Keleti Ujság, 1941. március (24. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-02 / 51. szám
19 4t. M /it? C 1 V * 2 STiex-mTi Urniri-Ute- MI A KOI« CSöfla-. ndtdsa berce ? alatt jelentkezik, bdrinilsen fdradtsij, kimerültsii, levertség eseteiben. Ingben prefektus és minta „EM <E" drogéria, Kolozs' är tárgyal, amelyek Bulgáriát is érdeklik, akkor Bulgária képviseld i, is bevonják ezekbe a tárgyalásokba; 3. Ä háromhatalmi egyezmény szövegét jelen jegyzőkönyvhöz melléklet, ként csatoljuk. Jelen jegyzőkönyvet német, olasz, japán és bolgár nyelven fogalmaztuk meg és mind a négy nyelven irt okmány eredeti szövegnek felel meg.“ Aláírás után Filoff bolgár miniszter elnök méltatta Bulgária elhatározásának jelentőségét. Rámutatott arra. hogy Bulgária népe nagy önfegyelemmel viseltetett a háború után létrejött békeszerződéssé! szemben, bír látta, hogy nem tudja azt békés utón megváltoztatni. Elismerését hangsúlyozta a tengelyhatalmak támogatásáért, amelynek révén békés megegyezés jöhetett létre Dobrudzsa visszacsatolása ügyében és helyreállhatott a jóviszony Bulgária román szomszédjával. Hangoztatta, hogy Bul- árta hü óhajt maradni a szomszédjaival kötött baráti egyezményekhez és. minden törekvése odairányul, hogy hathatósan vegye ki részét Európa ujjá- rendezésében. Bulgária■ különös súlyt helyez a Szovjetoroszországgal fennálló hagyományos baráti kapcsolatainak továbbfejlesztésére. Végül rámutatva a hárbmhatalmi egyezményhez való csatlakozás kihatásaira, hangsúlyozta, hogy az egyezményhez híven hü partnere marad az aláíró államoknak és remél'-, hogy a további együttműködés utján erős és állandó béke korszaka fog kö- szörateni' az ujjárendezett Európára. A fények megsemmisítik Ángüa elképzeléseit FiloTf bolgár miniszterelnök beszéde után Ribbentrop német külügyminiszter emelkedett szólásra. Üdvözölte Bulgáriát a háromhatalmi egyezményhez csatlakozott ál Iáin ok sorában, majd hosszasan beszélt Anglia magatartásáról. Hangsúlyozta, hogy a háborút Anglia kény szeritette reá a tengelyhatalmakra. Most szorult helyzetében szövetségesek után kiáltozik és a hírverés ködével akarja elhomályosítani a tényeket. A segítség azonban már elkésett. Ebben az évben a német tények, a tengelyhatalmak tettei meg fogják semmisíteni Anglia kétségbeesett elképzeléseit. A fiatal népek győzelme biztosítva van és olyan világrend alakul ki, amely erős és igazságos alapja lesz az állandó békének. A tartós béke biztosítékát szolgáltató politikai alap pedig örök időkre a három hatalmi egyezmény lesz. R bbentrop záró szavai után a há- romhatalimi egyezményhez való csatlakozás ünnepélyes aktusán részt vett államférfiak a Belvedere-palota fogadó termébe vonultak, ahol Hitler vezér fogadta őket kihallgatáson. Bulgária felkészült m nden eshetőségre A Szófiából érkezett jelentések hangoztatják, hogy Bulgária a hármas- egyezményhez való csatlakozással véglegesen eldöntötte politikájának irányát és ezt a tengelyhatalmakkal való együtt működésben rövidesen uj fellendülésre vezet. Anglia fenyegetőzik. Bulgária azonban minden intézkedést megtett az ország védelmére. Bulgáriának a hármasegyezményhez való csatlakozása újabb jelentős sikere a tengely délkeleteurópai politikájának és ennek következtében az angol befolyás majdnem teljesen eltűnik Európának ebből a részéből Kezdődik a hí ború u szakasz n Róma, március 1. A Ştefani Iroda diplomáciai szerkesztője Írja: — A legutóbb érkezett jelentésekből megállapítható, hogy az afrikai háborúnak uj szakasza kezdődik. Katonai szempontból az angolok erőfesztésn netn jár; határozott eredménnyel, bár kétségtelen, hogy sikert értek el. Politikai téren az Olaszország ellen intézett nagy támadás, amelyhez pedig any- nyi remiínyt fűztek Londonban és Washingtonban, teljesen kudarcba fulladt. Kéthóna- pi erőfeszítés után az angolok nem győzték le az olasz ellenállást és ez kimenti az angol erőket. Az olasz nép erkölcsi ellenállóereje kitűnő. Afrikában a német légi haderő megjelenése erősen befolyásolja a hadműveleteket. Az albán harctéren a görögök ismételt támadása megakadt az egyre erősödő olasz ellenálláson. A tengely ellenőrzi a keleti fejleményeket és vajmi kevés mozgási szabadságot enged az angoloknak. Az Atlanti-tengeri és az Északi-tengeri harctérre pedig ránehezedik a közeledő tavasz minden veszedelme. (MTI. ) Gibrcliér éni a kczeledő veszede nrtel Gibraltár: jelentések szerint az angol'k úgy látszik mind kevésbbé érzik magukat, biztonságban Gibraltárban, ahol nagyszámban gyűlnek össze teher- és személyszállitó hajók az Atlanti-tengerről és napról-napra fokozódnak az elővigyázatosság rendszabályai. Naponta rendeznek egyesült védelmi gyakorlatokat,. amelyeknek eredménye szerint egyre njabb nehézágyukat és légelhári- tókat helyeznek el különféle állásokban. A torjiedónaszádok tevékenységét is fokozták. Az erőd hatóságait nagyon aggasztja az; hegy az Atlanti-tenger minden részéből érkező hajóknak jelentékeny élelmiszerre van szükségük, holott Gibraltár raktárai a tengely ellenőrzése következtében majdnem üresek és semmiféle lehetőség sines az elfogyasztott, vagy átadott készlet pótlására. (MTI.) A London környéki fegyvergyerak bombazáporban Berlin, március 1, (DNB.) A német véderő főparancsnoksága jelenti: Bár az Hójára* kedvezőtlen volt, egyes harcirepülőgépek hatásosan bombáztak kikötőberondezéseket és más hadicélpontokat Anglia délkeleti partján. É sank-Afrikában bombázőrajaink három eirenaiJcai kikötőt bombáztak és a földön több repülőgépet el. tisztítottak. Az elmúlt éjszaka egyes harcire ülőgépeink támadást hajtottak vegre a londoni és a London-kömyékt fegy- vt.rmüvek ellen. Erősebb ellenséges repülőgépalakulntbk behatoltok a német Öbölbe, de csak néhány helyen dobhattak le gyújtó és robban óbombákat. Északnyugatnémetországban egészen csekély kárt okoztak. Éjjeli vadá.szrernilnnk ás tengerészeti tüzérségünk egy-egy ellenséges harcirepülőgépet lőttek le Február havában haditengerészetünk és légi erőink sikerrel folytatták a kereskedelmi hábornt Anglia ellen. Ebben a hónapban az ellenség összesen 740.000 tonna hajóterel veszített. Ezen kívül 67 ellenséges kereskedelmi hajót súlyosan megrongáltunk s számolni lehet azzal, hogy nagyrészük pl is veszet. (M T. L) Cosfelrosö sziretéről elűzték a beloa'<odott angolokat „Valahonnan Olaszországból“, (Ştefani). Az olasz főhadiszállás 267. számú közleménye: A görög harctérről nincs érdemleges je iönteni való. Bomba vető repülőgépalakulataink kisméretű bombákkal és géppuskatnzzol árasztottak el ellenséges csapatosazevmá- sokat. Bombázták az ellenség egyik -fontos tengerészeti támaszponját is. Heves légiharcban 9 ellenséges re ülőgépet lőttünk le. Négy saját gépünk nem tért vissza. Az Égei-tongerai február 25-én haj Salakú- lattól támogatott angol expedieiós hadtest a hat négyzetkilométer felületű Castelroso-szl- getet, amelyen csak néhány olasz katona és tengerész védett, elfoglalta és leverte a helyőrséget. Február 28-án torpedó naszád» mii es légi erőink hathatós támogatásával csapathat szállítottunk partra, levertük a mea->vtl. lókat és visszaszereztük a szigetet. A f ig’yo • kon és fegyvereken kívül egy angol zászló is kezünkbe jutott. É=7» k-Afrikában Dzsrabnbtól délnyugatra repülőrajaink eredményes támadást intéztek brit gépesített osztagok ellen. Kelet.Afrikában MogadisciótÓl északra fokozódik az ellenség heves nyomása clkesere. detten ellenálld csapatainkkal szemben. A többi szakaszon helyi jellegű hadműveletek folynak. Az ellenség bombázta Asmarát. Néhány bznszül&tt életét vesztette, többen megsebesültek. Egy ellenséges harcirepülőgépet lelőttünk. (MTI.) i «1 I / y RfcOUKL: , I K hi.El 1 VJS A fi \ b \t0 DbLoElM. 1 MAGYAR ÚJSÁG AngUa a Távolkeleten Anglia egyre idegesebb a távolkeleti helyzet alakulása miatj. is, Sangháji jelentés szerint Japán déjfelé irányuló politikájától valamint a Hongkong és Singapore ellen irányuló támadástól való félelmében katonai egyezményt kötött Csnngkinggal. Anglia azzal a tervvel foglalkozik hogy katonai evyütt- müködésre lép az Egyesült Államokkal, Hollandiával és Ausztráliával, hogy Japánt bekeríthesse. A csnngkingi angol katonai attasé felszólította Csanskaiseket, küldje a dél. kinai hadsereg 500.000 főnyi egyik résrét a maláji államrkba, hogy közreműködjenek az angol birtokok megvédésében. Az angol-kiK'na segítségé! kérte nai katonai egyezményben kikötötték, hogy Anglia szereli fel és látja el zsolddal a maláji államokba küldendő kinai csapatokat. (MTI.) A fo^’óí bAelőrTyal^ok Tokióban folynak japán vezetés alatt Thaiföld és Francia-Inókina kiküldöttei között a béketárgyalások. Newyorkba érkezett, eddig meg nem erősített hírek szerint ft vchyi francia kormány tárgyalási alapul elfogadta a japán javaslatot. Az ügyben Viohyben Petein elnökletével pénteken este minisztertanács volt. A háromhsfafmi egyezmény korül csoportosult ál amokra fontos szerep vár Ribbentrop birodalmi külügyminiszternek a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozása alkalmával mondott nyilatkozatával kapcsolatban német politikai körökben hanavz- tátják, hogy a birodalmi külügyminiszter felhasználta ezt az alkalmat arra, hogy megismételje Hitler vezér és kancellárnak azt s kijelentését, amely szerint az 1941-es esztendő, meghozza a döntést a háborúban. A döntés után valóban sor kerül az európai újjáépítésre, amelynek alapjait a háromhatalmi egyezmény aláíró fogják megvetni. Az egyezményhez csatlakozott államokra különösen jelentős szerep hárul majd ebben, az európai ujjárendezésben. Fitojf minisz^erefnök kctffSpn számol be a ioi vényliozásban Szófia, március 1. (Ştefani.) Valószínű, ■ toréi nők a Sobranieban besráwl Bulgáriának hogy Filoff bolgár miniszterelnök szombaton I a háromhatalmi egyezményhez '»aló esatlakn- este, de legkésőbb vasárnap reggel visszaér- I zásáról (MTI.) hetik a bolgár fővárosba. Kedden- a minisz | Ötezer kitűnő tenyészállat fesz ez oiszágos mezőgazdasági kiállításon Amint közöltük már, a március 29 én megnyíló országos mezőgazdasági kiállítás tenyészállatcsoportjába a bejelentési határidőig az utolsó minőségű tenyészállatok iránt megfelelő kereslet van, a kiállítás rendezősége ngy ha'ározott, hogy a kiállítás összes férőhelyeit igénybe veszi az idei SCHULER JÓZSEF Rí tenyészállatvásár alkalmából. A be jelen kV-k és minőségi felülvizsgálatok . eredményéből máris , örömmel állapítható meg, hogy az idei kiállításon az előző éviekhez hasonló kiváló minőségű tenyészállatok fognak szerepelni. Mivel a bejelentések száma a legtöbb erő- portban számottevően meghaladja a rendelkezésre áljó férőhelyet, igy szükségessé válik nagyobb arányn létszámcsökkentés. A rendezőbizott-ság azonban kellő figyelemmel van arra, hogy a régi érdemes tenyészetek olyan létszámú csoportokkal vegyenek részt, amely jelentőségüknek megfelel és tájékei- tat az utóbbi esztendőben elért tenyésztési eredményeik felől. Emellett helyet kiváa biztosítani az újabban előretörő tenyészetek és a szép eredményeket felmutató népies körzetek számára is A létszámcsökkentéseknél elsősorban ft minőséin felülvizsgálat megállapításait vés« mérvadónak, továbbá korlátozza a nem eladás céljából felhozni kivánt állatok számát. A felszabadult keletmagyarországi és erdélyi területekről ez alkalommal még nem lehet nagyobbszámu állatot bemutatni egyrészt- a szállítási nehézségek miatt, másieszt azonban azért sem, mert az erdélyi tenyésztők az idő rövidsége miatt még nem készülhettek elő a budapesti kiállításon való részvételre A lovak csoportjában hely hiányában nem lehetett bővíteni a mult évi keretet, a fogatokat igy is a kiállítási telepen kívül kell elhelyezni. A mangalicasertések létszáma a muH évinél nagyobb lesz. mert a részükre épült uj. nagyméretű kiállítási istállókban több hely áll rendelkezésre. Az uj baromfikiállit-ási csarnok is szebb és tágasabb elhelyezési lehetőséget nyuj-t. A kedvezőtlen időjárási viszonyok és a közlekedési nehézségek miatt a bejelentett tenyészállatok minőségi felülvizsgálata még folyik, ezért a végleges létszámot sem lehetett- még megállapítani. Lovakból körüli > ifi) 200, tarka bikákból száznál több, mangalica sertésből körülbelül 60, magyar alföldi bikákból száznál több. mangalica sertésből körülbelül 1500, hússertésből 400—500, jüh- ból körülbelül 600 lesz kiállítva, ezenkivül ezernél több baromfi, galamb és há/inyul, többszáz fajtiszta kutya és élő halak fognak szerepelni a kiállításon. Ma tartja kongresszusát Budhpesfen az ország közüzemi munkássága . A nagygyűlésen a kolozsvári r Kolozsvár, március 1. A Nemzeti Munkaközpont ma, március 2-án tartja meg a közüzemi munkásság országog kongresszusát Budapesten s azon az ország nagyobb városainak közüzemi munkássága is képviselteti magát. így Kolozsvár város tekintélyes számú közüzemi munkásságának kikti'dötte ia megjelenik az országos jelentőségű munkás- megmozduláson. A különböző munkás gazdasági szervezetek közül egyedül a Nemzeti Munkaközponi épitette ki a közüzemi munkásság külön gazdasági szakcsoportja*. Erre azért volt szükség, mert a közüzemi munkásságnak vi ezonylag egészen mások az életkérdései, mint unkásság is képviseleti magéit az ipar- és kereskedelem más területén foglalkoztatott munkásságnak. Tekintetbe kell venni ugyanis azt, hogy az iparflgvi miniszter által megállapított különböző munkabér. és munkaidő-rendelkezések a közüzemi munkásokra nem vonatkoznak s így égést mások a kérdései, mint példánl a vas-, vagy "épifőmunkásoknak. A közüzemi munkásokat elsősorban az úgynevezett státus-kérdés, a nyugdíj és a családi pótlék megoldatlan és szőnyegen lévő kérdései érdeklik és érintik, amelyekben a Nemzeti Munkaközpont szakmai országos elnöksé te már eddig is több városban — s igy főként a fé városban —» kellő eredményt árt eb