Keleti Ujság, 1941. március (24. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-20 / 65. szám

Bárdossy külü&yminiszter csütörtökön este Berlinbe ulazik BUDAPEST, március 19. Bárdossy László külügyminiszter csütörtökön a menetrend szerinti gyorssal Németországba utazik, hogy ott Joachim Rih- bentrop külügyminiszterrel tanácskozást folytasson. Bárdossyt útjára Ghi- <ay Jenő rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter, Bartheldy Tibor mi* niszteri tanácsos és Ulain Reviczky Antal meghatalmazott miniszter kiséri el. .Újabb jelentés szerint Bárdossy külügyminisztert felesége is elkíséri a nemet fővárosba. .* ^ A Ciprusi ValáIXrozón uÍra Ies*öge*félc Anglia és Tör öle ország nézetén ele azonosságát Balfcáa front összehozr'sín fáradozik Anglia KAIRÖ, március 19. A Reuter távirati iroda közli, hogy az Eden angol és Szaradzsoglu török külügyminiszter cvprusi megbeszéléséről hivatalos köz­leményt adtak ki, amely szerint a két államférfi megvitatta a nemzetközi helyzet fejleményeit és megállapította, Törökország és Anglia nézetének azonosságát. Róma, március 19. A Telegrafo sze­rint Anglia minden erejével azon fá­radozik, hogy balkáni frontot készít­sen elő, amely a tengelyhatalmak Földközi Tenger, illetve a Szuezi-csa- torna felé irányuló törekvéseit volna hivatva megakadályozni. Ebből a cél­ból szállította partra a Balkánon au­sztráliai csapatait is. Ez azonban rossz taktika volt részéről, mCrt ezáltal Gö­rögország helyzetét súlyosbította. (M. T. I.) COCO trunks meql e^dle « Sierelfalva—dédai vasútvonal épitéséV Az iporosolc m'rcus 3t-iq még elkészíthetik az eddig fel­veit rende’éseVet MAROSVÁSÁRHELY, március 19 A Szeretfalva—Déda közötti rendes nyomtávú vasútvonal építése szerdán megkezdődött- A munkálatokban há­rom csoportban 2—2090 munkás, tehát feszesen 690b munkás vtsz részt. (M. T. I.) i BUDAPEST, márc. 19. A Budapesti Köz­löny közli a kereskedelem és iparügyi é* e ná_ tásügyi miniszterek közös rendeletét a bőr­talpú lábbelik és talpak kiszolgáltatására vonatkozóan. A rendelet az iparosok által felvállalt lábbelik kiszolgáltatásának határ­idejét március 31.ig tolta ki. (MTI-» Katonai vezetés alá helyezik az amerikai üzemeket ? NEWYORK, márc• 19. Az amerikai ’kormány elhatározná* hogy amennyi­ben a munkaadók és a munkások közötti ellenteteket 48 órán belül rendezni nem lehetne és igy a sztrájkok nem szűnnének meg, a hadseregre fogják bízni az üzemek vezetését. (MTI.) Német-orosz ha!árrend?z's’ kérdés síiről tárgyalnak Berlinben A L'oyd szerint Argila eddig ctmiHió fonna ha óíeret veszített ROMA, március 19, A Ştefani jelenti: A Lloyd angol biztositó társulat, számösz- szehasonlitó kimutatásai szerint a brit kereskedelmi hajózást ért veszteség, beleértve a Dünkirchennél elsülyedt kereskedelmi hajókat is, 5 millió tonnát tesz ki. Érdekes, hogy a Newyork Times véleménye szerint az angol kereskedelmi hajózást ért veszte­ség válójában majdnem 9 millió tonnát tesz ki. (MTI) Berlin, március 19. (DNB.) Angol forrás­ból nyert értesülés szerint a brit tengerészet a háború kitörése óta mindössze csak 20 uj torpedórombolót tudott szolgálatba állítani. Ezzel szemben az angol tengernagyi hivatal közléseiből is kitűnik, hogy ez idő alatt ál j hadihajó egységre tehető Nagybritáuia hatli- tengerészetének vesztesége s ehhez járul még a német gyorsnaszádok által legutóbb elsúly- lyesztett három torpedóromboló. A számsze­rü adatokból tehát kitűnik, hogy a brit ne­hézipar már arra sem képes, hogy bár erak a felét is fedezhesse az elszenvedett vesztesé­geknek. Természetesen; a veszteséglista hamis beálliiása mellett az aaigol tengernagyi hi'/a- ta! arra is vigyáz, hogy a német torpedóktól & aknáktól megrongált bajóegységek szám­aránya ne kerüljön nyilvánosságra & ne tűn­jék fel, nogv a tengeri háború is rendkívül kedvezőtlen Anglia számára. (MTI.) Súlyos vanuli sierenceét Iens« g történt Svájcban Bázel ^ március 19. (DNB.) Szerdán délután a Dreispitz közelében téves váltóállítás követ­keztében teljes sebességgel egymásnak ment a Birsek vasútnak két kocsiból álló vonata és az Aschi villamos vasútnak ugyancsak két ko­csiból álló vonata. A két motoros kocsi tel­jesen egymásba ékelődött. Az eddigi megálla­pítások szerint a szerencsétlenség következté­ben mintegy húszán sebrsü'.tek meg, köztük tizenkfclten súlyosan. (MTI.) U, öifimkosokot veretnek Frcnc aorszóoban Vichy, március 19. Petain tábornagy, francia államfő arcképével uj 5 frankos pénzérméket vernek ,,Munka, család, haza’ körirattal. Ax aradi magyar konxul megkapta a működési engedélyi BUKAREST, március 19. Mint a Hi vatalos Közlöny ée több napilap közli, Magyarország uj aradi konzuljának, Lorx Tibornak Bihar, Arad. Tömés, Torontál, Krassó-Szörény és Hunyad- megyékro megadták a működési enge­délyt. Bvidzpeslre érkezik a bolgár föfdmi veiésfigyi miniszter Budapest, március 19. (lőcseff bolgár földművelésügyi miniszter április 4-én Bu­dapestre érkezik a Mezőgazdasági Kiállítás megtekintésére. Manner beim tábornagy beleg Helsinki március 19. Mannerheim tábor­nagy, a finn bad erő legendás hirü főpa­rancsnoka, megbetegedett. Csak jegyre áruvlthaló a tf»vl Budapesten és 24 helységben BUDAPEST, márc. 19. A közdlátásügyi minisztérium a lisztellátás zavartalanságának biztosítása céljából elrendelte, hogy Buda­pesten és a fővárost környező 24 városban és községben lisztet a jövőben csak utalványo­zással. vagy lisztjeggyel lehet forgalomba hozni. Ugyanez vonatkozik a száraz tészta, nemüekre. LEGLUÁBB SPORTHÍREK MAGYARORSZAG 4:0 ARANYBAN VERTE KARDBAN AZ OLASZOKAT Milánó, márc, 19. A Nedo Nádi serlegért kiirt magyar—olasz vivómérkőzéane a két nemzet válogatottjai szerda délután találkoz. tak a milánói Battis.ti-ház nagytermében. A mérkőzés tudvalevőleg három számból tőr-, bárbajtör- és kad vívásból áll s mindegyik versenyszámban két olasz és két magyar versenyző vehet részt. A magyar csapatot a tőrben Hátszegi és Gerevich, a párbajtőrben dr. Gözsl és Hennyei, a kardban pedig Bcr- cze|ly és Kovács képviselték, A magyarok számára esélytelen tőr. és párbajtőr az elő­reláthatott vereséggel végződött, a kardvívás azonban a magyar kard számára újabb di­csőséget hozott, mert mind a két induló győ­zött s ez lényegesen csökkentette az olaszok­nak a másik két vivónemben mutatkozott nagy fölényét. Végül Olaszország 7:5 arány­ban nyerte a három számból álló versenyt. Részletes eredmények: Tőrvívásban: Guaragna—H alszegi 5:3, Verattl—I-Iátszcgi 5:1, Gerevich—Veratti 5:4, Guaragna—Gerevich 5:3. E szár ban tehát Olaszország 3:l_re győzött Párbajtőrben: Macerata—Hennyei 5:2. Macerata—dr Gözsl 5:3, Mangiarotti—Heny- nyei 5:3, Mangiarotti—dr. Gözsi 5:3. K szám ban tehát Olaszország 4:0~ra győzött. Kardvívásban: Bercaelly—Marzi 5:3, Ber- czepy—Stagni 5:3, Kovács—Marzi 5:0, Ko­vács—Stagni 5:4, E számban tehát Magyar ország 4:0-ra győzött. Pénteken Torinóban négyes kardvivó csa- patmérközés lesz a magyarok s az olaszok között a Stampa nevű napilap serlegéért. A magyar kardosapat Berczelly, Kovács, Pesthy és Rajezy dr. összeállításban szerepel. unnnuiPncTccru Aia szavanként 6fillér, vastaq betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fillér. ríniuiiiiiyL i L.OL.I1 Jeligés levelekre, megkeresésekre csak csak port ózott leveleket továbbítunk, válaszbélyeg ellenében válaszolunk és Állást keresőknek szavanklnt 3 fillér ,, EXPRESS fizetéssel“, „182“, „Kis üzem“ jeligék­re levél van, kérjük átvenni. AtkaVmazá s VIZ és villanyhoz értő liftkezelőt felveszünk. Dr, Lengyel szanatórium. MEGBÍZHATÓ házilány jókülsejü lábadozóhoz fel­vétetik. Deák Fercnc-utca 38. I, em. 4. —388 Oktatás DÉLI ebédért német őrá* adok. Címeket a kiadóhiva­talba kérek. Átiást keres Érettségizett német leány nevelőnöi állást ke­res iskolás gyermek mellé. Ajánlatokat: „Érettségizett 23.“ jeligére a kiadóba. — 335. FIATAL vas- és füszer- kereskedösegéd álíá“t keres azonnal vagy későbbi belé­pésre. Megkeresést „Szak­képzett“ jeligére a kiadóba kér. — 355. EGY menekült asszony lüszerüzietbe elmenne kise­gíteni akár délelőtt a ház­tartást végezné. Várady Kát mán, Attila-utca 7. ÍNSÉGES hadirokkant özvegye mindennemű női- ruha varrást vállal, házhoz Is megy özv. meggyesi Szilveszter Gyuláné, Cserel- (volt Vulkán) utca 28, FIATAL, intelligens url- asszony, gépírást tud, állást keres magánvállalatnál. Házvezetőnőnek is szívesen elmegy. Ajánlatokat a ki- adóhivatalba kér ..Magyar“ jeligére. Adás-véted KBÉDLÖBERENDEZÉS ! modern Íróasztalok, irógép- I asztal, Schöbel fotel és iro- j dai fotelek eladók. Berko- I vies müasztalos, Fadrusz j János u. 2. — 371. I ELADÓ befejezés alatt: le. ö emeletes ház. Dézsma j utca 19/b. — 352. j BÖSÉNDORFER ver­! senyzongora bérbe adó. Tor- j dai.ut 24. 4. ajtó. I SCHÖBERL fotel, sez. i Ion olcsón eladó. Minden- j fé|e használt bútort veszek. Szabó, Kádár u. 9. — 382. FEHÉR zománcos vas gyermekágyat keresek meg vételre, védőhálóval. Ctm: Dénes József, Mester u. 13. H. emelet. BEVEZETETT’kézi ’szö- vödé családi ok miatt el­adó vagy megfejelő in­da mellett bérbe adó. Ma­rosvásárhely, Vilmos csá- i szár.ut 27, OLAJFESTMÉNYEK n<- ves müvészek+ől is blondej- keretekben eladók. Munká­csy utca 1G. jobbra. (Volt Bukovina.) — 384 > __________ ' i GYOMÖLCSÖSKERT a ! Békás legszebb helyén, kb, i 5 hold, nlagy fajgyümölcs- | és szénatermés^el, 300 sző- I lőtővel, szolja, konyha ve­randa, pincés lakással, ga­rage. istálló, sertésól, ba­romfiudvarok, gyönyörű ró. zsás-virágoskert, lugasok, Stb. bérbeadó Laydáné, Szentegyház-utca 11. I, _____Lat'ás_____ 4—5 SZOBÁS összkomfor­tos lakás, garzon lakás, egyszobás, konyhás lakás hálófülkével ldadő. Erzsé­betet 32. — 370. KIADÓ 2 szoba, konyhás összkomfortos villa—lakás. Apponyi-utca 2/d, sz. alatt esetleg bútorozva is. Meg­tekinthető naponta d. e. 12—2 óra között. SZÉPEN bútorozott külön bejáratú szoba, fürdőszoba használattal a főtéren ki_ adó Cim a kiadóban. KÉT szobás összkomfor­tos lakást keresünk május elsejére. Címeket a kiadóba kérünk, „Napos oldal“ jeli. gérc. ____________ ÖSSZKOMFORTOS két szobás lakás kiadó május. 1-re, esetleg bútorozva is, Apponyi-utca 2/d. sz. alatt. Megtekinthető d, e. 10—12, d. u. 5—7-ig. KÉSZÍTEK uj csebreket és +eknöket, valamint javí­tásokat is vállalok. Rácz, Kádár utca 3. TAVASZI kabátok, Trencs kők vegytisztitását, festését megkezdte Balogh György keimefestő és vegytisztító üzeme, Bethlenkert utca 3. Fiókok: Malom.utoa 28. és Hettai utca 16. Telefon: 19-60. A ZSIDÓTÖRVÉNY föld. birtokpolitika! rendelkezé­seinek Erdélyre való kiter­jesztéséről szóló rendelet és a hozzá kapcsolódó egyéb rendele+ek, az Ingat­lanok bejelentésére vonat­kozó beadvány mintájával együtt 5 pengő ellenében megrendelhetők: Dr. Rösz- Icr Győzőnél, Kolozsvár, Ki. rály utca 33. Vidékre pos­tán utánvéttel, vagy az ősz­szeg előzetes beküldésével portómentesen. Nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság kör forgó-gépén. T Berlin, márc. 19. (MTI.) A Berlinben jelenleg folyamatban lévő német—szov­jet) rósz tárgyalásokban határmegalla- piíási kérdésekről van szó — ezt vála­szolták a német külügyminisztériumban a külföldi újságírók felvetett kérdé­sére. , Hozzáfűzték még, bogy a szovjet- s orosz nagykövet szerdai látogatása a i külügyi hivatalban, egyike a szokásos I baráti látogatásoknak s annak, éppen I úgy. mint a folyó tárgyalásoknak. . nincs különösebb politikai jelentősége. u

Next

/
Thumbnails
Contents