Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-17 / 290. szám
Keletiüjjxo mmm ammmmmmm Estélyi Báli ruhákhoz 1 a PÁRIS-ban székelő központunktól felséges selyemválasztékot kaptunk GALLIA^ SIBIL. Hegina Maria 34. BKAŞOV ? Piaţa Libertăţii S. Gen. Neeuleea •> EGEI UR HAZAMENNE Irta : KOÓS-KOVÁCS ISTVÁN Égéi ur élete követelőző, sietős volt eddig- e.Ié;'huzamosabb rendbontást se testének, se lelkének nem engedélyezett. Ennek ellenére fellázadt néhanapján, ellágyult, sodortatta jövő élete változatos képei között magát, de ezek a percek olyanok voltak, mint az elrévedező megfeledkezés, amiből hamarosan felriasztja a végzetlen munka hivása, mint a párperces szünetelő a munka között. Ilyenkor egy tiszta nő állt elébe s a háta mögött meleg vacsorával, esti csenddel, három-négy figyelmes szóval megcsillant a család képe is. De Égéi ur tovább dolgozott. Ereje, akarata futotta még. Valahányszor incselkedni kezdett szorgalmával a nő s a család, azzal hessegette el magától, hogy: Eh, lesz még idő rá. Párszor könyörtelenül múló évei is tudatába botlottak s az is. hogj' soha eddig még nem volt komolyan szerelmes. Égéi ur hallomásból, megfigyelésből jól ismerte a szerelmet. Hivatalnoktársai esti hétkor, a légyottok középeurópai időpontjában idegesek, gondatlanok lettek. Kabátjukat lesték és százszor is megkérdezték: Nem mult-e még el hét? Azt is tudta, hogy legtöbbnek nem azt hozza meg, amit várt, hogy sokaknak életre szóló gyötrődést, morzsolódást okoz, másokat lever, kiábrándít, kétkedővé, gyanakodóvá tesz. Ismerte jól elmagyarázásokból, könyvekből is, de most, bogy ilyen bejelentés nélkül szakadt a nyakába, félszegen és értelmetlenül állt meg, mint a bogár, amelyet gombostűre szúr a gyűjtő. Ez egj’szer nem mondhatta félvállról: Eh, nem kérek még belőle. Ott volt minden porcikájában, furt, rágott, hatalmaskodott benne s ha akart, akkor sem tudott szabadulni kényszerétől. A második héten már meg kellett állapítania: Ez hát a halálos szerelem. Pedig cseppet sem volt érzelgős. A szerelmesek legveszedelmesebb fajtájához tartozott Égéi ur. Boldog szorgalommal gyűjtött minden kis hulladékot, ami a lányé volt: hajszálat, foszlányt a ruháiból, cigarettásdobozt, amit megfogott s ráirt valamit, sőt egyszer egy szempillát is mellényzsebébe tett a többi lomok közé- Mikor elsiilyesztett valamit, azt érezte, hogy a boldogság lépcsőházában van; ajtó előtt áll, amelyet megnyugtató és veszélytelen felpattintani, de arra sohasem gondolt, hogy a tárgyakkal egy-egy ajtót csapott be maga után, amelynek csak kividről van kilincsük s hogy csak beljebb s beljebb tud jutni, de visszafelé nem. Mikor megjött az első derengés s ocsúdni kezdett, hogy ez a lány több, behozhatatlanul több minden más lánynál, igyekezett nem gondolkozni felette, hagyta, hadd sodródjék öntudatlanul amerre lökődik, hiszen túlságosan bízott magában. Egy napon aztán kerülgetés nélkül vallomást kellett tennie önmaga előtt: Szerelmes vagyok. Félelem szállta meg s hiányosnak éi’ezte lényét. Mintha kihullott, elveszett volna valami belőle, ami eddig szemmelláthatóan és érzékelhetően megvolt benne. Szerelmes vagyok — hajtogatta és mosolygott sajátmagán, mint aki tréfázik s úgy térhet napirendre a dolog felett, mint a hogy abbahagyja sétáját, mert igy akarja. Estéit olvasással töltötte Égéi ur, de most tétlenül fekszik ágyán, elnyúlva a paplan felett és révedez. A menyezeten aprólékos figyelemmel különös jelenségeket fedez fel. A lámpazsinórt tartó horog tövén emberi fejet mutat a mész repedezése, távolabb pedig egy sok- lábu pók terpeszkedik. És különös, nagyon különös: Eddig nem vette észre, hogy a falban lévő vízvezetéknek ritmikus, visszatérő hangjai vannak- Tiz-tizenkét másodpercenként egyet-egyet sir s utána megint egyhangú zaj- lás következik. És még furcsább, még különösebb: Az emberi fej a lámpatartó horog tövén, a lelkiismeretlenül soklábu pók és az asztal, a kanoséban a viz, a kályha, az ajtósarok és padlózattól a mennyezetig minden-minden a lány. Nem szegült ellene képzete csapongásának. Fülére sem parancsolt rá, hogy a vízvezeték sustorgása helyett ne a lány nevét fogja fel. Csak feküdt a hátán könyökeire ereszkedve és érezte, hogy az értelmet, a célt. a kikötőt, amit százféle utón hajszolt magának, itt találta meg keresetlenül a lány nevében, ahogy súgja a a vízvezeték és az arcában, ahogy elomlik és belevegyül a szoba tárgyaiba. Egy pillanatig sem gondolt Égéi ur arra, hogy alkalmat keres a kettesben maradásra, hogy megfogja kezeit, megölelje, megcsókolja: Egy gondolata volt. de ez minden sallangjával, részletességével: Hazamenni. Haza! De nem olyan értelemben, mint egykor a szünidőkben, hanem haza, önmagához haza, az ő hajlékába, a lányhoz, aki asz- szonya; izgatottan várja, olvas, de nem tud könyvébe feledkezni, rá-ráles az ajtóra s várja a terített asztalhoz őt. őt, a férfit, a férjet. Mint a fejfájás, vagy váratlanul jött öröm, bevezetés nélkül lett úrrá felette: Haza! Haza! Haza. otthon, ahol huszonötév fáradságát békében kipihenhesse, haza a vendéglői tányéroktól az otthoniakhoz, melyeken a felesége ujjnyomai látszanak: haza ebből a savanyu idegenségből, ebből a társtalan, hűvös hónapos szobából; kifelé és hazaérkezni komor magányos bódorgásából, megtérni, megpihenni. Most látta először, mennyire értelmetlen, tartalmatlan, üres volt eddigi élete, melyet szabadnak Rodiii korcsolya leszállított karácsonyi áron Schuster Emilnél Cluj. XVII. ÉVFÖtYAM. 290. SZÁM. megtaláltnak hitt és rajongâşig ragaszkodott hozzá. Megelevenedett előtte terjedelmében és tartalmában. Felkelni reggel, lemosdahi. felhajtani az utálatos tejet, kalapot, kabátot kapni, rohanni munkájához, belehajtani fejét az igába, engedelmesen es akaratlanul taposni a szörnyű malomban, délben futni a vendéglőbe, belenézni idegenek tányérjába; onnan a kávéházba kapucinerre, vagy feketére, átfutni a vértől csepegő lapokat, aztán vissza a könyörtelen munkához és ismét étterem; utána kávéház, fekete, aztán késő, éjjel magányosan haza a magányosságba, meggyujtani a villanyt, olvasni és várni, hogy az álom kiragadja reggelig a napról-napra iszonyú unalommal ismétlődő forgásbólKezdett meggyőződni, hogy az élet nemcsak kényszerű kötelesség, melyet ha gyáva eldobni, belenyugvással és engedelmesen kell végigcsinálni. Tartalom, felein szürődgetett belé s csordulásig volt veröfénnyel, felkinálko- zással és apró megállóival a várva-várt beteljesülésnek— Haza •.. Haza ... Ha&a... Lehunyta szemeit s á módozatokon törte fejét, melyekkel eljuthat a sóvárgott és eléje- tiint élethez. *$., ,» h — Szerelmet vallani nem tudnék — állapította meg. De valahogy igy: Legyen a feleségem. Az enyém. Jöjjön haza velem. Talán még ezt is: Nem tudom mikor s hogyan ébredtem rá, hogy maga mellett állok, de azt mondhatom: A lélegzetemet, a cipőmfüzőjét sem tudnám elképzelni maga nélkül. Maga nélkül nem érezném, hogy élek- LTgy lennék, mint a gyerek, akitől elszedték játékait, mint a tudós, aki élete munkája árán egy gépet talált fel ş mikor bemutatja hallgatóságának, hirtelen felrobban és fiistbemegy. Olyan lennék, mintha megtalálnám az Istent és újra elveszíteném— Megmondom: Legyen a feleségem. Jöjjön velem. Jöjjön haza... — Haza?-.. De hova haza?... Hol, merre, van a haza?... Égéi ur szája akaratlanul kinyílt s úgy motyogott: — Haza? . .. Hova haza? ... Hova?... Haza . • • Konyha, két-három szoba ... Két-há- rom szoba?. • • Konyha? ... Hol? ... Honnan?... Villany*, koszt, fa, ruha, tejesember, fűszeres, mészáros... Honnan?... Ruha, cseléd, kávéház, társaság, cigaretta... Miből?... Honnan? ... ** i — Kétezerötszáz lej — motyogott tovább — kétezerötszáz lej. így se fut, most se fut... Se uj ruha, se kényelem, se egy darab fával több a tűzre a kiszámitottnál most sem... Hát akkor? Akkor... Lakás: kétezer, koszt: kétezer, ruha: ezer, fa, kávéház, könyv s mi minden más: kétezer... Hétezer... Honnan?,.. Hát szólhat, kitáthatja a száját, hogy: Haza? Égéi ur szeme a menyezeten ragadt. Különös, megint milyen különös. A lámpatartó horog mellett a fej mintha vigyorogna. De inkább szánalom az, ahogy a kiesett vakolat, az orr mellett lekanyarul a szájhoz az a vonás. És a pók. Mintha már szőne, hálót szőne, fekete szálakat eregetne magából. És a vízvezeték. Az mintha szánalmasan énekelne, mintha azt mondaná: Fizetni kell értem elsején. Aztán minden tiz-tizenkét másodpercben recsegésen: Fizetni!! Fizetni!! Égéi ur anélkül, hogy leszállóit volna az ágyról, letette kezeit a padlóra, a székig tapogatózott s magához húzta. Lim-jomokat szedett ki a mellényzsebből. Három hajszál egy kék rongyra csavarva, egy ’'csillogó fonal valami rojtból, egy cigarettás doboz felírásokkal: Károly (alatta) szamár Hasfelmetsző, hasfel- metsző. hasfelmetsző... .Nem véletlenkén mult. ■. Zene zenege zenegics ... Négy-öt név volt még a dobozra firkálva s alól egy fej. amely tintásüvegből bujt ki... Haza ... Hová haza? — mormogta. Hol van merre van a haza?... Óvatosan, mint ha bán tód ása eshetne, lefordította tenyeréből a lány mellényzsebbeli maradványait. Értelmetlenül nézett utánuk a szőnyegre. — Majd, a cseléd, a seprű — villant át rajta. Sokáig feküdt még mozdulatlanul s fején ideges, szaggatott gondolatok suhantak át: Haza... Kiismert, hívogató, bizalmas otthon-.. Sötét van, késő van; egyedül büllög egy ember, kaput nyit, ajtót nyit. Senki a szobában... Lefekvés, felkelés, lefekvés-felkelés ... Közöttük munka, munka, hetük, betűsorok, oldalak... Egyedülvalóság ... örökre egyedül... és Is ten, Isten, aki nem láthatja az éjszakában, hogy Égéi ur szemei nem találják a haza vezető utat és hogy benne, itt az elhagyott szobában összeomlott az egész'böíTOdos világ...
