országban. Junius S-án vasárnap a párt békésmegyei szerveze­tei rendeznek nagy választmányi ülés! Békéscsabán. Ez alkalommal Bckés- csabára utazik vitéz Lukács Béla tjt. kos tanácsos a MÉP országos elnöké is, aki az időszerű kérdésekkel kapcso­latban mond nagyobb beszédet. Az or­szágos elnököt útjára elkíséri a békés- vármegyei képviselők csoport ja. (M. O. T.) — Többezer szobaberendezést szállítanak a magyar asztalosok Németországnak. Bu­dapestre! jelentik: A magyar asztalosipar­nál Németország számára többezer hálószo­bát. rendeltek meg. A hálószobákkal a há­borúból visszatért katonák lakásait akarja berendezni a német kormány Párdossy miniszterelnök kíséretével Firenzéből visszaindult BudapeVre Róma, junius 7. (MTI.) Mint Firen­zéből, jelentik, Bárdossy László minisz­terelnök és felesége, valamint kíséreté­nek.'tagjai pénteken délután .folytatták a város megtekintését. Felmentek a Fi­renzétől’mintegy 5 kilométernyire levő Fiesoleba• ahonnan bosszú ideig gyö- nvörködtek a nyári pompában ragyogó Firenzére nyíló kilátásban- TTtána is­mét visszatértek a városba és gépkocsi­kon nagyobb sétát tettek a hires Bo- & obi-kertben­A miniszterelnök, felesége és a kísé­ret tagjai egy előkelő firenzei éti-rém­ben vacsoráztak, majd ismét felszálltak a külőnvonettraamely a kőmáli órák­ban útnak indult Budapest felé. 'Kézígránáfoklcal lépettéi* szét Pflőernyős foglyaikat az angolok Kréta szigetén BERLTN. junius 7. (DNB.) Egy né­met tiszti áld Kréta szigetén kiszaba­dult az angolok fogságából, elmondta, hogy ő maga látta, amint kis csapat­egységének két őrmesterét, akik Ma- lemi közelében a brit állások kellős közepében ugrottak le. a szó szórós ér­telmében kézigránátokkal levegőbe rö­pítették. A brit katonák a megbilin­cselt foglyokat letették a földre, tör­zsükre kézigránátokat helyeztek, azo­kat felrobbantották. A kézigránátok a foglyokat ezernvi darabokra szag­gatták' szét. (MTI.) HŐMÁN Bálint kultuszminiszter beszédet mond a kolozsvári Ferenc József Tudo- mányegyetem első kormányzógyürüs doktoravatásán. (Fotofifm felv.) Széleskörű tervezetei do'gozott ki az Er dél t/részi gazdasági Tanács a szé­kely vidékek gazdasági fellendítésére Kolozsvár, junius 7. Az Erdólyrészi Gaz­dasági Tanács székelyföldi tagjai a székely vidékek gazdasági fellendítésére széleskörű tervezetet dolgoztak ki. Ez a szervezet olyan teendőket ölel fel, amelyek megvalósításától a székely lakosság gazdasági felvirágozását várják. A Tanács legutóbbi ülésén a tervezet 12 pontját a megvalósítás szempontjából a legnagyobb figyelemmel vizsgálta meg, an­nál is inkább, mert a javaslatok túlnyomó része a megoldást illetőleg egyezik a kor­mány hónapok óta folyó erdólyrészi ország- cpitő munkájával. A székelyföldi személyszállítás kedvezmé­nyezettségét illetőleg a MÁV a Tanács köz­benjárására lehetővé tette, hogy az öttagú munkáscsoport ölet ól kezdődőiéi) a székely mun kasok féláru csoportos utazási kedvezményt élvezzenek. A székelyföldi kataszterek felül­vizsgálását ismételten szorgalmazza a Tanács. Köztudomású, hogy a megszállás éveiben milyen irreálisan minősitették túl a kevés- hozamú székely kishirtokokat. Az adóked­vezményekre vonatkozólag a Tanács megálla­pította, hogy a falusi lakóházakra biztosit a magyar törvény. A Székelyföldön fölállítan­dó gazdasági isjcolrík létesítését a Tanács to­vábbra is kívánatosnak tartja és kedvezmé­nyezett felállításukat egy székelyföldi közép­fokú kézműipari szaki-kóla szervezésével egyetemben továbbra is szorgalmazza. A szé­kely bányaiterületek felkutatásának munkája már is megindult és az állami kezdeményezés kiszélesítése érdekében a Tanács további fel- terjesztést intéz az iparügyi miniszterhez. Az erdólyrészi tenyészállat-akció eddigi eredményeivel kapcsolatosan a Tanács ma­gáévá tette a kiosztásra kerülő tenvészálla. tok minőségének ügyében a székely megyék állattenyésztőinek ismertetett tapasztalatait. Ezek alapján a további kiosztások során a minőségi ellenőrzés fokozása látszik kivána- tosnák. Az erdélyi fürdő- és üdülőhelyek korszerűsítését célzó kívánságokat, mint is- I meretes, az eredményes kormány-akció az áldozatok vállalásában már eddig is megelőzte s amint a Tanács örömmel állapitotta meg, az erdélyi fürdőélet és vendégforgalom, szá­mos intézmény összpontosított támogatásával egyre jobban kibontakozik. A háziipari tan­folyamok rendezésére és felszerelésére vonat­kozó kívánságokkal kapcsolatosan a Tanács az Erdélyrészi Hangyaszövetkezetek köz­pontját kérte fel, hogy javaslatot dolgozzon ki, főleg abban az irányban, hogy az egyes erdélyrészi vidékeken milyen háziipari tan­folyamok megszervezése bizonyulna a leg­megfelelőbbnek. A Hangya-szervezet bekap­csolódása a háziipar életébe Erdélyben an­nál kívánatosabb, mert a háziipari termékek számára, különösen a fonott és szövött ter- melvényekben nagy kereslet mutatkozik a kül­földi felvevő-piacokon. A kosárfonás jövede­lem-forrásának elterjesztése érdekében a Tanács Erdély számos megfelelő vidékén aranyfüz telepítési akciót ajánl a háziipari szervezetek figyelmébe. A mezőgazdasági kishitel-kérdések kielégí­tését célzó kívánságokkal kapcsolatosan a Tanács megállapította, hogy a Magyar Föld­hitelintézet erdélyrészi fiókja eredményes te­vékenységet kezdett, főleg székelyföldi vi­szonylatban. Az Olt és a Maros árvíz-szabá­lyozására vonatkozó kívánságokat a Tanács magáévá tette s ily értelmű fölterjesztését a földművelésügyi minisztériumba eljuttatta. Ami a székely vidékek villamosítását, szor­galmazó kívánságokat, illeti, ma már köztu­domású, hogy a megindult széleskörű munka keretei az eddig megnyilatkozott kívánsá­goknál jóval nagyobb szabású módon ölelik I fel a székely vidékek energia-szükségleteit. A fenti szempontok szerint a Tanács teljes súllyal támogatja a székely javaslatokat a kormány előtt. .-ştim $\i ország legszebb, leg modernebb FOTÓ RÁDIÓ GRAMOFON szaküzlete XI., Horthy Miklós-ut 39. sz. Fényfcépező gépelcisen óriási . fl legolcsóbb box-gépektól a legmodernebb készülékekig, Leica,Zeiss-Contox sfb. fénj' képészeti cikkek, tartozékok, anyagok stb. CONTAX LEICA SERVICE Részlet és csere. Vidékre árjegyzéket posta­fordultával küldünk. Véglegesen megállapitot* ták Horvátország és Ószerbia határát Zürich, junius 7. (Bud. Tud.) A Neue Züricher Zeitung zágrábi jelentése szerint Pavelics Ante dr. horvát államvezcdő Pib- bentrop német birodalmi külügymn: 'te-rel folytatott tanácskozása után kijelentedé, hogy most már véglegesen megállapítottál; n határvonalat Horvátország és a nemei meg­s'állás alatt lévő ószerbia között. Szlovákiai magyar írók a kolozsvári köm/wapo* KOLOZSVÁR» junius 7. A kolozs­vári könyvnapokon. am rh/eknek elő­készületei már a befejezés felé közte­lednek s amelyeknek megnyitásé aZ erdélyi magyar élet örvendetes feje­zetét jelenti, értesüléseink szerint szlovákiai magyar Írók is résztvesz- nek. A pozsonyi vendégek: Asguthy Erzsébet, Böck Mária és Reinl Já­nos dr. a -Minerva“ köm/i'kereske­dés városház el (At emelt sátrában jelennek meg és sajátkesnleg dedi­kált müveikkel várják az érdeklődő­ket. Kolozsvár magyar társadalma könyvnapi körútja során bizonyára szeretettel időz maid a szlovákiai magyal" irócsoportnál ’is. amelynek tagjai beszédesen igazolják jelenlé­tükkel a törhetetlen magyar testvéri­séget. Jég pnsztifotl a maros* meqyei gyiimSlcsosoItlien Marosvásárhely, junius 7. Szombaton dél­után heves Ítéletidő pusztított Marosvásár­helyen és környékén. Helyenként mogyoró- nagyságú jég hullott s nagy kart- tett a gyü­mölcsösökben. Ez rövid időn belül mar a második eset, hogv a marosmegyei gazdáikat jégkár éri TVyo^c liónap gondo jlansáqltól olíorolí cmFerőléserl Kolozsvár, junius 7. Még 1940. januárjá­ban történt, hogy Vallók József kolozsvári M- dogosmestor műhelyében a- villamosaram meg­ölte Feb or Istvá n 14 éves inasgyereket . A ta­nuló fin a reggeli üzletnyitáskor havas csiz­mával belépett a műhelybe s mivel a villany- körié pislákolt, oda ment, hogy azt megigazít­sa. A vezeték hibás 'telt es a villamosaram hirtelen megrázta Sebor Istvánt. A fincska injveszékelni kezdett s kétségbeesésében sza­badon levő kezével belekapaszkodott " mel­lette lévő pléhvel borított asztal szélébe is. Társai egy ideig tanácstalanul vették k majd létráéit szaladtak. A létrával a biztosí­tékot akarták elérni és kikapcsolni, de ék r- ra a szerencsétlen inasgyerek már valósággal szénné égett. Pollik Józsefet gondatlansagbol okozott emberölés miatt vonta felelősségre a királyi törvényszék és szombatom, mivel a tárgyalás sorá.n a vádat bebizonyosodottnak látta, Pollák Józsefet 8 hónapi fogházra Ítél­te. Az ügyész is. az otótélt k fellebbezett.

Next

/
Thumbnails
Contents