Keleti Ujság, 1941. április (24. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-16 / 85. szám
9 41. A Pßl £ 1 S 16 ff) MTwmmOnmR Kolozsvár ünnepe Huszonkét év alán ünnepélyes külsőségek közöli indult meg újra Kolozs-vármegyében a magyar lőrTényhalóság munkába Bensőséges lelkesedéssel iktattak be hivatalába nagyváradi Inczédy-loksman Ödön dr. főispánt. Megalakult a vármegyei törvényhatósági bizottság Kolozsvár, április 15. Kedden, husvét harmadnapján délelőtt 10 orrkor ült össze ünnepi alakuló közgyűlésre Kolozs vármegye törvényhatósági bizottsága, hogy átvegye 22 éves nymán megszállás után a vármegye közigazgatását. > A vármegyeháza erre az alkalomra ünneplő díszt öltött. Erkélyén a címeres nemzeti lobogók között a vármegye kék-vörös zászlóját lengeti az enyhévé szelídült tavaszi szél. A főkapuban ezüst zsinóros mentébe öltözőit, kivont kardu hajdúk és diszruhás rendőrök álltak őrséget. A felszőnyegezett lépcsők mentén pedig mindenütt virágok sora fogadta azokat, akik meghívás folytán résatvehettek ezen az ünnepélyes ülésen. A nagy közgyűlési teremben Rákóczi fejedelem olajfestménye fölött a címeres magyar zászló és a kék-piros „Kolozs vármegye Rá- kóesi lobogója'* függött. A nagy fejedelem képével szemben I. Ferenc József életnagv- ságu képe, az oldalfalakon pedig több vármegyei főispán arcképe függ. Az emelvény egyelőre, üres. Közepén, elől ott áll ünnepélyes méltóságteljességgel » faragott címerrel ékes karosszók, a vármegyei törvényhatósági bizottság elnökének helye. A terem ünnepélyes, méltóságteljes és mégis eleven, színes képe is érzékelteti a történelmi fontosságú mozzanatot; 22 évi idegen uralom után Kolozs vármegye nagy része ismét hazatért és bekacsolódott a magyar köz- igazgatás gépezetébe. A terem telve ünneplőbe öltözött előkelőségekkel. A katonai méltóságok diszegyenruhái, a férfiak magyar ruhái s főképpen a megjelent hölgyek «zuipom- pás diszmagyarjai adnak szép és ünnepi kePontosan 10 óra 15 percet mutat az óra. Ekkor vonul be a varmegye tisztviselői kara, élén primőr dalnoki Gml Elemér alispánnal Rajta kívül a következők foglalnak helyet a közgyűlési asztalnál és az emelvényen: Szász Ferenc dr. vármegyei főjegyző. Csornán Jenő dr. másodfőjegyző, Somodi István dr. tiszti főügyész. Székf'lyhidy Ctéza dr. árva- szélei elnök, Sólyom Sándor dr. tiszti főorvos, bird Zoltán dr. aljegyző és Nánay László dr. aljegyző. Az asztal mögött helyezkedtek el a vármegye árvaszéki ülnökei, főszolgabírói, szolgabirái és aljegyzői A közgyűlés a Magyar Hiszekeggyel kezdődött s ezt a jelenlevők mély áhítattal és lelkesedéssel mondták el. Ezután Gaol Elemei- alispán mondotta cl me (/nyitó beszédét. — A hit, feltámadás és szeretet ünnepének harmadik napján, — mondotta Gaál alisuán — amikor újra magyar reménységek váltak valóra, boldog érzésekkel eltelve gyűltünk össze az ősi Kolozs-vámicgyónek a román megszállás alól való felszabadulása utáni első retet Kolozsvánnqgye e nagyjelentőségű eseményének. A belügyminiszter képviseletében vitéz Bonezos Miklós dr. államtitkár jelent meg az ülésen és foglalt helyet a meghívott előkelőségek között Meghívást nyertek az ülésen való részvéitalre a szomszédos vármegycs venagyváradi Tnczédy Joksman Ödön dr Kolozsvár és Kolozs-vármegye főispánja zetői, az egyházfelekezetek, a hadsereg, s a társadalmi egyesületek és közületek vezetői. Vitéz Bonezos Miklós dr. államtitkár melled Ugrón István v. b. t. t. és Schweitzer István . altábornagy hadseregparanősnek foglaltak helyet. A meghívott előkelőségek kö/.ö’t m.'gjrlcJ! ■ tok báró Jósika János szilágyioegyei ím.-pan, Velit» Zoltán nyugalmazott főispán. Kiss közgyűlésére. Hangoztatta az alispán, hogy ma minden erőnket összeszedve leli munkálkodnunk azon, hogy Szent István birodalma ismét teljessé váljon. A magyarság hosszú évekig Európa népei között magára hagyatva állott, csal: a történelmi igazságszolgáltatásba való hit enyhítette szenvedéseit s megtapasztalta, hogy .a maga erejéből és a maga erkölcsi és szellemi javainak összegezéséből tudja a magyar sor- sót jobbra fordítani. Most elkövetkezett a boldog építő munka ideje és ezt a munkát mindenkinek vállalnia kelt. Magunkban kell megtalálnunk az erőt a magyar haza fejlődésének biztosításához. Bartók György dr. Rector Magni ileus, In- az&iy-Joksman Nándor nyugalmazott főispán, gróf Bánffy Miklós, dr. gróf Bethlen György, Papp József dr.. nyugalmazott főispán, szemtgyörgyvári Stirling László altábornagy, Sándor Imre római katolikus püspöki hely- nők, Vékás Lajos dr. táblai elnök, íekehalmi primőr dálroki Gaál Elemér Kolozs-vármegye alispánja Zeitner altábornagy. Berk-ovits Brúnó tábornok, Horváth Ferenc ezredes vezérkari főnok. Mögöttük foglalták helyett a csendőrség, a in. kár. áltamfendőrség és a város képviselői: Keledy Tibor dr. polgármester, Vásárhelyi Iriszló di’. helyettes polgármester és a városi tanácsnoki kar, majd a meghívott magyar ruhás hölgy vendégek, az Erdélyi Párt több képviselője és helyi vezetői és a törvéuy- haító.-ág'i bizottság tagjai. Hálával emlékezett meg a katonai közigaz. gat ás munkájáról és a legnagyobb fis 'telette' a honvédségről, amely nemcsak visszaszerezte a földet, de biztos alapot rakott a polgári közigazgatás alá. A tábornoktól a közhonvédig mindenkit köszönet illet ezért. Kérte a törvényhatósági bizottság segítségét és üdvözölte a közgyűlésen megjelent vendégeket s ezzel a közgyűlést megnyitotta. Gaa.1 alispán bejelentette, hogy a belügyminiszter ur kinevezte a törvényhatósági bizottsági tagokat, majd fölkelésére Szász Ferenc dr. vármegyei főjegyző fölolvasta az erről szóló belügyminiszteri leiratot s ezzel a törvényhatósági bizottság megalakult. A terembe lépő főispánt szűnni nem akaró taps és éljenzés fogadta. Dr. Inezédy-Joks- man Ödön főispán elfoglalta a vármegye tisztviselőinek élén az elnöki széket. Gaal Elemér alispán meghatott és lelkes beszédben üdvözölte a megy i első tisztviselőjét. — Nehéz időkben — mondotta, — de a izebb magyar jövendőbe való szilárd hittel gyűltünk össze, hogy főispánunkat hivatali méltóságába iktassuk. Huszonkét esztendeig sokszor nagyon is súlyos -megpróbáltatásokkal teli kisebbségi sors után gyönyörű ünnep ez számunkra. Beszéde további rész ében vázolta az elmúlt 22 év szenvedésteljes magyar életét és azt a kiváltságos szerepet, amelyet a főispán a magyarság megtartásában és irányításában betöltött. Mindig a magyarság őrtornyában állott és mindig talált módot arra. hogy a szebb jövő, felé vezető utat mutassa. Sajnos, éppen az ő vezetésével bízott megye megcsonkítva került vissza a Szent Koronához. A munka óriási, a magyarság szellemi és anyagi javakban a 22 év alatt sokat veszített, erkölcsi ereje azonban értékesebb és át- ütöbb lett, mint valaha. Az. események felrázták tétlenségükből azokat is, akik addig nem voltak elég öntudatos magyarok. Most az épités a feladat, úgy, hogy a munka ne csak a vármegye, hanem az egész szentistváni birodalom javát is szolgálja. A főispán munkája szoros kapcsolatban lesz a megyei ro_ mán lakosság' érdekeivel is. Az erdélyi románság a félrevezetés áldozata, amikor a magyarban ellenséget lát, hiszen évszázadokig csaknem állandóan békés volt a két nép együttélése és a két népnek ezután is békében kell dolgoznia a magyar haza felvirágoztatására. A főispán munkája nehéz, de meggyőződésünk, hogy ésszel és szívvel végezve munkája eredményes lesz. A főispáni munkák másik nagy csoportját a nemzetközi helyzet és az események határozzák meg. Hadseregek, gazdasági erők, sőt világnézetek harca folyik és ez a küzdelem nagy feladatokat ró a megyei közigazgatás vezetőire is. Különösen nagyjelentőségüek a közel I át ári kérdesek.. A főispánnak, mint a m. kir. kormány képviselőjének módjában van, hogy munkásságát a megye érdekéért kellő súllyal értékesíthesse. Az állás ma nem disz, hanem felelősség. Beszéde végén kérte a Gondviselést, hogy segítse meg a főispán munkásságát, életét, hogy munkája a vármegye és Szent István ezer éves birodalma javát -szolgálja. Inczédy-Joksman Ödön főispán első szavaiban Teleki Pál gróf elhunyt miniszterei, nőkről emlékezett meg. — Alig egy hete annak, — mondotta — hogy a Szent György-téri palota egy csen. des szobájában hosszú lelki tusakodás után örökre eltávozott körünkből áldott emlékű miniszterelnökünk gróf Teleki Pál. Mi felszabadult erdélyiek valóban elmondhatjuk, hogy lehullott a mi fejünk koronája! Egy férfi, kinek 22 éven át ezer gond és tevékenység között minden gondolata Erdély volt! Egy férfi, ki kormányzása ideje alatt a mindennapi imádság áhítatával kérte Istentől, hogy adja meg nemzetének a teljes egységet! Azt az egységet, amely egyedül lehet Igazéin alapja egy kis ország boldogulásának. Elek dr. unitárius püspökhelyettes, iu.alna.-i PILLANATFELVÉTEL EOLOZS VÁRMEGYE TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGA ÜNNEPÉLYES ALAKULÓ KÖZGYŰLÉSÉRŐL. Az emelvényen (jobbról- balra): Somodi István dr. vármegyei tiszti főügyész, Szász Ferenc dr. vármegyei fő. jegyző, nagyváradi Inczédy-Joksman Ödön dr., Kolozsvár és Kolozs vármegye főispánja, primőr dalnoki Gaaí Elemét vármegyei alispán. Csornay Jenő dr. másodfőjegyző, Sólyom Sándor dr. vármegyei tiszti főorvos, Nánay László dr. aljegyző. A hallgatóság első sorában (jobbról—balra): Velits Zoltán ny. főispán, branicskai báró Jósika János, Szilágy vármegye főispánja. Inczédy-Joksman Nándor ny. főispán, Kiss Elek dr. unitárius püspökhelyettes, málnási Bartók György dr.. a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Rector Magnificusa, gróf Bánffy Miklós, Ugrón István v. b. t. t., vitéz Bonczos Miklós dr. államtitkár, a belügyminiszter megbízottja, Schweitzer István altábornagy, hadseregparancsnok, dr. gróf Bethlen György titkos tanácsos, Papp József dr. ny. főispán, kormánybiztos, szentgyörgyvári Stirling László altábornagy és Sándor Imre római katolikus püspöki helynök. Mögöttük: dr. Vékás Lajos táblai elnök, báró Bánffy Albert. Matskássy Pál, Gyergvay Árpád dr., Gyarmathy Béla dr. főügyész, Jelen Gyula dr,, Deák Gyula dr., Bartha Ignác dr., Mikó Imre dr. és Botár István országgyűlési képviselők (Kovács Jenő felvétele) A főispán beiktatása A jelenlevők nagy étjén L -e közben köt bite ezután Gaal alispán, hogy a belügyminiszter ur Kolozs-vármegye főispánjává dr. nagyváradi Inczédy-Joksman Ödön nyugalmazott alispánt nevezte ki. A kinevezési okiratot Szász Ferenc dr. vármegyei főjegyző olvasta fel, majd az alispán javaslatára bi. zottság ment, hogy a főispánt meghívja a közgyűlési terembe. A bizottság elnöke dr. gróf Bánffy Miklós, tagjai Boga Alajos, dr. Bokor Márton, dr. Székelyhídi Géza és Vetíts Zoltán voltak.