Keleti Ujság, 1941. április (24. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-01 / 74. szám
19 4 1. MIMICIS t \ A hatvanéves K AC közgyűlésén felvonult az erdélyi magyar spori iiuszonkéleszlendős hősi küzdelme Kolozsvár, március 31. Nemcsak Kolozs- I \ár, de e^ésü Erdély magyar sportjának fi- I gyelemreméltó eseménye volt a katlan éves * Kolozsvári Atlétikai Club közgyűlése, melye''- vasárnap délelőtt tartottak meg a Kereeke- j élelmi és Iparkamara dísztermében igen nagy î érdeklődés mellett. Az elhangzott beszámolók J mintegy tükörképei voltak az elmúlt huszonkét év küzdelmeinek. A kisebbségi sorsban a sport tgy'kc volt a nemzet fenntartó tényezőknek és ebben a nemzeti munkában a KAC — hagyományos múltjához híven — alaposan kivette a részét. Az egyes szakosztályok beszámolóiból nyíltan kitűnik, hogy a KAC sportolói országos viszonylatban is az élen .jártak és számos román bajnokságot, országos rekordot szereztek. A magyar sportéletbe való bekapcsolódás természetesen u.j dicsőséges korszak kezdetét jelenti a KAC számára is. A közgyűlést So módi István dr. elnök nyitotta meg, majd Szűcs Eleméi- tette meg főtitkári jelentését. A főtitkár visszapillantott S a 22 évre es megállapította, hogy az első évek lelkes tömegeinek nagyszerű eredményei után, a nagyobb anyagi erőforrással ellátott és sovén román sport elő’rét őrt. Ekkor az erdélyi magyar sport, hogy fennmaradjon áttért a „rekord-sportra'1, begy kimagasló példákkal lelkesítse a magyar ifjúságot. A jövő feladata az, hogy a KAC tevékenységének be kel! kapcsolódnia a nemzet politikai munkába: magyar, keresztény, és tömegsport, ez kell legyen a kitűzött cél. Somodi István dr. az atlétikai. Páli Elemér a labdarugó és úszó, Tir. scher Miklós a tenisz, Széllé Márton a vívás, Szűcs Elemér a siszakosztály eredményiben gazdag tevékenységét ismertette. Ezután megejtették a választásokat: Tiszteletbeli elnökük: Bartók György dr. mag. rect. v. Berde Károly egyet, tanár, v. Benkő Béla ezredes, a vitézi Szók vezetője, v. Béldi Alajos tábornok, a MUSZ tár-elnö- kc, nemes Berkovieh Brúnó tábornok, vivő kér. elnöke, v. Tárezay-Felicides Román mţu. osztályfőnök, v. Feketehaímy-Czeyt- ner Ferenc tábornok, ve*, főnök, Gaál Elemér dr. alispán, Gidófalvy Pál dr., az MLSz elnöke, Hedry Béla a Magyar Lövészszö vétség elnöke, Horváth Ferenc ezredes, vex. főnök, Inezéőy-Joksman Ödön dr. főispán, v. Kalándy Imre altábornagy, a MÖSZ elnöke, Keiedv Tibor dr. polgármester. Kelemen Béla főkapitány helyettes, v. Kossuth Ferenc dr. a MBSZ elnöke, X agy szómba tuy Miksa a MVSZ elnöke, Papp József dr. ny. főispán, Pataky Tibor dr. államtitkár. Pé- tery Jenő dr., a MOLSZ ü. v. elnöke. Prém Lóráad dr.. az OTT ügyv. alelnöke, Stirling1 László hadtestparancsnok, Szitkovátby Imre dr. a MOTESZ elnöke, Vékás Ln -■»« dr. kir. ítélőtáblái elnök, Vangol Gvula . ■ a M ASZ duóké. Elnök: Somodi István dr. Alelnökök: Deák Gyula dl.. loiv-vk-h János dr. és ifj. Şzele Márton ügyvezető. Tiszteletbeli alelnökök: A mái’ megválasztottakon kívül: br. Atzél Ede, Bereez- ky Ernő dr., Csák István dr., Grucza.Lipót, Kovács Gyula, Kőszeghy Attila, Math Mihály, Somod: András dr.. Schaffer László, Szabó Miklós dr., Szűcs Elemér, Vásárhelyi László dr., Weiser Lajos dr. Főtitkár: Ifj. Hintz György. Titkárok: Leátersdorfer, Forénc és Soós József, Pénztáros: Stief Zoltán dr. Ellenőr: Nyerges József. Gazda: Lőrinczy Zoltán. Igazgató választmány tagjai: Beczánv Zc - tán, Bitskey Zoltán dr., Bíró András, Bíró György ail, Biró Lajos dr., Boros Andor, Donogán Gcrő, Kacsó Béla, Kerekes István dr., Losonczy Mihály, Lőrinczy Ferenc, Mondák Béia dr., Nagy Lajos dr,, Nagy Zoltán dr., Nuricbán Béla, Pál! F,lemér, Radnch Jenő, Renner János, Szabados Sándor dr., Szaí- máry Etele, Schultz Ferenc, Tirscher Miklós. T-oida Baiizs dr.. Warga Dániel. Weinr Rezső', Zudoi János. Zudor Sándor. Az Újpest simán vert a A Ferencváros öl qóll luqofl a R^nSiRI «laii Budapest, március 31. A Nemzeti Bajnokság vasárnapi fordulóján az élcsapatok közül mind a Ferencváros, mind pedig az Újpest sima győzelmet aratott és ez különösen az Újpest esetében értékes, mert a közvetlenül nyomában felzárkózott DiMÁVAG csapatát verte- meg. Ha a DiMÁVAG győzött volna, esetleg meg is előzhette volna az Újpestet. Érdekes, hogy a Ferencváros és az Újpest két olyan ellenfeleit győzött le, mellyel az őszkor 4:4 arányú eredménnyel végzett. A forduló meglepetésének tekinthető, hogy a negyedik helyen állott Szolnok csak döntetlen erejéig mérkőzött a Törekvéssel. A Gamma e< a Kispest, vagyis a két feljövőben levő csapat küzdelméből a Gamma került ki győz- 1 te-ként. Az egyre fejlődő Elcktromo- pedig a hanyatlásban levő Tokodot biztosan verte. ; A Szeged kemény, de győzedelmes küzdelmet l vivőt! Salgótarjánban. A WMFC végűi sza- ) kitett p döntetlenek -órával és megállította pont gyűjtögetésében a szombnihelvi Haladást. • Eredmény rk: Ferencváros—USzKRI 5:0 (3:0). K’-zely (3), Kalocsay é- Sái-osi a gólszerzők Ösr- szel 4:4. Ojptsi—DiMÁVAG 3:1 (1:1). Gáspár vezető góljára Z-engellér 3 góllal válaszolt. A DiMÁVAG Túrán .sérülése miatt a második félidő 15 ik perec után erősen visszaesett Össze1 4:4. EUkoomo'—Tokod ?:0 (0:0), össze! 2:1 a Tokod javára. Szeged—Salgótarján 3:3 (3:1). Ősszel 0:0. löfi.-vés—Szolnok 1:1 (1:1). A Törekvés vezet • ólja Kúpét er öngóljából cselt, ősszel 3:1 a Szolnok javára. Gamma—Kispest 4:1 (4:0), Ősszel ;>;3 a Kispest javam. WMFC—Haladás 3:1 (2:0). Ö—zel 5 WMFC javára. A Nemzeti Bajnokság állása: 1. Ferencváros 18 15 .2 1 70:28 . !2 2 Újpest 18 12 0 4 55:37 26 3. DIMÁVAG 18 9 4 5 50:41 22 4. WMFC 18 6 8 4 43:33 20 d. Szolnok 18 8 4 6 35:34 20 6. Szeged 18 7 4 7 30:33 18 7. Tokod 18 7 4 7 31:41 18 S. Elektromos 18 8 1 9 35:31 17 9. Gamma 18 7 2 9 36:38 16 '10. SaiBTC 1 18 5' 5 8 32:38 15 11. Kispest 18 5 4 9 35:44 14 12. BSzKRT 18 5 3 10 34:43 13 13, Haladás 18 3 4 11 24:47 10 11. Törekvés 18 4 3 11 27:50 10 Kisorsolták a Magyar Kupa következő ; fordulóját. Sorsoltak a Magyar Kupa követ- I kező fordulójára: Debreceni VSC—Elektro, mos. Tatabánya—SalBTC, Tokod—51. Pa. műt, Lumpurt—Gamma. Gázgyár—1*. .Tula, DiMÁVAG—Törekvés, Nagyváradi AC— Kispest, Szolnok—Szeged. Pályaválasztók — az előlállók. Döntetlen esetén a nem pályaválasztó csapat megy továbbA KEAC IG AZS AGTALAN TIZENEGY ES. SEI. KIKAPOTT NAGYVÁRADON Nagyvárad, márc. 31. A KEAC csapata i Moldován—Régner, István--Neubeuer, Szeré. I íny, Török, Kürti. Tombori, Nagy Béta. I Csonka, Kirinyi összeállításban vasárnap Nagyváradon a Törekvés ellen barátságos mérkőzést játszott, amelyet 1:0 (1:0) arányban elvesztett, A mérkőzést eldöntő gól az első félidő 25-ik percében István fţjso kai. jára rájött labdázó! kifolyólag megítélt 11- bö] esett. Tulajdonképpen István nem is a tizenhatoson belül érintette meg a labdát és csak a birö erőszakossága minősítette’ az esetet. ll-es büntetőnek. A KEAC nem érdemelte meg a vereséget, sőt a második félidőben sakkal jobb voit mint a Törekvés. A csapat legjobbjai István, Török. Régnél’, Sze- rémy, Csonka cs Kirinyi voltak. A KAC VÁRATLANUL StJLYOŐ VERESÉGE NAGYBÁNYÁN Kolozsvár, márc. 31. Az erdélyrészi NB II. osztályban két mérkőzést bonyolítottak le az elmúlt vasárnapon NSE—KAC 5:0 (4:0). Nagybánya Biró: Fedák (Kárpátalja). A mérkőzés nehéz, sáros talajon folyt le s ez a terep a KAC.nak sehogyan sem felelt meg. A gólok: 9. Ncumayer, 16. Lukács, 19. Sző. ke, 30, Hallos, szünet után 14. Scprényi KAC kapus miatt megítélt 11-esböl Tplegdi, NAC—SzSE 9:0 (1:0). Szatmárnémeti, A NAC hatalmas fornráját- árulja el az eredmény. amelynek kialakításánál Bodola t4), Kovács I, (3). Kovács II. és Halati működtek közre. Kolozsvári csoport: 1, Nagybányai SE 8 7 0 1 24: 7 14 2. Nagyváradi AC 7 6 0 1 30:12 12 3. Szatmárnémeti SE 8 3 1 4 1T:23 7 4. Bástya 7 2 1 4 12:16 5 5. Kolozsvári AC 7 2 1 4 14:22 5 6 N Törekvés 7 0 1 6 5:22 1 A KERÜLETI BAJNOKSÁGBAN AZ ÉLCSAPATOK GYŐZTEK VASARNAF IS Kolozsvár, márc. 31 A kerületi bajnokság egyik csoportjában sem volt meglepetés a vasárnapi fordulón. Eredmények: A Mátyás csoportban: Húsos—KKASE 4:1. KAC Turul—Hl Kerület 19:0! A iKijtíokság állása: Húsos* 7 6 10 30:5 13 KAC-Turtil 6 5 0 1 34:15 10 KM SC 6 2 4 3 16:10 5 KKASE 6 2 0 4 8:16 4 III. Kerület FC t— O O t— 7:43 0 A Szamot i csoportban: Villamosmü—Dési SE 3:0. Hasai bhnr—Bástya Törekvés 4:1. A bajnokság állasa: Villamosmü 7 6 10 18: 4 13 ■Kaggibbor 7 3 2 2 14:16 8 MÁV 6 3 12 15:10 7 i li. Törekvés 6 12 3 9:10 4 Vtési SE : 6 0 0 6 7:23 0 A DIAIAVAG KOT.OZSV ÁROFf Budapest, március 31. As NB l. csapatok húsvéti műsorukra vonatkozóan beadvánnyal fordultak as MLSz-hez, Ennek értelmében as Újpest a szabadkai SAND elleni mérkőzésének engedélyezését kérte. Az MLSz azonban arra hívta fel az újpesti vezetőséget, a.ogy dűljön el ettől a kérésétől és ugyanakkor felszólította a többi egyesületet is, hogy h is- vétru ne állítsanak össze külföldi útitervet, iianrai vidék; városokat keressenek fél. A DiMÁVAG a felszólítás nyomán már el is dili gráci Htjától és clőreláíhatólaa X várra küldi csapatát hmvétkor. NEMES BERKOVICH BRUNÖ TÁBORNOK AZ ERDÉLYI VTVÓSPORT ELEN A IX, vivókerülel kolozsvári megalakulása Kolozsvár márc 31 A IX vivókerület koi * * iezsvári székhellyel vasárnap délelőtt a kereskedelmi és iparkamara dísztermében meg alakult. Az alakuló közgyűlést megtisztelte jelenlétével nemes Berkovich Brúnó tábor, nők a vivókerület életrehivója, aki az alakuló közgyűlésen elnökölt is. Bevezető szavai után ismertették a szövetségi ajapsza. bályokat, elolvasták Albrecht főherceg, a szövetség diszelnökének az alakuló gyűléshez intézett üdvözlő szavait, majd a tisztikar megválasztása során a vivókerület élére a következő vezetőség került: Elnök: nemes Bei-Kovioh Brúnó tábornok, titkár: Kőszegi Attila, szöv. kapitány: ifj. Hintz György, sportelőadó: Ifm-egi Bója, orvos: dr. Szatmári Zoltán, ügyész: dr. Sári Zoltán, jegyzők: Leitexsdorfer Ferenc, Hintz Gábor, pénztáros: Schuller- Jenő, Fröhlich Jenő. A választmány tagjai: Dávid János Marosvásárhely, dr. Somodi István, dr. Darabos, Füzér, Széllé Márton. A gazdasági bizottság tagjai: Fűzéi-, Darabos, Szene. Számvizsgáló bizottság: Guráth, Loeonczi és i egyik tagja, póttagok: Bartunek és iosvásárhelyi megbízott. A került az is, hogy a marcwvásárhelyi vivők önálló alkerüjetet képezzenek, minthogy a távolság és a közlekedési nehézségek miatt, de Marosvásárhely fejlődő vivő sportjának kedvéért is a székely főváros megérdemel alkserületet. Valószínűleg a méltányos kérőét teljesítik is. NÉMETORSZÁG—MAGYARORSZÁG 229.75:226.60 Stuttgartban minimális arányban vereséget szenvedtek a magyar tornászok. Az egyéniben Pataki második lett. Egyéniben- 1. Krötscli német 39 pont, 2. Pataki ma gyár 38.85 pont, 3. Tóth rnagyai* és K. Stadel német 38.5—38.5 pont. Rangadók... Becsben: Rapid—Ausztria 1:0 (1:0). Bologna: Bologna—Ambrosi an« 5:0 (2:0). Berlin—Szófia 4:0 (2:0). Berlinben városok közötti labdarugó mérkőzés Szilágyi győzött az UTE mezei futóversenyén, melyet 7.5 kilométeres távon rendek- tek- 1. Szilágyi 20 pere 05.4 mp. 2. Kelen 20 perc 05.6 mp. 3, Sajtos 20 perc 35,4 rop. A ludovikások nyerték a főiskolás mezei futóbajnokságot mintegy 400 méteres távon. 1. LASE 33 pont, MAFC 42 pont, 3. BEAC 66 pont, 4. DEAC 69 pont. Egyénileg: 1. Halász MAFC 14 p. 13.4 mp. 2. Vitéz Mindszeri thy LASE 14 p. 14.6 mp. Hammarby—Brandenburg 8:0 (2:0, 2:0, 4:0). A berlini jégkorong-torna mérkőzése. Németország—Olaszország 5:2. Birkózó- viádal Berlinben. Drezda—Varsó 5:4. Asztali teniszmérkőzés Drezdában. HALÁSZATI TILALOM. Az ..Aurora“ Sporthorgász Egyesület ezúton ér cesiti összes tagjait, hogy igazgatósági határozat folytán Kolozsmegye összes sikvizeit — további intézkedésig f. é. április l~i hatállyal halászati tilalmat rendelt eh Eire vonatkozólag összes őreit utasította, hog’y a tilalom ellen vé tőket jelentsék be és halászati felszere léseiket kobozzák el- Vezetőség. Kftlezer lej eqy pár ffrfícipö — Torărin ! Kolozsvár, március 31. Néhány héttel ezelőtt megírtuk hogy Kolozs közelében a magyar hat árőr csendőrök, valutaceempészc- kefc tetteik ártalmatlanná s azoknál a valután kívül egész balom ételmiazereikkcke t ős lábbelit találtak. Kiderült, hogy az élelmiszercikkeket, valamint, a bakancs, csizma és cipőkészletet Romániába akarták átesempéazni, ahol ezeknek az elsőrendű cikkeknek hihetetlenül felment -az ára az utóbbi időben. Ternfészete- sen akkor még nálunk sem léptették eletbe a lábbeli eladásának szabályzatát s igy bár ki vásárolhatta korlátlan mennyiségben és minőségben a kialakult ár szerint. Romániában semmi előzetes intéztedé- nem történt arra nézve, lwgy a meglevő készletekkel szükség szerint gazdálkodjanak. így állott elő eztán az a helyzet, hogy ma. például Tordán egy pár férfi félcipőé"! 1700—2000 lejt kell fizetni, míg a női félcipő párja 1200—1400 lej. A zokni párja 60—120 lej s egy cipőtaipalásért 450—500 lejt Ítéli fizetni. Hihetetlenül magasra hágott a ruhanemü- ek ára. Egész közepes minőségű férfiöltöny 8000—9000 lejbe kerül s egy férfiingért 609 —900 lejt is kérnek. A kenyér kilója 14 lej és középnagyságú narancs darabja 30—35 lej. A cukor kilója mindössze 36—38 lej, vi- szint csak kéthetenként, szolgálnak ki fejenként egy negyedkilct. Az alma kilója 60 —80 lej, az úgynevezett nullás-liszt kilója pedig 32 lej. Szalámi 380—400, a báránvírus 120 lej kilója. Ezek az árak az elmúlt héj folyawi&n voltak érvényben. HELYSÉGNÉVTÁR, uj. országo,- 194L benne Felvidék, Kárpátalja és Er dély. a7. uj ltöz-igaagat. beosztással. Most még ára 16 p. később 20 p. Lepő genă! Kolozsvár. Kérjen ingyen för- vény jegyzéket. egy ma- | gyűlésen szóba | AZ EliSŐ ITlflGYflb ÁÜTflliflnOS BIZTOSÍTÓ TBRSGSfl'i erdélyrészi aligazgatosaga ezúton is tudatja éideseit t. féléivé1, hoijj az Első Erdélyi Általános Biztositó Pészvénjjtársaságtól átvett sorsolással kapcsolatos élet- \ biztosításoknak t<?*tl március 31-én kozieg^zö -(elenlétében megtartott ngfl- ! vános sorshúzásán a következő betücsoportos kötvín^ek sorsoltattak ht: i G.H.R. T.C.C. LG Á Z.X.C. K.Q.L.