Keleti Ujság, 1941. március (24. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-25 / 69. szám

Ml A KÓLÁT Csodás hatása nerce'? alatt teleitkezl'h bármilyen fáradtság, hírnerültséi, le­vertség eseteiben. Ingben pros ne ?tus és minta „EM'<E" drogéria, Kolozsvár aág közlését követelik.. Több interpellációt jegyeztek be, kérve, bogy a német tenger­alattjáró bábom eredményeiről teljes nytlt sággal tájékoztassák a közvéleményt. A kormány állítólag zárt tárgyaláson hajlandó megtárgyalni az interpellációkat. Amerikában is mély benyomást gyakorol­tak a német sikerekről érkező jelentések Washingtoni parlamenti körökben amerikai hajókaraváinok alakításáról beszélnek. Er­ről a tárgyról kétségtelenül neves képviselői vi+a várható. A tengerészeti bizottság egyik tagjának kijelentései szerint javasolni fog. ják 400 kereskedelmi gőzös épité'ct Anglia számlájára 500 millió dollár költséggel. A terv megvalósításához azonban uj hajó­gyárak létesítésére van szükség. A „Politika“ cimü belgrádi lap jelentőse szerint egyébként vasárnap megéxkes ek az angol repülőterekre az Amerikából küldő11 óriás bombavetők első csoportjai Az r J gépek, amelyeket „liberátorrak“ neveznek, levegőben tetők meg a hosszú utat Ameri­káiból Angliába. A gépek Kaliforniában ké­szültek. Hosszúságúk 20 méter, saárnysze- lességük 86 méter és 4 daiab, egyenként 300 lóerős motoruk van. A gépekrek köny- ayü páncélzatuk van és két ágyúvá1 és nyolc géppuskával vannak felszerelve. 11 tonna anlyu bombaterhet vihetnek magukkal. Az olasz főhadiszállás közli, hory a go- rög harctérről nincs fontosabb elenteiii való. Légi alakulataink Prevsza támaszpont­jainak berendezéseit és a lixuri kikötőb'n horgonyzó ellenséges hajókat, bombáz ák. Más repülőgépeink a XI. hadtest szakaszán ellenséges állásokat, és táborokat bombáz­tak. Ellenséges repülőgépek »ámadast Lv téztek Tivoli ellen, de vadászrepülőgépeink azonnal közbeléptek és két Hurricon mintá­jú repülőgépet lelőttek. Egy harmadik yidőgépet légvédelmünk semmisített meg. Huszonkét év u*ăn április 8.-án ü.ésezik eloszt r Maiosvásáihely v’ros parfamsntje Tudósítónk jelenti: Májat) Ferenc ăr., mn- rosvásárhelyi polgármester április 8-án dél­után 4 árára hívta össze Marosvásárhely tör­vényhatósági bizottságát. Huszonkét év után ezalkalommal ülésezik először a város parla­mentje. Délelőtt a vármegye törvényhatósági bizottjsAga tart alakuló gyűlést­Szimfonikus hangversennyel mu átkozik be máicus 26 utón a kolozsvári H;zoiiók zenekara Kolozsvár, marc. 24. A kolozsvári tűzoltók SKimfónikus zenekara március 20-áa este 8 órai kezdettel a Magyar Színházban bemu­tatkozó hangversenyt rendez. A hangverseny műsora a következő: 1, Kéler Béla: Magyar vígjáték nyitány. Előadja a kolozsvári Tűzoltók szimfonikus zenekara. Vezényel Zattler Sándor. 2. Novak Károly Három eredeti magyar- dal. Énekli a Kolozsvári Kisiparosok önsegélyző Egyesü­letének dalárdája. Vezényel Zalányi György, 3, Tűzoltó versek Szavalja Kántor János. 4.. Magyar dalok. Énekli a Bástya dalárda. Ve­zényel Kárpáti Emil. 5. Alkonyaitól — éjfé­lig. Előadja a kolozsvári Tűzoltók szimfóni- kus zenekara. Közreműködik a Szent Erzsé­bet vegyeskar, Sántha Ferenc tárógatómü- vész és Bartunek Titi tánemüvősznő balett­kara, 6. Strauss J.: Cigánybáró. Előadja a kolozsvári Tűzoltók szimfonikus zenekara, 7. Rossini: Szevlllal Borbély (ária) Hub&y; Cre- monal- hegedűsből a madárdal, Kodály: A caifári hegyek alatt. Énekli Végh Kató ope­rett-énekesnő. Zongorán kiséri Ütő Má­ria zongoratanárnő. 8. Székely dalok. Tá­rogatón Játaza Sántha Ferenc tárogatómü- i>éee. 9. Tűzoltó nóták. Énekli a Bástya. 10, Brahms: 5, 6. Magyar tánc, Komzák: Roham *a|op, F.löadja a kolozsvári tűzoltók azintfó- nikue zenekara. Jegyeket elővételben a Magyar Színháznál rabot kapni. — Sikerrel végződött be Marosvásárhe­lyen az EMGE traktor és gépkezelői tanfo­lyama Tudósítónk jelenti: Az EMGE már­cius 3-tól 24-ig traktor ée gépkezelői lan fo­lyamot rendezett Marosvásárhelyen. A zá­róvizsgán, amelyen ifj. Gauí Károly minisz­teri tanácsos ia megjelent, 111 hallgató tet­te le sikerrel a vizsgát. Legközelebb Sepsi- aaauigyüigyva rendezik meg a tan folyamot. hZunkésszakosziáU/t létesít az Bfdé'i/i Páti kolo tagozata Mucius 26-én űl őss7e a s^ervezőblzoffsáo — Mem érinti a szakosztály a munkások szakmai szerifezateinak ön jiljságál Kolozsvár, március 24. Az Erdélyi Párt szervezeti jellegénél fogva az egész erdélyi magyár társadalom egysébe való tömöritésé- re törekszik és mint ilyen, feladatának betöl­tésénél nem hagyhatja számításon ■ kívül a magyar munkástömegeket sem. Ebből az el­gondolásból kiindulva Nyirö József, az Er délyi Párt kolozsvári tagozatának elnöke már hetekkel ezelőtt felvetette azt a tervet, hogy létesítsenek mtinkásszakosztályt a tago­zat kebelében, olyat, amely az egész magyar munkásság egyetemét képviselné és ugyan­akkor gondoskodna a munkástöraegsk szó ciális, kulturális ér egyéb igényeiről is.­Magyarságában mega cél osodva került kt 22 év viharából ay. erdélyi munkás­ság A nagy terv keresztülviteléhez szükségessé váltak az előzetes nrgbeszélések, nemcsak azért, hogy az Erdélyi Párt feunti célkitűzé­sei kikristályosodjanak,, hanem azért is, hogy a különféle fajta és jellegű munkásintezmé- nyeket a nemzeti és szociális törekvésekben lehetőleg égj' nevezőre lehessem hozni. Bizo­nyos, hogy az erdélyi magyar munkásság a huszonkét évi kisebbségi sors alatt saját bo­rén tanulta meg, mit jelent elnyomott hely­zetben tenni, mit jelentett egy kíméletlen, el­lenséges érzületű, többségi kormányzásnak ki szolgáltatott,! aként élni. A románok által alkalmazott fegyver azonban fordítva sült el, meri az erdélyi magyar ",munkás az elnyo­matás ideje ála'.t, annyira magyarrá vált. hogy nyugodtan el lehet mondám: ma kevés kivétellel minden magyar munkás nemzeti alápon áll, hűséggel és hálával adózik azok iránt, akik nyomorúságos helyzetiéből felsza­badították, diórt szükséges as Erdély! Párt mun­kás szakosztá’yáuak felállítása Az Erdélyi Párt tagozati vezetősége tisztá­ban volt azzal, hogy a munkásság az elnyo­más évei alatt kénytelen volt nemzeti érzését bizonyos mnrikáspolitikai irányzatoknak alá­vetni és azt is tudja, hogy ezek az adott helyzetben és körülmények között sokszor helyeseknek bizonyultak, mert a román sovi­nizmus elleti csak azokkal az eszközökkel le­hetett a munkásság sorsán valamit segíteni, amelyeket a munkásság vezetői annakidején felhasználtak. A vezetőket tehát ma, amikor ttj világszemlélet kezd kialakulni, múltbeli tevékenységükért — talán-kevés kivétellel — gáncs nem érheti. Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának vezetősége, ezeket a szemponto­kat: figyelembe véve, előzetes megbeszélései során , igyekezett megnyerni az egységes ma­gyar gondolatnak az összes számottevő mun­kásmozgalmi vezető férfiakat. Ez a törekvé­se a jelek szerint sikerre is vezet, mert az előzetes megbeszélések során már egységes vélemény alakúit ki a magyar munkásság egy táborba való tömörítésére, illetve egységes képviscltetésére, Ehhez az eszköz, amint kö­zösen megállapították, nem lehet más, mint az Erdélyi Párt felállítandó miuiírásszakosz- tálya. Kik vettek résvt a* értekezleten* Nyirö József, az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának elnöke vasárnap délután 5 órá­ra értekezletre hivta össze a párt Farkas- utca 7 szám alatti helyiségébe a munkásság különböző szervezeteinek vezetőit. Jelen vol­tak az értekezleten; a Nemzeti Munkaköz- pont kolozsvári csoportjának részéről Görög Ferenc dr. elnök. Röszler Győző dr. alelnök, Vencel Antal titkár, a Szociális Népmozga- lom (Hivatásezervezet) részéről Gál Albert ’a fémipari csoport elnöke és Szabó Kálmán a festőipari csoport elnöke, az egységes szak­mai szervezetek részéről Dunky Jenő, a Ma- gánalkfthnazottak Szövetségének elnöke. Pál. ■fill. Tibor, Bar talis Sándor és Deutschek Géza dr. Az Erdélyi Párt központját az' ér­tekezleten Páll György dr., országos főtitkár képviselte. Jelen volt a tanácskozásokon Mikif Imre dr. országgyűlési képviselő és Botos János, a kolozsvári tagozat főtitkára. A megjelenteket Nyirö József elnök üdvözölte. Hangsúlyozta a munkás szakosztály megala­kításának feltétlen szükségességét és felkérte u jelenlevőket, hogy az Erdélyi Pártot ebben a munkájában a legnagyobb lelkiismeretes­séggel támogassák. A b*íáro*at Az értekezlet Páll György dr. központi főtitkár tervezete alapján tárgyalta az ügyet és egységeden kimondotta, hogy az Erdélyi Várt kolozsvári tagozata mun­kástagjainak különleges hivatási érdekeit fokozottan védő, másrészről a különböző szak-mai. tervezetekbe» tömörült vtanyai munkások összefogására a tagozat, keretén belül munkásszakosztályt létesít s annak élére a munkásmozgalmak hazafias érzésű vezetőiből kiválasztott személyeket dilit. A határozat kimondását több hozzászólás előzte meg. Ezeknek során kialakult a miui- kásszakosztály alábbi feladatköre is. A mnnkásszakosztály feladatköre 1. Az Erdélyi Tártba beíratni, amennyi­ben annak még nem lennének tagjai, az összes szellemi és fizikai munká okat (ki­véve zsidókat), akik az Erdélyi Párt; cél­kitűzéseit őszintén és maradéktalanul haj landpk ínágakévá tenni. 2. A munkásság egyetemét, va<ry jeleu, tos- nagy csoportjait érdeklő ügyekben ál­lásfoglalni és a hozott határozat jóváha gyására a tagozat- vezetőségét, másodsor­ban az országos központot és a képviselő csoportot megnyerni. 8. Isme retterj esz ő és egyéb előadások, ünnepélyek, kirándulások, sportversenyek és mulatságok rendezésével a különböző szakmai szervezetekben csoportosult, ma­gyar munkásokat egymáshoz közelibb hoz­ni és az |Srdélyi Pártot mint e szervezetek fölött álló, de egyetemes ímmkásérdekeket védő intézményt ezúton is népszerűsíteni, annak hazafias szellemé, minden utón ter­jeszteni. 4. Addig is, amíg az Erdélyi Párt- mun. közprogramja megvalósul, az egységes fél. 3«* 4 1. M A H c BUS 25> hivatalos szakmai szervezeteknek az egész országban kötelezővé tételére és kizárőla. gossági joggal való felruházására az Erdé­lyi Párt olyképen is igyekezzék a szerve­zetek között az ellentéteket locsiszolni, hogy feloszlatja köztük a speciális munka­kerületeket, amelyekben egymással verse- üyezniök nem szabad. A jövendő egységek szakmai szervezetben minden szervezet súlyának megfelelő kénviscle+et fog nyer­ni, amire nézve az Erdélyi Párt, kötelezett- séget vállal. 5. A munkásszakosztály az Erdélyi Párt minden nagyobb nyilvános rendezményei. vei együttműködik. 6. Parlamentig törvényhatósági, munka- kamarai választásoknál javaslatokat tesz a tagozat elnökségének a megfelelő sze­mélyek kijelölésére. 7. A munkásszakosztály nem foglalkozik i szakmák belső saját ügyeivel, sem ki. sebb csoportokat érintő szakszerű kérdé­sekkel. Eszerint a szakmai érdekvédelmet magukra a szakmai szerverebekre bízva, de minden igazságos ős méltányos kivá- maimat támogatni fog, Az aiapelvek leszögezése után. az értekez­let elhatározta, hogy a szakosztály megoJa. kitását szükségesnek és célravezetőnek tartja és szervező-bizottságot küldött ki, amely március 2fí-án, szerdán este 7 órakor űl ősz- eze és állítja össze a szakosztály vezetősé­gének névsorát, A Bizottságba az értekezlet a kővetkezőket küldötte ki: Nyirö József, Botos János, Dunky Jenő, Pálffy Tibor, Vencel Antal, Szabó Kálmán és Bartalis Sándor. Az értekezlet este 9 órakor ért véget* MALNASY TIVADAR $feţlfia£oVVV*sHEl elei fel fogadta az ország népe a hazaiért lionvédzisilólal Budapest, március 24. (MTI) A magyar liOnyédzászlókat hozó különvnuatot katonai tisztelotadásbaii részesítették a magyar ha­táron, Volóeon pedig nagy ünnepélyt ren­deztek. A vasúti yonalmanfci községekben a vonat érkezesének hírére meghúzták a ha­rangokat és a lakosság kiözönlö-t a pálya­udvarra. Menetközben a halimuzaiüin kikül­dött tisztjei átvizsgálták a visszakapott zászlókéit. Legnagyobb részük igen jó álla­podban van, bár több golyótépett és szaka­dozott is van közöttük. Sajnos nagy részü­kön nincs jelzés. Mc-st meg kísérlik majd megáiiapi cni, hogy melyik csapatoké lehet­tek a zászlók, Igen szépek a fehér selyem alapú festett, vagy hímzett zászlók, egyik oldalukon Szűz Mária, másik oldalukon a magyar cüuer látható. Több zászlón találtak ezüst babérkoszorú« kitüntetési jelvényt. Munkácson végeláthatatlan tömeg fogadta a. vonatot. Ott voltak a hatóságok vezetői is. Vozáry Aladár országgyűlési képviselő mon­dott beszédet. Rámát-folt arra, hogy a ru­tén testvérek mindig hívek 'oaiadtsk u ma­gyar hazához és alaposan kivették részüket, a haza szabadságáért való küzdelemből Éj­fél körül induit tovább Munkácsról a külön- voiiat, de. m éjszaka ellenére is Coupon, Bátyún ős máshol tovább folytatódtak a lel­kes ünnepségek egészen Budapestig. A kü- 1 önvonat pontosan 9 ómkor futott be Buda­pesten a keleti pályaudvarra. A Keleti pályaudvar előtti 1-éreu disz- ezázad sorakozott fel, a Bólyaí akadémia hallgatóiból. A szőnyegekkel bevont fogadó- csarnokban helyezkedett el 56 zászlóvivő iudovikáe egy tisa'-i küldöttség Vezetésével. Ott volt égy orosz küldöttség, egy német csoport és a pályaudvar körül tízezrekre menő tömeg. A magyar Himnusz hangjai Melleit gördült be a küiönvonat, »melynek ’első komijában voltak elhelyezve a zászlók és az őrség. Egyenként adták át. a nehéz KETTŐS ET ŐADáS A’/i OLASZ KULTUR INTÉZETBEN Ma, 25-ikén. délután 6 órakor az Olasz Kultur Intézet állandó helyiségében (Döb- rentei-u. 5 sz. alatt) Paolo Scrosappi, triesz­ti születésű tanár érdekes előadássorozatot kezd cl a fasizmusról. A holnapi előadáson Scrosappi. tanár a fasiarnus eredetéről, az európai államokra való kihatásáról és arról a lelki-szükség!étről beszél, amely Ola-szor. szagban Mussolini fasizmusához vezetett. I Helyszűke miatt nem foglalkozhatunk részle­tesebben a fiatal tanár értékes előadássoro­zatának ismertetésével, csak annyit írhatunk meg, hogy sok szép elgondolása van, ame- . iyek a& olasz—magyar kapcsolatok «yta­selyembSl készült du» hímzésű golyótépte honvédzászlókal a zászlótartóknak. Amikor m első zászlóit átadták, hatalmas éljenzés haraant fel a pályaudvar üvegcsanmokában. Sorban vették áf a fiatal ludovikásofe a honvéd lobogókat. Egy-egy foszladozó se­lyemzászló láttára kicsordult a könny m ui-ígjelentek szeméből. A zászlók ál ad ásó után Schweizer altá­bornagy vezetésével kivonult a pályaudvar előtti térre, a fogadóbizottság, velük a kü­lön von at-or, érkezett budapesrt orosz katonai attasé és helyettese, majd a Himnusz hang jai mellett elhaladtak á kivezényelt honvéd- diszezázad előtt, A pályaudvar mentőn el­helyezkedett közönség meghatotta« nézte a 48-a.-, zászlókat. Rövidesen megalakult a menet. Lasgu diszlépésben haladtak a záezldj tartók, mögöttük a zenekar, majd a dia- század a Hősök tere felé, ahol egy lovas- rendőr század állt fel, a Hősök köve mö­gött pedig egy tábornok parancsnoksága alatt egy gyalogzászlóalj, félszázad lovas, tág, egy tüzérüteg, egy páncélos század, tiszti küldött-ség, ludovikásek. a tűzharcé- sok zászlóalja, levente század és cserkészek sorakoztak. A hatalmas teret itt ia teljesen megtöltötték az érdeklődők. A zenekar ismét a Himnuszt játszotta, * 4d-as honvédlobogókat wegliajtották a vi­lágháború hősi halottainak emlékműve előtt. Az egyszerű, de annál feleraelőbb ünnepség után a zászlók folytatták útjukat Buda vá­ra felé. Zászló*erdő lengett a menet Útvona­lán és az úttesten ember-embei hátán szo­rongott. Sok 10.000 ember követte a mene. tét, amely a Hunyadi János utón át ért a Kapis-ztrán Szent János térre Görgey Artúr lovasszobra elé,' ahol a honvédség kiküldöt­tei és a hadünuzemn vezetősége várta a- drága ereklyéket, hogy elhelyezz^í a hadi lauzeumbaa­pontjából nagyon gytimölcsoztetőeh lesznek, A tanár előadása után, ugyancsak abban a helyiségben —- Ginottp Lusetti, fiatal tanár, akiről lapunk hasábjain már többször megem­lékeztünk, fog az olasz nő otthonáról be­szélni. — H. E. — Rendelet u kártékony hernyók, hernyó- férakek é» lepk etoj&sok kötelező Irtásáról. Grueza lápét városi tanácsnok Keledy Tibor dr, polgármester megbízásából rendeletét adott ki a kártékony hernyók, hernyófészkefe és lepketojáfcok kötelező Irtásáról, azonfelül a gyümölcsfák tavaszi tisztogatásáról. A ren­delet részleteit a falragaszokon találhatják meg az érdekeU-ek,

Next

/
Thumbnails
Contents