Keleti Ujság, 1941. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-27 / 48. szám
19 41. FEBRI//IR 2 7 JtTiew-r.Ti Hr&jXB MEGÉRKEZTEK A LEG ÚJABB MODELLEK KISSIÁNOI RÓISZUBÓ EGYETETIT -UTCA 3 SZ I. lí. Filléres és o'csá helyáru előadások Szombat délután félnágy órai kezdettel filléres előadásban kerül szilire K. Halász Gyula és Eisemann Mihály nagy revü-operett újdonsága, a Fiatalság bolondság, inig vasárnap délután félnégy órakor első olcsó helyáras előadása lesz Kálmán Imre gyönyörű nagy operet tjének a Cigányprímásnak. «/porthlrcició Taiílrjárás — Kó'm-n Imre nagysikerű operettjének fe'ujit'sa — A ma már világhírű zeneszerzőnek Kálmán Imréneik egyik legszebb és legnagyobb sikerű operettje, a Tatárjárás kerül szinre március másodikán vasárnap este. A békeidők vidám, feledhetetlen hangulatát hozza vissza ez a bűbájos és romantikus operett. amely teljesen ui rendezésben és szerep osztásiban egyike lesz az idei szim- óyad legértékesebb felújításainak. A l*o"o‘’svárí I5ísíto*ái koron- gosoi pompás fegyverténye* Harmínc^nl óm bárom nréiLőiést játsrol1 a KLAl, amiq nreqnyerle a fii aj >> ok sácjot Budapest febr. 25 A magyar főiskolás Jég. korong bajnokságot — mint jelentettük — a kolozsvári KEAC nyerte! A kolozsvári csapat óriási teljesítményt végzett: vasárnap egész nap utazott a KEAC, hétfőn két mérkőzést játszottak le, kedden délelőtt a döntőt — (harminchat óra alatt három mérkőzés!) — valamennyit megnyerték! Magyarország főiskolai bajnokságával tértek haza Kolozsvárra! A részletek a kővetkezők: Budapesti EAC—Szegedi EAC 6:1. Budapesti EAC—Debreceni EAC 8:2. Kolozsvári EAC—Szegedi EAC 8:1. Kolozsvári EAC—Debreceni EAC 8:0. A döntő előtt ez volt a helyzet1 KEAC 2 2 0 0 16: 1 4 2. BEAC 2 2 0 0 14: 3 4 8. SzEAC 2 0 0 2 2:14 0 4. DEAC. A döntőben: 2 0 0 2 2:16 0 KEAC—BEAC 4:1 (1:1, 1:0, 2:0.) Csak az első félidőben volt ««yenlő erejű küzdelem, azután felülkerekedett a KEAC és biztosan győzött. A harmadik helyért: v DEAC—SzEAC 4:1 (1:0, 2:0. .1:1 ) A végeredmény táblázata: 1 KEAC 3 3 0 0 20: 2 6 2. BEAC 3 2 0 1 15: 7 4 3. DEAC 3 1 0 2 6:17 2 4. SzEAC 3 0 0 3 3:18 0 A kolozsvári főiskolások : tehát ismét visz. szaszerzik azt a vezetöhelyet) melyet a világháború előtt Magyarország jég-sportjában játszottak. Finn válogatott—BSchO 5:3. Berliniben a finn korongozók, miután l:Ö-ra legyőzték Berlin válogatottját, ismét győztek. A KISOK mükorcsolyabajnokságát Király Ede nyerte. A lányoknál: 1. Saáry Éva, 2. Popp Márta, 3. Kékessy Andrea. A vasárnapi NB műsor. Újpest,—Szeged, BSzKRT—Törekvés, Ferencv.—DiMÁVAG, WMFC—-SslBTC, Haladás—Elektromos, Tokod—Kispest, Szolnok—Gamma. Christi Cranz megint kikapott. Ezúttal a svédországi Borlaengben indult és az Olasz- ős Németországban balszerencsével versenyző, de az otthoni pályán várakozáson felül érvényesülő svéd May Nilsson műlesiklásban 1:22.1 mp.-es idővel megelőzte. Ch. Cranz idejét a távirati jelen és nem közli- A férfiak mülesikló versenyében is várakozáson felül szerepeltek a svédek. Rudi Cranz ugyan győzött 1:14.3 mp.-es összidővel, de a második helyre 1:15.2 mp.-cel a svéd Isberg futott és megelőzte az 1:18.7-t elérő német Pfeiffert. Portugáliába és Spanyolországba megy a magyar teniszválogatott. A teniszszövetségbe hétfőn délután távirat érkezett Portugáliából. Ebben a táviratban a portugálok jelezték, hogy a régóta tárgyalás alatt levő portugál és spanyol teniszportya megvalósul. Az első mérkőzésre március közepén kerül sor Portugáliában. A portya egyéb részleteit telefonon beszéli meg a magyar és a portugál szövetség. Soós győzőit a piaristák asztali-teniszver. senyéa. A piaristák asztali teniszversenye nagy érdeklődés közepette zajlott le. Az el- sőosztályu számban Soós győzött. Soós, az idény legeredményesebb versenyzője. Férfiegyes elődöntő: Sidó WMTK—Schmidl UTE 3:0. Soós WMTK—Dávid WMTK 3:1. döntő: Soós—Sidó 21:15 16. 18. Dorita Botiewa bolgár énekesnő egyetlen kosztümös hangversenye március 4 én lesz a Katholikus gimnázium dísztermében. A SZTNHA7 HETI MŰSORA: Csütörtök fél 8: Négy asszonyt szeretek. Péntek fél 8: Négy asszonyt szeretek. Szombat d. u. fél 4: Filléres heiyárakkal! Fiatalság bolondság. (K. Halász Gyula és Ei- semann Mihály nagysikerű revü operettje.) Szombat este fél 8: Négy asszonyt szeretek. Vasárnap d. u. fél 4: Cigányprímás. (Olcsó helyárakkal.) Vasárnap este fél 8: Tatárjárás (Kálmán Imre nagysikerű operettjének felújítása. Főszereplők: Krémer Manci, Sándor Stefi, Báasa Éva, Homm Pál, Deésy Jenő, Csóka József, Réthely Ödön. Csengeti Aladár, Szentes Ferenc, Senkálszky Endre stb. Rendező: Deésy Jenő. Vezényel Stefanldesz József ) fl fzin'dv’d íeona- ayobb vigjdfé' síi era. Bökay d’os kau« jobb drrabja, a tudó- pest' előadásokba! pdr huzamosan. Briliáns előadás ! — Ragyogó szereposztás!! NésgiiKZOiyiJzereleit ^aickuáaificí IVaqţvârnd kfipnyéLén is kutatna1« pelióleum u’án Kolozsvár, február 26. Ismeretes, hogy a oasseli Winterschall.konszern engedélyt kapott a magyar kormánytól petróleumkutatásra. Az erről szóló szerződés szerint a német cégnek biztosított kutatási terület 18.500 négyzetkilométer nagyságú, A területet nyugat felől a Duna balpartja határolja, majd a jugoezláv.magyar határ képezi határát, kelet felől pedig Borosjenő, Nagyvárad, Püspökladány, Mezőtúr, Kecskemét, Csongrád és Solt vonalig terjed. Az engedély kihasználására Magyar.Német Olajmüvek Kft, cégelnevezéssel uj társaság alakul hét és félmillió alaptőkével. Ismét fizet osztalékot a Magyar Bank és Kereskedelmi R.-T. Budapestről jelentik, hogy a Magyar Bank és Kereskedelmi Bt. igazgatósága dr. Seho. bor Béla m. kir. titkos tanácsos elnöklete alatt február 22-én tartott ülésében megállapította az 1940. (ötvenedik) üzletév mérlegét, mely a mult évi nyereségáthozattal együtt 1.661.584.10 P. nyereségegyenleggel zárult az előző évi 1,622.510.54 P-vel szemben. A nyereség felosztására nézve az igazgatóság azt az indítványt fogja a március 14«re egybehívandó ötvenedik évi remdes közgyűlés elé terjeszteni, hogy részvényenként 1 pengő osztalékra 800.000 P a rendes tartalék növelésére 107.123 P, a nyugdíjpénztár ingatlanainak értékcsökkenésére 125.000 P a régi nyugdíjasok nyugdíjalapjainak dotálására 500.000 P. fordittassék, mig a fennmaradó 629.461.10 P az 1941. üzletév számlájára vitessék át. Nagyfantosságu a takarék- és folyószám- la.beté*álloniánynak 116.2 millió P-re, tehát 17,2 millióval való növekedése. A rendelkezésre álló tőkék szaporodásának megfelelően a bank fokozott mértékben elégítette ki régi és nagyszámú uj ügyfeleinek hiteligényeit saját likviditásának messzemenő szem előtt tartásával. A váltőtárca az előző évi 100,3 millió P-röl 120 millió P-re emelkedett. Az adósok lényeges emelkedését — 55.8 millió P-rői 66 millió P.re — nemcsak az állammal szemben fennálló követelések, hanem az értékpapír., Ingatlan- és egyéb fedezettel nyújtott Hitelek növekedése idézte elő, mert az intézet a lefolyt évben fokozott mér tékben ellátta ügyfeleit export, és importáruüzleteinek, nevezetesen az ország nyersanyagellátása szempontjából fontos behozatalnak fínancirozását főleg nyersbőr, fonal, rnürOBt és más textil-nyersanyag, vegyi cik- kék, fémek, gépek, papír, és gyarmatáru behozatala tekintetében. Az intézet az elmúlt évben is készséggel állt az állam rendelkezésére a nagy nemzeti célokat szolgáló rendkívüli hiteligények kielégítésénél. A banknak az 1940. év végén a fenti cimeken együttesein 55 millió P követelése állt fenn az államkincstárral szemben. A mérleg főösszege 230,2 millió P.ről 253,5 P.re emelkedett, A folyó-üzlet élénkülésének megfelelően a brutto nyereség 6.9 millió P- rö] 7.8 millió P-re emelkedett. A bank érdekkörébe tartozó ipari és keres, kedelmi vállalatok legtöbbje az elmúlt évben lényegesen nagyobb forgalmat bonyolított le, általában kedvezőbb eredménnyel, Affiliált pénzintézeti hálózata terén rendkívül örvendetes esemény, hogy két eddig külföldi érdekeltségnek számító affiliációja: a kolozsvári Mezőgazdasági Eank és Takarékpénztár Rt, öt fiókjával és a Marosvásárhelyi Leszá- mitolóbank Rt. két fiókjával hazatért. Úgy ezeknek a pénzintézeteknek, mint a többi af. filiációknak betétállománya és kihelyezése jelentékeny fejlődést ért el. Az iooti üzemet hcnvédelmi e. enőtzás oló helyezését két a Kemieti Munkaközpont Budapest, február 26. Marton Béla ország, gyűlési képviselő, a Nemzeti Muiikaközpont elnöke és dr. Mester Miklós képviselő, a Köz pont ügyvezető alelnöke emlékiratot nyújtottak be dr. Varga József ipari és kereskedelmi miniszternek és abban az ipari üzemek hatályosabb honvédelmi ellenőrzését kérték. A honvédelmi üzemi titkárok működése 1941 január elsejével megszűnt. A Nemzeti Munkaközpont arra kéri a kormányt, hogy állítsa vissza, sőt jelentékenyen mélyítse ki a honvédelmi ipari titkári intézményt. Az emlékirat azt kivánja, hogy a nemzetvédelmi és honvédelmi érdekek erőteljesebb biztosítása, valamint a munkavállalók hatásosabb érdekvédelme céljából, a katonai üzemi ellenőrzést terjesszék ki a nemzeti termelésben résztvevő mindennemű vállalatra, üzemre és gazdaságra, Erdély gazdasági címtára (Honi Ipar kiad. 1941). A visszaesni oll Erdély gazdasági címtára és a hazai beszerzési források útmutatója Erdély részére kve 20 p.' Lepagonál Kolozsvár. Postán utánvéttel. Kérjen ujion sági egy séket. • A Kolozsvár! Kerület! Kereskedelmi és Iparkamara tudomására hozza az érdekeltek, nek, hogy a Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága versenytárgyalást hirdet az 1941 naptári évre mintegy 30.000 q. 12—8 tételű darabos égetett fehér mész szállítására. Az ajánlatokat bánatpénz letétele mellett Í941. évi március hó 3-án déli,Í2 óráig kelt beadni, A versenytárgyalási hirdetést az érdeklődök Kamaránknál a hivatalos órák alatt megtekinthetik. Kolozsvár, 1941 február 21. * A Kolozsvári Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara tudomására hozza az érdekelteknek, hogy a m. kir. Ferenc József Tudomány- egyetem 1941. évi április hó l.töl 1941. évi december 31-ig terjedő időre iró-, számolóéi sokszorosítógépek karbantartására versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat 1941. március 10-ig kell benyújtani. A versenytár. gyalási hirdetményt, valamint az ajánlatmintát a hivatalos órák alatt kamaránknál az érdeklődők megtekinthetik. Koloasvár, 1941. február 21. AZ ORSZÁGOS FÖUlinTELINTfiZET amint korábban már közöltük is, elhatározta, hogy Erdély részére Kolozsvár székhellyel fiókot nyit. Ehhez a Pénzintézett Központ már megadta hozzájárulását. A fiók vezetésével dr. Dióssá Géza Igazgató- helyettest bizták meg. A Földhitelintézet erdélyi fiókja Julius elsején kezdi meg működését ♦ A MAROS VASA RH E LYI PETIM) LEPMFI- NOMITó eladása körűi újabb hirek kerin. genek. E hírek szerint a finomítót rövidesen újra üzem behelyezik. A vállalat főhitelezői — közöttük az Albina Bank — elhatározták, hogy a gyártelepet és ingatlanait értékesítik. A vevő a legutóbb alakult Erdélyi Magyar-Olasz Petrőleumfinomitó B. T. A vételár hirek szerint 500.000 pengő körű] mozog. A BIOSZ legutóbbi végrehajtó bizottsági ülése foglalkozott az életbiztosítások háborús kockázatának kérdésével, A biztosító vállalatok véleménye szerint ezt a kérdést csak kollektív megoldás keretében lehet rendezni. Az Indokolás szerint a korszerű háborúk során nemcsak azok kockáztatják életüket, akik a frontokon harcolnak, hanem a polgári lakosság is. A megoldásnak a biztosítók szerint függetlennek kell lennie attól, hogy az ország pillanatnyilag hadviselő fél.e, vagy sem, mert az átlagos 20—25 éves életbiztosítási tartam alatt bármikor beállhat a háborús állapot, A biztosító intézetek ebben az értelemben tesznek elöterjpszjtőet a pénzügyminisztériumnak az életbiztosítások háborús kockázatának megoldására vonatkozólag, TUSNAD ES BORSZÉK FÜRJM5K bérbevé. telére egy budapesti nagybank folytat tárgyalásokat. Hir szerint a pénzintézet 70.000 pengő bérösszeget kínált fel, ezenkívül hajlandónak mutatkozott a kifosztott fürdők korszerű felszerelésére is. Érdemes megemlíteni, hogy az erdélyi fürdők élére felügyelőket, úgynevezett fürd »biztosokat neveznek ki. MOZIMQíOROK CAPITOL.mozgó: Vissza az utón. Főszereplők: Csortos, Tolnay Klári, Mezei Mária, 16 éven felülieknek. Előadások: 3, 5, 7 ás 9 órakor. Jegyelővétel d. e. 11—1. óráig, EDISON.mozgó: Ifjúság, Simoné Simon leg. bájosabb alaki tása. EGYETEM.mozgó: Két fogoiy. Fősz.: Bajor Gizi. Műsoron kivül a legújabb híradók. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9 órakor. Rlö-mozgó: Egy asszony három élete. Fős«,; Charles Boyer és Bette Davis. Műsor előtt: Legújabb- hiradók. Előadások kezdete: 3, 8 és 9 órakor. ROYAL.mozgó: Ma premier: Cserebere, Fősz.: Murát! Lili, Kiss Manyi, Latabár Kálmán, Rajnai Gábor. Műsor előtt legújabb hiradók. Előadások kezdete: 3, 5, T és 9 órakor. URANIA.mozgó: Egy életen át.. . Paula Wessely karrierjének legszebb filmje. Mü- aoron kivül a. legújabb biradó, kezdete 3, 5, 7 ée 9 órakor.