Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-29 / 248. szám
XVII. ÉVFOLYAM. 247. SZÁM. KuiTtUjsm 1 — Pedig rokonok vágjunk. SzőgyelHetitek hogy elfelejtettétek. Szégyellik is; két 16—17 éves leány pirulva néz össze. A kulturbizottság elnöke, 22—23 éves fiú, zavartan fordítja felém a fejét. A társalgás eddig oroszul folyt, melyet ők sem beszélnek a legkitűnőbben. — Vér, — mondom magyarul — ismeritek ezt a szótí Véri — Véri Egymásra tekintenek, arcuk földerül. Az asztal túlsó oldaláról valaki felkel, mellém áll, hogy jobban lásson. — Viz, — hogy mondjátok ti azt, hogy viz? — Ved! — felelik egyszerre hárman is. — Vid! — teszi hozzá még egy fekete arcú, akit első látásra egyik régi iskolatársamnak néztem. — Vid, ved, egyre megy, nálunk a ved is megvan a vedel szóban. Mi arra is vigyáztunk. Már mindnyájan mosolyognak. Rámutatok a szememre. — Selmj! — kiáltják kórusban. Egy tiz- tizenkétéves kislány az egészből nem ért semmit, előbb csodálkozva mered rám, majd elneveti magát és mordvinul kezd kiabálni felém. — Ház? — kérdem. — Házam? — Chádom! — Kicsit pöszék lettetek. Vaj? — Vaj! — Az ég? A menny? — Menyül — Kéz? — Kédl Ami az ősi kincsből megmaradt. Erre kezet rázunk. Mitől lettünk egyszerre mindnyájan olyan jókedvüek? Az arcok kipirulnak, mindenki szeme ragyog. A rend felbomlik, felkelünk az asztaltól és nevetve egymást tapogatjuk. Játszunk az emlékekkel, előkeressük és büszkélkedve megcsillogtatjuk, ami a régi közös kincsből megmaradt. — Hal? — Kai! — Nyil? — Njélt — Mid van, amivel irsz, tollad? — Tolgaml — És nekik? —- Tolgamuk! <— Te elég sovány vagy mi? — Soványé, soványé! — Ez lapos? — Laps! Szavak repkednek a levegőben, bukdácsolva és csiripolva keresik egymást, mint a szerelmes madarak. Egyiket én repítem fel, a másikat ők. Több mint ezerévi távolságból kiabálunk egymásnak s próbálunk valamit jókedvünkből átadni. Egyszerre ketten is felém fordulnak: — Mért rontottátok úgy el a mi nyelvünket? Egészen elrontottátok. Igazat adok nekik. Valóban rontottunk rajta. De ti sem őriztétek meg egész épen, nem tesz semmit Fő, hogy mindketten meg vagyunk. — Különben hogy vagytok? — Köszönjük, megvagyunk — felelik már oroszul. — Élünk, dolgozunk, gyerekeink születnek. Valamikor együttéltünk, bajlódtunk. Egy anyánk volt, vagy egyforma észjárásunk, ami a közös anyánál is mélyebb rokonság. Hasztalan kérdem őket, erről alig tudnak valamit. Népmese iránt érdeklődöm, talán abban maradt valami nyoma a régi testvérség- nek. Ilyenről sem tudnak. Az egyik fiúnak végre eszébe jut valami, amit még otthon hallott a .Volga mellett. Penzában. ^ ------„... . Egy nép világgá indul.. „A mordvin nép valaha igen hatalmas nép volt. Akkor még nem miveitek földet, a fejszét sem faragásra használták. Szabadon ide-oda vándoroltak, mert mindent meg akartak ismerni és az okos ember csak azt hiszi el, amit a szemével lát. Egyszerre csak világgá kerekedtek, megverték az oroszokat és Kievet is bevették. De azon is tovább mentek, a viz partján megkerülték a földtányért és úgy jutottak vissza oda, ahonnan elindultak. Azért olyan okosak: azért értenek mindenhez; azért okosabbak még az oroszoknál is.“ — Igaz ez? Hogy olyan okosak vagytok? Vezetőm bólint rá, hogy igaz. Valóban nagyszerű nép ez, értelmes, élelmes, tisztaságszerető, az egész nemzet egyetlen ács-familia: évszázadok óta ők a legjobb faházépitők egész Oroszországban. Kétféle mordvin van a világon: moksány és erzjány, különböző nyelvet beszélnek, de valahogy megértik egymást. A kettő együtt hárommillió. Ezt Vaszilij Romanics Charitonov mondja, a fiatal könyvtáros. Orosz neve van, a cárizmus alatt mindenkinek orosz nevet adtak. Akik itt vannak, különben, mind fiatalok, ök vezetik ezt a klubot, a kórházat, az iskolát. Most is az a szokás, hogy a fiatalok világot lássanak. Legtöbben azért vannak itt Moszkvában, hogy szakmunkássá képezzék magukat. — A háború előtt a mordvinoknak csak 9%-a tudott irni-olvasni. Most már 92%-a tud: a változás óta van saját napilapjuk, irodalmi folyóirataik és persze egész iró-gárdájuk. Főleg költők és drámaírók. Ebben az évben 5000 mordvin hallgató iratkozott be a különböző egyetemre. Csak Moszkvában ezer tanul. Megmutatják a könyveket. Egy sereg no- vellás- és versfüzetet. S egyet a vándormadarak útjáról. Itt van a mordvin nyelv teljes nyelvtana, az idén készült el. A szomszéd szobából behallatszik a citera és énekkar próbája. Mordvin népdalokat énekelnek s ez még fokozza a benyomást, hogy valahol a Dunántúlon képzeljem magamat. A friss ütemű házasító dal után most valami si- ratóba fognak, amely megint olyan ismerős, hogy majdnem együtt énekelem velük. Aztán megint valami talpalávaló következik. Nem sokat értek a zenéhez sem, de rögtön kiérzem az ütemet: nem orosz, valami merőben más. Frisseségében is monoton, egy téma körül forgó, akár a mi népdalaink. Lábammal verem a ritmust. Vége a próbának, az énekesek is betódulnak a szobába, élükön a propaganda bizottság elnökével, aki tud valamit Magyarországról, Letelepszünk megint az asztal köré- Most már dúdolva közösben folyik az ének, mely egyre jobban összemelegit bennünket. Otthon érzem magam s úgy látszik ők is maguk közé fogadnak, egymás vállára fűzött karral fujjuk a dalt a madárseregről, amely az őszi levelekkel leválik a hegyről... Öregek és fiatalok. Két dal között még tudakozódom. — Hogy élnek otthon az öregek? '— Még jól megvannak. Télen farigcsálnak, nyáron a földet művelik. — Milyen lesz az aratás? — TJgy Írják, kicsit gyenge. Tavaly majdnem minden kolchozban egy munkanap után tiz kiló rozsot és búzát kapott mindenki. Az idén valamivel kevesebb lesz, talán kilenc kiló— És hány munkanapot dolgoznak egy évben? — Kétszázat, háromszázat. Újra ének következik. Aztán váratlanul egyik fiú felém fordul: — És ti, hogy éltek ti ott Európában? Mondjam el, hogy min mentünk keresztül, mióta elszakadtunk tőlük? — Néha jól, néha rosszul, testvér. Illyés Gyula. „Olvasmányaim _ Babits Mihály Európa irodalomtörténetét nem lehet egyszerre elolvasni, abból csak kortyol az ember, mint valami finom italból. Most már üres az üveg. Húsz helyről megközelítve, végére jártam a könyvnek. Babits aligha fog serkentőleg hatni az olvasóra, hogy elolvasson Plinlustól, Abeláról, vagy Brunetto Latinitől egy könyvet, de Babitsnak nem is ez a célja. Ennél az Irodalomtörténeti „kézikönyvnél“ ne is keressünk célokat. Szükségszerűen nőtt ki ez a könyv éppen olyan élmények kikivánkozása révén, mint ahogyan versek, vagy drámák születnek meg. Babits reagál a könyvekre, amint reagált a természet, vagy a külső világ más impresszióira. A könyvvélemény Is élmény. Babitsnak úgyszólván személyes Ismerősei ennek a huszonnyolc századnak szellemóriásai, ügy beszél róluk, mint az Ismerősökről, rokonszenve szerint némi gyengédséggel is, néha csak annyit mond róluk, hogy megérezzük: tiszteli, respektálja, de túlságosan sokat nem óhajt érintkezni vele. Volt — Litte ratur in einer Stunde — Klabunnak jelentek meg Ilyen összevont csevegései a német irodalomról és a világirodalomról, amelyeket a német közönség Igen nagy szeretettel olvasott. Nekem is járt a kezemben ez a két klp könyv, de mennyivel tudósabb iról a Babits könyve. Nyugodtan mondhatom, mennyivel: tanárosabb. Abban a nagytanári értelemben, ahogyan ml elképzeljük a tanárt, akitől tanulni akarunk. Alázatosan lessük az ajka mozgását, a bölcsnek és sokat tudónak, mert ő maga is alázatos. Bokon a pappal, aki Istenes dolgokról ad számot . Pro és kontra vitáztak Stefan Zweig Erasmus könyve fölött a kritikusok. Olvastam kritikát, amely fenntartás nélkül Stefan Zweig legjobb munkál mellé teszi ezt a könyvet is, kritikát, amely levágja és vádolja az Írót, hogy Erasmust úgy szabdalta ki a világtörténelemből, mint ahogyan azt az ő külön saját testére szabott szabásmintája előírja. Zweig a Németországból száműzetésbe került Író, a szellem menekülő katonája, a mai idők félretolt humanistája, Erasmus- ról vett magának mértéket — eszményben. Zweig „haza beszél“, de melyik Író nem beszél haza? Történeti regények, regényes életrajzok, ezek mind hazabeszélé- sek, ha nem is ad hominem, de ad actatem. Tiiedógu- sok azt mondják, hogy Erasmus vonatkozása akár a reformációhoz, akár a kathollcizmushoz, akár Lutherhez, akár Bómához, egészen más, mint ahogyan Zweig megszerkesztette ezt a konstellációt. Valószínű, hogy igazuk van. De vájjon Luthert nem költi-e újra és újra a maga Igényel szerint mindenkor és amint látjuk, a mai Németországban, nem költi-e át még a kereszténység is? Elismerem Zweig Erasmusa nem hiteles, de mint jellemző alakja a humanistának, közel áll hozzánk. Ha életének külső eseményeit nézzük, teljessé válik a nagy humanista, a humanizmus tündöklése és bukása. Erre a ragyogó bukásra, esetségében is vigasztalást nyújtó momentumra figyelmeztetni a ma humanistáit mindenesetre tiszteletreméltó iról cselekedet. Stefan Zweig az emelkedettség magaslati klímájába vezetett föl bennünket nehány órára és lehet, hogy az a kép, amelyet Erasmusról belénk ldegezett, idealizált mindenesetre vonzó és gyümölcsözhető. T a b é r y Gézának Októberi Emberek elmu könyve jelent meg az Erdélyi magyar Íról rend kiadásában. Regényt folytatásokban még mi adtuk ki 1921- ben, a Napkelet szerkesztősége, Most, hogy a regényt ismét átlapozzuk, Tabéry Géza igen erős Írói kvalitásai még élesebben tükröződnek vissza. A jellemrajzok precíz volta, gazdaságosság a szerkesztésben, világos és kemény stilus, a zsurnaliszta éles jszeme, a nagy hajlandóság Iról igazmondásban, ez utóbbi különleges atmoszférához juttatja a könyvet. Akkor 1921-ben úgy olvastuk, közel az eseményekhez, mint egy korrajzot, az átmeneti idők nagy riportját. Ma már úgy olvassuk, mint egy történeti regényt. Az Idők mások, de ezek az idők éppen olyan igazak voltak, mint a maiak, örülünk nagyon, hogy ez a könyv Ilyen frissen bírta ki az évröl-évre váltakozó korizlést és lro- dalmiizlést. Teherpróbája volt egy munkának nem naphoz kötöttségéhez és erős a reményünk, hogy az a generáció, amelyik már csak hallomásból tud ama napokról, még nagyobb érdeklődéssel fogja olvasni Tabéry Gézának a regényét. Szegedi vonatkozásai révén e könyvet a magyar Théka könyvldadóvállalat Is kiadta. Nagyon helyesen, sokszor éreztem magam is, hogy ennek a könyvnek nem szabad elkallódnia egy már meg Is szűnt folyóirat hasábjain (1.) IMCVERI kaphat 10,000 lej értékben egy valódi, új aranyórát lánccal, vagy I GaJCSvH I Eli ezen értékig tetszés szerint választható valódi aranyékszert. VmmsISSmí amAa« am csak a felszerelési készkiadások ellenében, megtanulhatja a leg- I 8flUlJaTB6a1I(SS6ll! modernebb párisi nőiruha és összes fehérnemüek szabászatát hiva. tott szaktanártól. Ezen tanfolyamokon te l| e s e n ingyen kaphat egy finom nöiruhát vagy köpenyt} a saját mértékére, remek szabással, ha csatlakozik a „Record“ cipőkrém mint hazai gyáriparvállalat nem anyagi, csupán erkölcsi pártfogói közé. Azonnal győződjék meg személyesen: Cluj, Mania ucca 22 szám alatt. Kereskedőknek legolcsóbb versenyárak! j
