Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-18 / 14. szám

IO KEten-njssG XVIII. eVFOLYAM. U LEGÚJABB nu ár 50-án átadják a Saar-vadélcet NémeXo r$%ágnaL A három nagyhatalom honorálla m némrlek ltiváns»í<jál Csüfőrlökőn L arai válaszolni ff»«; Hiilcrnck (Genf, január 16.) Jól értesült népszövet­ségi körökben úgy tudják, hogy a Saar-vidók átadásának időpontjára vonatkozó tárgyalások jó mederben haladnak. A népszövetségi tanács holnap ülést tart s ez ülésen döntenek a vissza­csatolás elvi kérdésében is, valamint abba» a kérdésben, hogy melyik időpontban történjék meg az átadás- A három nagyhatalom tudva­levőleg a február 15-iki átadás mellett foglalt állást. Németország ellenzésére a kérdést újra megvitatták. Lávái külügyminiszter a holnapi ta­nácsülésen nem tart nagyobb beszédet, csak rövid nyilatkozatot tess, amelyben válaszol Hitlernek a népszavazási ered­mény közzététele alkalmával mondott kijelentéseire. "Nyilatkozni fog tehát a francia-német közeledés nagy kérdé­séről. '{Genf, január 16.) Egy későbbi jelentés meg­erősítette azokat a híreket, hogy a különböző vé­lemények közötti ellentétek kezdenek kiegyenlí­tődni és és előreláthatóan semmi akadálya nem lesz annak, hogy a tanács már csütörtökön kimondja » Saar-vidéknek a német birodalommal váló egyesítését. Németország kifejezett óhaját is szem előtt tartva, a jelenlevő nagyhatalmak abban állapod­tak meg, hogy csütörtökön kimondják az egyesítést és I január 30-án végre is hajtják. A részletkérdések megbeszélésére irányuló, fő­ként kereskedelmi természetű tanácskozások már meg is kezdődtek Franciaország és Németország megbízottai között az Aloisi-féle hármas bizottság égisze alatt. Összeült a szóvjetkongr esszus Hivatalos közlés szerint Zinovfevékvoliak « mozgalom irányi« tői« de a gyilkosságban való részvéteit nem bizonyították ré'uk (Moszkva, január 16.) A 16-ik szovjet- kongresszus megnyitásán Kalinin kifejezte mélységes felháborodását Kirov meggyilkolása felett és hódolt Kirov emlékének. Azután be­számolt az ötéves terv eddig megvalósult ered­ményéről: A Fehér tenger és a Balti tenger közötti csatorna megépítéséről, a. második transzszibériai vasútvonal, .»a első moszkvai földalatti alagutjáuak elkészüléséről, a kény ár­kartellek feloszlatásáról. Méltatja Stalin Hagy érdemeit és Stalin éltetésével fejezi be beszédeit. Egyébként a Kirov meggyilkolása ügyében bevezetett nyomozás megállapította, hogy a mozgalom irányítói Zinovjev, Kamanev és Fedorov voltak. Ezek megkísérelték, hogy az ő ideológiájuknak megnyert egyéneket gyűjtse­nek maguk köré és szoros összeköttetést tartot­tak fenn a leningrádi csoporttal, ahonnan Nicolaev, a gyilkos is kikerült- A moszkvai központ arra buzdította tagjait, hogy a mostani irányzattal vegyék fel a harcot és állandó ellen­zéki kampányt folytassanak a szovjet kormány intézkedéseivel szemben. Azt is megállapította a nyomozás, hogy az Összeesküvés szállai Zinovjev házából indultak ki. Azt azonban nem tudtáik pontosan megállapítani, hogy a moszkvai központ ténylegesen résztvett-e Kirov meggyilkolásának előkészítésében. A száműzetésre ítélt Zinovjev és Kamenev bűnügyével egy időben különben eljárást indi tottak Jendokimov, ismertnevü kommunista vezér ellen is, akit szintén azzal vádoltak hogy mint az ellenzéki csoport egyik vezetője szintén hüuös a Kirov elleni összeesküvésben Jendokimov vérbirósági tárgyalásáról a híva talos szovjet lapok tudósítást közölnek s e tu dősitások szerint a vádlott ezeket mondotta volna: — Bűnösnek érzem magamat és vádlotttár­saimat, bűnösek vagyunk abban, hogy felke­lést szítottunk a szovjet hatalom ellen. A hivatalos szovjet lapoknak ezek a tudó­sításai azt a gyanút keltik, hogy azért szerepel tetik vádlottként Jendokimovot, hogy terhelő vallomást tegyen vádlottársaira. A magyar na}tő az olasz diplo­mád fit dicséri a Sttar-leérdés gyors megoldásáért (Budapest, január 16.) A magyar sajtó őrömmel üdvözli a Saar-vidéki népszavazás eredményét. A szerdai lapok eseményeinek homlokterében is a Saar-vidék áll. „A Német­ország és Franciaország között létrejött köze­ledésnek megkönnyítése,. —■ irja a Budapesti Hírlap — nemcsak Franciaországnak, Német­országnak és a Népszövetségnek érdeme, ha­nem Angliának és Olaszországnak is. Egyene­sen bámulatos az a tapintat és bölcsesség, mellyel Anglia és Olaszország eljártak ebben az igen bonyolult, nehezen megoldhatónak látszó kérdésben/' A Pester Lloyd igy ir: „Dicséretreméltó az a céltudatos, előrelátó, bölcs politika, mellyel a hármas bizottság elnöke- Aloisi képviselte Mussolini intencióit a Saar-vidék kérdésében- A kitűnő eredmény talán elsősorban a kiváló olasz diplomácia érdeme ” Mussolini a nyolcadik miniszteri tárcát vette át (Róma, január 16.) De Bono olasz gyarmat- ügyi minisztert az afrikai olasz gyarmatok kormánybiztosává nevezték ki. A gyarmat- ügyi tárcát ugyanakkor Mussolini személye­sen vette át Mussolininak ez már a nyolcadik tárcája s mivel az olasz kormányban rajta- kivül csak hat miniszter van. Mussolini egy maga több miniszteri tárcát- összpontosít ke­zében. mint a többi hat miniszter együttvéve. De Bono kormánybiztossá való kinevezését olasz politikai körökben nagyjelentőségűnek tartják. Növényvédelem és Kertészet —i.'jiijjm-un"BiJMJueaBg5au5ia«M«TOBea8»awawwsaBaatCTMiciap,”ri'irij olcsó szakkönyvtára: Bora János. Gyümölcsfák nyesése Lei (73 ábrával} ............... 35-— ürbányi Jenő : Gyümölcsfák betegségei (85 ábrával) ........................ 3S1— Dr. S á nt h a L k sz 1 ó: A szőlő kártevői (40 ábrával) ........................... 36— Jécsaí László: Hogyan készítsük el virá­gos kertünket (86 ábrával)... 36-— A Növényvédelem előfizetői (aki most lép be előfizetőnek, az is) a négy kötet együttes meg­vételénél a négykötetes sorozatot 144'— lej helyett kedvezményesen 80*- lejért kapják a Keleti Ujs&g kiadóhivatalában’ Kvár, Str. Baron L. Pop 5. Kérjen 5 lej ellené­ben a „N ivény védelem“-bői mutatványszámot. Előfizetés! árai: negyedévre 100‘—, félévre 200*—, egész évre 4ÜÜ — lej. — Az Erdély Kárpát Egyesület bükki menedék­házának gondnoksága kéri a társegyesületek b. tagjait, hogy a szokásos menedéklátogatási dijakat az ügye­letes napibiztosnál lévő vendégkönyvben szíveskedje­nek esetröl-esetre leróni, Menházgondnokság. — Si-klranduüü* Topii tára-, Az EKE st szakosztá­lya, f. hó 24—27-ig négynapos si-kirándulást rendez Toplltára. ahonnan a Görgényi és Borszék körüli ha­vasokra lehet menni, mely területek egyik legalkal­masabb sí-terepek. Útiköltség 220 lej. Elszállásolás ol­csó (cca 10 lej) turista tanyán, Bővebbet az EKE iro­dában, Jelentkezni f. hó 22-ig az irodában lehet. Erre a kedvesnek ígérkező kirándulásra különösen felhív­ják a sí-sport kedvelőit. Tu rista naptár ; EBBEL V J KÁRPÁT EGYESÜLET folyó hó 20-án sí­kirándulást rendez a Tordai-hasadékhoz, hol a me­nedékház körül kitünően alkalmas sí terepek van­nak. Indulás vasárnap reggel 8-kor, autóbusszal. Jelentkezni lehet péntek estig az EKE irodában. (Matia u, 3.), hol bővebb felvilágosítással Is szol­gálnak. Vendégeket szívesen látnak. Kedvező alka­lom ezen kirándulás a foto versenyre pályázóknak. HW*( Jlpré hirdetések ALI, AST KERES H Íztartós min ti on agában jártas, idő­sebb szerényigéayü, in­telligens cő, házvezető­nőnek ajánlkozik magá­nyos idősebb urb oz, egy­szerű háztartás vezeté­sére. Falura is elmegy. Fizetés mellékes Cim a kiadóoan. G 814 ADÁS-VÉTEL E ladó jutányos áron Borbátvizen, Píij melleit; családiház fele- része cca 577 négyzetöl gyümölcsös-eí és 2 hold 1370 négyzetei legelővel. Érdeklődni lehet Petro- «ényban Buday Ádám és Borbá!vizen Duncsa Gábor uraknál. K 5"5 D iói, díóbelet, mé­zet, mákot é La« bot ajánl Vincze József. Alba-luiia- 1755 H áromszemélyes, ke­veset használt rodii eladó. 1. em. Str. Chinez 2A, H ollandiából származó Weisumar tenyész tyuktöi zsek, jércék és fiatal kakasok eladó!,. A fajta kiváló tojóképes- segéről nevezetes. Tojá­sok barnák, nagyok. — Ilafarm, Iuliu Maniu u. 6 sz., II, em. 3 sz. kiabAlakAs M held gyümölcsös és kaszaló 2 szobás komplett lakással, cse- lédlakás és gazdasági épületek március 1-re kiadó. Értekezhetni Iuliu Maniu u. 6, f. em.. 3 sz., délután 4—5 között, K 53Î nin£nani I egeSökelöbb Duda* *« pesti szállodákban fredvesményes áru szobákra (esetleg teljes panzióra Is) utalványo­kat ad a kiadóhivatal, Baron L. Pop ucca 5. sz. ödöt, fáradságot és kök- “ séget kiméi, ha hirdet a Keleti Újságban. Xiiics rossz üzletmenet, ha a Keleti Újságban binioij Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ Ä-2’, nyomdájában* .. fta tA'MV.lUÄl

Next

/
Thumbnails
Contents