Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-11 / 34. szám
XVIII ÉVFOLYAM* 31 SZÁM. KElETlüpm 1 A sarokbaszórif ott betörő lelőtte a csendörörmestert ylérisÉ a kufbii usrott és strlchninnel meg mérgezte magét RémcSráma zavarta fel a mezőséi! kis város almái revolverből, a gyilkos egy ökölesapással kitörte az ablakot, úgyhogy annak fakeretei szerteszéjjel repültek s kiugorva az uccáro menekülni kezdett, kezében a még füstölgő revolverrel. Az emberek utána. Goron dr. Pintea ügyvéd udvarára futott be. Az emberek elálltak a kijáratokat, úgyhogy sehogysem tudott egérutat nyerni. Erre hirtelen elhatározással az udvar közepén lévő kútba vetette magát. A kutban alig volt viz s onnan létrák és kötelek segítségével rövidesen kihúzták. Ájult állapotban szállították be a csendőrségre. Először azt hitték, hogy az eséstől ájult el s élesztgetni kezdték. Mikor semmi kísérletre nem tért magához, orvost hívtak, aki megállapította, hogy meghall. A tüzetes orvosi vizs gálát kiderítette, hogy Goron sztricimint vett be — erős adagot — s ez okozta a halálát. A szţrichnint valószínűleg a kutban vette be, mikor már látta, hogy semmi reménye sincs a menekülésre. A csendőrség megállapította, hogy az elvetemült gyilkos Goron Zamfir rovottmultu egyén, aki már több évet töltött az ország: különböző fogházaiban. Legutóbb a turáni vármegyeházára tort be s ennek a tettének elkövetése után ment Ludusra, ahol újabb PÚPRA 3íinó’sé?ben ugyanolyan, min az „EXTASE* kölnivíz. betöréseket tervezett. Pénteken este a görög katholíkus templomba akart behatolni, de valaki megzavarta s ekkor kezdett lövöldözni. Az eset egészen felkavarta Ludus nyugalmát. Az emberek a rémes esemény hatása alatt állanak. Különösen nagy részvét nyilvánul meg Popescu őrmester családja iránt. A turdai ügyészség kiszállt a helyszínre g •elrendelte a vizsgálatot a borzalmas gyilkosság^ minden részletének pontos megállapítására. »I * **i-1I »»»»»# » W »f * % IW A katakombák kora elevenedett meg Mexikóban, ahol pincékben bujkálnak a keresztény hívők (London, február D.) Angol lapjelentések szerint a mexikói kormány közelebbről rendeletet adott ki, amely minden közhivaíalnoknak megparancsolja, hogy istentasadő nyilatkozatot Írjon alá. Ezenkívül minden közhivatalnak köteles . a hetenként tartandó atheista előadásokon és tanfolyamokon részt venni. A rendelet kötelező viseletként irja elő férfiak számára a vörös inget, nők számára pedig a vörös blúzt. Orozco püspök, aki biztos rejtekhelyről irányítja a mexikói kathoiikusok lelki életét, egy ház alagsorában húsz theolögust szentelt pappá. A felszentelési ünnepségnek, melyre lopózkodva jöttek el az üldözött hívek, egészen katakombaszerü hangulata volt. A felszentelt fiatal papok munkásoknak öltözve indultak útnak, veszedelmes hivatásuk telj<*itésére. Az egyik mexikói város polgármestere megkeresztel! ette gyermekét, majd, hogy hivatali kötelességének is eleget tegyen, a keresztelést végző papot letartóztatta és pénzbírsággal sújtotta. www Mttmi mw ♦ »# U| februári forradalom híre terjedt el Ausztriában ’(Ludus. február 9.)' Megdöbbentő, amerikai kalandorfilmekre emlékeztető körülmények között lefolyt gyilkosság történt szom- ■ haton Luduson, amelynek áldozata Popescu Nicolae, a nagyközség lakossága előtt népszerűségnek örvendő esendőrörmester. Az őrmester gyilkosa Goron Zamfir rovottmultu egyén, tettének elkövetése után, mikor a menekülés utjai lezárultak előtte, öngyilkosságot követett el s szintén meghalt. Pénteken este revolverlövések zajára lett figyelmes a ludusi görög katholikus templom közelében posztoló rendőr. A lövések a templom felől hallatszottak el, mire a rendőr odasietett, utánanézni, mi történik? Mikor a templom oldalához ért, két golyó süvített el a füle mellett. A rendőrőrszem nem hátrált meg, tova ment, de hiába kutatta át a templomot s a templom környékét, nem tudta felfedezni a rejtélyes lövöldözőt. Jelentette az esetet feletteseinek a hatóságok meg is indították a nyomozást, de annak ellenére, hogy a rendőrség és csend- qrség széleskörű nyomozást tartott, de péntek déiélőttig semmivel sem tudtak előbbre jutni. A lövöldöző személye mindeddig ismeretlen maradt. A lövöldözés nagy izgalmat keltett a községben ş Weisz Lázár vendéglős és szállodás értesülést szerezve a dologról, jónak látta, tudósítani a rendőrséget, hogy szállodájában gyanús idegen bérelt szobát. Az értesítés után Popescu Nicolae csend- orőrmester Badescu csendőrkáplárral együtt kiszállt a Weisz-féle szállóba. Bekopogtattak a gyanús vendég ajtaján s azt az ágyban /találták. Popescu őrmester igazolásra szólította fel. Az egyén iratokat mutatott, melyek szerint Goron Zamfirnak hívják és zlatnái illetőségű. — Kutatást kell tartanunk a szobában ~- ' jelentette ki az igazoltatás után a csendőrörraester. — Tessék, — mondotta Goron, aki 35 év körüli, magas, sötét tekintetű ember. A két csendőr átvizsgálta Goron ruháit s kofferjét, de sem ezekben, sem pedig a szobában gyanús dolgot nem talált. — Keljen ki az ágyból, mert azt is át kell vizsgálnunk, — fordult az eredménytelen kutatás után Popescu őrmester Goron felé. A felszólításra Goron, aki eddig nyugodtan figyelte a történteket s hidegvérrel válaszolt a csendőrök kérdéseire, egyszerre hirtelen mozdulattal a párnája alá nyúlt, egy hatalmas Maurer-forgópisztolyt ragadott elő, kiugrott az ágyból s rákiáltott a meglepett csendőrökre. Nem adom meg magamat! Ezután pedig pillanatok alatt lezajlott a dráma. A revolver működésbe lépett s az első golyó fején találta az őrmestert, aki szó nélkül terült el a földön. A gonosztevő megvadulva lövöldözözött tovább s a revolvernek mind a tizenkét golyóját kilőtte. Még két golyó fúródott Popescu őrmester fejébe. Badescu kúp lár szerencsésen úszta meg a dolgot, mindössze egy golyó hatolt jobbkarjába. A gyilkos dühében nem is célzott és ezzel magyarázható, hogy Bădescu nem vesztette életet a sivár szállodai szobában. A fegyverdörrenések sűrű egymásutánja összccsőditette a hotel személyzetét és az uc- eán is összeverődtek az emberek a szokatlan Iiangokrp. Alig néhány pillanat alatt játszódott le minden. Mikor kifogytak a golyók a (Bécs, február 9.1 Ausztria lakossága nagy izgalommal készül a februári véres forradalom évfordulójára. A ttcxchspost szernt különösen Linz lakosságát nyugtalanítják rémhírek. A rémhíreket, melyek szerint Bécsben a kancellári palotát a támadástól való félelem miatt megerősítették, s a palotában már bomba is robbant, az emigráció brünni főhadiszállásáról terjesztik, hogy rémületet keltsenek a lakosság körében s ezzel zavart idézzenek elő.' A lap erélyesen állítja, hogy a rémhírek kivétel nélkül a fantázia szüleményei, s a lakosságot rendre és nyugalomra inti. PANNÓNIA SZÁLLÓ Minden modern kényelemmel ellátott egyágyas szobák 5*— F««!3! 1©*— P.«ií| kétágyas szobák S»~ 18*— P**ig Hosszabb tartózkodásnál engedmény. I 4 b itt Éli II If] BUDAPEST, VIH.', RÁKOQZI-ÚT 5 Panzió és százalék - rendszer/