Keleti Ujság, 1935. március (18. évfolyam, 49-75. szám)

1935-03-06 / 53. szám

XVIII. tVTOLV'AM. 83. KnmBtsm 5 Venizelosz Kréta szigetéről irányit ja & görög forradalmat \ í A* felkelők leveréséről szóló hirek koraiak voltak — Egy menekült görög tábornok szerint Venizelosz f a paria* menfárizmus visszaállításáért karcol , '('Athén, március 4J 'Ä görögországi for­radalom, melyet a görög kormány hivatalos jelentése szerint levertek, vasárnap és hét­főn uj erőre kapott. A kormány jelentései tűikoraiak voltak s a helyzet a kormányra nézve válságos. Az athéni kormányhii csa­patok között órák alatt sikerült helyreállí­tani-a rendet, de vidéken egyre nőnek a za­vargások s nem lehet tudni, hogy az eddig még kormányhü magatartást tanúsító csa­patok is nem pártolnak át rövidesen a zen- dülőkhöz? A tengeri haderők is sokkal na­gyobb része került a forradalmárok hatal­mába, mintahogyan azt a kormány szomba­ton kiadott hivatalos nyilatkozata jelentette. Kréta felkelők kezében­Venizelosz volt miniszterelnök, akit már eddig is azzal vádoltak, hogy Kréta szige­téről irányította a lázadást, most már nyíl­tan jelentkezett, mint a forradalom vesére. Venizelosz első forradalma is Kréta szige téről indult ki s a sziget, mely Görögország legerősebb haditengerészeti központja, ma ismét az ö hatalmában van. Venizeloszt törvényen kivül helyezték. Most már a hivatalos jelentések som tit­kolják, hogy a helyzet kritikus. Az Averoff páncéloshajó vezetésével a hajóraj egy része Krétába menekült. A kormány teljesen tájé­kozatlan, hogy mi történik Krétán! A görög kormány vasárnap minisztertanácsra ült össze és Venizeloszt törvényen kivül he­lyezte, amit rádiótávirat utján tudatott Kré­tával. A Kréta szigeti lázadók válasza az volt, hogy Venizeloszt Kréta sziget kor­mányzójává és az uj Görögország vezérévé kiáltották ki. Bomlik a görög kormány. Magánjelentések arról számolnak be, hogy a tengerészeti repülőraj, melyet a lá­zadó hajók bombázására küldtek ki, szintén csatlakozott a forradalmárokhoz. A kor­mány nem rendelkezik megfelelő erővel s a forradalmi mozgalom a hadsereg köteléké­ben is mindinkább terjed. A kormányban sem teljes az egyetértés. Maximos külügy­miniszter liir szerint lemondott s tárcáját ideiglenesen Kaldarisz miniszterelnök vette át. A tengerészetügyi miniszter .szintén le­mondott. A kormánycsapatok élén álló Kondilisz tábornok lakása előtt vasárnap délután di- namitbomba robbant, de emberéletben kár nem esett. Macedónia is forrong. Újabb hirek szerint Macedóniában szin­tén kitört a forradalom s a kormány kényte­len volt a csapatok egyrészét idekiildeni, ami igen meggyöngitette az ország központját. A kormány két hadosztály mozgósítását ren­delte el és mozgósította a haditengerészet­nek azt a részét is, mely még nem csatlako­zott a lázadókhoz. Az ostromállapotot, mely eddig csak Athénre vonatkozott, kiterjesztet­ték az egész országra. Vasárnapi hivatalos jelentés szerint eddig hetven tisztet tartóz­tattak le,, köztük Szemenos, Kavallai és Kam menosz tábornokokat. A kormány nyilatkozata szerint a letar­tóztatott lázadókat még a hétfői nap folya­mán rögtönitélö hadbíróság elé állítják, ez a hir azonban az olasz lapok athéni jelentése szerint valószínűtlen, mert a kormánynak annyi katonaságot sem lehet nélkülöznie, amennyi a tárgyalási épület védelmére és a közeli uccák őrzésére délkülözhetetlenül szükséges. A lázadók hadihajói az olasz lapok je­lentése szerint készen állnak Kréta szige­Plasztirász tábornok, aki az athéni zen­dülés megindítója volt, Cannesben nyilatko­zott a „Paris Soir“ munkatársának. Kijelen­tette, hogy a kormányelnökséget elfogadja abban az esetben, ha. azt a görög nép több­sége kínálja fel neki, azonban Veniselosz- szal sohasem hajlandó együttműködni. — Venizelosz ugyan jó barátom, azon­ban sok kérdésben nem értünk egyet. Ö a parlamentarizmus hive, én pedig katona va­gyok. A szigorú eenzurarendelkezés ellenére si­került a „Petit Soir“ szalonikii munkatársá­nak telefonjelentést küldenie lapja szá- mára. A jelentés szerint a helyzet Szaloniki­fAthén, március 4.)' Február vége és március eleje a görögországi idegenforgalom legvirágzóbb időszaka. A forradalom követ­keztében az Athénben tömegesen tartózkodó idegenek menekülésszer üen hagyják el Gö­rögországot, ami felbecsülhetetlen gazdasági hátrányt jelent az országnak. Kaldarisz miniszterelnök nyilatkozott az újságíróknak. A görögországi tiszt-puccs, — mondotta — valóságos nemzeti szerencsét­lenség. A történtek mindenkit meggyőztek arról, hogy Venizelosz hazaámló. Volt idő, amikor nagy érdemeket szerzett Görögor­szág felvirágoztatása körül, de később el­vesztette a fejét és kalózok élére állt. A nép elítéli Venizeloszt, aki önző érdekből és érvé­nyesülési vágyból fegyvert ragadott hazája ellen. A „Typos“ cimü lap azzal vádolja meg Venizeloszt, hogy külföldi hatalmak szolgá­latában állva, tör Görögország ellen. Jellmzö Görögország politikai zilált­ságára, hogy különböző politikai csoportok vezetöegvéniségei felajánlották szolgálatu­kat a köztársaság elnökének, bejelentve, hogy hajlandók vállalni a közvetítést a kor­mánypárt és a lázadók között. Azt javasol­jál.- az elnöknek, hogy alakítson nemzeti kor­mányt, melyben az összes pártok, igy Veni­zelosz pártja is rcsztvesznek. A nép töme­gei nem vesznek részt az eseményekben és meglehetősen közömbös magatartást tanúsí­tanak. Az események csak a szembenálló pártokat és a katonai erőket foglalkoztatják. Az athéni lapok óránként hoznak ki külön­kiadásokat, anélkül azonban, hogy újabb részletekkel szolgálnának. Este 7 órakor érkező jelentés cáfolja, hogy a szenátust, ahol az ellenzék túlsúlyban van, feloszlatták volna. (Belgrad, március 4.) Kelet-Macedóniá- ból érkező jelentések a kormányesapatok és a lázadók között dúló heves összeütközé­tén a görög forradalom támogatására. Ä kormány fél, hogy a fellázadt hadihajók megtámadják Pyreust, aminek következté­ben az Athénben nehezen helyreállított rend ismét felbomlana. Harc a gárdaezred kaszárnyájáért Xz athéni gárdaezred kaszárnyáját a fellázadt gárdisták még hétfőn is hatalmuk­ban tartották. Az ellenük küldött páncélko­csikat heves gépfegyvertüzzel fogadták. A páncélkocsik legénysége visszatüzelt, mire a lázadók elhagyták helyüket és a pincékbe menekültek. A déli órákban megadták ma­gukat. Kaldirisz miniszterelnök a Temps at­héni levelezőjének nyilatkozatot adott, amely szerint Macedóniában hétfőn reggel kezdő­dött meg a harc a lázadók és kormánycsapa­tok között. Az elkeseredett küzdelem még mindig folyik s nem lehet tudni, melyik fél győzelmével végződik. ban igen súlyos és előreláthatóan még sú­lyosabb lesz. Görögország északi helyőrsé­geinek hetven százaléka a lázadókhoz pár­tolt. Venizelosz Kréta szigetén triumvirá­tust alakított és rátette kesét a szigeten levő közpénzekre, melyek közel százmillió drach­mát tesznek ki. A sziget nagy élelmiszer- hiányban szenved, ezért valószínű, hogy a lázadók lefoglalják a Kréta közelében elha­ladó kereskedelmi hajókat, A „Petit Soir" athéni munkatársa je­lenti, hogy a görög kormány elrendelte a lá- zadó hadihajók bombázását. A légi haderő kormányhü töredéke 240 kilós bombákkal felszerelve utrakészen áll. sekröl számolnak bet Seres városa az utolsó huszonnégy órában többször cserélt gazdát. Kondilisz tábornok hadügyminiszter Szalo- nikibe utazott, hogy személyesen vegye át a lázadók elleni hadmozdulatok vezetését. Krétát nem ostromolják meg. A kormány elállóit attól a tervétől, hogy ostrom alá vegye Kréta szigetét. Megelég­szik azzal, ha sikerül a forradalmi mozgal­mat a szigetre korlátozni és ura marad az or­szág többi részeinek. Venizelosz polgárhá­borúra készül és el van tökélve, hogy min­denáron visszaszerzi a hatalmat. Panajtakosz tábornok, Szaloniki had­testparancsnoka, proklamációt intézett a la­kossághoz, bejelentve, hogy a kormány gyors és hatályos intézkedései következtében a helyzet egyelőre kielégítő. Attikában és Kö- zép-Macedóniában nyugalom uralkodik. Re­ményét fejezi ki, hogy az a néhány tiszt, akiket félrevezettek és a forradalmárokhoz csalogattak, vissza fog térni a hütlenül elha­gyott zászlóhoz. A lázadás elfojtása kímélet­len lesz. A nép őrizze meg nyugalmát és te­kintsen bizalommal a kormányra, amely meg teszi kötelességét. Negyven halott, százötven sebesült, Äz Avala-ügynökség részleteket közöl a görög forradalomról. Jelentése szerint a for­radalmat rendkívüli alapossággal készítették elő. A lázadás meglepte a kormányt. Cáfol­ják azt a hirt, hogy Papanastaziu és Papan- dris volt minisztereket letartóztatták volna. Mindketten barátaiknál rejtőznek. Ellenőriz­hetetlen hirek szerint a görög forradalom­nak eddig negyven halottja és 150 sebesültje van. Bármilyen kérdésben pontos, abszolút megbízható információt ad és vidéki megbízá­sokat gyorsan és pontosan elintéz, dr. Mandel Információs Iroda, Cluj, Memorandului 24. A katonai körök egyrésze helytelenül Venizelosz harcát a parlamentarizmusért A miniszterelnök hazaárulásnak mondja Venizeloszf, aki kalózok élére állott

Next

/
Thumbnails
Contents