Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-22 / 140. szám
♦ Misimre ZTrsjfct V. s Lukács József Pestre szerződött Terién nem is József, hiszen ezen a nevén hevesen ismerik a kolozsvári Magyar Színház főtitkárát. Jóska ő ismerősök és barátok előtt, a vidám, szellemes J/ukács Jóska, akit Kolozsvárt, Temesváron; Aradon, Brassóban egyformán ismernek. Róla szól a bár, amikor Tudóid adjuk, hogy az Országos Magyar Színművészeti és Filmművészeti Kamarához szerződött a vidéki színészek szorződtetési osztályának vezetőjéül, A sétatéri színkör titkári irodájában még szál a telefon, még ott vannak a falakon a csoportképek és a régi szintapok, néhány régi telefonszám is virít a papírlapokon s itt idézzük Lukács Jóskával az elmúlt kisebbségi idők keserű és néha mégis derűs perceit. Amikor rmtánkodni és veszekedni kellett romáméi, hogy a színházban játszani lehessen — magyarul, amikor halkan, szinte csak a lelkűnkben zengett a Himnusz, templomi áhítattal. Ma már lehet könnyelműségnek nevezni, hamis magyarkodásnak rágalmazni, de kellettek az ilyen percek, szükség volt rájuk, hogy további erőt és hitet adjanak. Így kellett a Lukács Jóskák örökké derűs alakja is, a humoruk, amely két keserű ostorcsapás között mosolyt varázsolt az emberek arcára. Ma már Ura, de komoly valóság volt, hogy kellett az ő bohémségük, amely mégis, csak. azériis magyar volt minden hangulatában és tettében. Kellett a szeretetreméltó mosolygás, a bekös. ■ " vicc. amelyet a kávéházban megjelenése és a fekete között mondott el Lukács Jóska, fis kellett most az elismerés hivatalos hehtről a huszonkét éves becsületes színházi működésért, a sovány gázsiért, a veszedelmekért, amelyekről munkatársai és felettesei tanúskodnak. Megérdemelt öröm az uj szerződés Lukács Jóskának, jól esik barátai- nak is. Mégis olyan az egész, mintha annak az együvétartozó Kolozsvárnak, a hadbíróság és börtön árnyékában élő kis csapatnak szétosztásával valami hiányozni fog Kolozsvár életéből. Most Jóska is veszi a kalapját — s tovább áll uj területen régi becsülettel dolgozni. d. i. MA UTÓJÁRA I Áz ifjúság diadalmas filmje: NEM GYEREKJÁTÉK! Magyar- és LUGE hiradók. Á ROYAL előadásainak UJ kezdési idej e : n, (negyed) 4. n. 6. n 8, í • (fél) 10- ko r. fisíztulajdonosok figyelmébe. A B. M. 380.000 sz. rend. értelmében az ossz tiáztulajdonosok kötelezők a lakókról nyilvántartási könyvet vezetni és minién egyes lakásnak feltüntetni annak rendeltetését. Lakrész táblák kaphatók minden trafikban. —- Vitéz dr. József Ferenc főherceg és hitvese befejezte székelyföldi körntját. Tudósítónk jelenti: Vitéz dr. József Ferenc főherceg és hitvese Biró István dr. ország- gyűlési képviselő vezetésével megtekintette Borszék, Gyilkos, Tusnád, Élőpatak, Málnás és Szováta fürdőket, szombaton pedig Marosvásárhelyre érkeztek. Szovátán a villatulajdonosok ebédet adtak a főhercegi pár tiszteletére s ezalkalommal Illyés Tibor és -Huszti László helyettes fürdőgondnok köszöntötték a magas vendégeket. A főherceg, aki egyébként az Erdélyrészi Fürdők Szövetségének diszelnöke, szombaton délután 4 órakor Marosvásárhelyen fogadta és további támogatásáról biztosította a Fürdő- szövetség vezetőit és választmányi tagjait. — Gróf Széchenyi Károly a Magyar Cukoripar Rt. elnöke. Budapestről jelentik: A Magyar Cukorgyárosok Egyesülete mai közgyűlésén gróf Széchenyi Károlyt, a Magyar Cukoripar Rt. vezérigazgatóját elnökévé választotta* Divattervezői tanfolyam. Vadonná •erényi Irén fővárosi rajztanár, az országos hirii divatteveoő rendezésében d. p és d. n. óraadással egy két hetes divattervezői tanfolyam nyilík. Ez az irdekés és egészem, újszerű divatterve- :ői tanfolyamon feJkésaültségében egyetlen az országban. Jelentkezés a Baross Szövetség titkáránál, ahol a fed ételek megtudhatók. Jelentkezési ia i áridő jumiue 27-ig bezárólag. — BERLINBE ÉRKEZETT P AVO LINI OLASZ NÉPMÜVELÉSÜGYI MINISZTER. Berlinből jelentik. Pa volini népmüve lesügyi miniszter Goebbels dr. birodalmi propagandái] gyi miniszter meghívására több napos tartózkodásra a birodalmi fővárosba érkezett. (MTI.) — Nagybritánniába érkezett Péter volt jugoszláv király. Londonból jelentik: A Reuter Iroda hivatalos közlése szerint az elmenekült Péter jugoszláv király repülőgépen megérkezett Nagybritámniaba. Kíséretében van Szimovice tábornok miniszterelnök, Nincsics külügyminiszter és Knezevics miniszter. A jugoszláv kormány Londonban telepedik le. (MTI) — 1511 HAZATELEPÍTETT BUKOVINAI SZÉKELY UTAZOTT AT SZEGEDEN. Szegedről jelentik. A Bácskába hazatelepített bukovinai székelyek egy 1511 főből álló csoportja pénteken reggel Szegedre érkezett, ahol reggelivel és ebéddel látták el őket. Este ünnepélyesen búcsúztatták a Bácskába tovább utazó csoportot. — Boris bolgár király hazaérkezett külföldi útjáról. Szófiából jelentik. Boris bolgár király pénteken este kevéssel azután, hogy hazaérkezett külföldi útjáról, fogadta Eilov miniszterelnököt és meghallgatta jelentését. (M. T. 1.1 Parteflerési munltála- folcaV után^osem vdlla Lőrinczn megrendelések a SE BÖK cukrászda, Szenteg\jház-u. 1 és Zdpolvja-utca 6. — ORVOSI HÍR. Dr. Szinegh Béla, klinikai I. tanársegéd, ssemészszakorvos, a marosvásárhelyi állami kórház szemészeti osztályának volt vezető orvosa» magánrendelését megkezdte. Rendel szembetegeknek hétköznap délutánonként 5 órától 7-ig. Hitler Adolf-tér 1. sz. Félemelet 5. ajtó. Telefon: 36-5Í. * Vasárnap tartja rendkívüli közgyűlését az Erdélyi Gyáriparosok Szövetsége. Kolozsvár. Az Erdélyi Gyáriparosok Szövetsége junius 22-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, határozat- képtelenség esetén pedig ugyanezen napon délután 3 órakor a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara üléstermében rendkívüli közgyűlést tart, amelyen határoznak a Szövetség és a GyOSz vezetőségei között létrejött előzetes megállapodás elfogadása, az alapszabályok módosítása és több vezetőségi tag megválasztása tárgyában. A napirend nagy fontosságára tekintettel a közgyűlés iránt ipari körökben általános érdeklődés nyilvánul meg. — A Wesselényi Lövészegvlet propaganda— előadása a szórványmozgalom népszerűsítésére. A Wesselényi Lövészegyeaület a magyar élet egyik legfájdalmasabb sebének, a szórványügyinek minél szélesebb rétegekben való ismertetésére és a magyar nemzeti lelkiismeret felrázására propagandaelőadássorozatot rendez. Első szórványestjét folyó hó 27-őn rendezi és ennek során Rákosi Viktor: Elnémult harangok c. színmüve kerül bemutatásra a színház művészeinek előadásában. A darab főszerepében a kolozsvári szinházjáró közönség kedvence: Nagy István lép fel Simándy László szerepében. Nagy István maga is a szórvány szülötte, ismeri a szórvány magyarok életének minden nyomorúságát és gyötrelmét s csupán ez késztette arra hogy rendkívüli elfoglaltsága és munkája ellenére, mely a Hunnia filmgyárhoz köti. mégis Kolozsvárra utazzon. Az előadás előtt báró Atzél Ede, az Országos Magyar Lövész Szövetség Erdélyi Kerületének elnöke, majd Orbay Ferenc ref. lelkész és Gerencsér István dr. róm. kát. paptanár tart előadást, ismertetve a szórványakciő célját és a Lövészegyesület célkitűzéseit. FoqaJalmnl tofVelr a mesServiisgáSó f»SzoVf~ sági elnökölt: és a!e nSkőL Kolozsvár, junius 21. Péntek este bűzei kétszáz mestervizsgáié bizottsági elnök és al- eünök tett fogadalmat a kereskedelmi és iparkamara székhazának nagytermében dr. Bereczky Ernő főtitkár, miniszteri biztos előtt. A fogadalom tét elen megjelenítek a város részéről Grucza Lipót tanácsnok, az állami középipari iskola részéről Kürtös János igazgató, az iparos tanonciskola részéről Lakatos Lajos igazgató, a munkakamara részéről dr. Lőrinczi József titkár, a MAY mühelyfő- nökség részéről Sasváry Zoltán főmérnök és még többen, akik megelégedettséggel és boldogan vettek részt az iparosságnak ezen az ünnepségén. A mestervizsgáló bizottsági elnökök és al- elnökök hatalmas gárdájának saraiban ott láthattuk Kolozsvár vezető iparosait, Deme_ tér Ferenc ipartestületi elnökkel az élükön, megnyugtathatott mindenkit afelől, hogy a kolozsvári mestervizsgáló bizottságok vezetői hivatásuk magaslatán fognak állni. Bereczky Ernő dr. főtitkár, miniszteri biztos nyitotta meg az ülést a Magyar Hiszekegy elmondásával, majd közölte a mestervizsgáié bizottságok kinevezését és felkérte a jelenlévőket a fogadalom letételére. Torda Balázs dr. titkár felolvasta és a megjelentek fennhangon utánamondták a fogadalom szövegét. Majd Torda Balázs dr. titkár ismertette a mestervizsgáik kérvényezésénék és lefolytatásának törvényes előírását és szabályait. Vázolta a mestervizsgáié bizottságok szakmai és hazafias kötelességeit. Bereczky Ernő dr. kamarai főtitkár és Grucza Lipót városi tanácsnok meleghangú felszólalása után Demeter Ferenc ipartestületi elnök mondott köszönetét a bizalomért s kijelentette, igyekezni fognak olyan kézmü- iparosságot nevelni a hazának, amely szaktudásban és érzésben mindig becsületet szerez az erdélyi iparosságnak. Az ünnepség Bereczky Ernő dr. zárószavaival ért véget * A Mihova-bajnokság döntője a Színházi Magazin uj számában. Tolnay Klári vőlegényt fogott Zsuzsika leányának. Bókay, Har sányi, Hunyady és Ignácz Rózsa mint érettségi tételek. Bethlen Margit cikke a Vigszin- házról. Riport a legifjabb Pécsi öregdiák keresztelőjéről. Kovács Aladár: Mozart Győrött, díszítik az uj számot, amelynek színdarab melléklete a „Tokaji aszú". ISKOLAI HÍREK A kolozsvári m ktr. polgári leányiskola a beiratkozásokat az 1941—42. tanévre Junius 23., 24. és 25-én d, e. 9—12 óráig tartja. Az iskola I. osztályának növendéked lehetnek mindazok, akik az elemi iskola IV. osztályát sikeresen elvégezték. Az I. osztályba beiratkozó, valamint a más intézetből átjövő tanulók a beiratkozás alkalmával okvetlen a szülő vagy helyettes kíséretében jelenjenek meg és hozzák magúkkal a születési anyakönyvi kivonatot, ujraoltási bizonyítványt és a legutóbbi iskolai bizonyítványukat. A II.—Hl. osztályba nyilvános tanulóul felvehető az a tanuló is, aki a népiskola VI,—VTI. osztályát végezte, ha az utolsó két évet — az Írás. ének és testnevelés kivételével —minden tantárgyból legalább jó eredménnyel végezte s az előirt felvételi vizsgálatot legkésőbb szeptember 30-ig sikerrel letette. A kolozsvári ni. Idr, állami kereskedelmi leányközépiskola junius 25-én délelőtt 11 órakor tartja évzáró ünnepélyét. A beiratások junius 26-án és 27-én délelőtt 9—12-ig tartanait. V^ászküri ^ikda Budapest 194 1. JUH1VS 22 MADOIHENTi «5NAPLOW AZ UNITÁRIUS PÜSPÖK- VALASZTÁS színhelye tudvalevőleg Marosvásárhely lesz a zsinati főtanács junius 29-én megtartandó ülésén. A gyűlés a városháza közgyii’ési termében kezdődik, junius 29-én. vasárnap reggel 8 órakor A gyűlésen választják meg a világ unitáriusainak püspökét és az egyház főgondnokát. Utána délelőtt 11 órakor istentisztelet lesz az unitárius templomban, majd d. u. 2 órakor közebéd a Kultúrpalota tükörtennében, »A magyarországi unitárius egyház zsinati főtanácsának ülése alkalmából szombaton, junius 28-án este a Közművelődési Ház nagytermében „János Zsigmond" emlékünnepélyt rendeznek. A műsort dr. Kiss Elek püspökhelyettes beszéde nyitja meg. majd saját költeményeiből Izsák Domokos bencédi székely gazda olvas fel. Éneke) Bedö Emma énekmüvésznő, P. Szentmártani Kálmán tanár történelmi előadást tart. Magyar dalokat ad elő dr. Nagyné Ürmössy Magda színművésznő, székely táncokat mutatnak be a nyárádgálfalvi legények és leányok. Szaval Bencze Márton, magyar medálokat énekel Bede Emi! lelkész, zárszót tartja dr. Gál falvi György gondnok. A gyűlésre máris egész sereg előkelőség jelentette be részvételét. így Marosvásárhelyre érkezik többek között dr. vitéz Kozma Ferenc ny. altábornagy, dr. Mikő Ferenc ny. államtitkár, dr. vitéz Nyiredy Géza miniszteri osztálytanácsos, dr. Simandi Tamás tábiahiró, dr. Bencédi László, a Nemzeti Bank főellenőre, dr. báró Dániel Gábor az Orsz Közp. Hitelszövetkezetek jogtanácsosa, dr. Géléi József egyetemi tanár, dr. vitéz.Gyulay Tibor a budapesti kereskedelmi és iparkamara főtitkára, Kelemen Bé|a rendőrfőkapitány és még sokan mások. A nagyszabású esemény már is-megmozgatta Marosvásárhely egész társadalmát, mely szeretettel várja vendégelt. ■* KELLEMES MEGLEPETÉST keltett Marosvásárhelyen a régóta nem látott fehér zsemle megjelenése a kávéiházak- ban, cukrászdákban és végül az üzleteikben. Az első napon több ezer zsemlét kapkodtak el néhány órák leforgása alatt. A fehér zsemle ujabbi bevonulása nagyobb szenzáció volt Marosvásárhelyen, mint a legnagyobb világ- politikai esemény. Bizonyíték arra, hogy az emberek mindennapi életében beálló kis örömöket jelentő változás jobban leköti a figyelmet, mint a messze távolban történő és csak nehezen érzékelhető akármilyen érdekesség. * NYÁRI SZÍNHÁZA les® Marosvásárhelynek. A főtéri Molnárpalota kerthelyiségében már dolgoznak a színpad megépítésén és a szükséges berendezési munkálatokon. Krémer Ferenc székelyföldi színtársulata rövidesen befejezi szezonját a Székelyföld városaiban és visszatér téli állomáshelyére. Marosvásárhelyre. A szintársulat szabadtéri előadásban előadja az Ember tragédiáját s hír > szerint több előkelő budapesti művészt Is megnyert vendégszereplésre. * NEM LESZ TERASZ AZ IDÉN Marosvásárhely főterén. A város egyetlen kávéháza és a központi fekvésű cukrászda régebben utcai teraszt szokott állitand. Ez volt a vásárhelyiek egyik nyári üdülője a kellemes, hűvös estéken. A forgalom azonban jóval megnagyobbodott az előző éveikhez viszonyítva s ennek következtében a hatóság forgalmi szempontokra való tekintettel, nemengedélyezte a teraszok felállítását. így aztán az üdülést a strandon, az Erzsébet-ilget- ben és a Bethlen-sétányon keE a közönségnek keresnie. Ha ugyan az idén egyáltalán les» kánikula.., * ORBÁN SÁNDOR, az ismert magyar nótaénekes —■ mint hírlik — rövidesen Marosvásárhelyre is ellátogat és nótoeetélyt rendez. Úgy tudjuk, hogy egy tehetséges marosvásárhelyi uri- asszony magyar nótaszerzeményeit Is énekelni fogja. A hölgy már beküldte kitűnő nótaszerzeményelt az énekesnek, aki kém. Béggel tett eleget a kívánságnak és több szerzeményt felvett műsorába. Az illető hölgy különben a rádió nótapálváza tára Is beküldötte szerzeményeit, úgy hogy rövidesen — több mint valószínű — országos viszonylatban is ismert lesz a neve. (S)