Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-13 / 10. szám

XVIII. ÉVFOLYAM. 10. SZÁM. Kmnajs&î’ A Saar-vidéki népszavazásig elnapolták a Népszövetség ülését Neuratn Páró udvariasat) elhárította az angol indítványt, hogy Németország már most térjen vissza a Népszövet« ségbe — Eckhardt T*t»or Eden föpecsétörrei tárgyalt A Saar-vidéki népszavazásnál Németország hetven-nyolcvanszázalékos győzelmére számítanak (Genf, január 11.) A Népszövetség pénto- ken megkezdett ülésén Tevfilt Rüssdi bej tö­rök külügyminiszter elnökölt. A tárgyalások zárt üléssel kezdődtek, melyen Abesszíniának Olaszország ellen irányuló panaszát vitatták meg. Abesszínia megbízottja bejelentette, hogy eláll az ügy azonnali tárgyalásától. Ezután nyilt ülés következett, melyen a nagyhatalmak képviselői közül Simon, Aloisi és Litvinov je- lelitek meg. Az elnök meleg szavakkal emléke­zett meg Adatairól, a hágai nemzetközi bíró­ság elhunyt elnökéről A tanácsülés első pontja a napirend meg­állapítása volt, mely után Litvinov előadói je­lentése következett. Litvinov arra vonatko­zóan tett előterjesztést, hogy a Népszövetség igyekezzék megakadályozni a tengervíznek nyersolajjal való megfertőzését, mert ez na­gyon árt a halállománynak Az elnök ezután három napún szünetet adóit (I tanácsnak, bejelentve, hopp a tanács ülése hétfőn délelőtt fél 11 árakor kezdődik­Eckhardt Edannet tárgyalt Eckhardt. Tibor magyar népszövetségi de­legátus az ülésen kivíil megbeszélést folytatott Eden íűpecsétőrrel a jugoszláv-magyar ügy előadójával és tájékoztatta őt az ui magyar emlékirat tartalmáról. Bizonytalan, hogy a Saar«vidék kérdésében ez a tanácsülés fos«e dönteni ? Egyelőre teljes bizonytalanság uralkodik abban u kérdésben, hogy a Saar-vidéki nép­szavazás eredményének beérkezése után dönteni fog-e azonnal a Népszövetség a Saar«vidék hovatartozásának kérdő scről. vagy pedig elhalasztja ezt » dön­tést február első napjaira? Valósziuünek egyelőre az látszik, hogy a Népszövetség ezúttal csak meghallgatja a Saar-bízottság jelentését, tudomásul veszi az eredményt s a végső döntést februárra há- lasztja. Németország hevesen ellenzi ezt a Jer. vet s azt kívánj«, hogy a szavazási eredmények beérkezése után azonnal hozzon döntést a Népszövetség: kié lesz a Saar-vidék? Népszövetségi politikai körökben azt sem lát­ják lehetetlennek, hogy a Népszövetség eleget tesz Németország kérésének, ez azonban c«Afc abban az esetben következnék be, ha r V mind * 8* Saar*vidóki kerületből azo­nos és olyan kétséget kizáró eredmé­nyei M«ánal i»e melyek a két fél egyikéoek javára abszolút többséggel döntenék’ el a hovátartefóásr kérdő­iét. Meghiúsult az angol akció, hogy Németország már most térien vissza a Népszövetségbe (Berlin, január 11.) Phipps, a berlini angol követ meglátogatta Neurath báró német kül­ügyminiszteri és hivatalosan felkérte, hogy Németország vegyen részt a Népszövetség ta­nácsának azon az ülésen, amelyen a népszava­zás megtörténte és eredményének nyilvános­ságra hozatala után a Saar-vidék kérdését fogják tárgyalni. A berlini angol követ igye­kezett meggyőzni a német külügyminisztert, hogy Németország résztvétele ezen a tanács­ülésen igen hasznos volna és nagymértékben hozzájárulna a nemzetközi helyzet tisztázá­sához. A berlini angol követ Neurath bárónál tör­tént látogatása előtt tárgyalt a francia és olasz kormánnyát h- amelyekkel állandó összekötte­tést tart fenn. A német hivatalos sajtóiroda a látogatással kapcsolatosan azt jelenti, hogy Neurath báré udvariasan bár, de elutasította a ■berlini angol követ meghívását a népszövetségi ülésre és közölte vele- hogy Németország ki­vonult a Népszövetségből és nincs abban a lady zetbert. hogy eleget tehessen a meghívásnak A visszautasítást a német külügyminiszter övi okokkal indokolta. Párts nincs meglepve (Páris, január 11) A párisi sajtó minden meglepődés nélkül veszi tudomásul, hogy Neurath báró visszáutasitotta m angol ajánia tót és nem tér vissza a Népszövetségbe. A „Journal“ azt Írja: ..Az angol lépés sikertelen­sége agyáltalán nem meglepő. Teljesen érthetet­len, hogy angol diplomáciai körökben hogyan is számíthattak sikerre. A német külügyminiszter úgy viselkedett, mint ahogyan azt előre várni lehetett.*' A ,.Matin" szerint Németország nem is térhetett vissza v Népszövetségbe a saar- vidéki népszavazás befejezése előtt, mert ez olyan engedmény volna, ami Németországot a gyongeség és ingadozás színében tüntette volna fel (Lödön, január 111 Az angol lapok csaló­dásukat fejezik ki. hogy Anglia akciója siker­telen ül végződött. Bár nem volt váratlan — Ír­ják hogy Nettrath külügyminiszter visszauta­sk ja Angliának az indítványát, de a vissza- utasítást csak sajnálni lehet. # A „Times“ azt írja, hogy1 Angim kudarca Németországnak a Népszövetség felé való köz­vetítése dolgában elkerülhetetlen volt. Ahhoz, hogy Németország elfogadja az angol ajánlatot, teljes politikai irányváltoztatásra volna szük­ség Németországban, erre pedig az adott viszo­nyok között gondolni sem lehet. Ugyanilyen ér- telemben foglalkozik az eseménnyel a Aloruing­nost li­ft Két ellentábor utolsó össze« csapása aSaar<vi<f?k«n (Saarbrücken, január 11.) A Saar-vidékeil a hangulat rendkí vül izgatott Minden pillanat­ban váratta,- eseménye!,- lei rabba nét síit ól telin! tartani, A "sülUrn qOo hívei azzal fenyegetőzlek, bog­w amennyiben a német front hive! abbs nem hagyják propagandájukat, vissza­vonják bizalmi férfiúikat a szavazástól. Ez a fenyegetés nagy megdöbbenést keltett a német front híveiben, mert n bizalmi férfiak visszavonása esetén • az egész szavazás érvénytelen lenne. A német front hi vei megengedhetetlennek tart ják, hogy az ellentábor így járjon el, mert a népszavazás eredménytelemtcsével a szavazás lefolytatására fordított hatalmas költségek is kárba mennének. A „New Cronicle" egyik szá­mában .fényképpel ellátott cikket közöl, mely ben azzal vádolja meg a német frontot, hogy a katholikus ellenzékkel szemben erőszakos magatartási tanúsít. A közölt fénykép egy ilyet) erőszakoskodási jelentet mutat be. A koz- Icni .-riy óriási izgalmat váltott ki a németérzel- miiek körében, akik azt állítják, hogy a fény­kép az ellentábor propagandaeszközéül, előre megrendezett jelenetről készült. A német front hívei panaszaikkal a kor­mányzó bizottsághoz fordultak. Azt állítják, hogy az ellentábor hi vei -Heil Hitler“ kiáltá­sokkal tüntetéseket rendeznek, hogy azután a német frontra foghassák azokat. A panasz árról ís említést tesz, hogy az ellentábor meg­vesztegette a Saar-vicléki mozgóőrséget és arra bírta rá, hogy a francia párt érdekében kiadott falragaszokat tépjék le. Ezt is azért tették, hogy a falragaszok letépését a német front híveire foghassák­Vérős összeütközés A szavazásra tömérdek külföldön élő Saar- vidéki lakos érkezett, akiket az állomáson hozzátartozóik fogadtak. A saarbrüekeni állo­máson pénteken délelőtt egy csoport „Éljen Németország!“ — kiáltásokkal fogadta a szava­zásra érkezőket. Erre parázs ellentüntetés kö­vetkezett, melyből verekedés keletkezett. Számo­sán megsebesültek. A nemzetközi őrség rövide­se« helyreállította a rendet fit porconként érkeznek a külföldi szavazókat szállító vonatok (Saarbrücken, január ILI Németországból 10 percenként érkeznek különvonatok, melyek a szavazatva jogosult, külföldön lakó németeket, szállítjuk a Saar-vidékre. Németországból eddig ötvenezer ember érkezett a Saar-vidékre. De jelentős tömegek érkeznek a világ minden részé­ről. Észak- és Délamerlkából. Japánból, Kíná­ból, Ausztráliából, sőt még az afrikai idegen­légiókból is érkeznek német szavazók. Magyar- országról húsz német indult el Saarbrücken felé. A jelenlegi helyzet az, hogy H szocialistákon és katholikusukou kívül mindenki feltétlen híve a Németország­hoz való visszacsatolásnak De a kutholikusok nagy részénél is erősebb a nemzeti szolidaritás érzése, mint a jelenlegi németországi uralommal szemben való ellen­szenv, A status quo táborára döntő csapást mért a németországi német püspökök magatar fása. A püspökök kiáltványban fordultak a Saar-vidék katbolikns lakosságúhoz, felszólítva őket, hogy törjenek vissza Németország kebe­lére. #* német front Készül a diadal tlitnepra Nem lehel kétséges, hogy a népszavazás Németországnak juttatja a győzelmet. Ebben már a status quo hívei, is megnyugodtak és a jelek szerint fel is adták a harcot. A vélemények mindössze arra vonat­kozóan térnek el, hogy a szavazatok mekkora aránya esik Németországra. Általában úgy tudják, hogy a szavazatok hét- , vtín-iíydiovan ’.százaléka fog Németország meí- létt'dönteni. A német front hívei annyira biz tosra veszik már győzelmüket, hogy előkészü­leteket tesznek a diádaluiktepre. Nagymennyi • segii zászlót és fáklyát gyűjtöttek össze, hogy a szavazás befejezése és az eredmény kihirde­tés© után méltó kéretek között ünnepeljék meg a diódáit,

Next

/
Thumbnails
Contents