Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-01 / 224. szám
KumUísm XVII. ÉVFOLYAM. 22í. SZÁM. 6 Zergeország felé, királyok nyomában Irta: Zágoni István dr. ;V. Nem bánom, hogy felébredtem, bár nagyon korán ■ean. Rajtam kívül nem mozdul még senki, innen gondolom, hogy korai lehet az idő. Ebben jl bádogdoboz- han igazán úgy fekszünk egymás mellett, mint a he- ringek. Sötétben természetesen, bár odakinn nappali, vagy hajnali világosság van. Ezt meg onnan lehet tudni hogy a bádoghajlások kis résein, aho! utat kap magának a besurrogásra a szél is, megmutatkozik a napfény. Csak megmutatja magát, hogy van, de be nem világit. A szél sokkal szerénytelenebből, mondhatnám, egészen durván követeli, hogy észrevegyük az ö jelenlétét. Egész éjjel süvöltött, búgott, üvöltött s most haragszik, hogy félelmetes ijesztéseit nem vettük túlságosan számításba, el merészeltünk aludni, ügy megmegrázza ezt a sziklába bcácsolt hajlékalkotmányt, hogy minden recseg rajta, az összes szegik nyikorognak. Éles sípolással érkezik egy-egy fuvatát, erősödve vastagszik a hang és amint mellettünk elhalad, böm- bllve bug végig a völgyön. Nem a napfény derűje csábit ki, hanem ez a vad orkán, hadd lássam, mit müvei. Benn, a kunyhóban. Előbb azonban vannak fontos . elintézni valóim;. Mindenekelőtt a villanylámpával meg akarom nézni, mi nyomta egész éjjel a derekamat, mert fáj. Megtalálom. Egy lécdarab. Hegyesre tört lécdarab. Az Isten tudja, hogyan került a fekvőhelyem kellős közepébe, mikor itt fenn a tüzelőanyagnak egyáltalában nem vagyunk bővében. Meg van az elégtételem, hogy tudom, mi volt. Egyebet nem tehetek. Valami puha fekvésre ettől eltekintve, seţn számíthattam.. Kúszó fenyő bozontos, de száraz ágaival volt megvetve vékony rétegben az ágyam. Sátorlapot terítettem rá. Annál a világításnál, ami ebben a kunyhóban lehetséges, nem csoda, ha nem vettem észre, hogy a száraz ágak között egy vastag lécdarab is van, Egy ilyen semmiség azonban nagyon sok kellemetlenséget tud szülni egy hosszú éjszakára. Nem baj. Máskor jobban kitapogatom, hogy mire fekszem. Ez a lécdarab pedig nagy szolgálatot fog teljesiteni. Mert a következő tennivalóm; tüzet csinálok. Van kályha. Kis vaskályha, szabályos füstvezető csővel, a szoba legmélyén. A gya- íogfenyö jó messziről behordott vékony nyers ágait azonban nem olyan könnyű meggyujtani. A priccsen jutott keskeny helyről, ahol az ember nem igen foroghat egyik oldaláról a másikra, nagyon óvatosan kell lecsúszni, hogy jobbról-balról oldalba ne rúgjak valakit. Lenn a padlón is kerülgetni kell azokat, akiit ott alusznak. Az egyikbe, a legnagyobb vigyázatosság mellett is belebotlok. Harag nincs, nem a rúgás fáj nek«, hanem azt siránkozza: — Miért nyitották ki az ajtót? Az ajtó úgy' be van csukva este óta, hogy egy fénysugár sem jön be rajta . ebbe a sötétségbe. Almot lát? Nem. A szél úgy vág keresztül ott lenn, hogy azt hiszi, rányltották az ajtót. A tűzgyújtást én is azért tartom első feladatomnak, mert átfáztam. S hogy csináljak magamnak valami meleg reggelit. Csak szokásból. Ne essék azonban panaszként szavam. Mindez neu, rontja a jókedvet. Aki bársonyos pamlagok kényeí- mét keresi, az ne jöjjön ide. Az embernek egyszerűen jól esik az őseink nomádéletének atavizmusából valamit feleleveníteni. A viszontagságnak pedig nem adódik olyan változata, amilyent a harctereken ne éltünk volna át. Lám, azt a hosszú, szögesvégü hegymászó botot is éjszakára magam mellé fektettem. Anélkül hogy gondoltam volna rá, miért. A szomszédom azt hitte, határfának; mint a lovak közé szokás, hogy ne rúgjanak össze. Pedig igy szoktuk akkor, Déltirolban. Nappal ki nem esett a kezünkből, étkezésnél az ölünkben tartottuk, harmadik lábunkká lett az uttalan sziklák között. Éjjel ha ugorni kellett, a sötétben nem keresgélhettük, Aztán kerültünk olyan helyre, hol ez a szöges bot értékesebb volt ezüstnél-aranynál. Rajta kellett tartani a kezünket, hogy el ne lopják, A tudat alól jelentkeznek maguktól ezek az egykori szokások. A szélsüvités hangját önkéntelenül azzal figyelem, milyen lövedékek sistergéséhez hasonlíthatom. Az a biztonság, hogy sehol semmi nem robban, végtelen nyugalmat ad. Mégis királyi lak Ez a menedékház sem megvetendő hajlék. Nemcsak azért, mert rosszul járna itt az, aki megvetné. De valóságos királyi lak. Az volt s talán lesz is még belőle. Ferdinánd királynak építették, vadász-szállásul. Igaz, hogy akkor uj volt, amikor szállása volt benne. Gerendája nincsen, mert azt nem lehet ide a zergevi- lág magasságába felhúzni. Rövidre szabott deszkákból állították össze, mert az apró lovak hátán, sziklák között, erdei ösvényeken nem lehet hosszú deszkákat szállítani. Vasúti kocsi a formája s tetőtől talpig bádoggal van kívül kipáncélozva, A zinober megbámult rajta. Ablaka nincsen, mert kilopták s a gondviselők jobbnak látták bádoglapokkal beszögezni az ablaknyifásokat. Fontos, hogy a hiejeg ellen adjon menedéket s fontos, hogy minél kevesebb ellopható mozgó ‘tárgy legyen rajta. A kályha bármilyen, kicsi, mégis nagyon nehéz volna dugva elcipelni. A karikákat azonban mind ellopták róla, jó hogy van bádoglap, amivel be lehet fedni. Amikor Ferdinánd király innen elvonult, settenkedő tolvaj pásztorok alighanem a köveket is elniozgatták, hogy nem hullatott-e el aranyórákat, vagy gyémántos patkószegeket. Akármilyen messze van ez a hely a lakóhelyek fölött, a lopás szelleme fel tud csapni ide is. A sportlélek nélküli turisták pedig komiszak tudnak lenni néha s a szemétemberek szemetet hagynak maguk után. Bömböl az orkán. Az a lomha, lusta felhő ráült a Zenoga-csucsra és nem akar onnan mozdulni. Itt lennebb a tóparton a ködnek sem volt megállása, úgy söpri az egész medencét a szél, hogy az embert is majd elsodorja. A kerektó tükrét alaposan felbolygatta. Inkább borzolta, mert a hegy kikanalazott ölében csillogó tó védett vizét nem tudja úgy elérni, hogy hullámokat verjen fel rajta. Hanem ott fenn, a csúcson azt a kékesfehér felleget nem bántja. Talán nem jár olyan magasan. Pedig ez baj, úgy sejtem. Amíg felhő ül a hegyen, fenyeget az eső veszedelme. Kimegyek az egyik sziklás tetőre és szembenézek a napkeltével. Arrafelé gyönyörű derűs reggel van. Rózsaszínű szegéllyel disziti a napfény a távoli hegyeket. Lenn az emberlakta völgyekben csillogó nyári világ. Csak nagyon messze van. Itt a szél bömböl, szaggatja a fellegeket, végigtáncoltatja a fátyolos foszlányokat a hosszú bérceken. Zászlóként lobog a kepe- nyeg utánam. Ebben az orkános üvöltő kopár világban idegenül hat szerény piros virulásával a tavaszi rózsa, amit csak a vipera szagol meg, de most az is csak kidugta fejét a kövek közül, hogy megnézze a reggeli időjárást s aztán gyorsan visszabujt. Tudja ö jól, hogy ismét eső lesz. A tó előtti terraszon, amit már ötvenezer esztendővel ennek előtte, a gleccser vágott lapályos tornácformára, sziklakup tetején magas kereszt áll a száguldó viharok útjában. A sok szélnyomás ereje egy kicsit elferdítette, de áll rendületlenül és szénében hosszan kitárt vékony karjaival békességet kér az igazak számára. A menedékhajlék körül mozognak már a felébredt emberek. Innen, felülről nézve, apró kis nyüzsgő alakok. Odább egy zsengezöld völgytekhöben a karavánok lovai legelnek, szabadon. Olyan kedves kis csöppségeknek látszanak, mintha játékszerek volnának egy zöld selyemkötényben. Távol és közel, olyan szép minden. Csak fázom és lefelé Indulok a rendetlenül torlódó köveken. Drága mulatság Lennről a kereszt tövéből hallóznak felém, Csak annyit értek meg, hogy nem láttam-**?'merre va.n. Valami, vagy valaki elveszett. Gyorsítom >a lépéseket lefelé s megtudom, hogy már megint a sereghajtó barátunk szolgált egy kis izgalommal, nehogy unalmas legyen ez a nagy nyugalom. Mikor, mikor nem, eltűnt a kunyhó sötétjéből. Éjjel-e, hajnalban-e, nem tudja senki, de mikor a felnyitott ajtón beengedték a fényt, nem találták a fekvőhelyén. Azt, hogy én felkeltem és eltávoztam, látták. Tehát valamikor még előttem kisurrant. A menedékházból kihúzott csolnak ott himbálózik a viz szélén; félig a szárazon fekszik. Nem evezett be egyedül a tó közepére, bár tőle ez is kitelt volna, de igy nincsen alapja annak a gyanúnak, hogy felborult csolnakról merült volna a viz alá, A kiáltozásokra a tó túlsó partjának meredek sziklafalai közül emelkedik fel s mérgesen válaszol, hogy ne lármázzanak, mert elijednek a halak. Még szürkületben kivitte a horgot. Hiába akart nagy eredmény dicsőségével. hazatérni,, a pisztránghalászatnak különleges módjai és fortélyai vannak. A mülegyet leszakította a zsinegről egy türelmetlen ránditásával, csalétekül nyúzott békacombot rakott horogra. Nem csábító csemege ez a pisztrángok számára. ítéletnapig ott állhatna, zsákmány nem lesz az ilyen halászatból. Pedig domnu Béla nem irta be könnyen az útlevelünkbe, hogy halászhatunk. Nem is.adta ingyen. Ki ugyan lealkudtuk s más ellenszolgáltatást igyekeztünk nyújtani a lealkudott pénz helyett, <Je mások számára ennek a passziónak ezer lej a váltságdíja. Lehet, hogy idegenvalutás főuraknak megér ennyit, ez a sport s aki üzletet tud csinálni valahogyan, belőle, az is megadhatja. De ezek nem mi vagyunk. Ha azzal maradunk, amit a sereghajtó barátunk kifog, a tóból, nekünk is B. S. Aldrich. Temple Thursfon n *» Ludwig Wolff .... külföldi regények sorozatába si megjelent El,sabeth Russek bármely könyv kötetje ♦ Hall Káiné ......... A Joseph betmont... C. F. Cushman... Rider Haggard... Rudolf Stratz,.. J. W. Maxwell... Riearda Huch .... I Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalába Kvár, Baron L. Pop ucca 5 sz. Vidékieknek a pénz és 10 lej portóköltség beküldése esetén azonnal lésnél portót mi viseljük. Utánvét nincs. És lámpást adott kezembe az Ur Száll a fehér madár Ella kisasszony Az álmok városa Szomorú regény A meg nem értett .asszony Bessel doktor feltäfnädttsa A játékos Fel a fejjel, Charleyt Sm8rra Szuvarin hercegnő Ketten az ég alatt Csak hat hónap még az ólet Verőfény fehér próféta, I. »I ii ii A száműzött Vörcs Jázon Város a tenger alatt Az új szegények A tudás leánya Ő Meghalok érted Sztambul titkai Felejtünk A Deruga-eset szállítjuk. 150 lejt meghaladó rende? f
