Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-22 / 43. szám
ILVllt. ÉVFOLYAM. 13. SZÁM. 6 HFlETtÜJSm lOTRSK rnrain j Hogyan nevelik a jövőnek a szász ifjúságot? A szász egység wegleremíése után a munka is megkezdődött — Önkéntes munkaosztagok mennek szét a faliakba, ahol munkatáborokat állítanak fel (Cluj, február 20.) Az erdélyi szászokról köztudomású, hogy a maguk külön nemzeti és gazdasági életét a többi népektől elzárkózottan, közmondásos exkluzivitásban élik le. Ennek tudható be, hogy a szászok ügyeiről csak az vesz tudomást, aki különleges figyelemmel kiséri lapjaikat, mozgalmaikat, életüket. Évszázados izolált kultúrájuk, fegyelmezettségük, magas gazdasági színvonaluk már régóta általános elismerés tárgya. Az utóbbi időkben, a szász nép szellemi életében is szakadás és viszálykodás támadt, amire évszázadokra visszamenőleg nem volt példa, az öntudatos egység s a közösségi érzés tökéletessége mintaképéül szolgált szászok körében. Ez a szakadás sem tartott azonban sokáig. A hitlerista csoport vezére Fabrizius kibékült a másik csoport vezérével, Glondys püspökkel. A „Führertum“ eszméjét minden vonalon kermtül vitték, ami különben annál könnyebben ment, mert a szász nép eddig is példátlan fegyelmezettséggel rendelte magát alá vezetőinek. Ezzel kapcsolatban talán nem felesleges rámutatnunk arra is, hogy a szász evangélikus egyház élete nemcsak, hogy tökéletesen összeforrott a nép életével, hanem úgyszólván azonos vele. A nép vezetői az egyház vezetői is. A politikai köz-. ség tanácsában ugyanazok az emberek ülnek, akik az egyházközségi tanácsban. A népi közigazgatási szervezet alig különbözik az egyházi szervezettől. Ez is az egység egyik hatalmas tényezője. Ezúttal a szász nép életének egyik nagyíon- tosságu mozgalmát kivánjuk ismertetni, amely két évvel ezelőtt vette kezdetét ét hatalmas arányokban bontakozik ki. Önkéntes munkatelepek Az uj irányzat emberei nagyon jól tudják, hogy azé a jövő, akié az ifjúság. Éppen ezért a fiatal nemzedéket akarták elsősorban megnyerni céljaiknak, az ifjakat a maguk eszméiben felnevelni és fogékony lelkűket és lelkesedésüket propaganda célokra felhasználni az egész romániai német nép körében. Kiadták tehát a jelszót, hogy az eddigi tespedés a szász nép romlására, vezet, amit csak úgy lehet megakadályozni, ha az ifjúság testileg és szellemileg az önzetlen, közös újjáépítés céljának szenteli magát. .Német, de egyszersmind orosz mintára is ifjúsági munkaosztagokat szerveztek. Fiatal, diákok, tisztviselők, tanítók, tanárok, fiuk és lányok egyaránt nyári szünidejükben 2 _4-ig terjedő időtartamra önkéntes munkaosztagokba állanak be. Ez annyit jelent, hogy erre az időre, minden fizetés nélkül önkéntesen testi és lelki munkaerejüket a nép javának szolgálatába állítják. Munkatáborok. A mozgalom vezetői számos ilyen osztagot Szerveztek Az osztagokat azután szét küldötték a szász és más romániai német vidékek falvaiba. Minden ilyen faluban egy-egy munkatábor alakul. Alkalmas házat, vagy csűrt berendeznek a munkaosztag kaszárnyájának, külön egyet a fink és külön egyet a lányok részére. A szállításról és élelmezésről a központi vezetőség gondoskodik, az elszállásolásról pedig az illető község, amely egyszersmind hozzájárul az élelmezéshez is. Az elgondolás az, hogy az ifjúsági munkatáborok hatalmas nevclőhatással vannak magukra a fiatalokra, akik a táborban élnek. De másrészt minden mun- katábor a maga szellemével a kívánt irányban befolyásolja is a község egész lakosságát, ezenfelül még a népközösség számára gazdaságilag is ellenértékkel biró munkát végez el. Az ifjúsági munkatáborok megalakításának eszméjét 1930-ban vetették fel. Mindenekelőtt a pénzügyi alap megteremtéséhez látták hozzá. Hallatlan propagandát fejtettek ki. Brasov szászai tízezer lejt adtak össze, az ifjúsági mozgalom barátai negyvenezer lejjel járultak hozzá a költségekhez és ezt az összeget gyűjtés utján százezer lejt meghaladó összegre kerekítették ki. Ebből az összegből először munkaeszközöket vásároltak, élelmiszereket szereztek be és fedezték a munkatáborok tagjainak szállítási költségeit. A népügyért való áldozatkészséget jellemzi az is. hogy az ifjúság tagjai közül a tehetősek nemcsak munkaerejüket állították a cél szolgálatába és nemcsak önkéntesen vállalták a négyheti táborozás kimerítő testi munkáját és nélkülözéseit, hanem akik csak tehették, anyagilag is hozzájárultak az ügy sikeréhez Ez magyarázza meg, hogy 1933-ban már .19 munkatábor működött, amelyben összesen 593 ifjú és 3 73 leány vett részt A nők életkora 15—24 év között mozgott, a férfiak zöme. szintén ebből az évjáratból került ki. A munkatáborokban résztvevő ifjak legtöbbje egyetemi hallgató volt, majdnem ugyanannyi iparos, továbbá kereskedő és magántisztviselő. Résztvettek benne fiatal közép- iskolások, diplomások, tanítók és néhány földműves is. A munka, amit végezniök kellett, tulajdonképpen másodrendű fontosságú volt, de azért arra is súlyt helyeztek. A községek közlegelőit ren behozták, kerteket megtisztítottak, árkokat, csatornákat ástak, gátakat emeltek. A nők ellátták a féri"táborok élelmezését, könnyebb kertimunkákat végeztek, minden faluban újjászervezték a népművészeti munkát, kézimunkák, varrottatok előállítását. A főfeladat azonban az volt, hogy naponként az istentisztelet után közös kullurössze- jö» eteleket tartotok a falusiakkal és igy a lakosság körében közveleniil ébren tarthatták és fejleszthették a népösszetartozás eszméjét és propagálhatták a maguk céljait. Csak ÍJibö Lajos; A búzát azért learatták Zsigray Juliánná; Kristály muzsika Zsigrav Júliára: Szűcs Mara házassága Mafthényi György ; Arany Málinko Gosztonyi Ádám: Horoszkóp Dáné; Gizella; Tavaszi buza vetés D.-né Lengyel Laura: A császár udvarában Székely Tibor: Mátyás tér—Rózsadomb Székely Tibor: űrök szövetség kot© tenkínt a MAGYAR REGÉNYEK Ü sorozata i! Vidékieknek 70 lej előre be- küldve, szállítás azonnaL Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában. Cluj, Baron L. Pop ucca 5 szám alatt fjei Babay József Vándoregéuyek Istenem. így élünk Menekülj a szerelemhez Kosár,vné‘ Egy hordó bor „ Álom Matolcsy Andor . Ellenség Fala Tamás: A halottak is élnek Burányi Miklós: Dávid és Góliát A nagy postaköltség miatt utánvéttel nűm szállítunk. SnmmoMgsintv&MT A Magyar Zenehonzervaió- rium zenekari hangversenye A Magyar Konzervatórium kedden este tartotta ezldeí zenekari hengversenyét. Ez a több mint 100 éves nagymultu Intézet, amelynek fejlődéséhez olyan nevek fűződnek, mint: Kusltska, Farkas Ödön, Lavotta Rudolf, ez évben la kötelességének tartotta városunk zenekedvelő Közönségének egy komoly hangverseny keretében demonstrálni, hogy a inai mostoha viszonyok között is él, dolgozik, A zenekar, melynek magját a tanári kar, az intézet vezetősége, valamint a társadalom jobb diletánsai képezik, ez alkalommal is olyan műsort választott, melynek kifogástalan eljátszása fővárosi zenekaroknak is komoly gondokat okozna. A zenekari müveket az intézet két derék karnagya: Zsízsmann Rezső és Lázár Jenő hónapokig készítették elő több hónapos munkájukat a nagyszámú közönség lelkesedéssel és tapsokkal honorálta. A műsort Beethoven hetedik szimfóniájával nyitották meg, mely az emberi sorsnak hangokba öntött szimbólumaként ismeretes a muzsikusok között. A mii avatott interpretálása a zenekar tagjait, mig betanítása és vezetése Zsizsmann Rezső közismert ambícióját és tudását dicsérik, A műsort Mendelssohn A-moll szimfóniája zárta be. Ez a mű „skót-szimfónia" elnevezés alatt ismeretes és a sors különös iróniája, hogy Mendelssohn a kidolgozásánál egyáltalában nem spórolt a hangokkal. Olyan hosszú ez a szimfónia és annyit nyújt, hogy meghallgatásáért még a skót is szívesen megváltja a hangversenyre belépőjegyét. Tipikusan Mendelssohn ez a mű, úgy szerkezetében, mint tematikájában cs kidolgozásában. Az olasz szimfónia es hegedűverseny mellett a romantikus mester legszerencsésebb alkotásainak szâmiţ. Hálás a játszása, mert hosszú és könnyen élvezhető a melódiavonala, amiért könnyebben is hallgatja a közönség. Jól játszható, mert jói fekszenek az egyes hangszerekre írott szólamok. Lázár Jenő karnagy pálcája alatt temperamentumos, jói kigyakorolt és érdekes volt az előadás is A két szimfónia között igazi művészetet nyújtott az est szólistája, M. Lévay Ilona előadásában, Weber Óceán áriája és egy ária Mozart: Szöktetés a szerájból című operájából, A hangversenynek komoly sikere volt, méltó a zeneiskola régi hírnevéhez. A tempo. UJ KÖNYVEK * 6 Brod.y Lili: Evek » mérsékelt égöv alatt. „A Manci" és ,.A felesége tartja el" című könyvek szerzője. akinek említett két könyve az írót egy csapással a legsikeresebb tehetségek sorába emelte. „Evek a mérsékelt égöv alatt" cimü verseskötettel lép a magyar olvasóközönség elé. amely ugyancsak az Athenaeum kiadásában jelent mag és így már önmagában is kezességet képez a könyv irodalmi értéke tekintetében. Meleg érzések, mély elgondolások, érdekes és újszerű gondolatok buzognak és forrnak megkapó verseiben. amelyekkel igazolta, hogy nemcsak a regényírásnak, hanem a Urának Is hivatott Képviselője. S3 lej minden könyvkereskedésben, kiadóhivatalunkban vagy Lepagenái. Cluj. Kerje az Athenaeum könyvujdonal- gainak jegyzékét. Dr. Balassa József: A magyar helyesírás kézikönyve és szótára. Második kiadás. Balassa József, a , . lagvar Nyelvőr" szerkesztője, állandóan és behatóan foglalkozik a magyar nyelv helyességének, tisztaságának kérdéseivel és a magyar helyesírás tudományos rendszerével. Ez az uj könyv összefoglalja a magyar helyesírás szabályait. A könyv főrésze a helyesírási szótár, amely több mint 25.000 szót tartalmaz. A függelék az idegen nyelvű szólások és idézetek gyüjtemé nyét tartalmazza, A kitűnő uj kézikönyv szép kiállításban, díszes egészváf/zonkötésben 9a lej minden könyvkereskedésben. Kiadóhivatalunkban, vagy Lepa genál. Cluj, Kérje a nyelv- és szótárkönyvek ingyen jegyzékét. Sebészet a szépség szolgálatában, Dr. Erczy Miklós most megjelent könyve méltó feltűnést keltett úgy az orvosi, mint a kozmetikai irodalomban. 305 kép és 6 rajz egészíti k' és díszíti a könyvet, amelynek bevezetéséből kiemeljük: „Nincsen szünet a küzdelemben, melyet a nő szépség utáni vágyának a beteljesüléséért folytat.“ Mennyi hibás Vénusz! Orrok és fülek rutitó hibája ront meg számos szépséget. Mi történik velük és az ő érdekükben a tudomány jóvoltából arról szól a könyv. „A tanító és a felvilágosító szöveg mellett, az eredményeket bemutató képek szólnak a legékes- szólőbban a kozmetikai sebészetről.“ A dr, Erczy könyvének ára 99 lej minden könyvkereskedésben. Ki adóhivatalunkban, vagy Lepagenái, Cluj. „Tűzmadár“ és „Tizenkettedik óra“ Zilahy Lajos uj színmüvei könyvaiakban. As utóbbi évek egyik legmegrázóbb, legérdekesebb drámája volt a „Tűzmadár“, amely nagy magyar színpadi sikere után az. egész világot diadallal járta be, s a filmet is meghódította és sohasem hangzott el színpadon a modern ember lelki- ismeretének bátrabb megszólaltatása, mint a „Tizenkettedik óra" Zilahy Lajosnak ez a két remek drámája most könyvalakban is megjelent az Athenaeum kiadásában Bizonyos, hogy a magyar közönség legnépszerűbb Írójának uj kötetét szeretettel és lelkesedéssel fogadja. A kötet ára 80 lej minden könyvkeres Kedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Lepagenái, Cluj. Kérje az .«Uhoriauem újdonságainak jegyzékét.