Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-24 / 296. szám
KuETt'Vtrsm u // I ß lés ANÉMONES-t rORYII-t WŰOW fí$á iyfi nltS Xril ÉVFOLT'JML SM. »0*. Trattával pedig egy hazáéra néha két mázsa halat is lehet fogni, milyen jól járna valaki, ha ideadná nekik azt az ötezer lirát. A haszonból egy rész az övé, egy rész az embereké. Tiz ember kell a trattához, akad ennyi az öreg Autanio családjában, apák, fiuk, testvérek, sógorok, itt volna az egész halászbokor. Csak a íratta kéne, az az ötezer lira, amivel a trattát meg lehetne csinálni. A legjobb befektetés! A holland nr a ezivarfüstbe nézett és nem is felelt. " *4í — Megint ez a régi mese, — gondolta magában. — Ilyen meg olyan befektetés, hányszor mondták ezt neki okos emberek, párnázott ajtók mögött. Most nemrégiben is nyolcvanezer dollárt veszített egy ilyen „jó“ befektetésen. Hirtelen elfogta a méreg. Az ördög vigye el... azért menekült ide a tenger mellé ha- lászgatni, hogy elfelejtse sok gondját-baját s alighogy letelepszik itt az olajfák alatt, máris elébe térdepel egy ilyen ágrólszakadt öreg halász, akinek madzaggal van megkötve a rongyos nadrágja... íratta vagy mi a csoda... üzletet kínál neki, befektetésről magyaráz az ö máris halálra rémült, komoly pénzének, do a legnagyobb disznóság, hogy ez az öreg halász megint eszébe juttatja azt a nyolcvanezer dollárt, amit egy kicsit már kezdett elfelejteni Az öreg Antonio nem értette, hogy miért nem szól és miért néz rá olyan csúnyán az idegen ur. Arrébb ódalgott, zavartan tördelve kérges ujjaival egy kis száraz gallyat. A holland urban tovább forrt a méreg. Még a szép hölgy sem tudta jobb kedvre hangolni. Olyan dühös volt, hogy mikor kiszálltak a hajóból, intett az öreg Antoniónak, hogy jöjjön utána a szállodába. Ott aztán elébe vágta az ötezer lirát: menjen és vegyék meg a trattát! Esze ágában se volt neki jótékonyságot gyakorolni, még kevésbé üzletet csinálni. Egyszerűen dühös volt. Olyanféle méreg volt < ez, mint a kártyásé, aki napokon át sokat vészit a klubban 5 egyszer mikor fogcsikorgatva hazafelé tart az uceán, azt mondja magának: — Igen? Veszitek? Hát veszítsek! — És a maradék aprópénzét ódávágja az aszfalthoz. A holland ur is valami ilyet gondolt magában: — Tratta? Hát jól van, legyen tratta! A Kreditanstalt és a gyufarészvények után jöjjön egy kis tratta is! Néhány nap múlva a holland ur szép kis hajója a szép kis hölggyel együtt eltűnt a lát- , határrólLassanként rövidülni kezdtek a napok, meghüvösödött a napfény, elszállingóztak az utolsó fürdővendégek, jött a bóra, jött a tél, aztán tavasz lett megint, vrágozni kezdtek megint az olajfák, szóval lassan, de biztosan elmúlt egy egész esztendő. A nyár vége felé megint megjelent a fehér hajó utasa. A holland nr jó néhány évvel öregebbnek látszott, mikor kiszállt a hajóból. Egyedül jött, de senki se kérdezte tőle, hogy szép hölgye, tavalyi társnője hova maradt tőle. Az is feltűnt, hogy két matróz helyett _ most már csak egy embere volt: a gépész. A vitorlákat most már saját maga kezelte. Egyenesen aludni mant — most már egy olcsó kis szállodába — és nem beszélt senkivel. Másnap reggel az olasz szobalánynak: beszélt valamit németül, azzal hozta be neki a reggelit, hogy itt vannak a trattás emberek és sürgősen beszélni akarnak vele. — Tratta, tratta, — gondolta ásítva a holland ur — vájjon mi is lehet az a tratta? Megkérdezte a szobalányt. És aztán nagyon homályosan derengeni kezdett neki valami. Persze most már emlékszik. Igen, igen, a tratta. De ettől megint méregbe jött. Hát ezek most már sohase fognak leszállni a nyakáról! Ezek is azt hiszik, hogy ő fejőstehén? Dühösen kiüzent nekik, hogy menjenek az ördögbe, ne háborgassák. ——— Aznap késő délutánig ágyban maradt, akkor aztán mégis elszánta magát, hogy kimegy egy kicsit sétálni. Ahogy kilépett a terraszra, egész sereg rongyos ember ült és hevert a földön- Felugrottak és hangos szóval, kalaplevéve köszöntötték. Megismerte köztük az öreg Anto- niot és rögtön sejtette, hogy ezek a trattás emberek, akik reggel óta egy percre se mozdultak el az ajtaja elől. Gyűlölködve nézett rájuk és szinte menekülve sietett el köztük. De a trattás emberek tolakodva utána nyomultak, mindnyájan egyszerre hangosan beszéltek, amiből csak egy szót lehetett érteni: tratta, tratta. A holland ur a könyökével ellökött magától két embert, előresietett, angolul és franciául káromkodott, micsoda szemtelenség, hagyjanak neki békét. A dolog kezdett feltűnést kelteni, mert mindez már a kikötőben történt. Végre odajött az egyik kocsmáros, aki németül is tudott. Az öreg Antonio magából kikelve kezdte magyarázni neki, hogy ez az idegen ur nem akar szóbaállni velük, pedig ők tisztességes emberek. — Na jól van, mit akarnak? —- Hát a tratta! El kell számolni a trattá- val! A holland ur megadta magát: hát jól van, számoljanak el a trattával. Belőle ugyan egy vasat se fognak kiszedni, egy év alatt vele rs nagyot fordult a világ. De jól van, csak hadd számoljanak el. Az öreg Antonio megnyugodva bólintott, leült a naptól meleg kőlépcsőre és mialatt az emberei görülállták, benyúlt az inge alá a rongyos trikóba és egy csomó bankjegyet vett elő, amiket reszkető ujjait nyálazva kezdett bontogatni. Papírban, ezüstben és rézpénzben háromezer és néhányszáz lirát számolt le a kőre, háromszor s elölről kezdte a számolást, végül is eltolta magától és intett a holland urnák, hogy tegye el. Ennyi volt az ő haszna az első évben a trattán, ha nem hiszi, kérdezze meg az elöljárót, az is megmondja, hogy ők becsületes emberek. A holland ur zavartan rágta a szájaszélét. Mosolyogni próbált, de egészen sápadt volt. Villámgyorsan keresztülfutott a fején, hogy ilyeténképpen az ötezer lii-a az első évben több mint hatvanhárom, százalék kamatot hozott. Ez olyan komikusnak tűnt fel előtte, hogy kacagni szeretett volna, de most nem tudott nevetni. Gyenge, megviselt idegzetű ember volt, ahogy körülnézett ezeken a mezítlábas halászokon, attól félt, hogy elsírja magát. Kicsit megköszörülte a torkát, aztán halkan csak annyit mondott a kocsmárosnak:-- Mondja meg nekik, hogy tegyék el ezt a pénzt, osszák fel maguk között, fis jó szerencsét kívánok nekik továbbra is. A kocsmáros megvakarta a fejét és egyelőre semmit se szólt az embereknek. Aztán azt mondta a holland urnák: — Ne tessék ilyet csinálni, kérem, mert ez nem jó vért szül. Itt emberemlékezet óta az a szokás járja, hogy akié a tratta, aki a trattát vette, annak ennyi jár a haszonból. Mikor milyen a fogás. Van úgy, hogy alig jut valami. Ne tessek ezt megbolygatni, kérem. Ezek a mi embereink ezt nem is értenék. Tessék csak nyugodtan eltenni a pénzt, az emberek is jól kerestek a trattával, ez a pénz itt uraságodnak dukál. A holland nr gondolkozott egy kicsit, aztán zsebretette a pénzt, szótlanul kezetfogott az emberekkel és elment. Néhány nap múlva megint elutazott. És aztán megint eltelt egy egész esztendőNyárutóján ismét megjelent a holland ur. De ekkor már nem a kis fehér yachtjával jött. A személyszállító hajón érkezett, mint harmad osztályú utas. Egyetlen kofferjét a világért sem akarta odaadni a hordárnak. Most már tiz évvel látszott öregebbnek. Isten tudja, hogy, mi történt vele odakint a nagyvilágban. A trattás emberek másnap a parton találták meg, amint egy sziklán üldögélt. A vizet és a hullámok játékát nézte. Odatelepedtek mellé a sziklára és ott számolták le neki a multévi hasznot a tratta után. Ennek már négy esztendeje. Azóta a holland ur, egyre kopottabb ruhában, mindennap itt üldögél a tengerparton. Néha betér egy pohár borra a kis vendéglőbe, itt él egy kis pa- rasztházban. ha kedve tartja, halászgat, különben a kikötőben sétál és a gyerekeket bosszantja. Jókedvű, nyugodt ember lett belőle. A könnyű halkoszton a gyomorbaja is elmúlt. Semmi gondja a világon. A tratta minden évben jövedelmez annyit, amennyiből megél- Hiszen itten fillérekből lehet élni. Könyvet karácsonyra Lepagenál, Cluj, cserélhet, visszaküldhet. — Kérjen ingyen jegyzéket!
