Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-06 / 127. szám

SCem&m -ZSnom 19 4 1» J V M 1 U S_<6 hiagtonban azt hiszik. hogy a világ- iiralomban Amerika lép angol roko­nának nyomába. (MTI.) Roosevelt újabb külön kiküldöttet menesztett Európába. Az amerikai küldött Smith Julian tábornok Lissza­bonba érkezett és innen rövidesen to­vább utazik Londonba. A washingtoni képvi-1tőházban szer dán heves vita volt a beavatkozáspár- hak ős a beavatkozást ellenzők között. Mannin képviselő élesen támadta a há Imms pártiakat és azt hangoztatta, bogy a Wall Street bankárai és a nem­zetközi zsidóság akarja Amerikát be­rontani a háborúba. Edelstein zsidó képviselő válaszolt. Beszéde közben annyira felhevült, hogy szivszélhüdés erte es a helyszínen meghalt. Az Egyesült Államokban egyébként tovább tartanak a bérharcok. New- yorkban a raktármunkások szüntették monkát, a sztrájk negyvennyolc raktárházat és tizennégy fütőházat ermt. Az amerikai munkaszövetségbe tartozó tizennégy vasúti szindikátus, amelynek 81 ezer munkás tagja van, nagyarányú fizetésemelést követel tagjai részére. . Angija helyzetére jellemző az a ki­jelentés is, amelyet az angol munkás­párt értekezletén tett Sbinwell képvi sejo szakszervezeti vezér. Megállapí­totta. hogy Roosevelt elnöknek az a mondata, amely szerint az angol hajó- vesztesegek az épülő ha jétér három- szorosát teszik ki, nem is tárták fel a teljes igazságot és a valóságos helyzet «nnel sokkal snlyosabb. (MTI.) Franciaország fontos döntések előtt Franciaország magatartásában a legkö­zelebbi órákra fontos döntéseket várnak- Berlini .jelentés szerint a német fővárosban az a vélemény, hogy Franciaország végleges elhatározása hamarosan megtörténik és a francia döntések szoros összefüggésben ál­lanak majd a háború uj fejezetével. Vichy olyan helyzetet kíván teremteni, hogy Fran­ciaország teljes cselekvési szabadsággal véd­hesse meg birtokait Anglia ellen. A birc^ dalmi kormány a legnagyobb örömmel és megértéssel üdvözli a franciák szándékait. A Nemzetközi Sajtótndósitó jelenti, hogy Londonban csütörtökre virradó éjjel félhi­vatalos közleményt adtak ki a francia—an- viszony állásáról. A közleményből kide­,• rWF a két volt szövetséges között nö­vekedőben van a feszültség. Anglia átvette azt a német szólásmódot, hogy az ellenséget ott támadjak meg, ahol megtalálják Lon­dont azzal gyanúsítja a franciákat! hogy csak a nemet segítséget akarják burkolni ^fal » kifejezéssel, hogy egyedül is megvé- delmeak gyarmatbirodalmukat. A német fővárosban egyébként megáJla- P«3ák, hogy a francia gyarmatbirodalmat ittost mar nemcsak hírveréssel, hanem való- sagos tettekkel is fenyegetik. Emlékeztetnek «zel kapcsolatba® a beirnti és a Sfax ki­kötő elleni támadásokra. Weygand tábor­noknak elég tárgyalni való.ja volt Viehyben' Az eszakafrikai és előázsiai francia birto­kok veszedelemben forognak és bizonyos ol. dalról mohó pillantásokat vetnek Dakar felé is. Az olasz sajtó a legnagyobb érdeklődéssel figyeli a sziriai helyzetet. Az angolok a krétai kudarcot akarnák Szíria megrohaná- savai ellensúlyozni. Erre a területre külön­ben úgy is fájt a foguk. A Corriera della Sera reméli, hogy Franciaország végre be­látja, hogy örök és tulajdon-képem ellensé­ge: Anglia, évszázadokon át nyíltam harcolt vele, most pedig orvul támad ellene. 5060 halott, tízezer fogoly a krétai angol veszteség A krétai eseményekről még mindig érkéz nek utólagos jelentnek. A tisztogató müve. során a német csapatok iámét több «Ont kesteaer katonát ejtettek foglyul és ez- ““S®1 hadifoglyok száma tízezerre ameJkedett. A brit megszálló hadtest és a görög kötelékek vérveszteségét 500« halottra becsű» Ebben a számban nincsenek benne *»k a veszteségek, amelyeket a brit haderő »tangeren való elszállítás következtében <ie btacmyoe. hogy ezek a fenti «an» többszörösét teezik ki Spsooer ausztráléi hadügyminiszter beje. le®tette, hogy semmit sem tudnak hatezer *w|bi|W és ojzétandi katonáról. A krétai harcok során bombataláiai érte a Fer*h ausztráliai tárkálót is. A Gibraltárban tartózkodó hadihajók legmagyobbrésze a Földközi-tenger keleti medencéjéből mene. Wjt oda éa súlyos sérüléseket szenvedett a legutóbbi harcokban. (MTI.) Erősítik Ciprus szí,cetét Az angolok a Havas ügynökség ciprusi ja. ientése szerint lázas iramba® folytatják a sziget megerősítését. Szerdán jelentős számú ausztráliai csapat étkezett Ciprusba. A közelkeleti eseményekbe® erősen érde­kelt Törökország nagy figyelemmel kíséri a helyzet atakujésát, Saradmogiu török kül­ügyminiszter a néppárt képviselői előtt visz. szapillantáat vetett az elmúlt három hét po­litikai eseményeire és a török kormánynak ezekkel kapcsolatos állásfoglalására. A be­számolói a jelenlevők egyhangú tetszéssel fogadták. .-UfafcL 30,000 Ionná hajóterel süíyesztetf el a német tengerészei Berlin, június 5. A véderőfőpa rancsnok- ság közli: Német tengeralattjárók az Atlanti óceán északi és középső részén összesen 24.000 brnttóregisztertanna ellenséges kereskedelmi hajót sülyesztettek el. »V gyorsnaszádok az angol part mentén könnyű angol tengeri erőkből álló köteléket megtámadtak és a kötelékből merész támadással clsiily esz tettek egy körülbelül 6000 tonnás, rombolók által erősen biztosított, angol segédhadihajót. Az ellenséges rombolók támadása sikerte­len maradt. A légi haderő aiz elmúlt éjjel Délanglia hadífontosságu részeit bombázták. Különö­sen hatásosak voltak a birminghami iparte- 1 pék és a eathani kikötőberendezések ellen intézett támadások. Nappal sikerrel bombáz­ták a Skócia keleti partján fekvő Wiok re­pülőterét. Egy északskóciai gyári elep ellen intézett támadás során telitalálatokkal szé- rombolták a gyárépületet­Tovább emelkedik a Kréta szigetén ejtett foglyok szánra és a zsákmány mennyisége. Az afrikai német haderő ütegei Északaf- rikában Tobruknál az ellenség jármücsopor- j tosulásait, valamint a közelükben levő több | szállitóhajót hatásos tűzzel árasztották el. A sollnmi arcvonalon egy ellenséges roham­osztagot visszavertünk. A német légvédelmi tüzérség és a vadászgépek junius 2-án visz- szi&verték angol repülőknek egy Tobruk mel­letti repülőtér ellen végrehajtott támadását és három támadó ellenséges vadászgépet le­lőttek. Az ellenség tegnap délután és az esti órákban hiábavaló berepülést ki,sereit meg a megszállt területekre. Több légi harcra ke­rült sor, s ezek során hat ellenséges harm repülőgépet lelőttek. Egy angol gép ereszen Schleswig-Holsteinig jutott el. Az ellenség az éjszaka folyamán sem a Birodalom terü­letére, sem megszállt területre nem repült be. (MTI) Tovább tart Tobruk ostroma Róma, junius 5. Az olasz főhadiszállás 365. számú közleménye: j Északafrikában tüzérségünk érzékeny kárt tett a tobruki erődítmény berendezéseiben és védelmi müveiben. Repülőink újból bom­bázták a tobruki támaszpont, hajóit és be­rendezéseit­Az Égéi tengeren a- csütörtökre virradó éjszaka ellenséges repülők bombákat dobtak Rhodos szigetére és némi kárt okoztak. Keletafrikában Galla és Sidamo vidékén két hadoszlopunk együttes fellépésével meg­futamította az ellenséges haderőket. Egy másik támadás során gyarmati különítmé­nyeink súlyos veszteségeket okoztak a nigé­riai ezrednek. Vadászi-épülőink lelőttek egy ellenséges gépet, egy másik gépet géppuská­val lőttünk le. (MTI) Kormányválság Egyiptomban .......................................... 1 uuni l_l I II 0 Egyiptomban kormányválság van. A lon­doni rádió jelenti hogy az egyiptomi mindaz, terelnök lemondott Valószínűnek tartják , hogy uibói a lemondott miniszterelnök kap megbízást kormányalakításra és szélesebb alapon kísérli meg az egyiptomi kabinet meg alakítását Újabb portugál csapatok indultak ay, Azori szigetekre A legutóbbi amerikai nyilatkozatokban többször esett a sző az Azori.szigetekrö!. Portugália valószínűleg éppen ezekkel a ten­gerentúl: hangokkal kapcsolatban fokozottan erősíti a szigetcsoport védelmét. A lissaboni kormány repüjőoeztagokat és gépesített csa patokat indított el az Azori szigetek felé. Nagy japán győzelmek A Távol-keletről érkező hirek egyre na. gyobb japán győzelmekről szólnak. A Döméi japán távirati iroda közli, hogy a dóisanszii és az északhonanl hadjárat során huszonhá­rom kínai hadosztály szenvedett komoly ve. reséget. Tizenhárom hadosztályt a japánok tökéletesen megsemmisítettek, tiz másik pe­dig elveszítette tisztjeinek és legénységének kétharmadát. Amerika továbbra is elismerte a menekült jugoszláv kormányt Washington, junius 5, (DNB.) Sunner Wel­les helyettes külügyminiszter Jugoszlávia volt amerikai követéhez intézett jegyzékében kijelentette, hogy az Egyesült-Államok to­vábbra is elismerik a száműzetésben lévő jugoszláv kormányt. (MTI.) Külföldre szökött az egyiptomi vezérkari főnök Vichy, junius 5. Damaszkuszbói érkezett jelentések szerint az Aziz Masri pasa, egyiptomi vezérkari főnök és titkára eltű­nése ügyében indított vizsgálat során kide­rült, hogy a szökevények átlépték az egyip­tomi határt. Abban a lezuhant repülőgép­ben, amelyet, szökésükre használtak, nem találtak lca-tonai okmányokat. (MTI) Á hajókaravánok titkai Az -.atlantióceáni csata" egy noivég matróz leírásában Azoknak az a,ngol tömegeknek, amelyek nem hisznek a német partraszállás ifimében, az Atlanti óeeáni csata okoz álmatlan éjsza­kákat, Mindenesetre igazuk van: az Atlanti Óceán végtelen csataterén folyó küzdelem ki­menetele egymagában is dönthet Anglia sor­sa felett. Hogy a németek milyen eszközökkel és milyen módszerekkel vívják évi a könnyen döntő jelentőségűvé lehető csatát, arról a né­met hadi,jelentésekből és a német propaganda- századok haditudósitásai alapján mindenki fogalmat alkothat magának. Arról azonban, hogy a másik oldalon mi történik, nem sok szó esik a világsajtóban. Az angoloknak bi­zonyára meg van az okuk arra, hogy sűrű íiallgBtásba burkolózzanak. Ezekről a titkokról mond el érdekes rész­leteket a stockholmi AftenbVvdet interjúja egy norvég matrózzal, aki már számos esetben tet­te meg angol bajókaraváuokban ne éJetveszé- I lyes utat Amerika és Anglia között­Aa angol élet fő ütőere A Iia,jókaravánokba foglalt hajók száma 18 és 70 között ingadozik. Az amerikai kelct-i partokon két gyüjtőkikötőböl indulnak ki a karavánok: az egyik a Bermuda-szigeteken van, a másik a kanadai Halifax. A Bermuda-szigetek a Dél- és Középameri- kából érkező hu jók gyűjtőhelye. Innen most már egy csapatban vonulnak tovább észak felé, ahol egy előre megállapított ponton be­várják a Halifax kikötőjéből kifutó hajóka- raván! és ennek védelmében indulnak útnak Anglia felé. Az Atlanti Óceán északi részén, főleg angol és angol szolgálatban álló skan­dináv és holland hajóír bonyolítják le a for­galmait, amíg az amerikai hajók Ausztráliá­ból és Vélamerikából hozzák Északamerikába az Angliának szánt árut, amelyet itt termé­szetesen meglehetős késedelemmel át kell rak­ni az angol baj ókra. Angliának egész rendel­kezésére álló liajóparkja, beleszámítva az új­ból üzembe helyezett kimustrált hajókat is, és az angol zsoldbam fuvarozó semleges hajók nagy része is az Atlanta Óceán északi részén bonyolítja le a forgalmat. Ez a hajózási vo­nal a szó legszorosabb értelmében Anglia éle­tének fő-ütőerévé leit. Ennek a vonalnak fenn­tartásával áll vagy bukik Anglia. Hajópark­jának megtizedelése miatt a távolkeleiem és ne Atlanti Óceán dél« felében kénytelen volt Amerikának átengedni a terepet, mert keres­kedelmi bajé, zásra már lógót a nem gondolhat. Európai hadiállanot egy kanadai ki kötőben A hajókaravánok kanadai kiindulópontja Halifax kikötője. Az egykor nem is nagyon jelentékeny kikötőváros egy év óta hatalma­san fellendült. A lakosság száma legalább 50 százalékkal emelkedett, a nyüzsgés-mozgás sohasem látott méreteket öltött. Kanadai csa­patok, repülőgépek, élelmiszer, hadianyag — s ezek az ./árak", melyek ágyuk fedezete mel­lett kísérlik meg szerencséjüket, A munka f*,ljel-nappal lázas iramban folyik. A hajója­vító üzemekben, gyáraikban, 'irodákban so­hasem volt ekkora sürgés-forgás, de kereseti lehetőségek sem. Halifaxban ma minden az európai háború jegyében történik A kikö­tőt hálók védik a tengeralattjárók ellen, ne- Pa‘r*a ütegek tárják torkukat a tenger fde es a légelháritók legénysége állandóan készültségben van. Gyakorlatilag véve a vá­rosban is hadiáTlapot uralkodik. Halifaxban ktuön igazolvány nélkül ma senki sem tar- toakodhftt ^es a rendőrjáratoh lépten-nitömön igazoltatják a járókelőket. A kikötőben ter­mészetesen még szigorúbb az ellenőrzés. Itt, már katonaság tölti be a rendfenntartás sze­repét és fáradhatatla,mii járja a legelrajtet- tebb zugokat is. Az óvatosságra mindenesetre szükség is van. A legkülönbözőbb amerikai városokból osszesereglett tengerészek, a havi 50—60 font fejedelmi fizetéssel és különböző külön java­dalmazásokkal idecsalogatott skandináv és holland matrózok nem éppen a megbízható­ság mmtaképcí. Hajokban szűkébe® va® Anglia, legény­ségben azonban — legalább is ebben a kikö- :oben — nincsen hiány. Ha a rakodás befeje­ződött, a matrózokat a bajéra parancsolják es már indul is a hajókaraván. Az elővigyá­zatossági intézkedések tulajdonképpen csak most kezdődnek. Az aknazárakon külön rév- kalauzok vezetik át a hajókat. Mikor kiértek a nyílt tengerre, hamarosan megjelennek a kisérő vizir épülő gépek, melyek mindaddig szemmel tartják a karavánt, a®iig csak ható- távolságuk engedi. Ezután a karaván már csak az ékhajó — egy egykori személyszál- litóból átalakított, ágyukkal, nehéz géppus­kákkal és vizi bombákkal felszerelt segédeir- káló — két torpedóromboló és két kisebb őrhajó veszi át a hajókaraván védelmét. Az ut alatt természetesem aiz egyes hajók is a legrigorózusabb biztonsági rendszabá­lyokra vannak kötelezve. A hajók rddió- leadóit már az indulás élőit lepecsételték és mindegyik megkapta a fényjelzések titkos kódexet. Radiójelzések&t még végső veszede­lem esetén sem szabad használni. A tapasz­talat azt mutatja, hogy az ilyen leadások a távolban operáló tengeralattjárókat is oda­csalogatják, Hyen esetekbe® a karaván hajói közül nem sok érte el az angol kikötőket. üj-Funlandtól néhány száz kilométerre az úgynevezett holtzóna kezdődik. A torpedó­rombolok és az őrhajók visszafordulnak, az uralmat egyedül az élhajó veszi át. Tenger* dalt járók erre csak ritkán mutatkoznak, a tengeralattjáró támaszpontok túlságosan messze vannak. Itt azonban a némtet segéd- cirkálók és cirkáló hadihajók szoktak les­ben állam. Nem tanácsos veink találkozni, de meg kell kockáztatni a Szerencs#. Anglia torpedórembolói túlságosan megíogyták, vagy másutt , van rájuk szükség; a karavá­nokat nem kísérhetik egész ntjnkon. A holtzóna elhagyása után következik a tula jdonképpeni veszélyzóna. Itt már ismét hadihajók várnak a karavánra. — Sajnos, — ■' nitja meg a rettenthe­tetlen svéd team medve — torpedórom­bolók hiányában nz admirálitás az utóbbi időben mind jobban kénytelen volt áttérni arra a rendszerre, hogy csupán ágyunaszá- dokkal fogadjon minket. Ezek csak W csomó óránkénti sebességgel haladnak, négy hüvélyes ágyúik csupán tengeralattjárók el­len hatásosak és 150 helyett legénységük is csak 50 főből áll. Ha jók a halál torkában Ha valamikor, most már ugyancsak he­lyénvaló az elővigyázatosság. A hajókaraván, mint megriasztott birkanyáj egészen össze­tömörül. A hajók már csak 350—400 yardos térközt tarthatnak. A tartályhajók, hadi- anyagszállitók és más nagy robbanóhatásu árut szállító hajók a középen helyezkednek el. A félve előmerészkedő karaván — a svéd matróz beszámolója szerint — csak ritkán kerüli el a német felderitőri pülőgépek fi­gyelmét. A felfedezés követkcEményei pedig meg­lehetősen kellemetlenek. A tengeralattjáró­veszély ilyenkor már közvetlen küszöbön áll. Ez a veszély pedig nem Mncsinylemdő! A tengeralattjárók ugyanis legtöbbször jam egyenkint, hanem csoportosan, mégpedig kü­lönböző irányokból támadnak. Különösen az éjszakát választják ki támadásra, miután a karavánt előzőleg már egész nap követték és a szerepeket pontosan kiosztották egymás- kózött. A legkedvezőbb támadási irány elől vagy hatul két oldalról, de rendszerint a ka­raván hajói között is felbukkan egy-két bu- varnaszad. sokszor csak azért, hogy a figyel­met magukra vonják és kívülről támadó társaikat tehermentesítsék. Hogy a karavánrendszer mit ér a gyakor­latban, arra a felvilágosítást a német bnvár- nakadok munkájának eredményéről szóló jelentések és a Washingtonban tolmácsolt ; angol segíts égsürgetések adják meg. (M. N.j

Next

/
Thumbnails
Contents