Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-04 / 101. szám

19 4 2. MAJUS 4 Melete UrsJtn A. WTOS ÍLONA áll. kép. oki. énektanár a Szeged Városi »Liszt Ferenc« Zeneiskola volt tanára, W a budapesti Zeneművészeti Fő­iskolán befejezett tanulmányai után két évet külföldön, mtlánóban és Berlinben töltött tanulmány utón, megkezdte tanítását. — Oelent- kezni: Egyetem-utca 1. II. emelet 3 szám alatt lehet délután 4—5-ig. Szegénysorsu tehetséges növendé- kek tandíjmentességben részesülnek — PÁLYÁZATOK ERDÉLYI ÁL- \ LÁSOKRA. Marosvásárhely sz. tdr. vá­ros és Udvarhely vármegye pályázatot irt ki városi, illetve vármegyei fölevél- tárosi állásra. Az igazságügymimszter a nagyváradi kir. törvényszékhez kettő, a szatmárnémeti és zilahi törvényszékhez pedig egy.egy kir. törvényszéki orvosi állást szervezett. Az illetékes törvény- széki elnökök most ezekre az állásokra | pályázatot hirdetnek. A pályázati hir­detmények a Budapesti Közlöny szom­bati számában jelentek meg. — Kik képviselik a Hivat,ásszeivezet or- saá«06 közgyűlésén Kolozsvár munkásságát? A Hivatásszervezet kolozsvári szervezetének vezetői gyűlést tartottak. A gyűlés szervez­kedési ügyekkel foglalkozott. A gyű lésen kijelölték azokat a kolozsvári munkásokat, akik a Hívatásszcrvezöt budapesti országos közgyűlésén Kolozsvár munkásságát képvi­selni fogják. A kijelöltök a következők: Kelemen Ferenc elnök. Keresztes Sándor titkár, Pálffy Tibor titkár, Ereaztevónyi György- az épitők szakmai csoportjának tit­kára, László István, a könyvkötőszakcsoport titkára és Gáli Albert, a vas és fémipari csoport elnöke­* Kultúra Középiskolái Magán tan folyom elnevezéssel Budapesten egy tanügyi hatóság által engedélyezett vállalkozás indult, amely célul tűzte ki, hogy nagy pedagógiai körültekin­téssel, olcsón és eredményesen készítse elő az idősebb magántanulókat. — .'tűsfélóra* jégeső' züdült egy marosan*, gyei községre Tudósítónk jelenti: a maros, «egyel Mezöpanit községre és környékére máafélórás jégeső zúdult, ami a gyümölcsök­ben érzékeny károkat okozott A hegyi pata­kok megduzzadtak, a Maros is több helyen kiöntött, nagyobb árvizveszedelemmel azon­ban ezúttal nem keli számolni, A vadvizek is nagy pusztításokat okoztak Marosmegyében és több helyről földcsuszamlást jelentettek. A tavaszi vetés némely helyen gyengének mu. t&iflcozik. Parkeffoxési munkáin- lobai jutányoson vállal Lörinczi megrendelések a SE BÖK cukrászda, Szentsgtjház-u. 1 és Zdpoljja-utca 6. — AZ .,UNGARN“ MÁJUSI SZÁMA. A Magyar-Német, Társaságnak b magyar-német kölcsönös megismerést szolgáló folyóirata má­ja« számában vezető helyen közli Tasnádi Nagy András m. kir, titkos tanácsosnak, a Ház elnökének gróf Teleki Pálról irt megren­dítő búcsúztatóját, Stabó Lőrinc, az ismert költő és műfordító n maii magyar költészetről Berlinben előkelő közönség előtt tartott elő­adását teszi közzé, ebből a nagyszabású tanul­mányból nemcsak a német, de a magyar ol­vasó is tBinulhat. G. Eittbogcn berlini törté­nész Liszt Frigyesnek, a legnagyobb német közgazdásznak pozsonyi és pesti tartózkodá­sával foglalkozó kutatásait adja közre. Bo­rotvás.Nagy Sándor egyet. m. tanár Berze- viezjy Gergely Napoleon-kori, ma újra idö- .-zerüvé vált javaslatát ismerteti az Adriai-, a Balti- és Fekete-tenger csatorna rendszerrel való összekötéséről és Magyarországnak a vi- ágkercskedelembe való kapcsolásáról. Vitéz Mdtyásfalvy Erich a magyar magánjogi kó­dex-tervezet most megjelent német kiadását ismerteti. Lakatos István egy magyarrá vált bécsi muzsikusnak erdélyi szerepét vizsgálja. Beái Imre a pécsi Kisebbségi Intézetről szá­mol be. A szépirodalmi részben Erdélyi Jó­zsef, Illyés Gyula, József Attila. Szabó Lő­rinc költeményéi és Nyirö József Vizbetemet­kezés e. novellája kerülnek az olvasó elé. Külön műmellékleten egy Tokióban élő ma­gyar fotóművésznek japán fényképed szere­pelnek. A gazdag könyv- és folyóirat-szemle, több kép és egy érdekes térkép egészíti ki az „Ungarn“ uj füzetét. Ára 1 P. évi 12 szára előfizetése 10 P. Számonként kapható mindenütt: könyvkereskedésekbe«, pályaud­varokon és 1 busz-parii!önökben. Mutatvány­számot küld e magyarországi főbizumáiiyoa: Domibia könyvkiadóvá Halat. Budapest IV., Apponyi tér X. Két érdekes külföldi filmhir 1. HTBAD6 'A HORTHY—HITLER TALÁLKOZÓRÓL. 2. NYILATKOZIK A ..KIVÉGZETT“ ZARAH LEANDER, A pénteken este Berlinben bemutatásra kerülő uj német filmhíradó többek között jeleneteket közöl a németeknek Athénbe yalő bevonulásáról. A filmhíradó ezenkí­vül felvételeket közöl vitéz nagybányai Horthy Miklósnak a vezért főhadiszálláson tett látogatásáról. Hitler és Horthy talál­kozását a berlini moziközönség lelkesen megtapsolta. * Az angol rádió nec régiben azt a hirt kiirtölle ri’.'ggá, hogy a németek Zárok Leandert, a világhírű filmszinésznöt kém­kedés miatt elfogták és gyüjtötáborba zár­ták. Az ellenséges külföld zsidó Íródeákjai ezt a valóban szenzációs hirt tovább fej­lesztették, úgy, hogy az egyik angol lap híradása nyomán már arról irtok: Zarah Leander eltűnt a berlini gyűjtőtáborbem, a ■ világhírű filmcsillag már nincs is az élők sorában, Zarah Leandert agyonlőtték! 1941. Mata Háti legendája most semmi­vé fosztott, a halottnak hitt Zarah Lean- der, „a kivégzett kémnő“ repülőgépen Stockholmból Berlinbe, érkezett. A ^.Ma­gyarság“ berlini tudósítója beszélt a vi­lághírű filmsztárral, aki a következőket mondotta: — Sem az angol rádiónak, sem az angol lapoknak nem sikerült kivégezniük. Amint látják: élek. És nem gyüjtőtáborban vol­tam, hanem svédországi birtokomon LönÖ- ben, ahol szabadsáaornat töltöttem. A szi­geten, ahol birtokom fekszik, nem olvas­tam újságot. Ha tudni akartam, mt törté­nik a nagyvilágban, bekapcsoltam a rá­diót és a német viderőfőparancsnaksáy je­lentését hallgattam meg, nem London me­séit. * — Miután halászaim 300.000 kiló kerin­get fogtak, megelégedetten szakítottam fékbe szabadságomat és Berlinbe repültem, hogy itt uj filmem bemutatóján személye­sen jelenjek meg a közönség előtt, is ezzel is megcáfoljam korai halálhíremet — FELHÍVÁS KOLOZSVÁR VARO" LAKOSSÁGÁHOZ! A m. kir. 9. honv. élei. maző raktár parancsnoksága felkéri a város közönségét arra, hogy a m. kir. honvéd had­test parancsnokság hadbiztossága által ed­rendelt és a katonai beszerző osztagok ut­ján zárolt készletekből, az alábbi élelmisze­reket: zsir, zsárszalonna, sózott fehér sza Ionná, háj; továbbá bab, borsó, lencsét, szállítsák be a 9. honv. élelmező raktárba, (Magyar utca 46. szám alá). A többi zá. roit élelmiszerek elszállítására vonatkozó rendelkezést idejében közöljük. Beszállítási idő: 1941. évi május hó 5, 6. és 8.-án reg­gel 8 órától este 6 óráig. Mindenki hozza magával az Igénybevételi jegyét! A zárolt készletek kifizetését a 9. honv. élelmező raktár parancsnoksága az átadáskor azon­nal eszközli. Azok a tulajdonosok, akiknél a zárolt készletek beszállítása nehézségekbe ütközik, jelentsék fenti parancsnokságnál — A m- kir. 9. honvéd élelmező raktár parancs, noksága. KISS SÁNDOR ASZTALOSMESTER Mindennemű asztalosmunkákat, modern kombinált szekrénye­ket, fotel, recámier üzleti és iro­dai berendezéseket jutányosán és felelősség mellett készítek. Kolozsvár, Kossuth Lajos-u. 15 — NAGY TŰZ PUSZTÍTOTT FOCSANIBAN. Bukarestből jelentik: Focşani városában hatalmas tűzvész pusztított. A tűz egy benzintartály ki­gyulladása következtében keletkezett és hamarosan átterjedt a közelfekvő házak­ra is. Eddig 12 üzlet és 15 lakóház égett porrá. A kár az eddigi becslések szerint meghaladja a 30 millió lejt. — KÖLTSÉGVETÉSI PÄLYAZAT. A ..RaKASz“ Kupid Kolozsvári Autóbuszváltal- kozók Szövetkezete pályázatot hirdet a Má­tyás tórály.téren felépítendő nj forgalmi iro­dája megépítésére. Tervrajz ók építkezési fel­tételek megtekinthetők a központi irodában (Kolozsvár, Honvéd-u 110 ) Igazgatóság A SZÍNHÁZ HETI totrSORA: Vasárnap d. u. fél 4; Pista néni. (Poor Lib vcndégfelléptévelj először olcsó helyárak­kal.) Vasárnap este fél 8: Gyergyói bál. (Poor Lip vendégfelíéptéve],) Hétfő este 8: Vitéz lélek. (A Kolozsvári Ti. zes Szervezetek előadásab Bevezető beszé­det mond: Puskás Lajos a szervezetek el­xinháii Kireb A aziniévad nagy miivészi eseménye: HAMLET A Szogodi Igyotorni Ifjúság Színjátszó Társasága olóadásaban Rendkívül érdekes és feledhetetlen művészi élményben lesz része^ f. hó 7-én, szerdán este Kolozsvár színházlátogató közönségének. A kolozsvári egye térni magyar diákok meghívására ezen az estén fogja bemutatni a színház­ban a nemrégen megalakult Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társasága Shakespeare halhatatlan remekművét a Hamletet. A Hamlet vöd a szegedi egyetemi társulatnak első bemutatkozó előadása Szegeden és ezt a poiurpás teljesen modern és uj felfogásban rende­zett nehéz és művészi teljesítményt az egész ország sajtója és közönségé el­ragadtatással fogadta- A Hamlet szerda esti előadására leutaztak Kolozsvár­ra Szent-Györgyi Albert dr. szegedi egyetemi rektor, a világhírű Nóbel-dijas tudós is, továbbá dr. Sík Sándor szegedi egyetemi tanár* az ismert költő, aki bevezető előadásban fog rámutatni a Hamlet csodálatos és örökbecsű értékei­re, valamint a vendég szereplő társulat jelentőségére. A szegedi „művész“ diáitok vendégszereplését városszerte soha nem ta­pasztalt érdeklődés előzi meg­Itt említjük meg, hogy az előadást a rendes színházi helyárakon tartják mtg s orra semmiféle kedvezmény nem érvényes. Pozsonyi lakodalom Szilágyi László és B e c U V i 1 m o s gyönyörű zenéjü operettje Kedden este léi 8-kor filléres előadás!! $árj?a 111 zom F. hó 9-éu. péntekien újítja fel a színház az elmúlt évek egyik legna- gyobbsikerii operettjét, a Sárga lilio­mot, melyet annak idején néhány elő­adás után a román hatóságok, mint minden más magyaros levegőjű, a bé­kebeli nagy Magyarország feledhetet­len hangulatát visszatükröző darabot, betiltottak­A Sárga liliom, teljesen uj rendezés­ben és szereposztásban, premierszámba menő eseménye I esz a ta vaszi színi- év 1 ’ nőke> Kedd fél 8: Fillére« előadás: Pozsonyi lako­dalom. Szerda fél 8: Hamlet. (Shakespeare halha­tatlan remekműve. A Szegedi Egyetemi If. juság Színjátszó Társaságának előadásá­ban. Bevezető beszédet mond: Dr. Sík Sán­dor szegedi egyetemi tanár. Rendes hely. árak. Kedvezmények nem érvényesek.). — Őrizetbe vettek egy tojvajkodp klinikai ápoltat A kolozsvári rendőrség őrizetbe vette ás átadta az ügyészségnek Koszfcándy Erzsé­bet 19 éves lakás, és állásnélküli cselédlányt, aki mint beteg volt beutalva a klinikára. A rendőri jelentés szerint Kosztándy Erzsébet több beteg társát meglopta és az ellopott ér­tékeket igyekezett kijuttotni a klinika épü létéből. — OLCSÓBB A JÉGBIZTOSÍTÁS. A gazda egész évi murikéját egyetlen egy jég­verést nap teljesen megsemmisítheti és ez el­len más védekezése nincs, mint a jégbiztosítás. A magyarországi biztosítási feltételek sokkal kedvezőbbek, mint amilyenek a román uralom alatt voltak, ennek tkicára a díjtételeik mégis jóval alacsonyabbak ás igy a jégbiztosítás ezentúl lényegesen olcsóbb lesz, mint eddig volt. A magyar feltételek szerint hat évi idő­tartamra megkötött jéghdztositás szintén elő­nyösebb, ami nemcsak a tartamengedménnyel csökkentett olcsóbb dijbam nyilvánul meg. hanem abban is, hogy a következő években az uj termés,ieleatés benyújtásáig előforduló korai jégkárokra, is érvényes a hat évre meg­kötött jégbiztosítás. A jégbiztosításnak minél szélesebb körben történő elterjesztése érdeké­ben a kisgazdák az egyéb engedményeken fe­lül még külön kisgazda engedményben is ré­szesülnek, hogy ezáltal is csökkentve legye­nek a jégbiztosítás terhei. Az 1857-ben alapí­tott, legrégibb és legnagyobb magyar bizto­sító magánvállalat, az Első Mugyar Általános Biztositó Társaság 1941. január 1-én átvet** az érdekkörébe tartozó Első Erdélyi Általános Biztosító Részvénytársaság teljes, (tehát kér­és baleset-, valamint élet-) biztosítási álló- mányát. A - ,,Első Magyar“ budapesti (II’. Vigadó-tér 1.) központja és helybeli főügy nöbsége, illetve képviselete készséggel ad fel­világosítást minden biztosítási vonatkozású ügyben. — óriási élehniszerdrágulás a román fő­városban. Bukarestből jelentik: A pénteki éíéimászerárak a következőképen alakultak: 1 darab élő tyuk 260 lej (9.50 P), 1 drb. óiő liba, sovány 400 lej (14.50 P), 1 darab élő pulyka, sovány 600—700 lej (22 - 25 P)» liarcsa, kiesi kilója 160 lej (5-80 P), ponty kilója 160 lej (5.80 P), dunai hering kilója 180 lej (6.10 P), diisznóhus, sovány kilója 200 lej (7 P), marhahús, sovány 100 lej (3.50 P), bárány hús 140 lej (5.10 P), tava­lyi hagyma kilója 50 lej (1.85 P), közönsé­ges túró 120 lej (4.10 P), vaj 260 lej (9.50 P), zsir 220 -240 lej (8.50—9 P). A friss zöldség ára a bő felhozatal következtében eae-tt. ellenben emelkedett a tojás ára, da­rabja 5.5 lej (20—22 fillér). Emelkedés ész­lelhető a textil- és bőráruban, valamint né­mely ruházati cikkben. Cérnát csak nehezen lehet kapni. Építőanyagban hiány van, az. árak emelkedő irányzatnak. A vasút bizo nyos vonalakon emelte a személy- és teher- díjszabást, úgyszintén a háló- és étkezőké esik díjszabását A NouveUe Sevue de Hongric ápr. száma Élén Mályusz Elemér uj kutatásai eredmé­nyeit összegezi a középkori Magyarország ki sobbségi és asszimilációs politikájára vonat kozólag. Hegedűs Lóránt Ady ás Tisza cimü könyvéből közöl fejezetet. Rácz György tol­lából — a Magyar Jog 1920. és 40. közötti fej­lődését áttekintő cikksorozat befejező része­ként, a Polgári Jogról kapunk tanulmányt. Zichy Rafaelné nagy magyar asszonyok so­rozatában Petrőczy Kata Szidóniával foglal­kozik. Borsos Miklós szobrászművészeiéről és reliefjéről Gachot közöl cikket. Kosztolányi Dezső Csáth Géza tanulmányát és Csáthnak egy novelláját kapjuk az irodalmi részben. A délkelctieurópai rovatot Volnovitch gróf V. jugoszláv szenátor essaija nyitja meg a délszláv asszonyokról. Balázs János beba. tóan foglalkozik sok adatra épülő cikkéiben a bizánci renaissance kérdésével. Szentiványi Jenő beszámolója a mult esztendei és idei árvízről, sajtó ős foly »iratszemle, valamint Kovalovszky Miklós tanulmánya a Grouy Chanel családról rekesztik be a tartalma? számot. A NouveUe Revue de Hongrie szá­monként 2.50 p. Minden jobb könyvkereske­désben vagy Lepagcná] Kolozsvár. MALERT vásári repülőfárat május 2-től 12-ig mindennap 17.00 ind. Budapest érk. 10.35 18.10 érk. Nagyvárad ind. 9.45 18.25 ind. Nagyvárad érk. 9.30 19.05 érk. Kolozsvár ind. 8.50 19.20 ind. Kolozsvár érk. 8.85 19.55 érk. M. Vásárhely ind. 8.— Erdélyieknek 10 százalék kedvezm ’iv* ——BT. 22-fii

Next

/
Thumbnails
Contents