Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-04 / 125. szám
19 4 L> J If H I V S 4 MíszrnmFIrxsm got. Nagy csalód ăst okozott az iroknefe az is, hogy csak két teherhajót vásárolhatnak Amerikában, noha tíz, vagy tizenkettő megvásárlását, vagy kibérlését remótbék. Angol rémuralom Bagdadban Az iraki szabadságharc egyelőre az angolok sikerével végződött. A legújabb hirek szerint a nyugati határvidékeken folynak ugyan még a harcok, Bagdad azonban az angolok kezében van s beiruti jelentés szerint ott az angolok valóságos rémuralmat létesítettek. Több, mint hétszáz politikust tartóztattak le, Közölök többet agyonlőttek. Letartóztatták az angolellenes politikusok családtagjait is, hogy igy visszatérésre kényszerítsék az eltávozottakat. A fővárosban ostromállapotot hirdettek ki, mert összetűzésre került a sor a katonaság ás a lakosság között. Keleten tovább élesedik a helyzet Az iraki szabadságharc leverésével a közel Keleten nein szűntek meg a forradalmi jelenségek. Haifában és Jaffában arab felkelők angolellenes röpu'atokat ragasztottak ki. A röpiratekat Fauzi Basid. az 1936 évi Palesztinái felkelés volt vezetője irta alá s közli bennük, hogy a nagy mufti parancsára újra meginditja a szabad arabok mozgalmát. A kiáltvány Palesztinában nagy nyugtalanságot keltett. Szíria és Egyiptom között megszakadt a távíró és telefonösszeköttetés. Kairóban ugy tudják. hogy az intézkedést a francia kor- j Hiány rendelte clEgyiptom egyre fokozottabb védelmi intézkedéseket tesz. Az angol hírszolgálati iroda közli, hogy az egyiptomi nemzetvédelmi miniszter Kairóban uj védelmi övezetet jelölt ki a Nilus bal partjától nyugat felé. Indiában tovább tartanak az összetűzések Z polgári engedetlenségi mozgalom tagjai és hatóságok között. A középindiai városok, libán 269 embert, vettek őrizetbe, Madras déli felében pedig a mozgalom 814 tagját vetették börtönbe. Növekedik a japán—hollandindiai feszültség A távol Keléten is fontos előkészületek folynak. Ismeretes, hogy Japán nem régiben jegyzéket intézett Holland indiához és ebiben sürgető és határidőre szóló ajánlatot tett a gazdasági kérdések elintézésére. Hollandindia hatóságai legutóbb azt válaszolták, hogy rövid időn belül előreláthatóan nen» lesz lehetséges a válasz megadása. Japánban egymást érik a nagyfontossá gn politikai és katonai tanácskozások, Hollandindia pedig a hirek szerint ugyancsak készülődik. A szovjet távirati iroda továbbít ja az északamerikai hírügynökség siugaporei jelentését, amely szerint Hollandindiában 400 gyorsnaszádot készítenek és ezeket amerikai motorokkal szerelik fel. Hol- landindiának vannak nagy hatósugara bombavető gépei is, eaek számát azonban nem hozzák nyilvánosságra. Nagy fontosságú tanácskozások Viehyben A nemzetközi helyzet vívható nagy eseményei előtt, természetes, hogy a francia kormány is igyekszik helyzetét minél jobban tisztásmi, A vichyi kormány tagjai párisi tanácskozásaikról haza utaztak és kedden nagyfontosságu megbeszélések folytak le. Ezekre a tanácskozásokra repülőgépen Vi- ohybe érkezett Weygand tábornok is Észak- afrükából A krétai győzelem nagyszerűségét elismerik az angolok is Az cdasz hadvezetőség legutóbbi hivatalos jelentésében közli a Kréta szigeti hadműveletek befejezését. Göríng vezértábornagy, a német. légi erők főparancsnoka a sziget elfoglalása alkalmából napiparancsban méltatta az esemény jelentőségét s a német légi erő nagyszerű teljesítményét. „Az egész világ előtt igazoltátok a Führer szavait: nincsenek bevehetetlen szigetek“ — mondja Goring napiparan- I ess, — amely megemlékezik az olasz hadén» közreműködéséről is. A Neue Züricher Zeitung beszámol a Kré- tft-sogeti győzelem németországi hatásáról s megállapítja, hogy Németország nagyon fontos kfindulási ponthoz jutott a közelkeleti brit pozíciók elleni harcában. Nem is lehet várni, hogy a tengely támadásaiban szünet álljon be, ellenkezőleg: a kezdeményezés mértékének fokozására kell számítani. Stockholmi jefSfités szerint az angol közvélemény is kénytelen elismerni a német tel. iesitmények nagyszerűségét. A londoni Times azt irja>, hogy a krétai harcok a légi erek fölényét igazolták. Hasonló következtetésre jót a többi londoni lap is és a Daily Telegraph kénytelen megállapítani, hogy a krétai vereség súlyos csapást- jelent Anglia tekintélyére és a közelkeleti hely. zetre. A „Daily Mail“ felveti a kérdést, hogy az angol zárlat valóban olyan acél- fal-e, amelyen -megtörnek a tengelyhatalmak erőfeszítései? A német ejtőernyősök krétai győzelmét még mindig csodálattal méltatja a világsajté, A angol hírverés, Írja a Soya del iAmes cimü spanyol lap, a belgiumi és hollandiai hadműveletek után úgy akarta feltüntetni a német ejtőernyősök munkáját, mint maroknyi vakmerő kalandor véletlen sikerét. Most azonban kiderült, hogy jól megszervezett, Kolozsvár, junins 3. Kolozsvár megye törvényhatósági kisgyülése kedden délelőtt 10 órakor tartotta Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán elnöklésével rendes havi ülését, melyen a tagok csaknem teljes számiban megjelentekA gyűlésen Szász Ferenc dr. főjegyző terjesztette elő a 600.000 pengős útjavítási kölcsön felvételéről szóló javaslatot. Jelentette, hogy az egész vármegyében tűrhetetlen állapotban vannak az úttestek és emiatt a közlekedés is nehézségekbe ütközik. KOLOZSVÁR, junius 3. Nagy ered ménnyel zárult az első kolozsvári vasnap. K e 1 e d y Tibor polgármester támogatásával resztvettek a gyűjtésben a helyi társadalmi egyesületek, iskolák, levente-intézmények és diákegyesületek. Hogy az ifjúság ambícióját fokozzák, a Fémgyüjtő a legtöbbet gyűjtő diáknak egy biciklit tűzött ki jutalmul. Az ajándékot a katolikus ős református gimnázium tanáiri karának megítélése alapján Szakáts Márton, a református kollégium V. A közellátási miniszter körrendelet buti szabályozta, hogy mely cikkeket lehet csak vásárlási könyvbe való bejegyzés mellett és melyeket lehet vásárlási könyv nélkül vásárolni. Csak vásárlási könyvbe való beírás mellett szolgáltathatók ki a következő cikkek: gyógy szappanok, habzó borotvakrémek, mindennemű konzerv (a gyümölcsből készült konzervek kivételével); bútorszövet, (méterein), függönyanyag . és kész függöny, a e-opl-íeszöveti illetve 'iIkT! készült függöny kivételével, szőnyeg\v<iovászon, zsebkendő, fejkendő, portörló", padlótörlő, cipőtörlő, konyha- és felmosóraha, az u. n. fémkelme, ímpiegi ó és gumírozott esőköpeny, fürdőruha és fi' '(köpeny, hímzett (kézi, vagy géphimzr-'i ruha, minden kötöttáru, ideértve az u. ti. kötött-szövött árut is (harisnya, habso'yeru, vagy hasonló anyagból készült fehé un.ü, stb.) és stoppoló pamut. Könyvbe való beírás nélkül vásárolhatók a következő cikkek: szardellapaszta, huski- vonat, (izesitő), leveskooka és hu-lladékfa nagyszerű haderőről van »ti, amely az erős angol egységek ellen sikeres harcot folytatott Kréta szigetén s annaJc eredményeit, az angolok nem tudnák megakadályozni, Hera- klionban például az ejtőernyősök 2000 brit és 7000 görög katonával állottak szemben és mégis sikerült az eUenségre megsemmisítő csapást mérm. Az mg célok most Cyprus szigete ellen várnak támadást s az Associated Press jelentése szerint a szigeten léim angolokat már el is szállították Egyiptomba. A harcterek esemény«! A német véderő főparancsnokságának keddi jelentésében az Anglia ellen folytatott kereskedelmi háború mult havi eretdményein van a hangsúly. rA némtet tengeralattjárók és hadirepülők tevékenysége Angliát 746 ezer tonna hajótértöl fosztotta meg. Az olasz hadi,jelentés lényege az, hogy « krétai hadműveletek befejezéséit jelenti be. Az olaszoknak sikerült az angol fogságba Jutott olasz katonákat kiszabadit uniók. A közlekedés sima lebonyolitá#» érdekében szükséges az utak mielőbbi kijavítása. Több hozzászólás után a kisgyülés meg. szavazta a kölcsön felvételéről szóló előterjesztést. A kölcsön-ugyet jóváhagyásra a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése elé terjesztik. A továbbiakban a kisgyülés tudomásul vette, hogy a vármegye műszaki osztálya 2 nfcmestert továbbképzés céljából Budapestre küld az utmesteri iskolába. osztályos tanulója kapta, aki már át. is vette a jutalmat. Az első erdélyi vasnap hat vagon nyerssé yagot eredményezett. Tekintettel arra, hogy csak most kezdődött meg a gyűjtés Erdélyben, az eredmény nagyon kielégítő. A kolozsvári vasnapot később megismétlik, ad dig is azonban Erdély minden visszacsatolt városában tartanak vasnapot. A gyűjtés szervezése már folyamatban van. (forgács, kéreg); szőnyeg, padlókúrpif, pokróc, takaró, falvédő, nagykendő, kézimunka alapanyag, ha csak erre a célra használható, előnyomott, előfestett, félkész (fonal nélkül) és kész kézimunka, géphimzés, csipke-zövet és tüli, a női ruhaanyagok kivételével, gépi és kézi csipkerövidá-ru, női diszkendő selyemből, miiaélyemből, vagy kashmirból, női és férfi sálak, a kötött gyapjuáruk kivételével, csecsemő á'lkendő, linoleum és viaszkos vászon, zsák é.- ponyvaszövet, zsinór és kötéláru, hátizsák, sapka, kalap (a gyapjú fonalból kötőt! ó uk kivételével), fűző, melltartó és haskötő, nadrágtartó és harisnyatartó, férfi gallér, nyakkendő, paplan, ágybetét (matrác), vánkos és dunyha, fátyol, mosdó- kesztyű fürdőcipő,- kombinált (féligkötött, vagy féltein":) kesztyű. A házite "os és a bedolgozó iparos részére bejegyzés ikül lehet kiszolgáltatni azt. az árut, amt!' az illető rarának folytatásához szükséges. Ugyancsak könyvbe való bejegyzés nélkül zőlgáltathatő ki az aiz áru, amely valamely úztm fenntartásához, illetve foly. tatáéihoz szükséges. Nem esik tehát bejegyzési kötelezettség alá az üzemi célra kiszolgáltatott tüzelőanyag, vagy a vendéglők részére kiszolgáltatott asztalnemű, a színtársulatok részére szükségelt kosztüm, a gyári munkások részére az üzem által beszerzett és ellenszolgáltatás nélkül kiadott munkaköpeny. A központi fűtés, melegvizszolgáltatáe, ét«ge- fütés céljaira és általában gazdasági célt szolgáló tüzelőanyagot üzemi célra kiszolgáltatottnak kell tekinteni. Kong-r essznst tartottak az erdéijrészt érának és ékszerárak Kolozsvár junlus 3. Pürfleösd vasémmipjSm kongresszusra Jöttek egybe a hazatért Erdély órásai és ékszerészei a kolozsvári Kerekedő] mi és Iparkamara dísztermében, A fontos szakmai értekezleten képviseltette magát 40 taggal a budapesti órások ipartestülete és a budapesti arany és ékszerész ipartestület te, délelőtt 11 órakor ismerkedési összejövetel volt s délután 4 órakor Pedig Babits József elnökletével letárgyalták a napirendre tűzött kérdéseket és javaslatokat. Babits elnök üdvözlő szavai után Grueza Lipót városi tanácsnok a város, Tokay Sándor az Iparkamara, Demeter Ferenc az Ipartestület nevében üdvözölte az egybegyűlteket, Bácsenszky Emii szakosztályi titkár terjesztette elő az erdélyi órások ás ékszerészek fontos kérdéseit. Előadta, hogy a magyar hatóságok a román fémjelzéssel ellátott áruk eladási határidejét egy élvben állapította meg, ami teljesen lehetetlen állapotokat idéz elő s eziért kiérni fogják, hogy bár 4•—5 évet engedélyezzenek számukra az illetékesek a kérdéséé áruk eladására. Az érdélyrószi árkormány- bizottság a haszonkulcsot 30 százalékban ál. lapította meg, de ennek emelését is kérni fogják 50 százalékra. Fontos pontja volt az értekezletnek egy Kolozsváron létesítendő fémjelzési hivatal kérésének megoldása. A hazatért területek, nek ugyanis nines fémjelző hivataluk a ezért az ilyen munkákkal Budapestre kell fordulni, ami nagy időveszteséget és költségtöbbletet jelent Az erdélyrésai órások és ékszerészek kérni fogják egy ilyennemü hivatal Kolozsváron való felállítását^ még abban az esetben j is, ha az ezzel járó kiadásokat sajátmaguk- I nak kell viseiniök. Továbbá kérni lógják m I illetékes hatóságot, hogy a kezdő keresztény jj órás és ékszerészeket részesítse különleges 3 elbánásban, hogy ezzel te könnyebben fej - lödhessék a valaha Oly híres erdélyi ékszer, ipái-. Az órabehozatal kérdése is tárgyalóéra került s ebben a kérdésben is különlegse el bánást kérnek az erdélyrészi órások és ékszy. részek • L. i — HÁZA'SSTCtl HÍR. HegódSe 'Sándor dr., kolozsvári városi tanácsos pünkösd első napján Nyárádseeredán szűk családi körbán tartotta esküvőjét Szoboszlay Marienne egyetemi hallgatónővel, Szoboszlay László dr.-nak, Marostorda vármegye főügyészének leányával. — Megalakult Marosvásárhelyen a Magyar Keresztény Kereskedők Egyesülete, Tudó[ sitónk jelenti: A marosvásárhelyi Magyar Keresztény Kereskedők Egyesülete pünkösd másodnapján Dudutz Antal elnökletével meg tartotta alakuló gyűlését, Egey Jenő titkár felolvasta az 1940 szeptember 20-iki csoport, alakulásról szóló jegyzőkönyvet. Ezután Bíró József dr., az iparkamara főtitkára mondott összefogásra buzditó beszédet s az iparkamara teljes támogatását helyezte kilátásba, A vezetőség megválasztásának során dtszelnök. nek Dudutz Antalt, elnöknek Várady Árpádot, ügyvezető aleinöknek Harmatit Sándort, ajelnököknek Gáspár Ferencet és Mezei Gyulát, titkárnak pedig Egey Jenőt választották meg, Várady Árpád köszönetét mondott meg. választásáért és bejelentette, hogy a Székelyföldi Keresztény Kereskedők Szövetsége ju nius 8-án Marosvásárhelyen tartja nagygyűlését A nagygyűlés előadója Dávid Dezső kézdivásárhelyi kereskedő lesz — Felhívás a polgári lövészkiképzésre Jelentkezettekhez! Folyó évi j-unius 8-án reggel 9 órakor a polgári lövészki képzésre je. lentkezettok a Városi Katonai Páránosnokzág parancsára a bivalyréten szemléié, illetőleg kiképzésre kötelesek megjelenni A Wesselényi Lövész Egyesületbe Jelentkezettek ugyanaznap reggel fél 8 órakor az Egyesület székhazában (Unió.u. 12.) katonai alakulatokban való kivonulásra pontosan megjelenni kötelesek. Hiányát csakis a városról való távoliét, vagy orvosi bizonyítvánnyá,] igazolt, betegség esetén lehet igazolni. Ügyvezető elnök. rotoleszavazta K^ozsvítrmegfye Isis- ßyülése a 600 ezer pengés útjavítási kölcsön felvételét Hat vaţron nyersanyagot gyűjtött az első vasnapon Kolozsvár Kerékpárt kapott ajándékba Szakáts Márton, a református kollé gium tanulója, aki a legtöbb vasat gyűjtötte UJ <&l»b 9ájétcozfa9ás a vásárlási könyvek helyes használatáról A Magyar Távirati Iroda jelenti: A vásárlási könyv használata alapján panaszok fordultak elő, hogy a beírás mellett vásárolható élelmiszerekből a kereskedők minden vásárlási könyvre ugyanazon mennyiséget szolgáltatják ki. így előfordult az is, hogy 6 gyermekes családok vásárlási könyvére a kereskedők ugyanazon mennyiségű élelmiszert, adtak ki, mint a 2 gyermekes család vásárlási könyvére. A kereskedőnek kötelessége megnéznie, hogy a vásárló könyvecskéjével hány személy szükséglete számára vásárol s a kiszolgáltatandó mennyiséget a családtagok számának megfelelően kell kiszolgáltatnia. Nyomatékosan felhívják a kereskedők figyelmét arra. hogy mindenben tegyenek eleget a kiadott utasításoknak. Hit lehet csak könyvre és mit könyv nélkül vásárolni Szövet selyem Ruhák szerű Fényteíenitését « 110 „UMIO kII vegytisztító II2unkácsi-u. 32 * Telefon: ivo.ozsvar 36-95.