Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)

1934-12-05 / 279. szám

XVU. ÉVFOLYAM. 279. SZÁM­KuztiUjskg 9 Si» o n't' Az U mellé szegődött a szerencse: kétnapos mérkőzésen legyőzte a Ripensiát A Romania Temesvárt szerze‘1 pontot, a Venus a NAC-ot verte, az AMTE első győzelmét aratta a vasárnapi bajnoki fordulón rA Nemzeti Bajnokság utolsó, teljésnek mondható fordulóját játszották vasárnap. A forduló jónéhány meglepetéssel szolgált■ Az V. — kétnapos mérkőzésen — legyőzte a Ripepisíát. A győzelem kivívásában bizony a szerencse is szerepet játszott s a Ripensia joggal hivatkozhatik arra, hogy nem érdemelte meg mindkét pont elvesztését■ De ez a futball, a futball, ahol a tudás igen sokszor háttérbe szo­rul. A Romania Temesváron olyan pontot szer­zett a Kinizsi ellen, amelyre )nem igen számítot­tak A NACmak nem volt sok esélye Bukarest­ben a Venus ellen s az eredmény tényleg a fő­városi csapat győzelmét jelenti. A sereghajtó AMTE első győzelmét aratta a CFR ellen, amely, amilyen egymásutánban nyerte az őszi forduló elején mérkőzéseit, olyanban, sőt sok­kal olyanabban gyűjtögette a második félidő ben“ a vereségeket. Eredmények : Kolozsvár: Universitatea—Ripensia 1:0 (0:0). A mérkőzés, amelyet hétfőn fejeztek be, mivel vasárnap süni köd tette lehetetlenné a Játék folytatását, küzdelmes volt. Ez a küzde­lem sajnos, igen sok csúnya jelenetben, gyakori durvaságokban robbant ki jó néhányszor. Nincs értelme neveket említeni, de Surlasiu kiállítása vitán felül helyes volt. Vasárnap 63 percet ját­szottak le a mérkőzésből. A Ripensia ezalatt jóval többet támadott, többet is mutatott az igazi futballból, miínt az U. Sepsi kitűnő formá­ban a temesvári csatárok lövéseinek egész sorát tette ártalmatlanná. Seliceanu biró a II- félidő elején az ellenfelét szándékosan bántalmazó Surlasint kiállította. Hétfőn az U. 10 emberrel állt ki, a még le­játszandó 27 percre. A Ripensia felforgatott csapattal veszélyesen támadott. Az U. védelemre szorul, s láthatólag az eldöntetlen eredményt akarja tartari. A 10. percben azonban szabad­rúgást kap a csapat a Ripensia kapuja előtt, Hoksáry hibáz, s Ploesteanu belövi az egyetlen gólt- A Ripensia mindent beleadva támad, de Dobay biztos helyzetben is hibáz, lesállásból lőtt gólját a biró nem adja meg. Az U. taccsra- játszássai huzza az időt s a módszer be is válik, eltelnek az utolsó percek. A közönség önfeledten tapsol a tiz játékosnak, akiknek sikerült a nem­remélt győzelmet kivívni. Temesvár: Romania—Kinizsi 1:1 (1:1). A Kinizsi otthon játszva, mindössze két pontot vesztett, igy a Romania nem sok reménnyel utazott Temesvárra. Az eldöntetlen eredmény sikernek számit. Mindkét csapat szépen és fai­ren játszott. Coborzan lőtte a vezető gólt, Gruin egyenlitett. Bukarest: Venus—NAC 2:0 (0:0). A Vé­násnak győzni kellett. Tehát keményen feküd­tek bele a játékba. A NAC nem bírta a kissé erőszakosnak mondható stílust, amelyet a kö­zönség ellene forduló hangulata is alátámasz­tott. Sepi és P. Vâlcov lőtték a gólokat. Arad: AMTE—CFR 1:0 (0:0). Az aradi munkáscsapat első győzelme a Nemzeti Baj­nokságban. A győzelemre rászolgált a csapat, többet is támadott, jobb is volt, mint a vas­utasok. Az egyetlen gólt Blaskovits lőtte. A Nemzeti Baiitoksäq állása a december 2-iui forduló után: 1. Ripensia 11 7 2 2 30:18 16 2. Universitatea 10 7 — 3 17:10 14 3. Kinizsi 10 6 2 2 31:23 14 4. Crişana 10 6 1 3 23:19 13 5, Venus 11 6 — 5 27:21 12 ti. NAC 11 5 2 4 18:14 12 7. Romania 10 4 3 3 13:11 11 8. Gloria 11 4 2 5 19:29 10 9. CFR 11 4 — 7 17:23 8 10. Unirea Tricolor 11 2 3 6 21:27 i 11. Juventus 10 2 2 6 13:21 6 12. AMTE 10 1 1 8 11:24 3 Hátralevő mérkőzések: Romania—AMTE, Kinizsi—Crisana, Universitatea—Juventus. A Román Kupáért Bukarest: Dacia Unirea—Telefoane 4:3 (2:0), Konstanca: Eipis—Gloria 8:2. Galac; Macabi—DVA 3:1. Nagybánya: Phönix—CFK Kolozsvár 5:0 (2:0), Szatmár: Olimpia CFK—Törekvés Nagyvárad 8:0 (1:0). Dícsöszentmárton: Mures—Sticla 4:1 (2:0). Nagyszeben: HTV—Brasovla 1:0 (0:0). Lugos: Vulturii—Jiul 2:1 (1:1). Medgyes; Vitrometan—IÁK 3:2 (2:1). Marosvásárhely: MSE—Nagyszebeni SE 4:2 (2:0). Arad: TAC—AAO 3:1 (2:1). Csernovic: Macabi—Textila 1:0 (0:0). Klsenev: Sporting—Jahn 4:3 (2:1). Gyulafehérvár: CFR Piski—Unirea 2:1 (1:1), A B-CSOPOKT BAJNOKSÁGÁNAK UTÓI .80 KÉT MÉRKŐZÉSÉT -JÁTSZOTTÁK LE VASABNAP. Temesváron a XI. alcsoportban az ILSA 3:1 (2:1) arány­ban győzött a TMTK ellen, Jirallában az V. alcsoport­ban a Franco Komana (5:0 (4:0) aranyban verte a Sta­diul Bacauant. Egyéb belföldi eredmények. Nagyvárad: Crisana— CFK 7:2 (4:2). Temesvár: Freidorf—ZsSE 1:0 (0:0), Hertha—Politechnika 2:1 (0:0). Bukarest: Juventus- Bukarest válogatott 2:1 (1:1). Kolozsvár: KMSC— Avram láncú 3:3 (2:2). Alk. bajn. U tartalékok—Ra­pid 5:0 (2:0). PARISBAN a Club Francais. CA Paris kombináltja 5:0 arányban győzött a gyengén játszó bécsi Wacker ellen. A BECSI BAJNOKSÁG ÜTOLSO FORDULÓJÁ­NAK ERED MENYEI: Rapid—WAC 4:2 (0:0). Liber­tás—WAC 1:0 (1:0). Haltoah—Vienna 0:0. Floridsdor- fer AC—Favoriten 4:1 (3:0). Ax őszi fordulót a Rapid végezte eiwkcnt, 3. Admira, 3. EC Wien, 4. Wacker. Újpest a magyar bajnokság ős?! Sordu ójának győztese A magyar profiliga-bajnokság őszi forduló jának utolsó mérkőzéseit játszották vasárnap. XJjpest győzött s tavaszig a bajnokság első he­lyén áll. A Bocskai ésSzeged FC vereségei nem várt meglepetések. Eredmények: Budapest: Újpest—Kispest 4:1 (1:0). Pkö- bus-Szeged FC 5:1 (3:1). Debrecen: III. kér—Bocskai 2:0 (0:0)’. Miskolc: Attila—Soroksár 1:1 (0:0). ft manyar prollíiqa állása: az ősz! forduló báfejoztével 1. Újpest 11 6 4 1 34: 9 16 2. Ferencváros 11 7 2 2 35: 19 16 3. Hungária 11. 6 3 2 34:15 15 4. Bocskai 11 4 4 3 24 :18 12 5. Kispest 11 4 4 3 22; 22 12 6. Budai ti 11 4 3 4 24:18 11 7. Szeged FC 11 4 3 4 20: 23 11 8. Uf. kerület 11 3 3 5 17:21 9 9. Phöbm 11 3 3 5 25:30 9 |<l. Soroksár 11 3 3 5 14; 23 9 ,1. Altüa U 3 3 5 12: S0 9 *9 l­Somogy 11 — 3 8 11: 4í 3 A Hungária—Budai 11 Magyar Kupa­mérkőzés 4:4 (4:1) arányban, eldöntetlenül végződött. A mérkőzést megismétlik. A NEMZETKÖZI JÉGHOKKl SZÖVET­SÉG azzal a gwidolattal foglalkozik, hogy még ebben az évben Európa-bajnokságot rendez női csapatok részére. Az angol Hughes Sidneyben Uj Dél-Wales ten­niszbajnokságain meglepő vereséget szenvedett: 6:3, 0:4, 5:7, 1:6, ö:4 arányban kikapott az ausztrál Thomp- sontol. Csik Pozsonyban indult egy versenyen e 1 p.-es idővel győzött a 100 m.-es gyorsuszás ban. 100 m. háton a cseh Heiling 1 p. 14-2 mp.-te javította a cseh rekordot. A BEAC vi- zipóló csapata 6:6 (5:1) arányban, eldöntetle­nül játszott az EWASC-vel. AZ UTK VIZIPÖLO-CSAPATA Becsben 15:3 (5:2) arányban verte az OWSC együttesét. — Ugyanezen ver­seny második napján Csik 1 p. 00.4-del nyerte a 100 métert, Lengyel pedig 5 p. 18 mp-cel a 400 métert. Prágában a párisi Francais Volants jég hokki csapata 3:1 arányban győzött az LTC Praha elleni Európa-kupa mérkőzésén. A KKASE ökölvívói Erdély bajnokai. Szép közön­ség előtt rendezték meg vasárnap Erdély, okölvivó- bajnokságait. A KKASE versenyzői sorra győztek, a nagyváradi CFK boxolói ellen. Eredmények: JPehely- suiy: Tatár KKASE pontozással győz György CFK el­len. Könnyű súly: Demendi CFR pontozással győz Zselyki KKASE ellen. Weltersuly: Vladutiu KKASE kiüti Kohnt CFR. Középsuly: Nagy KKASE pontozás­sal győz Stollmann CFR ellen, Magyközépsuly: Bükkös KKASE pontozással győz Kovács CFK ellen. MIMMtimmHIIIMimBHIMIHfN VJ KÖNYVEK May Károly: llti kalandjai, A Szklpetárok földjén. A kalandos útleírások és ifjúsági regények nagy mes­tere May Károly, mindig ki tudja keresni könyveiben azokat a területeket és azokat a népeket, ahol az uti- kaiandok a legérdekesebbek és a legrígyogóbb fordu­latokat nyújtják. „A Szkipetárok földjén" Izgalmas és érdekfeszítö tempóban kergetik egymást az utazási és kutatási szenzációk, amellett, hogy fold és néprajzi adatai az igazsághoz hűen képeznek tanulságos es érdekes keretet. Minden uj May Károly-kötet mond­hatnánk világszenzáció, mert egyszerre jelennfit meg g _io különböző ország különböző nyelven. „A Szki­petárok földjén” az Athenaeum pompás kiállításában, dísze» kötésben és vaskos kötetben 120 lej minden könyvkereskedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Le- pagenál, Cluj. Kérje az ifjúsági könyvek Jegyzékét. FTancla szótár propaganaa-kiaaas. Az Ujváry- féle magyar-francia és francia-magyar kéziszótár Vel- ledits nyelvtanár átdolgozásában propaganda-kiadás­ban jelent meg. Elegáns könnyen kezelhető alakban, egyetlen 600 oldalas kötetben tartalmazza a teljes francia-magyar es magyar-francia anyagot, amely a közhasználatú szavak es a teljes irodalmi szókincsen kívül magában foglalja az ipar, kereskedelem, a tech­nika, sőt a politika és a sport szavait és teljes sikerrel oldja meg a szavak pontos, rendszeres és tömör ér­telmezését. Csinos, zoldszinU egész vászonkötésben, rendkívül finom, famentes papíron, olvasható szedés­sel, mindkét rész egy kötetben 150 lej minden könyv­kereskedésben, kiadóhivatalunkban, vagy Lepagenál, Cluj. Kérje a szótárak és nyelvkönyvek jegyzékét. Hogyan éljen a gyomor- és ■ béibajos ember Irta GyakorlatHanáesok gyomor- és bélbeteg­ségekben szenve­dők számára. Or. Lukács Pál belgyógyász, főorvos. Ara 78 lej. Kapható a ».Keleti Ujsá^* Kiadóhivatalában — Kvár. Búron L. Pop ucca D sz. A pénz és 10*— lej porlő előzetes beküldése esetén vidékre is szállítjuk* Bár­mily 3 könyvnek egyszer­re való megrendelése ese­tén portókö tséget nem mámttuak.

Next

/
Thumbnails
Contents