Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-21 / 42. szám
XVIII ÉVFOLYAM. iS. SUM. KElETlOfSm 7 Az igazságszolgáltatásnál is nyelvvizsgára állítják a kisebbségi tisztviselőket A miniszter arról értesült, hogy a szegény kisebbségiek „tűnte«.“-nek hivatalaikban (Bucureşti, február 19.) Pop Valér igazságügymiuiszter rövid közleményt adott ki a lapoknak s röviden elmondott szavaiból arra lehet következtetni, hogy ismét sor kerül egy sereg kisebbségi tisztviselőknek az elbocsátására is. Az igazságügyi szolgálatnál vannak kisebbségi állami alkalmazottak, de nagyon kevés számmal. Ha a népesség arányszáma szerint tényleg felállítanának valamilyen numerus elausust, akkor kiderülne, hogy nagyon sok magyar embernek volna helye azokban az állásokban, tisztségekben és alkalmazásokban, amelyek az igazságügyminisztérium alá tartoznak. Annak a néhány embernek, aki ezen az állami téren van alkalmazásban, most megrendült az állása, egész egzisztenciája. Pop Valér igazságügyminiszter röviden azt mondja, hogy a kisebbségi tisztviselők, az ö tudomása szerint, nemcsak nem tudják kellőképpen az állam ilyelvét, hanem előszeretettel beszélik is saját anyanyelvűket hivatalaikban a náluk megjelenő felekkel. Ezért elhatározta, hogy az igazságügyi tisztviselők számára is elrendeli a nyelvvizsgái s akik nem tudnak megfelelő eredményt felmutatni, azokat állásaikból felfüggesztik, illetőleg fegyelmi utón elmozdítják. Az igazságügynél magyar tisztviselő csak kétféle módön kaphatott elhelyezést. Egy néhányat visszatartottak a régi, kipróbált alkalmazottakból az impériumváltozás alkalmával. Ezekről fel sem lehet tételezni, hogy tizenhat esztendőn keresztül az állam hivatalos nyelvén úgy végezték volna szolgálataikat, hogy ne tanulták volna meg ezt a nyelvet. Ha az ujabo időkben valahova felvettek volna magyar tisztviselőt, illetőleg alkalmazottat, — bár ilyen eset alig-alig, ha előfordult, — ezek már román egyetemen végeztek s lehetetlen, hogy az államnyelv nemtudásáva! végezni tudtak volna, MindfBucureşti, február 19.) A fővárosi lapok két törvényjavaslatnak az ötletével foglalkoznak. Az egyik a miniszterek büntető jogi felelősségre vonásának az uj módjait állapítaná meg, a másikban — állítólag — uj szabályozást nyerne a katonai szolgálati idő. Valér Pop igazságügyminiszter törvény- javaslatot készít a miniszterek felelősségre Vonásáról és állítólag a javaslat egy héten belül el is készül. A javaslat külön megállapításokat tartalmaz a politikai jellegű felelősségre és külön a bírói, valamint büntetőjogira. A javaslat szerint a parlamentet értesítik a miniszterek által elkövetett bűncselekményekről és ba a parlament indokoltnak találja, úgy a Semmitöszék elé utalja az illető minisztert. A javaslat kiterjeszti a rendelkezéseket a köztisztviselőkre is és súlyos Ítéleteket helyez kilátásba azok számára a perrendtartás meggyorsításával. A köztisztviselők felett a rendes bírói fórumok fognak Ítélkezni. A „Lupta“ keddi számában foglalkozik a katonai szolgálat leszállításának f,elmerült össze arról van szó, hogy az igazságügyi alkalmazottak közül is ki akarják dobálni azt a néhány kisebbségi embert, akiknek nagy- része valószinüleg néhány év leforgása alatt amúgy is elérte volna a nyugdíjazási korhatárt. Nem 'tudjuk, hogy vonatkozik-e a miniszter nyilatkozata a bírói- karban levő kisebbségiekre. Mert a bírói állásokból való elbocsátást a törvény nem tesz könnyűvé. Elképzelhetetlen, hogy volna olyan bíró, aki tizenhat év alatt román nyelven tárgyalásokat vezetett volna a nyelvtudás hiányával. Különben a visszamaradt régi magyar bírák közül ma már alig egy páran vannak még állásban. A bírósági tisztviselők pedig, akik állásaikban maradhattak eddig, nagy szolgálatára voltak az igazságügynek szaktudásukkal és kifogásolhatatlan munkásságukkal. Az a közlemény különben, amit az igazságügyminisztérium kiadott, a következő: — „Pop Valér miniszter a beérkezett jelentések és értesülései alapján tudomást szerzett arról, hogy a kisebbségi bírósági tisztviselők, nemcsak bogy nem bírják a román nyelvet, hanem szolgálatuk ellátása közben előszeretettel és tüntetőleg úgy a kisebbségi ügyfelekkel, mint a románokkal is más nyelven beszélnek, mint az állam hivatalos nyelvén. A miniszter ezek alapján elhatározta, hogy az összes kisebbségi bíróságokon szolgálatot teljesítő tisztviselőket román nyelvvizsgára utalja és azokat, akikről bebizonyosodik, hogy nem bírják kellően az állam nyelvét, fegyelmi bizottság elé állítja." A szegény tisztviselő alig- tudta tartani eddig is az állását. Nem tudjuk, ki informálhatta a minisztert úgy, hogy ezek a szerencsétlen emberek még „tiintet“-nek is hivatalaikban? ötletével és megállapítja, hogy katonai körök elleneznek minden tervet, amely a szolgálati idő leszállítására vonatkozik. A parlamentben szóvá fogják tenni a premilitáris oktatásban részesült diákok ügyének tisztázását, illetve azt, hogy a premilitáris oktatás idejét számítsák be a tényleges katonai szolgálatba. Egy másik kérdés a szabadságolások ügye. Miután ma is adnak kisebb-na- gyobb szabadságot a katonáknak, javasolni fogják a szolgálati idő leszállítását. Végül néhány képviselő kérni fogja, hogy a katonákat csak a kiképzés ideje alatt tartsák a kaszárnyákban és ne használják fel őket munkákra. „OL^-A41 bebUonyithaió’as a vezető vitái;márka. Minőségileg feltéten megbízható és utánozIkat&tlau. Saját gyárainkban készül a lerulgorubb uUonórzes mellett. Pellengér 'A kormány ki akarja pcllengérezni az adó- hátralékosokat. Ez a kisebbségeket nem érdekli, mert őket szorgalmasan árverezték eddig is és a pellengérrel nem fognak tudni egy bánit sem bevasalni rajtuk, legfennebb részvétet keltenek irántuk. De a kis egzisztenciák hátrálékos tömegeire kár is a papirt és a nyomdafestéket prédálni. Sokkal eredményesebb volna a kisebbségekkel szemben szigorúan alkalmazott végrehajtásokat foganatosítani a ..nagy kutyák'1 -nál, akik nem százakkal, vagy ezrekkel, mégcsak nem is tízezrekkel, hanem százezrekkel és milliókkal vannak hátralékban- A kipellengérezés lehet üres politikai bosszú, mig a törvényes alapon való végrehajtás ezek- nél biztosan, meghozza a maga gyümölcsét a spekuláló hátralékosokkal szemben, akik amugyis egyharmad áron nyomorítják a nyugdíjasokat és 65 százalék tiszta nyereséggel ve szik meg azok bonjait. De ugylátszik félnek hozzányúlni a nagy hátralékosokhoz még így is- Ezeknek a nagy hátralékosoknak 65 százalékban a nyomorult nyugdíjasok fizetik meg az adóját, akiktől 35 százalékos árfolyamon veszik meg a bont. Az állam itt sem károsodik, csak alkalmat ad a nagytőkének busás és immorális keresetre. — Nincs nagyobb ur 8 végrehajtónál! Satu Maréról jelentik: Bertean adóvégrehajtó réme az Avasnak. Legutóbb Dési Mártonnak, Oraşul Nou legtehetősebb mészárosmesterének bizonyította be, hogy nála nincs nagyobb ur az Avasban. Désinek nem volt adótartozása, Bertean végrehajtó mégis foglalt nála és nemlétező adóhátralék fejében elvitt az üzletéből két tábla szappant és egy zsírolvasztó fazekat. Az ellenkező mészárost pedig bekisér- tette az őrsre. Dési később kiszabadult és a falusi pereeptovtól bizonylatot kapott arról, hogy nincs adótartozása. Ezt felmutatta Bér- teanunak és kérte vissza az elszállított tárgyakat. Az önkényeskedő végrehajtó azonban kijelentette, hogy neki a perceptor sem parancsol! Ilyen nagy urak élnek az Avasban! Dési Márton most a nagyhangú végrehajtó meglec- kéztetésén fáradozik és ecélból jelentést tett Bertean feletteseinél. MiUós nyeremények Clujon, A február 10-én megtartott állami osztálysorsjáték döntö húzásán ismét beigazolódott, hogy ez a kivételes szerencse, mely az utóbbi sorsjáték folyamán a Kolozsvári Kereskedelmi Hitelintézet Rt.-hez szegődött, ezúttal sem hagyta cserben a bank sorsjegyvevőit. Az a kitünően bevált uj rendszer, hogy minden egyes sors jegy vevő két számmal játszik, a fösorsjegygyel és egy melléksorsjegy- gyel és hogy ez a melléksorsjegy még egynegyed osz- tálysorsjegyen is egy egésznek számit, tette lehetővé, hogy a Kereskedelmi Hitelintézet P.t, két egynegyed sorsjegy vevője közül az egyik a 299517. számú sors- jegygyel 1,000.000 lejes és a másik a 294555. számú mel- léksorsjegygyel 100.000 lejes nyereményt nyert, úgyhogy ezen hatalmas összegek osztatlanul jutnak mln- denik egynegyed sorsjegy tulajdonosának birtokába. Ugyancsak egymilliót nyert Aradon az Aradi Általános Takarékpénztár által eladott 28195. számú sorsjegy is. — A szegény diáklány sorsa. Bueurestiből jelenük: Tegnap este öngyilkosságot kísérelt meg Micara Onofrei, az egyik fővárosi líceum 17 éves tanulólánya- Megmérgezte magát. A mentők kórházba szállították és a sürgősen alkalmazott gyomormosás megmentette az életnek az elkeseredett diáklányt, aki elmondta, hogy megélhetését a demokrata liberális párt ruhatárosaként biztosította, de a tandíjra már nem jutott fizetéséből. — Mellbelőtték az uccán. Bunoa Gligorué, CMigor Viktoria 22 é-fs saleina de jos-i lakós a község egyik, i eeáján késő este hazafelé tartott. Az egyik uecafordulónál ismeretlen tettesek megtámadták és revolverre! mellbelőtték. A holtra rém ült asszonynak az ijedtségen kívül mindössze kevésbé komoly sérülést okozott a levo’verlövés Pár napig a turdai kórházban ápolták. A csendétség nyomozza a tetteseket. Törvényjavaslat készül a manSszterelc büntetőjogi felelősségéről Katonai borok ellenzik a szolgálati idő Ies.'á!9iiásánnk ötletét