Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-29 / 146. szám
19 4 1. J fü M IU S 29- MEGHALT NEMES ANTAL VÁLASZTOTT PÜSPÖK. A KORONÁZÓ FŐTEMPLOM VOLT PLÉBÁNOSA. Budapestről jelentik: Nemes Antal választott püspök, pápai prelátus életének 86. évében, papságának 57. évében az egyik fővárosi szanatóriumban elhunyt. Holttestét a budavári Koronázó főtemplomban fogják felravatalozni, amelynek 40 évig volt plébánosa. Az engesztelő szentmise és beszentelés után holttestét végső akaratának megfelelően, Drégely palánkra, első papi működésének színhelyére szállítják. Előreláthatólag a jövő hét keddjén fogják ott eltemetni. V * Orvoska ni arai hír. Elmarad a szegedi orvoskamara által rendezeti erdélyi tanulmányi kirándulás. Amint hírt adtunk, a szegedi orvosi kamara julius lió 3-án az egyetem aulájában nagygyűlést óhajtott rendezni a magyarországi összes orvosi kamarák részvételével. Közbejött akadályok miatt a nagygyűlést augusztusa utolsó hetében tartják meg. Az elnökség. * A Székeiyudvarhelyi Református Tanitó- nőképzö intézetben megtartott képesítő vizsgára 31 rendes tanuló jelentkezett s mindnyájan tanítónői oklevelet nyertek. A vizsgálatok ejnöke Dóczy Ferenc egyházkerületi tanügyi tanácsos, a kormány képviselője Magyary Ká roly kolozsvári áll. tanítóképző intézeti tanár volt. Az első magyar képesítő vizsga szép eredménye mutatja, hogy ez az intézet, amely az elnyomatás évei alatt a magyar kultúra védőbástyája volt, az örvendetesen változott körülmények között is megállja a helyét. Az intézet jelenleg nyolc osztályos leány középiskola. Az alsó négy osztálya leánygimnázium, a felső négy osztályából három leányliceum és a negyedik tanítóképző. A gimnázium I. osztályába felvehető, aki az elemi iskola IV. osztályát sikerrel elvégezte és szeptember 15-ig életének 10. évét már betöltő, de a 13 évét még nem. A tanitónöképző-liceum I. ősz tályába felvehető, aki a gimnázium vagy polgári iskola IV. osztályát sikerrel elvégezte és szeptember 15-ig életének 14 évét már betöl- ti, de a 18 évét még nem. A folyó iskolai éviben élvezett korengedélyek továbbra is érvényben maradnak. A gimnázium é3 liceum többi osztályaiba, valamint' a tanitónöképzö IV. osztályába csak azonos jellegű isispia előző osztályának sikerrel végzett növendékei vehetők fel. A beiratkozások már folynak. Pótbeirás — üres hely esetén — az uj iskolai év kezdetén is eszközölhető. A beiratási és felszerelési díj 30 P., mely a beíráskor fize- P tendő. Tan- és fenntartási dij egész évre 120 P ansly összeg havi 12 pengős részletekben legkésőbb minden hónap 10-ig befizetendő. A bentlakó növendékek a lakásért és ellátásért havi 60 P-t fizetnek előre, legkésőbb s. hónap 10-ig. Református lelkészek és tanítók jeles és jó tanulmányi előmenetelt tanúsító és jó magaviselet gyermekei, valamint más református szülők ilyen rendű gyermekei hatósági bizonyítvánnyal igazolt szegénység eseten kedvezményben részesülhetnek. MOT M0SOR0K wtr r”'r5r.r' • JAPITOL-mozgó: Péntek Kézi. Fősz.: Turay Ida, Páger, Gőzön. Műsor előtt magyar és Ufa hiradók. Az előadások hétköznap pontosan 5, 7 és 9 órakor. Szombat, vasár és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. EDISON-mozgó: Vasökiü. Fősz.: Robert Taylor, Flor Rice és Wallace Beery. EGYETEM-mozgó: Broadway melody 1940. Fősz.: Eleanor Powell. Fred Astiaire, George Murphey. Előadások kezdete hétköznapokon 5 7 és 9 órakor, szombat, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. RIO-mozgó: Az aranyváros Fősz.: Errol 'í’lynn. Miriam Hopkins, Randolph Scott, Kumprey Bogart. Műsor előtt: Legújabb hiradók. ROI—-mozgó: Papucshös. Fősz.: Kabos Gyula. Erdélyi Mici, Bilicsi Tivadar. Va- szary Piroska, Pethes Sándor, Kerté^z Dezső Magyar és Luce hiradók! Uj kezdési Idő: Negyed 4 negyed 6, negyed 8, fél 10 órakor » UKÁNIA-mozgó: Botrány a Cirkuszban, Főszerepben: Gaucso, Csikó. Harpo. Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7 és 9 órakor, szombat, vasár- és ünnepnapokon: 3, 5t 7 és 9 órakor. az Erdélyre Is kiterjesztik anyaországban kitünően bevált kisipari gépsegély-akciót Kolozsvár, junius 28. Az ErdőRyrészi ’Gazdasági Tanács legutóbbi ülésén, mint ismeretes, Béldi Kálmán gróf elnök bejelentette, hogy a kormány részéről Varga József ipar- ügyi miniszter elhatározta, hegy az anyaországban kitünően bevált kisipari gépsegélyakció áldásos intézményét mielőbb kiterjeszti a hazatért erdélyi részek kisiparosságára is. Az iparügyi miniszter közlése szerint az erdélyi részek sokat szenvedett kisiparosságát illetőleg a gépsegély-akciót a kormány Erdélyben jóval nagyobb keretek között kívánja intézményesíteni, mint ahogyan az az ország más részeiben történt. A kormány elhatározása a Tanács bejelentését követőleg ezúttal is lelkes visszhangot keltett az erdélyrészi kisipar széles köreiben Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács a kormány kisipari gépsegélyében részesülni kívánó erdélyi magyar kisiparosok részére az alábbi felvilágosításokat adja: Ismeretes, hogy a megszállás éveiben minő tervszerű intézkedésekkel solvasztották az erdélyi magyár kisiparosságot, amely utóbb már munkaeszközeit sem tudta kellőleg pótolni. Fokozott jelentősége van tehát a kormány elhatározásának különösen ma, az anyaggazdálkodás napjaiban, amidőn a hazai nyersanyagok változatos felhasználása folytán a külföldi nyersanyag mindegyre jobban ísélkülözhetővé válik Miután az 1931. évi XRI. t. c. az iparügyi miniszternek nyújt rá módot, hogy h kisiparosok számára természetben, vagy pénzben támogatást nyújtson, minden érdéin részi kisiparosnak, aki gip*egfyyben kíván része— AZ EME KÖZGYŰLÉSE. A7. Erdélyi Muzeum Egyesület juniu« 3-án. hétfőn délután 4 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését az unitárius kollégium dísztermében — Se ló, se pengő! Furfangos csalási ügyben indítottak nyomozást a hatóságok A kolozsvári hetivásáron Rézműves Viktor cigány lókupec eladott Hét lovat Hurkán János oláhkeceli földművesnek 500 pengőért. Hurkán átadott a kunecnek 430 pengőt azzal, hogy a maradék 70 pengőt a járatlevél kéz hezvételekor fizeti Réz-müves és Hurkán együtt indultak el. hogy a vásári tömegben megkeressék a lókupec feleségét, aki a lovakat őrizte s akinél Rézműves szerint a lovak : járatlevele is volt. Miközben az asszonyt keresték. Rézműves a 430 pengővel nyomtalanul kereket oldott és eltűnt a lovakkal együtt a vásártérről Rézműves felesége is. A furfangos csalás óta naipok teltek el, de a hatóságok nem tudták kézrekeriteni sem a csaló kupec-párt, sem a lovakat. A további nyomozás azonban minden valószínűség szerint meghozza majd az eredményt. sütni, Írásbeli kérelmével közvetlenül az iparügyi minisztériumhoz kell fordulnia. (AI. Kir. Iparügyi Minisztérium, Budapest, II .Lánc- hid-u. 2). A kérvényben pontosan meg kell j dlölni, hogy milyen célra és minő természetű kisipari gépsegélyt kiván igénybevenní a kérelmező erdélyrészi kisiparos. A beérkezett kérést a minisztérium az illetékes Kereskedelmi és Iparkamara utján a segélyért jelentkező kisiparos illetékes Ipartestületénél ellenőrzi. Kedvező véleményezés esetében a kamara megállapítja, hogy a gépsegély megadása nem sért-e szakmai érdeket az egyenlő verseny feltételeinek szempontjából, mert nem kívánatos, hogy az az egyik kisiparos a többiek rovására kedvezményezettebb helyzetbe jusson. Felülbírálják a segély megadásár ezen kivüí az iparfejlesztés szempontjából is: mennyiben indokolt a segélyezett szakipar fejlesztése a kérelmező kisiparos munkaterületén? Az államsegély további fettétele, hogy a kéremező ne essék az 1939. évi IV. t. e. rendelkezéseinek hatálya alá. A gépsegélyt a kormány haszonkölcsön- szerződés formájában bocsájtia a kérelmező rendelkezésére s ennek lejárta után, külön beadvány benyújtását követőleg kerül a kisipari gépi fölszerelés a segélyben részesített kisiparos végleges tulajdonába. A kormány iparfejlesztési politikája természetszerűleg joggal elvárja az ország kisiparosságától, hogy amidőn nagy áldozatokkal segélyt nyújt részére, ezt a segítséget a magyar kisiparosiig az időknek megfelelő jó gazdálkodással! és valóban az ipar fejlődését eredményező, szorgalmas munkával viszonozza — Felhívás! Felkérem azokat a munkatársainkat, akik a volt Magyar Népközösség kolozsvári tagozata Családvédelmi Szakosztályé nak tagjai voltak, jelenjenek meg kedden este fél 7 órakor a Tizes Szervezetek irodájában (Királv utca 3. I, em.) Az igen fontos közérdekű ügyre való tekintettel minden munkatárs megjelenését kérjük és várjuk. Vidov3zky Erzsébet, volt szakosztályi titkár. Kolozsvár thj. sz. klr. város polgármestere. 125.159/1941. III, szám. VÁROSMAJORI SZAMFELETTI LOVAK ÉRTÉKESÍTÉSE. Felhívom a iótartó gazdák figyelmét arra, hogy a városmajor f. évi julius hó 2-án. szer. dán d. e. 9 órakor a vásártéren kb 26 drb. számfeletti igás- és kocsilovat fog önkéntes ái-verés utján eladásra bocsátani. Kolozsvár, 1941. junius 28. * A polgármester megbízásából: Dr. Segesváry s. k. tanácsnok. kinkáxi hireSt F. hó 29.-én, vasárnap délután és este játszik utoljára a kolozsvári Magyar Szinház Vasárnap délután négykor: Kolozsvári d ári dó, olcsó helyárakkal — Utolsó délutáni előadás —!" Vasárnap es!e nyolckor: Ünnepi díszelőadás — A ko ozsvóri Magyar Szinház búcsúja — Ünnepi díszelőadás keretében búcsúzik el a kolozsvári Magyai*Szinház igazgatósága és társulata a régi sétatéri színházépülettől, mely f. hó 29-én, vasárnap este végleg 1 tezárja kapuit, hogy átadja helyét az ősszel megnyíló uj Nemzeti Színháznak. Mr ülném egy negyedszázados múlt záródik Je a vasárnap esti utolsó bu- csuelőa.dással, mely méltó befejezése lesz annak a felbecsülhetetlenül nagy és értékes kuíturmunkának, melyet a Magyar Szinház a megszállás nehéz éveiben a magyar szó és magyar színészet védelmében folytatott. Száz és száz fájdalmas emlék fűződik az öreg sétatéri szinház épületéhez, melyben vasárnap este utoljára megy fel a függöny ho"y még egyszer összegyűljön a színpadon az egész régi kolozsvári túisulat, mely jóban és rosszban egyStf vállvetve dolgozott, hitt és remélt huszonkét esztendőn keresztül, hogy megőrizze mindnyájunk kincsét: a magyar szót és magyar kultúrát. A kolozsvári közönség, mely tanúja volt ennek a hősies munkának és dicsőséges múltnak, vasárnap este együtt fog ünnepelni régi kedvenceivel, a kolozsvári magyar színészekkel, akik ezen az utolsó előadáson legkedvesebb szerepeikben búcsúznak el a volt erdélyi kisebbségi magyar színészet végi otthonától. A kolozsvári Magyar Színház utolsó buesuelőadásának részletes műsorát utolsó plakátján közli a szinház igazgatósága. MCeíK-TS HlSJKG 4- AUTOKRAT 4 , Törv. véd. amerikai rendszerű, rugónélküli S E R V K Ö T Ö Éjjel-nappal viselhető. * könnyű, kellemes egyoldali F 16.-*- kétoldali P 28.— MAUTNER. Budapest V, Báthori u. 15 «z Méretvételi prospektus díjtalan. A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Vasárnap d. u..: 4: Kolozsvári dáridó. (Első olcsó helyáras előadás.) Vasárnap este 8: A Magyar Szinház uKofso buc“ueí6'adása, (Ünnepi díszelőadás az e;ész társulat felléptével. Nyitány: Vezényel Stefánidesz József. Ünnepi beszéd: Tartja báró Kemény Jánös elnökigazgató. Búcsúznak a színészek. Irta és elmondja. Szabados Árpád. Részletek a Bánk bán-bói • és A cigányból. A legnépszerűbb operettslágerek. Részlet a János vitéz-bői, Déryné ifiasszony. (III. f|ivonás.) Jhorth irodő Vasárnapi sportműsor Labdarúgás Budapest: Szolnok—SnlBTC Magyar kupa-döntő, Kolozsvár: KKASE— líaggibbor barátságos mérkőzés, Hnggibbor-pálya, kezdete 9 órakor •Tál ók vezet ők—Haggibbor old-boys barátságos mérkőzés, kezdete 11 óra-' kor, Nagyvárad: Gamma—NAC barátságos, a NAC zászlószenteíési ünnepsége. Atlétijf* Budapest: A BSzKRT veftenye, Kolozsvár: ifjúsági tizfcusa verseny (csapatbajnokság), városi r-vP-dbp, kezdete 5 órakor Vívás Budapest: Magyarország' egyéni kard- vívóbajnoksága, Nmgyvárad: az, NSE Rege d üs-vándordíj as versenye Úszás • Budapest: A III. kér. Árpád egyesület uszóversnye. Vizilábdázás. Budapest: UTE—BSE dcu j. t iiléí-é, gii találkozó. E er ékpát Budapest: Az ötödik német- magyar kerékpártnérkőzés (eddig a magyar csapat még nem tudta megverni a németeket, csupán egy döntetlent ért el velük szemben). Birkózás Budapest. Az idény utolsó birkózó versenye a MAC rendezésében. Az NSS vándordíj as vivő versenye, é „Nagyváradi Sport Egylet“ Hegedűs Imié nek az egylet örökös kardvivóbajnokanak 2-: éves vivójübileuma alkalmából érdemeinek megörökítésére és a kardvivó sport fejlesz tése céljából örökös vándordíját alapit, é GO cm. magas, tömör.bronzból készült s vive alakot ábrázoló szobor vándordíj birtokáért rendezett versenyeken résztvehetnek — s Magyar Vivő Szövetség határozata szerinl — a budapesti egyesületek kivételével ni összes vidéki egyesületek amatőr vívói. A: idei versenyt junius 29-én rendezik. A ver senyre beneveztek: a Pécsi Honvéd Tiszt Club, a Szegedi Vívó Egylet, a Debrecen Egyetemi Atlétikai Club, a Békéssy Bélr Yivó Club, a Kolozsvári Egyetemi Atlétika- Club, a Kecskeméti Atlétikai Club és a Kassai Honvéd Tiszti Sport és Vívó Club legjobb vivői. Mégis elmarad a finn—magyar atlétikai mérkőzés. A finn atlétikai szövetség arról értesíti a magyar szövetséget, hogy a julius 0—10-re tervezett helsinki! finn—magvar % . atlétikai mérkőzést bizonytalan időre elba-, lasztotta. Eszerint atlétáink északi túrája egyelőre elmarad. ParlteíJeíési munfiálaloKát utányosan válla LőrinCri megrendelések a S E B Ö K uukrdszdo, Szenteggbáz-u. 1 és Záprhja-ütc • 0