Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-29 / 248. szám
ANYA ÉS LEÁNYA Curiené, Maria Sklodovska és Joliotné, Irene Curie Irta: Lambrecht Kálmán Néhány napja az egész világsajtót bejárta a szomorú hír, hogy Pierre Curie özvegye, a lengyel születésű Maria Skodovska rövid szenvedés után eltávozott az élők sorából. Elnémult a halk szavú, szerény asszony ajka. Egy asszonyé, akinél nagyobbat kevés férfiélet nyújtott még az egyetemes tudományoknak. Jól emlékezem, amikor neve talán első ízben jelent meg a napisajtó betürengetegében- Negyedszázada lehet, hogy világszerte méltán feltűnést keltettek azok a hirek, amelyek a Curie-házaspár világrengető és világnézeteket átformáló eredményeiről beszámoltak. Két boldog fiatal lélek a mézeshetek feledhetetlen napjait a joichimstali szűrökére fölé görnyedve töltötte. Laboratóriumok csendjében ebből az anyagból választották ki azt a titokzatos rádiumot, amely a maga sugárzó őserejével soha nem képzelt távlatokat tárt föl a fizika és az orvostudomány előtt. Már akkor úgy tudtuk, hogy a munka oroszlánrészét Maria Skodavska végezte el. A férje Pierre Curie inkább csak munkatársa, ha tetszik, asszisztense volt tehetséges feleségének. Sonja Kowalevska óta az első nőnek, aki valóban nagyot, világrengetőt nyújtott az egyetemes tudásnak, a világot megváltó tudománynak. Sonja Kowalevska előtt Stockholm egyeteme nyitotta meg a matematika tanszékét — Curiené urának a Sorbonnen lévő laboratóriumában dolgozott. Azután jött az a végzetes teherkocsi, amely egy bűvös párisi estén végigdübörgött Pierre Curie teste fölött és halálra gázolta a halkszavu lengyel asszony életének osztályosát. Madame Curie magára öltötte a fekete ruhát és ettől kezdve egyetlen napra nem vált meg a halál egyenruhájától. Mindössze fekete ruhájának keskeny fehér gallérja villant elő munkakabátja alól. És Madame Curie ettől a végzetes naptól kezdve egész hátralevő idejét, minden maradék energiáját annak a tanszéknek szentelte, amelyet urától átvett. A laboratóriumi kísérletezés után fönnmaradt szabad óráiban gyermekei nevelésébe feledkezett bele. Negyedszázadon át előadott, kísérletezett és nevelt Madame Curie. Folytatta úttörő radiológiai kutatásait, megtartotta klasszikus számba menő előadásait arról az uj tudományról, amelynek uttörése, kidolgozása, elméleti és gyakorlati kiaknázása az ő nevéhez fűződött. És nevelte két leányát, akik közül egyik Iréné maga is fizikusnak indult. Jó sorsa úgy akarta, hogy élete alkonyán szemtanúja lehessen még leánya, Irene Curie kongeniális fölfedezésének. Madame Curie nevéhez fűződik a természetes radioaktivitás fölfedezése. És Madame Curie leányának, Irénének nevéhez fűződik a mesterséges radioaktivitás fölfedezése. Irene Curie férje, Joliot társaságában atombombázási kísérleteket végzett. Kísérletei során arra a meglepő fölfedezésre jutott, hogy amikor bort bombáztak, alfasugarakkal, a borból sugarak indultak ki. Ha azután azt a pre- perátumot, amelyből az alfa-sugarak kisugároztak, eltávolították a bor tovább kisugározta uj és eddig ismeretlen sugarait. Ebből arra következtettek, hogy az uj sugárzás nem az alfasugarakból indul ki, hanem magában a borban hozott létre egy uj radioaktiv anyagot, olyan anyagot, amely sugarainak kibocsátásával bizonyítja, atommagja széthullóban van. Ugyanezt a jelenséget észlelték magnézium és aluminium bombázásakor is. Iréné Curie és férjének, Joliotnak kísérleti eredményeit Henderson, Livingston, Lawrence, Crane és Lauritsen amerikai fizikusok kísérletileg megerősítették már. Alig néhány hete röpítette világgá a táviró ennek a fölfedezésnek hírét. Pierre Curie özvegye, Irene Curie anyja még örülhetett leánya világsikerének. Váteszi szeme még maga elé tudta vetíteni körvonalaiban ennek a fölfedezésnek jelentőségét. A Sorbonne fizikus professzora bizonyára elgondolkodott az átöröklés biológiai törvényein is, amikor leánya fölfedezésében gyönyörködött. Joggal tehette. Mert a zseni átöröklésének valóban csodálatos példáját nyújtja Iren Curie sikere. Benne testet öltött az a fizikusi és fölfedezői tehetség, amely világhírnevet szerzett korán elhunyt édesapjának és kongeniális édesanyjának. A két lángelme leánya logikusan és következetesen folytatta a szülők megkezdett és osztatlan elismeréssel diadalra vitt kutatásait. A mathematikai tehetség átöröklésének legendás példája eddig a Bernoulli névhez fűződik, ahhoz a svájci matematikus generációhoz, amely nemzedékek egész során át örökítette át a matematikai gondolkodás kivételes tehetséA monarchia külügyminiszterei közül ötöt ismertem személyesen. Mind az öt érdekes, értékes, a maga nemében egyedülálló egyéniség, akik nem hasonlitottak senki máshoz, annál kevésbbé pedig egymáshoz. Goluchovski, a sima, kedves, bár kissé fölényes modorú nagyur, éles intelligenciával és szellemességgel. Annak idején szemére vetették passzivitását; Európa kibécének csúfolták. Pedig neki volt igaza, amikor azt mondotta, hogy „egy olyan rozoga hajóval, mint a monarchia, nem lehet sokat Ide-oda manőverezni". Azután következett Aehrenthal; elődjének csaknem mindenben ellentéte. Éleseszü ő is, de kissé mogorva és nyers; nagyon is az akciók embere. Az annexió külügyminisztere. Annak idején ünnepelték érte, pedig ma már alig kétséges, hogy ez az aktivitás végzetes hiba volt. Berchtold Lipót: soha még a közvélemény emberrel nem bánt olyan igazságtalanul mint vele. Könnyelműnek, frivolnak, sőt talán tudatlannak tartják sokan még ma is és általában őt tekintik a világháború megindítójának és értelmi szerzőjének. Az Igazság pedig az, hogy Berchtold minden könnyed, nagyúri modora mellett mindig halálosan komolyan fogta fel a maga hivatását, a végletekig lelkiismeretes é3 pontos volt, aki tökéletes munkát végzett és kívánt alantasaitól és hogy nem volt senki, aki jobban perhoreszkálta volna a háborút, mint ő. Utána jött Burián. A legderekabb, legkomolyabb emberek egyike. Talán nagyon is komoly, nagyon is elvont, nagyon Is tanult, aki kissé mindig idegenül állott a való élet realitásaival szemben. Utódjában, Czerninben, ismét egy vele teljesen ellentétes lelki struktúrájú ember került a monarchia külügyeinek élére. Gyakran mondottam: ha ezt a két embert össze lehetne törni egy mozsárban, jól öszekeverni őket és két embert csinálni belőlük! Két kiváló külügyminisztert! Talán sok minden másképp történt volna! * Aehrentalról egy történetet el kell mondanom. A történet másik szereplője néhai Nopcsa Ferenc báró, a hires magyar geológus. Nopcsa tudományos kutatásai során egyre a Balkánt bújta és mint rendkívül éleseszü ember, meglátott ott egyéb dolgokat is, mint amelyek tudománya körébe vágtak. Ezekről jónak látta a külügyminisztériumot informálni, ahol közléseit mindig nagy érdeklődéssel fogadták. Goluchovwkl különösen értékelte Nopcsát és nagyon alapos ismereteit és közléseit mindig személyesen meghallgatta. Nopcsa ezért a tevékenységéért soha semmit nem kért és nem kapott; szivességeket és értékes szolgálatokat tett minden ellenszolgáltatás nélkül, amit a sima grand seigneur Goluchowski azzal ismert el, hogy a bárót mindig megkülönböztetett udvariassággal kezelte. Mikor Goluchowskit a külügyminiszteri székben Aehren- tal váltotta fel, Nopcsa folytatta Informatori tevékenységét. Aehrental kissé nyers modorú ember volt, akinek az udvariasság nem tartozott az erős oldalai közé XVII. ÉVFOLYAM. US. SZÁM. gót. Pierre Curie és Marie Sklodovska leánya, Joliotné Irene Curie ennek a nagyszerű át- öröklési jelenségnek másik, immár klasszikus példája. Egy már ma is bizonyos: a rádiologia története elválaszthatatlan egyazon név — a Curie — viselőinek két nemzedékétől, valamint két nemzet: a francia és lengyel szerencsés vérkeveredésétől. és talán nem Is volt vele egészen tisztában, hogy tulajdonképpen ki Is Nopcsa báró? így, amidőn a kissé furcsa és elhanyagolt külsejű Nopcsa először kereste fel az uj minisztert, annál egész más tónussal találkozott, mint amilyenhez hozzá volt szokva. A társalgás azért, úgy ahogy, mégis csak ment mindaddig, amíg Nopcsa olyan valamit nem mondott, amivel Aerental nem értett egyet. A miniszter ennek a véleménykülönbségnek valamilyen nem éppen szalonképes mondással adott kifejezést, amire azután Nopcsában is felfortyant az erdélyi mágnás virtusa és éles hangon vágta oda a miniszternek: „Aerental báró, Ilyen hangon beszélhet valamelyik nagykövettel, velem azonban nem!" Szólt — és becsapva maga mögött a híres Met- ternlch-féle dolgozószoba ajtaját, ott hagyta az ámuló minisztert. Aehrental rögtön magához kérte a balkáni ügyek referensét, aki azután felvilágosította Nopcsa egyéniségét tlletőleg. A konfliktus úgy simult «1, hogy Aehrental még aznap felkereste Nopcsát szállásán és bocsánatot kért tőle. * Most pedig vegyünk egyelőre búcsút a császárvárostól és térjünk haza Magyarországra. A régi magyar miniszterelnökökről volna néhány elmondani valóm. A háromszoros miniszterelnök; Wekerle Sándorról van egy személyesen átélt, nagyon jellemző történetem. A koalíció idejében történt, amikor Justh Gyula és hivel erélyes formában felvetették az önálló magyar jegybank kérdését. Jómagam, aki behatóan foglalkoztam valutapolitikai kérdésekkel, szöges ellentétben állottam Justh Gyula felfogásával és éppen ezért igen kínosan hatott reám, amikor Wekerle egy alkalommal olyan nyilatkozatot tett, amely nagyon konclliáns volt a Justh-féle elgondolásokkal szemben. Megütközésemnek többek előtt, — sőt, ha jól emlékszem, az ifjabb Wekerle Sándor előtt is — kifejezést adtam, . Egyszer megszólított Wekere; — No gyere ide, majd megmagyarázom. Ismered te az 1907-e kiegyezési törvényt? — Igen! — Hát akkor mi a bajod? Értetlenül néztem Wekerlére. ő látva, hogy nem tudom, mire céloz, folytatta: — Hát mi van abban a záró jegyzőkönyvben? — Az, hogy amennyiben Magyarország és Ausztria önálló jegybankok felállítására akarnák magukat elhatározni, a két kormánynak előzőleg meg kell egyezn, arra nézve, hogyan ellensulyoztassanak az esetleg önálló valutadiszparitás vámpolitikai határai. — ügy van! Jól megtanultad! De hát akkor mitől félsz? Még mindig nem értettem. — Előzőleg meg kell egyezni. Hát nem fogunk tudni megegyezni! Miért ne mondtam volna hát azt, amit mondtam, ha ezzel megnyugtattam őket? Glácz Béla. Elővigyázatos zTrCZINKjM!Kfe. Régi emberek, régi történetek
