Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)

1934-12-24 / 296. szám

XVII ÉVFOLYAM. 296. SZÁM. is rosszabb: olyan szurásfélét érez a baloldalában, ami ha tapintja, éget mint a perzselő tűz. No-no, nem kelljnindjárt megijedni... Nem bizony, de a pádból a szomszédok segi- tck ki s egy darabig az uccan is mások támogatták. Hazafelé magához tért. Menyét, leányait meghívta a szent estére gyermekestől, mindenes­től, még az anyatársának is izent. Hanem otthon nem győzte bevárni, amíg megérkeznek; úgy ru­hástól végigdőlt az ágyon, olyan egyenesen nézte a mestergerendát, mintha valami különös iránt akart volna kibetüzni rajta. Az asszony nemigen ügyelte. Aki vendéget vár, azon jár az esze, hogy ne legyen fogyaté­kosság a háznál, aztán az öregnek amúgy is szó- kasa, hogyha fáradt, hamar végigdől az ágyon. Előbb az anyatársélc érkeztek meg. A menye hangosan köszöntötte a szent estét. Az öregasz- ezony le pisszegte, nehogy szegény öreg felébred­jen, inig a többiek is nem érkeznek. Juliska csendesen köszönt be, de Rózsával megjöttek a gyermekek is, azok olyan zenebonát csaptak, hogy az öregasszony alig győzte csitit- gatni őket. Az anyatárs rögtön felébredt a tűz­hely mellett, ahol elnyomta volt a buzgóság, de áz öreg meg se mozdult a lármára. Nagykésőre mintha mégis szólott volna, mikor végre sikerült a gyermekeket clhallgattatni. Előbb azt hitték, a gyermekekre acsarkodik, ami ugyan nem szo­kása, mert még ugyan dédelgetni szokta őket, aztán még a szivük dobbanása is elállóit... Előbb csali nyöszorgött, aztán úgy tett, mintha sirna, aztán mondott-mondott, de mintha nem élőkhöz beszélne. A végén kiabált s mintha a lovakat szó- longatta volna s nyögött keservesen, mintha nagy terhet cipelne. __Rossz álmot lát, fel kell ébreszteni, __ta­nácsolta az anyatárs, kinek ijedtében az álom vég­legesen elrepült a szeméről. Az asszony hát szólongatja, a többi is oda csendeskedik az ágy mellé; mozgatják, szólítják, törölhetik arcáról a verejtéket. _Édesapám! __visit fel Juliska,'amint a balkarját végigtapogatja. — Olyan, mint a jég­csap, _magyarázza a többinek. _Apjok! _Édesapám! _Apóm!__visítanak a gyermekek. Vas Pál nagy kinnal kinyitja a szemét, meg­mozdul, felül az ágyában, dörzsöli a szemét. Nem érti a riadalmat, de mikor az ágyból le akarna lépni, éppen csak hogy le nem esik. Hamar összeszedi magát, maga hivja az asz­talhoz a családot. Erre megnyugosznak, csendben eddegélnek, a gyormekek Jézuskáról beszélgetnek s azon tanakodnak, hogy majd reggel kinek meny­nyi dió lesz a csizmájában? Vas Pál olyan igaz szive szerint s olyan hosszasan elgyönyörködik az ártatlan beszéden!... Hanem egyszer csak megreszket úgy ülőhelyben. Furcsán kezdi forgatni a szemét s alig hallha­tóan nyögi ki valahogy: __Anyjok, ha lehet bonts ágyat... Erre mindenki megmozdul, ágyat bontnak, vetkeztetik, percek alatt ismét az ágyban van. _Apjok,__könyörög az asszony, — apjok lelkem, mi esett magával? Nem lesz-e beteg a szent ünnepre? Mondja el, ha valami baj történt, hátha segíthetünk? A töbhi is mind ott csendeskedik, látszik, hogy mindenki jólélekkel segítene, csak nem tudja, mihez fogjon. __Doktort ne hivjunk-e ? — kérdezi az anya­társa. Az öreg csak nézett, csendben rakosgatta el magában azt a sok jóságot, ami igy reásüt min­denfelől, de a doktor szóra hirtelen felpattant: _A kutyának!... Nem akarok embert ölni a szent estén s nem állanék jót magamról, ha meglátnám, amióta a zápfogam belészakaszhjtta. _ Hátha vizes kendőt tennénk? — súg a fülébe a menye. Az öreg csak legyint, behunyja a szemét, vagy kettőt nyög, de azután ismét rendesen szedi a lélegzetet s csendesen van. A házban is csendesség lesz. A gyermekek el­hallgatnak, egyik-másik elbóbiskol a tűz mellett, a nagyok csak szótlankodnak, tusakodnak. el nem tudják képzelni, mi lelte?... Arra rezzennek fel, hogy az öreg ismét felnyög s hova-tovább, mink sű rűbben. Keleti-Újság mssmmmmaBmmmmm 29 V» — Vájjon mégis apjok?! _ rimánkodik az asszony. — Nem kell!... Értsd meg!... _ suhint ököllel a levegőbe, mintha a csöntöreg zápfogáért igy akarna megfizetni a doktornak. Nem merik már biztatni se s hiába is, mert ki tudja, hol jár megint a szép esze? — ölyvesoldalán, a csúf ároknál keressétek mog a vas kerékszeget, két tányérkarika is ott lesz még valahol, nem vala időm, hogy megke­ressem. Kerékszeget, gyürüfából faricskáltam, avval jÖvék haza. de igy is jobb, mintha ott ma­radtam volna az utolsó terű fával. _ Jaj, apjok, csak nein dőlt fel a szekér­fával? — En nem, csak a fa dőlt re ám, moso­lyogta kesernyésen s látszott, hogy jól esik, hogy még egyszer mosolyoghat. — Apjok, apjok, az Istenért, mért nem szólt hamarább, mikor úgy is tudtam, hogy valami baja esett?... A doktort elhívom, el én ebbe a helybe! lelkindeztc a vén asszony. — Ide ne, hallod-e, mert én holnap templom­ba akarok menni s oda háborán csak nem me­hetek. Hát doktort no lássak, annyit mondok. Több szó nem is esett. Az öreg a falnak for­dult, szép lassan elaludt, mindegyre megnézték, hallgatták a szuszogását, de nem vettek cszre semmi rosszat. Ejfél után haza szállingóztak, csak Juliska maradt ott az éjszakára, mert ki tudja?... « Reggel a szokottnál későbben ébredt fel, s miro felkelt, a fejőstehén, a lovak mind rendben voltak s az istálló olyan tiszta, mint egy szoba, Kn őst-Kovács István: KÉT VERS Dobjatok meg szivetekkel Emberek, szánjátok, sirassátok meg öt, hiszen ennyi leláncolt, megrugott kutya nem üvöltött emberfiában még soha. Dobjátok meg szivetekkel az elmenöt. Sámson volt 3, bajvívók vasgyuró fia, ököllel vert volna végig egy fél világot, de megzavarták egyszer a tavaszi virágok s mig álmodott, levágta haját az asszonya. Bujócsku Most már mindegy: hold süt, vagy zápor táncoltat pocsolyában habot. Üres vagyok, alig van szépség, ami megragadjon, átfolynak rajtam a szavalt, gondolatok, mint kemény sziklákon a viz. Nincs erőm, hogy megtartsalak, nincs erőm, hogy elhagyjalak. Úgy vagyok veled, mint az árnyam, mikor a gázlámpák alatt messze elémfut 8 a következőnél újra elmarad. — ügy látszik ur levék, _pisolyodott el ma­gában s jóízűen falatozott az ünnepi kalácsból. Első harangszóra elindult a templom felé. A cinterem feketéllett a sok néptől. Sokan rajta felejtették a tekintetüket, amikor meglát­ták. Hisz éppen azelőtt tárgyalták meg az ő teg­napi esetét s mindenki azt hitte, hogy az ágyat nyomja. Egy kisebb csoportnak éppen akkor magya­rázta megint a kisbiró: _A tetőről láttam, mikor a szekere reádőlt a terű fával. Röktön kiabálni kezdtem, meg is fu- tartiodtam, mások is loholtak, de még messze vol­tunk, mikor látom, hogy a szekér billegni kezd, úgy tiszta magától, mert bár közel se volt senki. Hát billeg no, _ öl a csuda magamban, aztán lassan emelkedik s addig-addig, mig a végén egé­szen talpra áll. Az öreg kibúvik alóla, egy kicsit megrázza magát, aztán a lovait újra fogja, mert azok éppen eléggé összegabalyodtak; egy kicsit még motoszkál a szekér körül s mig valaki oda ér­kezhetett volna, már halad is a terűvel.. Azt gon­doltuk palacsinta lett belőle s né, nem itt van?!... Miből lehet az ilyen vénember?... Mert ez vas­ból, ahogy a neve mutatja, _felelt meg a saját kérdésére s mindenki csak rábólintott.. * * Az ünnep csendben telt. Vas Pál egyszer láb- badozott, máskor komyadozott, de doktorról nem akart még hallani se. A vejével s a fiával még poharazott is. (Egyik a hizó árával, másik szabadságra ke­rült haza, másodnapján.) Ünnep után való este mégis ágynak esett. Vérest köpött s a hátában igen sűrűn kezdte érezni a szúrásokat. — Most már hívhatjátok, _szólott az asz­szonynak, _ úgy érzem, egy kicsit mégis beteg leszek. Aztán hagyogatni kezdett. Szava egyre bá­gyadtabban, sápadtabban kapott utat, végül pedig belealudt a beszédbe. A doktor jóformán he se lépett, már legyin­tett ... Az asszonyok akkor kaptak észbe. Élesztget­ték, szólongatták, szépen kérték, hogy legalább egyet, szóljon, de hiába, Vas Pál már letette min­den földi gondját róluk ... 'Az ó-esztendővel együtt temették el, mert az ilyenfajta ember csak egyszer s akkor is csak egy kicsit szokott beteg lenni... Illyés Gyula Oroszország UH jegyzetele, 32 oldal műnyomásos képmelléklettel. — Illyés Gyula, a költő, aki most érkezett vissza kéthónapos szovjetoroszországi tanul- ményutjáról, e könyvében a mai Oroszországról ad izgalmasan érde­kes, naplósserű vallomást. Illyés könyve nem az agitáció, hanem a közvetlen tapasztalat objektiv müve, nem újságírói munka, hanem azé az Íróé, aki elfogulatlan szemmel az oroszországi rendszerben is csak az embert s nem a pártokat kereste. — A könyvet az irő fofo- grafálta pompás képsorozat disziti. Ára fiizve 87 Lei, kötve Î17 Lei. LEPAGEX,?“/ Kolozsvár. Kerje a Nyugat-könyvek, teljes jegyzékét.

Next

/
Thumbnails
Contents