Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-13 / 35. szám
8 — Gömbös elhalasztotta rádióelőadását. Budapestről jelentik: Gömbös miniszterelnök technikai akadályokból elhalasztott rádióbeszédét e hét folyamán, csütörtökön, vagy pénteken este fogja elmondani. Beszédében a magyar belpolitikai helyzetről szándékozik tájékoztatni a közvéleményt. — Meghalt a Bethlen kollégium orvosa. Akidről jelentik: üinirean -r)‘2 éves korában szivszólhüdésben meghalt Székely keresztit ri dx. Kovács János aiudi fegyházi főorvos, a Bethlen-kollégium iskolaorvosa és egészségtan tanára, az aiudi „Kisegítő Bank" felügyelőbizottságának elnöke. Az elhunytat Özvegye, továbbá a Turjay, Bornemissza, Kovád), Szabó, Fiilöp és Pásztói)y családok gyászolják. — Csak árja szerezhet orvosi diplomát. Berlinből jelentik: A belügyminisztérium rendeletet adott ki, mely szerint a jövőben csak árja származású orvosokat és fogászokat bocsátanak vizsgára és kaphatnak engedélyt orvosi és Fogászati gyakorlat folytatására. A rendelet megjegyzi, hogy egyes esetekben kivétel tehető. — Nagy repiilőgépmegrendeléseket bonyolított le Franciaország. Londonból jelenítik: A Daily Herald szerint Franciaország az utóbbi időben sokezer repülőgépet szállított külföldre. Csak a legutóbbi hónapban 4700 repülőgép hagyta cl Franciaországot, Jugoszlávia 408, Románia 402. Anglia 252 és a f rancia gyarmatok 1309 repülőgépet hozattak Franciaországból. — Az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadásai. Az Erdélyi Muzeum-Egyeaület előadás- sorozatában a február 12-re, 13-ra és 14-re hirdetett előadások engedély hiányában elmaradnak. — Elhunyt földbirtokos. Ismét veszteség érte az erdélyi magyar közéletet» Hetvenkilenc éves korában elhunyt Kiss Kálmán lăpuşi nagybirtokos. A köztisf.teleiben álló idős ur valamikor, a magyar világban élénk szerepet játszott a vármegyei életben. A helybeli református egyház megmozdulásaiban haláláig tevékeny részt vett. A Kiss- és az Almássy-csa- lád gyászolják. — Hófúvások torlarvoltek el a vasún vonala kar. A3 ország minden tászéfcö! érkező Jelentések szerint az ■utoSsd napok havazásai sok Helyen megzavarták' a vasúti forgalmat, fost helyen féinaeter magas no lepte be a vasúti síneket. A nyugati hegyekben néKSl méternyi a hörfiteg. A magyar határ mellett Oradea és Cáréi Maré kozott szinten komoly akad&iyoK nehezítik a közlekedést. A Bánságban több vonalot1, hóvihar miatt a forgalmat beszüntették. Jímbolla 6s Tilmsoara kozott Arad—Timisoara, Arad—Bertám és AradFécica vonalakon több órás késésekkel közlekednek a személyvonatok, Egyes vasúti állomások épületeit majdnem eltemette a hófúvás. Az ókirályságban a telefon és távíró vonalak megrongálódtak. Orsóvá es Top let Között a hó teljesen eltorlaszolta az utat. — Nyomorában öngyilkosságot követett el egy öreg nyugdíjas, Megrendítő öngyilkosság történt szombaton este 11 órakor az Ojtnz pocábau. Gáli Andor 60 éves nyugdíjas már hónapok óta kereset nélkül állt és gyógyíthatatlan betegsége még elviselhetetlenebbé tette. Egy óvatlan pillanatban kiment a ház udvarára és az ott lévő fára felakasztotta magát- Mikor a házbeliek rátaláltak, már nem volt benne élet. Levelet hagyott hátra, amelyben gyógyíthatatlan betegségét jelöli meg tettének okául. Gáli Andor holttestét beszállították a törvényszéki bonetnni intézetbe a boncolás megejtése végett. — Egy évre ítélték a royalista nagyiparost Fiamlin megsértéséért. Parisból jelentik: A törvényszék ma egy évre ítélte Roche Fordiére royalista nagyiparost, aki a minap Fiandin miniszterelnököt sértő szavakkal illette a Notre Da me ben tartott istentisztelet alkalmával, fÍElETt'ÜJ&JfÚ _______________XP7/Z, ÉVFOLYAM. 35. SZÁM> SBBUuAlh, l C1.1 J J' tu IU Ülj Március 31-ig adót j hi heti fiz ezt kívánja a pénzügyminiszter Az. 1932. év óta esedékes adáhdtrűiék nem fizethető adéhonofcteal,. hanem készpénzzel és a késedelmi kamatokkal együtt fizetendő ki A WALKS* HERCEG TEHENET FEJT — A «ÄLTEREM KOZBFEN. Kitebühelböl Jelentik; A* osztrák üdülőhely legnagyobb szállodája, a „tiranei Hotei'', szombatról vasárnapra virradó éjjel nagy bált rendezett az ott időző walesi herceg tiszteletere, Á herceg tiroll ruhában jelent meg a bálon, a többi résztvevők szamara kötelező volt a tiroU viselet, Clark Gabble világhírű amerikai flhnszt&r és Gaöl Franciska logadtut a walesi herceget. A mulatság ünnepi programpontja volt, hogy egy tehenet vezettek a bálterembe, melyet a walea herceg sajatkezu- íeg megfejt, Mautbner Mihály és Fischer Anuor magyar fotóriporterek a szigorú lenyképezési tilalom ellenére, idényt epeitek a bálon a walesi herceget, A detektívek azonnal elkobozták a lemezeket s aTiét íotoriportert letartojtatták, Mamimért és Tischen később, a walesi herceg közbenjárására szabadon engedték, Casablanca 3ö játszma közül csak betet nyert meg Moszkvában. Moszkvából jelentik: Capablanca volt sakkvilágbajnok tegnap szimultánt játszott Moszkva 30 erős sakkozója ellen. A szimultán gyenge eredménnyel végződött, amennyiben Capablanca csak 7 játszmát nyert meg, 14-et elvesztett és 9 eldöntetlen maradt. Február 15-én kezdődik a moszkvai nemzetközi sakkverseny, amelyen Capablanca is résztvesz. * Az 1985, évi lipcsei tavaszi mlntav&s&r látogatóinak figyelmébe, Az 1935, évi március hó 3-án kezdődő tavaszi mintavásár látogatására szükséges utazási okmányok, mint vásári igazolvány stb. Erdély részére csakis az erdélyi német kereskedelmi Grémiumok szövetségénél, mint a lipcsei mintavásárok erdélyréazi tiszteletbeli képviseleténél, Brasov, Untere Gabelgasst 1, szám, valamint a kerületi képviselőknél, Höhr Emi. bankigazgató Cluj. Calea Victoriei 3. és a stbiui német kereskedelmi Gremium, Sibiu, Str. Regina Maria 11, sz, szerezhetők be. Ugyanott kaphatók továbbá mindenféle erre vonatkozó felvilágosítások is. Az utazási kedvezmények oda és vissza átlagosan 23 százalékot tesznek ki, A német vasútvonalakon a kedvezmény 60 százalékot tesz ki. A vízumok díjmentesek, as 50 százalékra redukált magyar vizűm kivételével. A tiszteletbeli képviseletnél részletes prospektus, az árak megjelölésével áll a látogatók rendelkezésére, melynek teljes tartalma a „Siebenbürgische Handelszeitung“ 2-ik számában folyó évi január hó 25-én közöltetett, — Marószódaoldatot ivott tévedésből egy kisfiú Vasárnap délután a Tact ura Turcului uceában, Tóth László ötéves kisgyermek tévedésből erős marószódaolőatot ivott. Nyomban utána borzalmas kinok között esett össze. A mentők elsősegélybe részesítették, beszállították a gyermekklinikára. Állapota nagyon súly«»- . . .... '....■: március 31-én, amikor lezárják a jelen költségvetési évet, az összes kinnlevőségek, valamint az elmúlté évek adóhátralékai rendezve, befizetve, likvidálva legyenek, hogy így lehetőség szerint csökkentsék a költségvetési deficitnek azt a részét, amely a hanyag adófizetők késedelmes fizetése miatt következett be. A pénzügyminisztérium egyidejűleg értesíti s hátralékos adófizetőket, hogy február 15-én lejár az a határidő, ameddig az 5 százalékos kedvezményben részesülnek az 1934—35, évi adókifizetés esetén, A péuzüayminisztérium végül közli az ösz- szes érdekeltekkel, hogy semmi esetre és semmiféle formában nincs szándékában lehetővé tenni, hogy az 1932. év óta esedékes adóhátralékokat adőbo- noktcal fizethessek ki az adózók. Az 1932. év óta fennáiló adóhátralékokat teljes összegben és készpénzben kell kifizetni és készpénzben fizetendők az időközben esedékessé vált késedelmi kamatok is. — ORVOSI HÍR. Dr. Guzner Miklós haza* éríoezett és rendelését újra megkezdte. Calea Mareschal Foch 25. Telefon 147. — Párbaj a megjegyzett zsokéi miatt. .Budapestről jelentik: Gróf Zichy Endre és báró Dániel Tibor kardpárbajt vívtak. A párbajra az ismeretes, a Sziget-klubban lejátszódott kártyaaffér adott okot, mikori? a játékban résztvevő egyik hölgy körömlakkal jegyezte meg a zsóícereket. Dániel báró csak kisebb horzsolásokat szenvedett, mig Zichy gróf egy 4 cm.-es vágást kapott a honi lokán. A felek a párbaj után kibékültek, — Influenza, spanyoljárvány, torokgyulladás, a;: orr és garat elnyálkásodása, a tnandolák megbetegedése. valamint izületi bajok vagy tüdöcsucshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által gyakran és alaposan kitisztittassanak. Közkórházak főorvosa! megalapították, hogy a Ferenc József viz lázzal járó fertőző betegségeknél is nagy szolgálatot tesz a szenvedő emberiségnek. — Si-baieset. A hatalmasan fellendült si-sport velejárója, hogy majdnem minden napnak megvan a kisebb-nagyobb balesete. Az elmúlt vasárnap egy uriasszony törte el a lábát a Bükk környéki dombokon sizes köz ben, most vasárnap pedig egy fiatalember esett áldozatául a nem teljesen veszélytelen sportnak. Pintér Lászzló 21 éves kereskedelmi akadémiai hallgató a Hója-erdőben sizes közben olyan szerencsétlenül esett el, hogy kezét törte. Bevitték egy közeli házba és értesítették a mentőket, akik aztán első segélyben részesítették s beszállították, saját kérésére, a zsidó kórházba további kezelés végett, * Akar Ön egészségesen étkezni? Ákkw keresse fel a „Dieta“ vegetárius éttermet, Sír. N. Torsa 2. szám alatt, ahol a íegizletesebb &9 legtisztább ételeket a legolcsóbban élvezheti. Kedvező abonoma-rendszer. Ebéd 3 fogásom 33 lej, vacsora 2 fogásos 20 lej. Zilahy Lajos: Valamit visz a víz. Uj Zilahy propagandakötet. Ára 63 lej egészvászonkotésben, Kapható a KELETI ÚJSÁG kUdóhtueUIában C!u/, Baron L, Pop acea S. ss, .Háti. 'Vidéküknek a pénz és 10 lei elSeetes btkäticr* esetén osonna! szállniuk. (Bucureşti, tebmar 11.) A pénzügyminisztérium több rendeletet adott ki, amelyek erélyes, sőt drasztikus intézkedéseket tartalmaznak az összes olyan pénzügyi tisztviselők ellen, akik nem végzik rendesen as állami bevételezést. Az intézkedések értelmében azokat a tisztviselőket, akikről bebizonyosodik, hogy nem feleltek meg hivatásuk követelményeinek, állásaikból elmozdíthat- jók, az anyagi felelősség egyidejű megállapítása mellett, Egyik pénzügyminiszteri rendelkezés szerint az Összes adóhátralékokat folyó év március 31-ig rendezni és likvidálni kell, amikor az egész állami bevételezést az összes adóhivataloknál felülvizsgálják. A pénzügyminisztérium elhatározta, hogy az egyenes adó igazgatóságánál külön szolgálatot létesít, amely hetenként fogja ellenőrizni az adóbehajtás menetét. A pénzügyigazgatóságok egész személyzetét a behajtási pénziigyigazgató- ság rendelkezésére fogja állítani, hogy ezzel elősegítsék és meggyorsítsák a közvetlen adó behajtását. A pénzügyminisztérium kívánsága az, hogy