Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)

1935-04-20 / 92. szám

v/m, tVfOVS'AU. SI, KMienarsm Ünnep harmadnapjára összehívták a helyi Magyar Párt intéző­bizottságát Állást foglal a tagozat a súlyos kisebbség! helyzet önvédelmi magatartásáról — Megvizsgálják a polgárság lilííonbózo rété# geinek sérelmeit A Magyar Párt cluji tagozatának az elnök­ség© megszerezte a lehetőségeket ahhoz, hogy végre ülést tarthat a tagozat nagy intézőbizott­sága ée választmánya. Van rengeteg aggodalom és van sok feladat, amik szükségessé teszik a ta­nácskozást, megbeszélést, határozathozatalt. A város magyar lakosságának a különböző foglal­kozási rétegei külön-külön is szenvednek sérel­meket s általában a kisebbségi életnek olyan gondterhes időszakát éljük, amelyben az összefo­gás, együttes elhatározás beható megbeszéléseik­kel nyújthatnak irányt a magatartásra. A mos­tani időszak különös nehézségei közé tartozik azonban az is, hogy az ilyen tanácskozásokra rit­kán van alkalom. Annál fontosabb tény az, hogy az intézőbizottság most összeülhet, nyilvános gyűlést tarthat, megvizsgálhatja a magyarság mai helyzetét, szembe nézhet a reánk váró kilá­tásokkal és számbaveheti a tennivalókat. Az intézőbizottság nyilvános értekezletét ünnep harmadnapjára hívta össze az elnökség, keddien este 7 órára. A gyűlés színhelye a Mi- ««ma-épület kiállítási nagyterme, a Báron L. Pop ueca 3. szám alatt. Elnökölni Vásárhelyi János református püspökhelyettea fog. A megál­lapított terv szerint a magyarság helyzetének összefoglaló megállapitását a különböző foglalko­zási rétegek panaszaiból és kívánságaiból fogják összeállítani. A különböző foglalkozású rétegek sérelmeit előadók fogják ismertetni és ők terjesztik elő azokat a határozati javaslatokat is, amelyek egy­felől védekezési módokat ajánlanak a kívülről jövő támadásokkal szemben, másfelől pedig a belső önsegély és erőgyűjtés feladatait veszik tervbe. Foglalkozni fog ez az értekezlet azokkal az átiratokkal is, amelyek más tagozatok intéző- bizottságaihoz érkeztek a amelyekben javaslato­kat tesznek az Országos Magyar Párt általános politikai magatartására, az újabb idők kisebbség- ellenes törekvéseivel és rendszereire! szemben. Az intézőbizottság elvileg ugyanazon az állásponton áll, mint azok a tagozatok, melyek az átiratokat küldöttek, a gyakorlati teendőkre vonatkozólag pedig önálló javaslatok fognak elhangzani. A városi magyarság foglalkozási rétegeinek panaszait és kívánságait a következő előadók fog­ják előterjeszteni: Sallak .Dezső a kereskedők, Lengyel Albert, Onofrai István az iparosok, Fé- terffy Jenő dr. a szabadfoglalkozásúak éh magán, alkalmazottak részéről, a magyar közalkalmazot­tak ügyét Bartha Ignác dr., a mezőgazdákét pe­dig Török Bálint terjesztik elő. Az intézőbizottsági értekezlet nyilvános, azon mindenki résztvehet, -felszólalási joga azon­ban csak az intézőbizottság tagjainak van. Az értekezlet elé várakozással néz a város magyar polgársága. -i • ' Erdélyi magyar színház, erdélyi magyar dráma Ma: Dr. Gaaf Alajos Válsággal küzd a romániai magyar színészet, mint minden máa kultúrintézményünk. Felbecsülhetetlen kincs, a zengzotes magyar szó vára a színház, melynek falai ha leomlanak, pótolha­tatlan veszteség éri az itt rekedt magyarságot. Szabad-e, kell-e róla beszélni? A kérdés sokssor késztetett pennafogásra., de igen sokszor tetett« te ie kezemből a tollat, A dolog fölötti elmélkedés, ismételt komoly inedi­tálás után teszem magam elé a fehér lapot, hogy a proeminens probléma körül fölrajzó gondolatáradatböl egy.kett&nek helyet kérjek e lap hasábjain. De erre bátorít az a fölötte megbecsülendő szándék és igyeke­zet is, melyről a cluji Magyar Színház vezetősége az erdélyi szerzők tudatos megszólaltatásával győzött meg különösebben. Ha komoly szakembereket, színházi vezetőkét kér­dezek meg, úgy habozás nélkül, a leghatározottabban jelentik ki, hogy a színház — bármennyire szép és nemescélu intézet — nagy' általánosságban sohasem volt matériálís hasznot hajtó, pénzt hozó üzlet, mely- lyel keresni, melyen nyerni lehet. Ellenkezőleg, horri­bilisén nagy az az összeg, mely színházt vállalkozáso­kon minden időkben, napjainkig elúszott. Különösen a gyenge, rossz, vagy közepes színház az, amelyiken veszteni lehet. A kiválóan jó szinház egyedül csak életképes s azon — néha — keresni is lehetne. A szinház vaskos történelmében van erre is né­hány klasszikus példa s mikor most, e helyen erdé­lyi drámáról beszélek, mikor ennek a gondolatnak sze­rény munkásává szegődöm, nem érdektelen, ha ezek­ről is megemlékszem. Köztudomású dolog, hogy már Shakespeare szín­háza azok közé a vállalkozások közé tartozott, mely nemcsak tapsokat, nevet, összeköttetést, dicsőséget, megbecsülést jelentett azoknak’, akik életrehivták. csinálták, hanem pénzt, hatalmas vagyont és utána megérdemelt jólétet is. Az egy személyben szerző, szinész és vállalkozó halhatalan érdemeiért kapott ne­mesi címere mellé megadta a szinház a gondtalan élet­hez szükséges pénzt is. De a XVI. század shakespearei színháznak sorsára van példa a magyar színházak, direkciók történet; ben is s ez a példa egyebekben is érdekes hasonló­ságot mutat amazzal. Szigligeti Ede színházára gon­dolok, A kutató szemnek, a boncoló késnek lehetetlen észre nem vennie azt a megkapó hasonlóságot, mely a két. egyebekben egymástól olyan messzetávol ál­ló tehetség között kétségtelenül megállapítható, hogy Szigligeti is író, szinész és egyben rendező-vállalkozó volt egy személyben. Nem akarom Shakespeare zseniálitásához, soha el nem múló nagyságához mérni Szigligetit, de egyben mégis csak közösek s ez az hogy színházi vállalko­zásuk sikere, mely koruk színházi sikere is, tisztán személyükhöz kötött és abból a hármas szerepből adó­dott, melyre mindketten elhivatottak voltak. Színházra szükség van. Szinte azt merem mon­dani, hogy közszükséglet. Ezt bizonyltja az a tény is. hogy minden idők embere megalkotta a maga szín­házát, ha azt másképpen is bivták, ha annak külső megnyilvánulása, formája kor, vidék, ország és világ­részenként más is volt. A jó szinház ’engedhetetlen kúlturszükséglete a ma emberének, nyelvi, zenei, iro­dalmi, ízlés és stílusbeli törekvéseinek, életének ad­hat illő hajlékot, rajta keresztül eszmét terjeszthet, gondolatot a legközvetlenebb módon és a leghatalma­sabb, megkapóbb és legszuggesztivebb eszközökkel azon felül, hogy a közben az arra érdemes művészek és mesterek egész tömegének is kenyeret nyújt. Az a két példa, melyre hivatkoztam, megmond nekünk azt is, hogy ml a jó színházi vállalkozás titka s melyek a kritériumai. Kétségtelen, hogy minden vállalkozáshoz töke is kell. Színházhoz nem mindég. Fontosabb ennél sokkal a jó darab és a hozzáértés. Shakespeare az idegen darabok egész tömegét dolgozta át. „Értéktelennek látszó kavicsokat is drá­gakővé tudott csiszolni s ha drágakőre akadt, az még ragyogóbbá vált kezei között.“ Egész sereg drámát írt és vitt a színpadra, holott színpada sivár, üres és primitiv volt. A nagy drámaíró csodálatosan zengő szavai pótolták a legraffináltabb díszletet, a legpazarabb világítást és a legkomplikál­tabb szcenikai effektusokat. „Szebb erdőt a vi. lág iegkülönb diszletmestere sem tud teremteni, mint amilyent az ő szavai varázsoltak elénk a Szentiványéji álomban." A Shakespeare-i szinház födetlen volt s nyers, sokszor durva és minden szellemi igény nélküli nézők tömege a földszinten állva hallgatta vagy kia­bálta, ordította, sírta, kacagta —- élvezte — végig a koradélutáni előadást. Díszlet és — sokáig — füg­göny sem volt, A mai értelemben vett maszkirozást nem ismerték, A színészek a görög színpadokról örmert álarcokkal dolgoztak. Honnan hát mégis a kétségtele­nül nagy közönség és kasszasiker? Legelső sorban a költői nagyság elképzelő és al­kotó ereje, a darab jósága volt a titok nyitja, azé a darabé, mely mindég és mindenek fölött számolt a közönség, a nézősereg tömegérzésével, lelklszükségle- tével is. Shakespeare előtt — bármennyire irodalmit, művészi adott is —, legfontosabb volt a tömeg, a a földszinten álló „groundling“ tapsa. Innen darab­jaiban a sok bajvivás, ölremenés, verekedés, testcson. kitás, gyilkosság, a sokszor durva komikum, tréfa, szójáték, stb., melyek kora tömegeinek szükségletei voltak . Nem az udvarnak, nem a kritikusoknak irt, mert ha ezt tette volna, felkopott volna az álla s színészei rongyosan, Uorgó gyomorral tengődtek volna. A kö­zönségért. a közönségnek irt darabot, csinált színhá­zat, mely érezte, tudta, hogy ez a szinház az övé, az ő képe és hasonlatosságára alkottatott, a darabokat az ő dédelgetett gyermeke irta, fiai játszák, saját nyelvén és ízlése szerint. Shakespeare meghallgatta, leste, lezondirozta a tömeg igényeit, mely soha és seholsem volt megkü- lönbözötten művészi és irodalmi. De, hogy színháza állhasson, élhessen, anyagi hasznot is hozzon s hogy nagy lelke kiönthesse csodálatos kincseit, álmainak testet adhasson, a százszor összecsengö-bongó szó, a verslábakba, rímekbe szaladó gondolat szárnyakra kelhessenek — számolt mindenek előtt közönségével is. Darabjai ezért évszázadokon át éltették és éltetik ma is színházainkat. Ha méreteiben nem is olyan grandiózus, ha elkép­zeléseiben nincs is olyan fönséges s ha nincs is olyan kihatása — közvetlen kortársai, korán kivül — az emberi műveltség kialakulására, Szigligeti szerepe en­nek az Írásnak szempontjából szintén igen jelentős. Szigligeti a magyar színjátszás, a jó szinház ta­nítómestere volt. Száznál több darabot irt, melyek kö­zül nem egy ma — közel száz év múltán is — kassza- darab! Fordított, átdolgozott, irt, rendezett, adminisz­trált és kutatta a színházat látogatók, a színházba csalogatottak lelkiszükségletét, ízlését. Kereste az eszközöket. Társadalmi problémákat fogott meg s azoknak irt darabot, azoknak játszott, akiket szinhá. zába akart édesgetni. Darabjai szinpadképesek, mese­szövésükben, kompozíciójukban fordulatosak, rafinál­tak, meglepőek, úgy, ahogy a jő darabnak lennie kell. Felkutatta a magyar nép érzés- és gondolatvilá­gát, megbecsülte muzsikáját, dalait, táncát s ezek ra­jongó szeretetével megteremtette a „népszínművet“. Szigligeti színháza, mint a Shakespeareé, tele volt mindég! A siker titka itt is a jő darabban van, mert jó darab nélkül nincsen közönség s enélkül még ke­vésbé szinház, Shakespeare és Szigligeti tudták, hogy színház­nak elsősorban szórakoztatnia kell minden nagyképű­ség nélkül és hogy egy nevettető vígjáték, bohózat, vagy tréfa még mindég értékesebb színházi produkció, mint egy pathetikus erkölcsdráma, mely szószéknek, vagy legalább is katedrának nézi a színpadot. A további és minket eminenter érdeklő kérdés az volna, hogy lehet-e most, az impériumvártozás után is Erdélyben jó színházat csinálni? Sajátos kisebbségi életünk kitermelte problémáin­kat is. Színházunknak is alkalmazkodnia kell ehhez. Ha nem teszi, ha közönségével, annak lelki szükség­leteivel, adottságaival nem számol, úgy elszakad tőle, leválik testéről s menthetetlenül el is pusztul. De njit tehetne ezek felismerése után a legnagyszerűbb szín­házi együttes, a leghozzáértőbb vezetés is megfelelő darab nélkül? Erdélyi magyar darab nélkül nem lehet, tartósan erdélyi magyar színházlátogató közönségre számítanunk é3 ennek hijával nem élhet az erdélyi magyar színház és színjátszás sem. Meg kell születnie hát az erdélyi magyar drámá­nak, hogy éltetője, fönntartója lehessen az erdélyi magyar színháznak. S ha ez a szinház a mi problémáinkkal foglalkozik, a mi nyelvünkön beszél, a mi értékeinket karolja föl, úgy jogosan várhat el tölünk minden megadható tá­mogatást. ♦ ***** W4 Sírköveket döntöttek le a szilágysági város zsidó temetőjében (Smleul-Silvctniei. április 18.) Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka ismeretlen tettesek meggyalázták a helybeli zsidótemetőt. Mintegy harmincnégy sirkövet ledöntöttek és összezúztak. A rendőrség széleskörű nyomozást indított a te­met ögy átázás tettesei felkutatására.

Next

/
Thumbnails
Contents