Keleti Ujság, 1935. március (18. évfolyam, 49-75. szám)
1935-03-04 / 52. szám
äbumssos 10 TVUl ÉVFOLYAM. S3. SZÁMA villa eladó Irta: Csathó Kálmán i Amikor megörökölték a villát, a Pest mellett való Duna-parti, kis faluban, Pistának az volt az első gondolata, hogy el kellene adini. De amikor aztán kiderült, hogy sokkal kevesebbet lehet érte kapni, mint remélte, számolni kezdett és rájött, hogy legokosabb lenne ott lakni. Vasúti bérletjeggyel be lehet járni a hivatalba cs még úgyis sokkal olcsóbb, mintha Pesten laknának egy akkora lakásban. •— És mégis csak úri dolog a magunkéban lakni!... Az asszony éppen a száját ruzsozta, tehát a tükörbe nézett, nem az urára, mikor azt felelte: — Ahogy gondolod. Én nem bánoml Igv kerültek a faluba. : II. — Két bérletjegy, az drága! Ez nem volt benne a számításban! ~v. dohogott Pista. — Minek neked mindennap bemászni Pestre? Az asszony éppen akkor szedte le a képéről a pirositót valami zsíros kenőcs segítségével. Nem volt szép igy egy cseppet sem, mert az arcszinével együtt lejött a szemöldöke is. Most derült ki, hogy az is csak rá van festve. Nem is fordult az ura felé, csak úgy félvállról felelte:. ", — Azt csak nem kívánhatod, hogy egész nap itt kuksoljak egyedül?! Mégha sétálni lehetne..- az erdőben! De oda nem szabad menni, mert az a gróf ur vadászterülete!... — Az erdőben úgyis félnél! — mondta Pista. Az asszony kezében megállt a krepp papiros, amivel az arcát törülte és elnézett a tükörben messze a saját feje fölött. — Nem félnék!... — mondta és halvány mosolygásra húzódott a képe. — Eszem ágában se volna félni!... Aztán hirtelen azt mondotta ingerülten: — De mit, csináljak itt, ahol egy lélek sincs, akivel beszélhetnék? ••. Egy lelket nem ismerek az egész faluban!... Pista szelíden felelte: — Hát meg kell ismerkedni!... Itt van a főjegyző családja, az iskolaigazgatóék,-a postamester, az állatorvos, az állomásfőnökék .. . Klári fel akarta húzni a szemöldökét, de akkor vette észre, hogy nincs nála, hát csak anélkül csodálkozott. — Ezekkel barátkozzam?... De Pista! Eí.t már csak miattad se tehetném! A te társadalmi állásod miatt!... Pista nem felelt azonnal. „Kétfelé habozott mellében“, mint Homérosz mondaná. Mert valóban sokat tartott a maga előkelőségére, újabban azonban, amióta a gazdasági válsággal közelebbi ismeretséget kötött, voltak pillanatai, amelyekben kisértést érzett, hogy revízió alá vegye a társadalmi előkelőségről való nézeteit. Ezt azonban még önmagának sem vallotta be nyíltan, nem hogy Klárinak. Azt felelte: ■ . ' ( — Hiszen igaz, de azért... Ámbár . .. Tud- ( idillik az volna jó, ha lenne még itt rajtunk ki- , vül egy-két magunkfajta család!... Egy kis j úri kolónia a benszíilöttek közt... Mi? Klári bólintott: — Na látod!... Ha volna!... De nincs! ' Lassanként azonban mégis csak kezdtek megismerkedni. Eleinte az ismeretségek csak olyan vonat-társalgásokban merültek ki, per i nngyságosasszony és „borzasztó, hogy nem akar tavaszodni“. Aztán már meg-megállottak egy-egy szóra az uccán is, sőt a főjegyzőné saláta dugványt is küldött át kedveskedésből, az állomásfőnökné pedig egy szolgálói kommenden Klárinak. Ez még nem jelentett volna semmit, az már azonban igen, hogy az uj doktorék eljöttek vizitbe. Az asszonyka nagyon csinos volt: (dyanforma mint Klári nappal, de barnában. Mert Klári szőke volt. Már évek óta, tehát jog- erősen. A doktoraiéval „te“-re fordult a beszéd, mikor azonban Pistáék visszaadták a látoga- j tást, egy kis baj történt. Az ugyanis, hogy 1 Klári a főjegyzőnél aki szintén ott volt látogatóban, lepagyságosasszonyozta- Amin az meg is sértődött, szedte a sátorfáját és elment. Az eset kinos volt és Pista szóvá is tette hazafelémenet. — Azt fogják ránk mondani, hogy gőgösek vagyunk! játékkal, mert ezúttal meg volt hozzá a keske— Hát aztán? — kérdezte Klári teljes arc- nyenivelt, finom szemöldöke. — Hadd mondják! Jogunk van hozzá!... IV. Másnap Pista éppen a pénzét számolta és költségelőirányzatot csinált, ami sehogy sem akart felesleggel zárulni. Éppen azon gondolkozott, hogy van-e hát csakugyan joguk ilyen körülmények közt gőgöseknek lenni, mikor váratlan dolog történt. Autó állt meg a ház előtt és egy magas, elegáns ur szállt ki belőle. A gróf. p* I T*í*^ **■ A grófról még nem beszéltem. A grófnak is volt egy villája a faluban, de nem lakott benne soha. Ha vadászni jött, az erdőben szállt meg, a vadászházban mindig. A falusiak csak az autóját látták jönni-menni néha. Azt is ritkán, mert a vadászházhóz el lehetett jutni a falu mcgkérülésével is, níásik utón. — Mit akar itt a gróf? — kérdezte Pista és Klárira bámult ijedten, hogy fel van-e rendesen öltözve. Megnyugodva állapította meg, hogy szerencsére véletlenül éppen a legújabb ruhája van rajta. — Menj elébe! — szólt Klári izgatottan. Fogadd egyedül!.. . Bizonyosan valami dologban jött! — És azzal ő maga hirtelen eltűnt a hálószoba irányában. A gróf idősebb volt Pistánál vagy tiz évvel. Innen vehette a bátorságot, hogy minden teketória nélkül, azonnal a bemutatkozás után letegezze: — Hát kérlek, én azért jötlem, mert ezentúl itt fogok lakni!... A feleségem hol Kómában él, hol Bécsben. Én unom Pestet és szeretem ezt az erdőt- Hát elhatároztam, hogy kiköltözöm!... És minthogy tudom, hogy ti vagytok itt csak úri emberek, megengeded, hogy a szomszédság jogán felkeresselek.. • tiszteletemet teszem ... és izé!... Pista el volt ragadtatva. Bekiáltott a feleségének: ■r _ • • * — Klárikám! Jöjjön csak kérem! ... A gróf. Klári már jött is- A szeme ragyogott, az arca piros volt. A körmei szintén. Ami azonban a grófot nem gátolta meg abban, hogy kezet csókoljon neki: — Nem is tudtam, — szólott Pista felé fordulva,— hogy a nagyságos asszony, kedves feleséged, ilyen gyönyörű!. . .' Most már szinte félek, mert... mert... _ i pi > — Mert? — kérdezte Klári kihivóan. — Mert. még gyanúba keveredhetem, hogy ezért költöztem ki! •.. De te tanú vagy, István, hogy most látom először a nagyságos asz- szonyt!... Hehehehe!... Izé!... Olyan tiszta szívből nevetett, hogy lehetetlen volt vele nem nevetni. Pedig Pista azt gondolta magában: nfí — Ha nem volna gróf,'€ehát naiv, még azt mondhatnám, micsoda izetlen vicc ez!... Sőt gyanút is foghatnék!... De hát... szó se lehet róla! ... V. A doktorék eljöttek a második vizitre is, de Klári azt mondta, mikor arról volt szó, hogy visszaadják, hogy csak az első látogatás visszaadása kötelező. A gróf, aki ott vacsorázott éppen helyeselt: — Hát persze! Nem hozzátok való társaság ez! Pista bólintott: — Hiszen én se mondom, csak nőm1 akarom őket megbántani!... Megjegyzem, ők maguk VADLIBA-LES Irta : Mécs László Görbe damoklesi kard ma a Hold, a mocsárnak a bőre borzong, véres a viz, véres a nádas alant- Köd gomolyog le sunyitva az őszi kopár legelőre. Sürved. Â Holdat a köd elnyeli percek alatt. Várok a posztomon állva a nádban a csöndteli ködben. Mostan a test nem egyéb, mint csupa fül. csupa szem. Haitik a nád remegő suhogása, mikéntha köröttem sors-kasza vágna, amely nem pihen el sohasem. Durran a puska, a cimbora lőtt ott túl a mocsáron, villanyozódik a köd, nádon esőz a sörét. Megtelik a levegő titokkal, az izgalom*áram átfut a testemen és megszínesíti a dötét. <k ; ■ hí B Hallom a mint a libák a Tavasz fele, Dél fele jönnek egymást szólogatóan, által az őszi ködön. Célzok. Az egyik az őszbe zuhan le: vadász-gyönyörömnek áldozatául esett. Gyorsan a szíjra kötöm. Újra lesek, de az Éj-kopcmyábul a színek, az álmok elfogytak. Vak a csend. Nyirkos a bús unalom. Eljön a cimbora is. Hazamennék már, de az álnok ködben irányt veszítünk a legelős agáron. 1Két órája kutat kiutat láb. szív, agy a ködben s egyre csak egyre megyünk, mintha vezetne Lidéro. Vadliba tudna mulatni utat, de a szíjra kötötten hurkon csüng. Idegem már betegiti a félsz. I • - , Messze legény dalólász valahol, nosza, arra, utánal — Újra egy óra letelt s nincs falu, nincsen öröm. Am a legény szeretőhöz megy: szive vadliba szárnya Ösztönösen vezeti s átjut a csúnya ködön< Majd ugatást hallunk! ’A kutyák szava: fénytcli hűség, szebb most mint a rigók víg dalolása nekünk■ Csárda felé visz a hang, jó bortul a bús keserűség elszáll . éled a szív, felragyog újra szemünk!
