Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-08 / 104. szám

19 4 1. MAJUS a JKjRggfy tFţ&Ma Megfosztották trónjától az elmenekült görög királyt ATHÉN, május 7. (Búd. Tud.) A Colakoglu kormány kimondta, hogy az elmenekült György királyt megfosztja trónjától. A törvényeket és ítéleteket a jövőben a nép nevében hozzák meg. Haz a bocsátják az összes görög hadifoglyokat BERLIN, május 7. (DNB) A Führer május 4-iki birodalmi gyűlési beszé­dében közölte, hogy a görög hadseregnek a harcokban tanúsított bátorsága el. ismeréséül a görög hadifoglyokat hazak iildi. A görög hadifoglyok szabadonbo- csátása tervszerűen folyik. A foglyokat tisztjeik vezetik vissza hazájukba. (MTI.) Az ind iái fuqgeflen<s?(9i K<ya Vámogatást ««póri Iraisnalc Iraki csapatok áttörték a habbaniyahi repülőtér körüli ostromzárat’ Angol légitámadás Bagdad lakónegyedei ellen Tobruk pokollá vált az angolok számára TOKIÓ, május 7. (DNB) Tokióban székelő indiai függetlenségi tíga hatá­rozatot hozott, amelyben megígérnek Iraknak minden támogatást Nagybri- tánnia elleni harcában. A határozatot megküldik valamennyi ázsiai népnek azzal a felszólítással, hogy erkölcsileg erősítse Irakot. Irak szerint szó sem lehet egyezkedésről Beiruth, május 7. (DNB.) Az iraki kor­mány válaszolt arra a jegyzékre, amelyben •a egyiptomi kormány az iraki álláspont mérséklését és átvizsgálását kérte. A választ kedden adták át Egyiptom bagdadi követé, ne*. Ar iraki kormány mégegyszer előadja a viszály előzményeit ée hangoztatja, hogy Irak felhasznált minden eszközt, hogy megegye­zést érjen el. Anglia az iraki csapatok ellen intézett ttu máriásával gyakorlatilag hadat üzent Irak­nak, Ezért egyezkedésről már szó sem le. hét. Irak folytatja a harcot. Az iraki kormány végül megköszönte azt a rokonérzést, amelyet az egyiptomi kormány iránta tanúsított. (MTI,) Minden erődítést bekerítettek az iraki csapatok 'A Ştefani ügynökség jelenti Tehe­ránból, hogy bagdadi értesülés szériát az iraki csapatok minden erődítést he. kerítették. Az iraki légi erő rendszere­sen bombázza az angol csapatok által elfoglalt erődítményeket. 9 angol repü­lőgépet elpusztítottak. Mint az Associated Press Kairóból jelenti, az iraki brit csapatok állítólag áttörték a habbaniyahi repülőtér körüli ostromzárat és ismét átvették az ellen­őrzést a mossuli olajvezeték fölött. Irak minden törzséből még mindig állandóan jelentkeznek önkéntesek. A beiruthj amerikai egyetem palesztinai hallgatóin kivül még az Arbil vidéknek Ült veteránjai is felajánlották szolga- tataikat. Angol repülőgépek támadást intéztek egy iraki helység ellen és bombákat dobtak le egy menetre■ A bombák asz- szor.yokat és gyermekeket öltek meg. Ez a támadás az egész arab közvéle­ményben nagy felháborodást keltett. A bagdadi rádió közölte, hogy az an­golok kedden késő este légi támadást intéztek Bagdad ellen. Néhány bombát lakónegyedekre dobtak. Egy bomba el­talált egy hires mecsetet, de a bomba nem robbant fel. Mint a Giomale d’Italia jelenti, az északafrikai hadszíntéren oda érkezett jelentések szerint Tobruk pokollá vált az angolok számára. Tobruk erődit- ményrendszerét vasgyüriik veszik kö­rül, amely a tengelyhatalmak gyalog­ságából, tüzérségéből és harci kocsi­jaiból áll. Ez a gyűrű az angolok min­den erőfeszítése ellenére egyre szü kebbre szorul és előbb vagy utóbb megfojtja a körön belül lévő védelmet. Az angolok jól megépített kazamaták­ban védekezhetnek, de ezekre a ten­gelyhatalmak tüzérsége és bombavetői állandóan okádják a tüzet, (MTI.) Bizalmat szárazott az alsóház az angol kormánynak LONDON, május 7. (Reuter.) Az angol alsóház két napi vita után 447 ezt- vttzattal három ellenében bizalmat szavazott a kormánynak. (MTI.) lattanból, május 7. (DNB) Az „Ulus“ oimü lap szerint a török politika elve és alapja az ország függetlensége és nemzeti védelme és ez soha sem változik meg. Tö­rökország az eddigi húsz háborús liónap alatt ezt az elvet követte és mindig világo­san foglalt állást. Eltökélt szándéka, hogy a jövőben is eh. hez tartja magát. Törökország azt kívánja és reméli, hogy est lehetővé teszik számára. Minden politikai megbeszélés a béke és az ország védelmének és alapján történik. (MTI) Berlin, május 7. A Dardanetla-kérdée te­kintetében a montreuxi egyezményre még nincs megoldás. Ezt a feleletet külföldi új­ságírók kérdésére adták a Wilhelmstrasaen. Német részről még hozzáfűzik, hogy Törökország eddig teljes mértékben meg., : tartotta kötelezettségeit és nem engedé- ! lyezte csatahajók átvonulását, valamint a i Dardanelláknak flottabázis céljaira való j felhasználását. Ennek következtében a Dárdáméi la kérdés • eddig még semmiféle bonyodalomra nem 1 adott alkalmat. (MTI) 9fPortugália n*>m hallanád ugródeszkául szolgálni LIES ZABON. május 7. (DNB) „Portugá­lia, nem hajlandó akárkinek ugródeszkául Molgálm“ — írja a „Diario ie Noticias“ válásául es Egyesült Államok különféle kö­reinek az Azori-szigetekre irányuló követelé­seire. Portugáliának —- folytatja a lap — elég történelmi tapasztalata van ahhoz, hagy ne engedje magát ígéretekkel megszéditeni és még ámítás se vezethesse félre. A lap ez­zel a nyilatkozatával végérvényesen véget akar vetni minden vitának. (MTI.) Egyre jobban soőródib AmeriSta a Visitorus beavatkozás feüé Mewyork. májúé 7. (DNB.) Minit a „New. york Ttoaee“ Stimson hadügyminiszter be­szédével kapcsolatban Washingtonból jelen, ti ottani körök meggyőződése szerint a kormány azonnal cselekedni fog, hogy az Angisának sannt hadianyagok szállítását valamiképpen biztosítsa A Herald Tribune Hgy véli, hogy aa elkövetkező két-három hét az Egyesült Államok történelmének leg j váJságOíabb hetei lesznek. Az. eddigi pasz- I naivitás, óvatosság és elokéezttée politikája j a végéhez érkezett, (MTI.) Newyork. május 7. (DNB.) A háborús kor­mánynak a Fehér Házban tartott keddi ülé­séről a Newyork Times washingtoni tudósi, tója azt jelenti, hogy Arnold vezérőrnagy az Egyesült Államok légi haderejének Angliából visszatért parancsnoka bizakodó jelentést tett. E jelentés a közeli hetekben nagy befo­lyással lehet az Egyesült Államok külpoliti­kájára (MTI.) Eélscinn iáléhkai vádol is* Vicbyt •sry n»«y Bóma, május 7. (MTI) A „Popolo d'Ita- lia<; mai számában igen éles támadást intéz a viéhyi Franciaország ellen. Franciaország — Írja a lap — igen ravasz módon kettős játékot folytat és titokban továbbra is abban reménykedik, hogy a háborút végül mégis csak az úgynevezett nagy demokráciák nye­o'ias* lap rik meg. Franciaország éber figyelemmel kö­veti a háború folyását és titkon reméli, hogy a tengelyhatalmak meginognak és akkor is­mét elérkezik Franciaország napja. Az utóbbi hetek eseményei természetesen ismét kissé óvatossá tették a franciákat ebben a játékban ée Laval esélyei növekedtek. Tízmillió lejjel kel! elszámolnia Franasovici volt román belügyminiszternek Bukarest, május 7. Franasovici Richard volt román belügyminiszter ellen bűnvádi eljárás indult, mert a titkos alapból kiutalt 9 millió 700 ezer lejjel nem tudott elszá­molni. A volt miniszter a legutóbbi tárgya­láson a többi miniszter kihallgatását kérte. Velük kivánja igazolni, hogy a titkos alap­ból végzett kiutalások hasonlóan történtek A legfelsőbb semmitőszék elrendelte a bizo­nyítási eljárás kiegészítését Újabb zsidó ilzemebel saját Inait ki Romániában BUKAREST, május 7. (Búd. Tud.) A hivatalos lapban megjelent rendelettörvény kiegészítő rendeletet tartalmaz a kisajátí­tott zsidó vagyonnal kapcsolatban. Eszerint az állam tulajdonába mennek át a zsidó kézben levő pékmühelyek és a malomiparral összefüggésben álló lisztfeldolgozó üzemek. Az állam veszi át a szesz, borszesz, alkohol- finomító és egyéb szeszpároló üzemeket tel­jes áiuraktárukkal és felsze elésükkel együtt. Junius 15 ig me^hosszatoifoRák a maccnollalmazottak bejelentési határidejét BUDAPEST, május 7. (MTI) A kormány \ rendeletet adott ki, amely szerint a »idő i törvénynek az erdélyi részeken való végre- I hajtásáról kiadott rendeletben a magánalkal- « mazottakra és bizományosi szervezetek tag­jaira megállapított bejelentési határidőt- 1941. junius 15-ig meghosszabbítja. MEGÉRKEZETT ÁLLOMÁSHELYÉRE UJ BUKARESTI KÖVETÜNK Bukarest, május 7. (MTI) Galánthaí Nagy László az. uj bukaresti magyar követ és feleség6 szerdán délben megérkezett Bu­karestbe. A pályaudvaron a román külügy- rrámieráérmm megbízott ja Lecea C.yörgy rendkívüli követ és a bukaresti magyar kö­vetség tisztikara fogadta. Nagy az orvosbiány m azébefy községiéit ben A Magyar1 Tudósító jelenti: A román meg­szállás idején a Székelyföldnek nemcsak gazdasági élete, de egészségi állapota is telje, sen leromlott. A születések száma ugyan ma­gasan túlszárnyalta a halálozások számát, de aT, orvos és megfelelő gyermekvédelmi intéz­kedések hiánya miatt főleg a hét éven aluli gyermekek között igen magas volt a halandó­ság aránya, A székely gyermekeknek több mimt egy harmada halt meg hét éves kora előtt, A vérhas ma is éppen úgy szedi áldo­zatait. mint száz évvel ezelőtt, A Székelyföld­ről elhangzik a kiáltás: orvos kell a falvak­ba miméi több, de legalább egy minden na­gyobb községben. A helyzet jelenleg is az, hogy a Székely- földöm 15—20 községet soámláló járásoknak is legfeljebb egyetlen orvosa van, holott bár­melyik székely nagy község el tudna törtetni akár két orvost is. Fiatal orvosok idegenked ­nek a vidéktől de ha nincs elegendő önként jelentkező orvos, illetékes köröknek haladók- tálamul intézkedni kell az orvosbiány sürgős pótlásáról. Gyermek orvosok kiküldetésén ki­vül szükség van egészségügyi előadásokra is, hogy a Székelyföld egészségügyi állapotán segátoenek. Megkezdődött az olvasóközönség adakozása a Magyar Hírlapírók Oiszágos Nyugdíjintézete javára Vasárnap, május 4-én a Magyarország te­rületén megjelenő politikai, napi- és hetila­pokban megjelent az Országos Magyar Sajtó- kamara felhívása, amelyben az újságíró kérte az olvasót, hogy az újságíró rokkanták, özvegyek és árvák részére adakozzék a Nyugdíjintézet 60 éves jubileuma alkalmá­ból. Az első adományok már be is érkeztek az Országos Magyar Sajtókamarához. Zim. murman Lajos dr„ az Országos Sajtótanács elnökhelyettese 200 pengőt juttatott el a Nyugdíjintézethez. Ezt az összeget sajtóta­nács. napidijaiból gyűjtötte össze. Kétszáz pengőt adományozott a Nikotex részvénytár­saság és ezenkívül 10 pengőt Virág Irén nyugalmazott tanítónő, 1 pengőt Oalambos Béla nyugalmazott lelkész és Havran Gyula. Kolozsvár thj. sz. kir. város polgármestere Sz.: 112.320—1941 A VÁROSI KIS SPORTTELEPEN KÉT FAHÁZ BONTÁSI ANYAGÁNAK ELÁRVEREZÉSE Kolozsvár t.hj. sz. kir. város polgármester: hivatalának III. háztartási ügyosztálya folyó év május 12-én délelőtt 12 órakor a hely. színen elárverezi dr. Müresem Gyula és Cartea Romaneasca volt kolozsvári lakó •- tulajdonában volt és a városrendezés sóra lebontott kis sporttelepi fa házak bont:' anyagát Áz anyag megtekinthető naponként dé' e]őtt 9—12-ig. Kolozsvár, thj. 1941. május 8. A polgármester megbizásábó : Dr. Segesváry sk. tanácsnok Nyomatott a Lapkiadó Réatvénrjtáraatáe körforgó-pépén. Törökország nem adja fel eddig követett politikáját A Wiikeé'mslrasse szerint n Dardanella*l<érdes méq nem adolf ol«ol Itonyodsiomra

Next

/
Thumbnails
Contents