Keleti Ujság, 1935. március (18. évfolyam, 49-75. szám)
1935-03-04 / 52. szám
TVUl IVFOLYAM- SS, SZÁM, KElETlOjsm 7 NYÍRÓ JÓZSEF: A Valami dolgom volt egyik istenkátamö- götti, kietlen havasalji faluban, amelynek utolsó házai máj az erdő fái között vesznek el. Azontúl minden erdő, erdő, rengeteg, be egészen Csikig. A patak az uccán folyik és egészen a házak aljáig mindent telehányt kővel. Suvadásos, sovány, heted osztályú földjét csak azért túrják az emberek, hogy el ne feledjék a szántás-vetést. Éppen száz esztendővel van elmaradva a világtól- Áprili Lajos szavazgatott itt hajdanában a pisztrángok kedvéért. Családostól lógatta naphosszant a horgot a patakba. Nem tudom, mi öröme telhetett benne. Bizonyosan ritmust tanult a pataktól- — Nem mondom, másképpen szép, vad vidék, bár a jublegelők kopárok és tele vannak hintve reveremdagombbal. Az is ember legyen, ki itt meg tud élni. A juh, s a fa azonban jó gazdaság;: --— legalább azt mondják. Egyébként az egész falu csak előnévnek jó. Az is bolond volt, ki elsőnek telepedett meg benne. Mikor megérkeztem, le se szálltam a szekérről, a csendőrőrmester mindjárt leigazoltatott. Gyanúsnak találta és nem járhat jóban oly olyan uriféle ember, aki ilyen faluba vetemedik. El lehet képzelni, hogy milyen falu ez. A szerekeresem is dühösen szidta, mert a lovai lerúgták a patkót a becstelen, köves „utón“. A cigánnyal újakat kellett csináltatnia és félóráig nyomorgatták egymást az alkudozással. Én azalatt tojásrántottát, s háziszalonnát ebé- delgettem a pudlin, a Szövetkezetben o barátkoztam a boltossal, ki a világ állásáról igyekezett tájékozódni. Éppen Musoliniban és Hitlerben gyönyörködtünk, mikor nyílott az ajtó és a boltos üzletkészen kiegyenesedett: — Alászolgája doktor ur! Hátra tekertem a nyakamat, hogy lássam, kit doktoruraz a boltos s a meglepetéstől a szalonnázó bicska megdermedt a kezemben. — Hiszen ez „Dani“! . . . Szerusz komám! Erre ő is elrikkantja magát! — Hát téged mi szél hozott? Hégi pajtásom ez a Dani. Jogot végzett, doktorátust tett, tehetséges, ügyes fiú volt, akire rendes körülmények közt azt szokták mondani, hogy szép jövő áll előtte, sokra fogja vinni az életben. Ha kisebbségi magyar létére igazságügyi miniszterként lépett volna be a Szövetkezetbe, az se lepett volna meg jobban, mint így csizmában, bricseszben, báránybőr-prémes bekecsben és időlátott kalapban a fején. A kinézése, öltödé azt kiáltotta, hogy: „Egy darabig a kedvetekért még ur leszek, de vigyázzatok! . . .“ Én bizony az igazat megvallva, teljesen el is felejtettem volt Danit, nem is igen hallottam róla, de most annál inkább izgatott, hogy mi lett belőle. — Csak nem itt ügyvédkedelí — puhatolóztam, miután kellőképpen kimerítettük a viszontlátás Örömeit. Dani egyszerűen felelt. Természtesen, nyu- gadtan, póz, felindulás nélkül. — Én nem ügyvédkedem! — Hát mit csinálsz? — Méhészkedem . . . abból élek! Furcsa képet vághattam, mert a boltos is segítségére sietett. — A Doktor urnák nagyon szép méhészete van! . . . Negyvenöt család • • • — Negyvenöt méhcsalád mindenesetre már valami, de megélhetésnek, de életpályának • • . Dani csak mosolygott. — Kilenc, vagy tiz mázsa méze volt a mult évben a doktor urnák? — fordult hozzá a boltos, de Dani intett, hoigy nem fontos. — Nem látogatsz meg? — invitált. ' — Éppen hozzád készültem! — hazudtam. Eleget firtattam útközben a sorsát, de Dani zárkózott maradt. Itt-ott szottyantott el egy- cgy szót. — Élek, ahogy lehet ... A doktorátust szegre akasztottam. Nem boldogultam. Hol „le- épitettek“. hol nem alkalmaztak. Nem várhattam meg a „jobb időket“. Valamihez fogni kelMÉHEK lett. Édesapám halála után hazajöttem, a ház reám maradt, a birtok a testvérekre. Legalább van ahol lakjaim ... A kenyeremet megkeresik a méhek . - . — A méhek? — nyitottam rá csodálkozva a szemeimet. — AzokOlyan szilárdan mondotta, hogy nem akartam kétkedéssel kedvetleniteni. — Nem unod magadat ebben az elhagyatott, istenhátamegetti helyen? — kérdeztem mégis. — Hiszen itt embert is alig látsz. Semmi szórakozásod. — Ott vannak a méhek! — tiltakozott Dani. — A méhek? . . . Dani magában mulatott az értelmetlenségemen. — No. itt lakom! Parancsolj! Egyszerű, magas tetejű, zsindelyes, gerendás falusi ház a Dani hajléka. Semmivel se módosabb a többinél, de neki paltota. Benne született, benne nőtt fel. — Itt rugdosott édesanyám egy teknőben! — ahogy fordulatosán mondjaEzért drágább mindennél. Kicsit meglátszik rajta, hogy legényember a gazdája- Az asszonykéz el kelne benne, de bajlék, otthon van benne Dani függetlenül és ez mindennél többet ér. A világot aztán maga körül a méhekből alakította kiEgyszerre átváltozott, mikor a méhek közé mentünk. Az udvaron, kertben dúcokba rakva állottak a kaptárok. A szép. fénylő, langyos tavaszi napsütésben zsongtak a méhek. Eepülő drága kövek, élő arany rögöcskék. Az öröm finom muzsikájával töltötték meg az udvart. Pillanatok alatt beleestem magam is a furcsa hangulatba, különösen, mikor Dani kijelentette a kaptárokra mutatva: — Ez az én rádióm, amivel a mennyországot fogom! Hát van benne valami. Úgy szállnak a magasból a kicsi bogárkák, mintha, mindenik egyenesen a napból jönne- Fáradtan lihegnek a röp-deszkácskán. Lábuk kosarában rőt virágpor, amit benn a kaptárban a fejükkel döböcs- kélnek bele a lépsejfekbe. — Édes kis tolvajok! — becézi őket Dani. — Nekem lopnak! — mondja büszkén. — Semmim sincs és mégis ameddig a szemed ellát, minden az enyém ... Hát ilyen gazdag lettem általuk. Minden fa, minden virág nekem adózik ... Ez a sok millió kis állat azért dolgozik. hogy én éhen ne haljak . . . Kaptáronkint tiz-tizenöt kiló mézre számítok, ha csak egy kicsit is jár az idő ... De nem ez a fontos! Látszott az arcán, hogy meg is bánta, hogy — ha pillanatra is — beletéved a számitó, piszkos, reális üzleti részbe. Szégyelte magát. — A méhészetnél mégis csak a méz a fontos! — bölcselkedtem, hogy ravaszul belerántsam Danit a vallomásba. — Éppen most mondád, hogy a méhek táplálnak . . . — Másképpen táplálnak! — villant meg a Dani szeme, sejtelmesen, de többet nem mondott, mintha legféltettebb titka volna, amit rejtegetni kell. Később belemelegedett a méhek csudálatos életének magyarázatába. Bámulatosan ismerte őket és lassankint rájöttem, hogy éhből a rejtelmes világból él. A méhek lelkileg táplálják és nekik köszönheti, hogy nem rogyott össze az élet súlya alatt, nem liasonlott meg önmagával, nem züllött el és épen megőrizte hitének, lelkének, ifjú teremtő erejének rugalmasságát. Egyszerűen a méhek közé menekült az élet és kisebbségi sors elől. A lázadó, keserű embert semmi jobban meg nem nyugtatja, mint a méhek. Hozzáértő embernek valóságos kinyilatkoztatás minden cselekedetük Ök hozzák a tavaszt és teszik teljessé hangulatát, a lelkünkre is édes mézet cseppentenek és a béke ritmusát veri szárnyuk. Művészet és szépség, tisztaság, bíinnélkülvalóság, és finomság, dal. illat; finomság, mélység és magasság, természetfeletti távlatok minden G fi/PA éi a* összes velejáró keile, metlenségek t mell., kát- ét fejfájások, Ideges zavarok át a láz, oly szerrel gyógyítási, ook, amely mindezekre háti csökkenti a lázat, enyhíti a fájdalmakat és megnyugtatja •* idegeket. E teljes hatáskó. pesség csak egyetlenegy gyógyszerben van meg és ez as I1EVRALGINE JURIST bennük van. Egyenesen áz Isten nyitott szájából repülnek a világba. Nem tudom hogy jól fogalmaztam-e meg, de valahogy így éreztük ketten Danival a röpködő méhek arany-esőjében állva. Később már nem is beszéltünk, any- nyira megtelt a szivünk nyugalommal. Frissek, üdék voltunk, mintha nr is most keltünk volna ki a sárga viasz bölcsőből és az élet titkos ingerétől űzve mi is kifutottunk volna a kaptár röp-deszkájára, hogy boldog kábulatunkban mi is felröppenjünk a tiszta minden- ségbe, hol nincsenek mindennapi szürke gondok, hajszolt, kilátástalan élet, numerus vala- chicus, kisebbségi sors, piszkos politika, gyűlölködés, vérontás és fogcsikorgatás, hanem napfény, békesség és szeretet. . Most már értem Danit, ki méhecskét tart a füleihez, hogy ne hallja, ne kelljen hallania a sok jajt, káromkodást, átkot, szitkot, halál- hörgést és hazugságot, amellyel egymást igyekszenek becsapni a népek. Neki van igaza, mikor a világ és emberiség szörnyű látványa elől a kaptárba dugja fejét és boldog ámulattal nézi hogyan építik a szüzfehér lépecskét a méhek és egymás lábacskáiba kapaszkodva, izzadják a viasz finom arany füstjét, dajkálják az uj generációt a sárga paloták szűk uccáin nyüzsögve, miniatűr-felhőkarcolók arany falainak szédületes magasságaiban, melyekről mint csodás virág- kelyhek csüngenek alá a királyi bölcsők. Törvény és igazság van ebben a világban, hol senki se éhezik, hol mindenkinek egyformán kijut a munkából és javakból. — Értelek és irigyellek Dani!... De mondd, hogy jutott eszedbe, hogy éppen a méhekkel igyekezzél megoldani a magad sorsát, félretéve doktorátust, visszavonulj ebbe a kicsi, nyomorult falucskába? A barátom megrezzent és elkomorodott. — Véletlen volt. — Hogy-hogy? Nehezen és kényszeredetten válaszolt. — Az első rajt a halott menyasszonyomtól kaptam . . . — A halott menyasszonyodtól? Dani is belátta, hogy meg kell magyaráznia. Nem szívesen tette. Mindössze pár szürke mondatot mondott. — Idestova tizenöt esztendeje, hogy meghalt. Éppen május végén . . . A ravatalon feküdt ... Az ablakok nyitva voltak, mert gyönyörű. meleg idő járt ... A nyitott ablakon repült be egy öklömnyi méhraj.és rászállott a mellére . . - Hát igy jutottam a mellekhez . . , Erre nem tudtam szólani. álltunk és hallgattunk. Fejünk körül vígan zúgtak a méhek-
