Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-05 / 79. szám
xvm évfolyam, szíjf< nunanum 7 A kormánypárt nagy fölénye vezet a magyarországi választások második napján is A szociáldemokraták eredményei a nagyvárosokban (Budapest, április 3.) A magyarországi választáséit második napján is a nemzeti egységpártja döntő módon vezet. Kiemelik a lapok, hogy a pécsi kerületben, ahol eddig a szocialisták nagy erőt tartottak fenn, Fabinyi Tihamér miniszter könnyen nyerte el mandátumát. A győri kerületekben is erősen megfogyott a szociáldemokrata szavazatok száma az 1931-es választások óta és Drobni Lajos személyében Győrnek is van kormánypárti képviselője. A pestkörnyéki választások végső eredménye még nem ismeretes, de annyit máris meg lehet állapítani, hogy legtöbb szavazata a kormánypártnak lesz. Második helyre minden bizonnyal a szociáldemokraták kerülnek. A pestkörnyéki öt mandátum közül valószínűleg kettő a kormánypárttá, kettő a szocialistáké és egy pedig a demokrata ellenzéké lesz. A Wolff-féle kereszténypárt, a jelekből Ítélve, itt is kiesik. Szombathelyen Kozma Miklós belügyminisztert, miután az ellenjelölt visszalépett, egyhangúlag választották meg. Stranyavszky Sándor, a nemzeti egység- pártjának elnöke a következő nyilatkozatot adta a sajtó számára; — A titkos kerületekben lefolytatott választás is igazolja a nyiltszavazásu kerületek fölényes eredményének reális voltát. Mindez a kormány programjának nagy átütő erejét bizonyitja. Szerdán voltak a választások a Sopron-, Vas- és Zalamegyék egyes kerületeiben, továbbá szerdán választottak Szegeden, Miskolcon, Debrecenben és Kecskeméten- Mindenhonnan a kormánypárt előretöréséről érkeznek jelentésekA nemzeti szocialisták a Dunántúlon hódítanak tért- Ifj. Eitner, a nyilaskeresztesek jelöltje Zalamegyében vezet. Legújabb jelentések szerint a megyében kétszáz nyilaskeresztest letartóztattak, hogy elejét vegyék a készülő indulatkirobbanásoknak. Az esti órákban érkezett jelentés szerint a pestkörnyéki szavazatok összeszámolásánál az arány a következő: a nemzeti egység-pártja 20.899, a szociáldemokratapárt 18.588, a demokrata ellenzék 11.334, a kereszténypárt 7709 és a nemzeti szocialistapárt 3399 szavazatNagykanizsáról jelentik, hogy gróf Bethlen István szerdán vette át mandátumát Nagykanizsán. A volt miniszterelnök ezúttal minden ünnepeltetés elől kitért. Az összeverődött tömeg azonban hosszú időn keresztül várakozott rá s mikor megjelent, lelkesen megéljenezte. Bethlen István gróf a következő nyilatkozatot adta Nagykanizsán: — Maradéktalanul meg kell védelmeznünk az önkormányzai; utolsó várait és meg kell mentenünk az alkotmányt a hatalmi befolyásoktól. A belső erők összpontosítására még soha sem volt nagyobb szükség, mint ma. Az országban rombol a gazdasági válság s mintha sötét fátum teljesednék be, az ország egyik fele diadalmí tort ül az ország másik fele fölött. Amikor külső és belső ellenségeink vannak, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymásnak szegezzük a fegyvert. Adóvégrehajtás csendőrbrutálitdssal és hét héten belül gyógyuló sebekkel (Odorheiö, 'április 3.) A napokban végre- ‘ hajtó jelent meg György Péter leutal molnárnál és adóhátralék miatt lefoglalta és lepecsételte a malmát. A molnár nyugtákkal bizonyította, hogy adóját kifizette, a végrehajtó azonban nem tartotta elegendőnek a bizonyítást és ragaszkodott a foglaláshoz. Erre azt kérte György Péter, hogyha mindenképpen foglalni akar, ne a malmot, hanem más ingóságait foglalja le és ne fossza meg kenyérkereseti lehetőségétől. A végrehajtó azonban hajthatatlan maradt és vitatkozás közben csendőri segítséget vett igénybe, ami szomorúan végződött György Péterre nézve. Vallomása szerint a csendőrőrsön súlyosan bántalmazták, majd lekisérték az oclandi csendőr- őrsre, ahonnan a sánmartini csendőrőrsre vitték, amely végül is átadta az odorheiui ügyészségnek. Az ügyészség természetesen azonnal szabadlábra helyezte, A csendőrségről csendőrségre történt kényszerű kirándulás eredménye az orvosi vélemény szerint két héten belül gyógyuló ütések kék foltjainak és zuzódásoknak tömege a szerencsétlen ember arcán és testén, aki most próbálja „keresni az igazát“. * Akar 8n egészségesen étkezni? Akkor keresse fel a „Dieta“ vegetárius éttermet Str. N. lorga 2. szám alatt, ahol a legizietesebb és legtisztább ételeket a legolcsóbban élvezheti. Kedvező abonoma-rendszer. Ebéd 3 fogásos 28 lej, vacsora 2 fogásos 20 lej. Az Erdélyi és Bánáti Népkisebbsógi Újságíró Szervezet készpénz sorsjáiéka. Egy sorsjegy csak 50*— lej« Nyeremények t Főnyeremény ....... Lei 253,000’— Nyeremény .......... „ 50,300*— 2 drb 2'\000 lejes „ 50,000*-4 drb 10.000 lejes . 40,000*stb. stb. Húzás 1934 május 12-én f A nyereményeket és IHßgcü S.A.Cltlí azok kifizetései garantálja : UlCbLU a>n«viu; Központi sorsjegyiroda; Cluj, Strada Regina Maria 42 Postai csekk: 40,050. Postai megrendeléseket azonnat teljesít. liéczfalvi Bitay Árpád posthumus kiállítása A virágzás teljében pusztulni el, a férfikor delén törni derékba: tragikus, szomorú mű- vészsors. Ez jutott osztályrészéül Léczfalvi Bitay ÁrpádnakMikar a háború végén az utolsó gránát is lecsapott, L. Bitay Árpád egy vidéhi kúrián lábbadozott. Sebesüléseit, mint tüzértiszt, szerezte a. fronton. Saját bevallása szerint ebben az időben ébredt rá igazi elhivatására és határozta el, hogy jogi tanulmányait abbahagyva, egész életéi a festészetnek szenteli. Elhatározásában lelkes buzditóra talált menyasszonyában, Oppermend Emmában. Még egy év sem telt el és L. Bitay Árpádot már Baia-Maren találjuk Thormu János és Réti István .növendékeinek sorában. Komolyságával, lelkesedésével és határtalan szorgalmával hamarosan feltűnt. Tehetsége társai felé emelte. Mint ember is közkedvelt volt: szellemessége, humora, jóizii magyaros beszéde és örök derűje a kartársak és barátok széleskörű csoportját hódították meg. Mestereit szeretettel és rajongással vette körül. A baiamarei iskola az egészséges impresz- szionizmus felé terelte Bitay művészetét. Megházasodott és hosszabb időt töltött Ada-Kaleh szigetén. A sziget keleti pompája, elhagyatott szépsége, a Duna és a sziklák romantikus szomorúsága uj színeket csaltak palettájára. A keleti miszticizmus s az érzelmes szinpompa lírája együtt jelennek meg akkori vásznain. Hamarosan visszatért Baia-Marera, ahol fiatalos hévvel kelt bírókra a különféle izmusokkal. — Mindent legyűrni! — ez volt a jelszava ésr híven hozzá hihetetlen kitartással készült párisi útjára. A külföldi nagyokkal akart versenyre kelni a művészet legtágabb porondján. Legboldogabb talán párisi útja előtt volt. Ottléte alatt minden idejét múzeumokban töltötte. Amint elmondta, ott a műremekek varázsa alatt állapította meg, hogy talán a festészet az egyetlen művészeti ág, mely még uj virágzásra képes és ez a hite végtelenségig fokozta ambícióit. Mikor hazatért, ujult erővel látott munkához s ekkor születtek meg legszebb kompozíciói, Legtermékenyebb időszaka volt ez. De ugyanakkor más nagy tervekleel is foglalkozott. Vissza akarta hódítani Baia-Mare számára a régi dicsőséget és a tervek egész sorát dolgozta ki, hogyan lehetne pályadiják- kai, aranyérmekkel. színvonalas kiállítások rendezésével újból megalapozni a város le- hanyatló festőhirnevét. Társaságot akart szervezni, melynek minden tagja köteles lett volna egy-egy kép árával hozzájárulni a kiállítások pályadíjnyertes müveinek jutalmazásához. Léczfalvi Bitay Árpádot férfikora delén érte a halál kérlelhetetlen csapása. Tervei félbenmaradtak s az ecsetet, mellyel a saját nevét is a legjelesebb magyar festők névsorába -irta be, kiejtette kezéből■ Körülbelül húsz fcé- pet hagyott hátra maga után. Ezek kerültek kiállításra, most Baia-Maren, a mult hó utolsó napján. A miiértő közönség nagy érdeklődéssel s a tragikus sorsnak kijáró megilletödéssel látogatja a szép kiállítási. — Puskaporos a levegő Abesszíniában. Londonból jelentik: A Daily Telegraph addis- abebai munkatársa jelenti, hogy az etiopiai csapatok nagy tömegekben gyűlnek össze a % olasz gyarmati határokon. A harcias bennszülött törzseket igen felingereltck az újabb határincidensek s az addis-abebai kormány, mind nehezebben tudja fékentartani a katonaság harci kedvét. Hivatalos abesszin körökben is hangsúlyozzák már, hogy a kormány alig ura többé a helyzetnek. — Maximálják az árakat Belgiumban. Brüsszelből jelentik: A belga frank értékcsökkentését követő drágaságí hullám egyre fokozódik. A kormány állandó tanácskozásokat folytat a kereskedelmi és ipari élet vezetőivel, de a megbeszélések nem vezetnek redményre. Hir szerint a fontosabb közszükségleti cikkekre ármaximálást fog elrendelni a kormány.