Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-27 / 246. szám
Kmm-Ujsm XVII ÉVFOLYAM. 2i6- SZJM. ummmaat£ .juwm 8| tmmmtmwsmmmmmummmMmsm Méregpohár vagy akasztóiad Észtországion, ellen ae újdonsült leüti államban, amely megszületésének lázas időszakában az ideális kisebbségkeeeléssel tette emlékezetessé a nevét, hogy kisöli mindent lerontson, amit ezen a téren épített: kulturautonómiát, szalad kisebb- ségi nyelvhasználatot, az őszintén lecsületes kisebbségvédelmet; mostanában uj probléma idézett elő hangos vitákat, temperamentumos jogász- és népgyüléseket. Derék észaJci rokonaink, _ mert tudvalevőleg az esztek finn-ugorok _afölött meditálnak, már hónapok óta, hogy mi történjék a halálraitéltekkel? Voltak, akik tüzön-vizen keresztül ragaszkodtak az akasztófához, már tudniillik nem a saját, hanem a legsúlyosabb vétekben elmarasztalt polgártársuk akasztófájához, mások viszont hajlandók voltak annyi koncessziót adni a gyilkos uraknak, hogy önmaguk végezzék ki magukat, hatósági engedéllyel előállított és kiszolgáltatott mérget igyanak. Nem ismerjük ugyan az észt jogászok érvelésének indokait, de körülbelül kitaláljuk • lényegét. Az akasztófa-pártiak azt mondhatták, hogy aki embert öl, azt nem kell sgj- j nálni, kíméletlenül kötélre kell huzni, eltörni a I nyakacsigolyáját, akármennyire fájdalmas is ez a műtét. A vajszivü akasztófa-ellenesnek azonban arra az álláspontra helyezkedhettek, hogy mindenki ura a saját életének és még az apagyilkosnak is módot kell adni arra, hogy önmaga Ítélkezzék maga fölött, illetve önmagának legyen az Ítéletvégrehajtója. A terjengőssé vált jogi viták fonalát most azzal vágta el az észt kormány, hogy rendeleti utón léptette életbe a méregpohár-novellát. A rendelet szerint a halálrait élttel közlik az ultimátumot, hogy vagy felakasztják, vagy mérget szolgáltad ki és az ügyész órával a kezében várja meg azt az öt percet, ami alatt az elitéltnek jogában áll a méregpoharat kiüríteni. Ha az illető ellensége a méregnek, vagy gyávaságból fél bevenni, akkor már nincs helye alkudozásnak s a hóhér „teljesiti kötelességét“. Az az érzésünk, hogy az egész felfújt vita csak hipokrizis. Es mintha megmagyarázná azt, hogy miért ejtették el olyan sietve a nagy garral beharangozott kisebbségi kulturautonómiát az észt politikusok, akik — ugylátszik — Észtországban sem mások, mint Európa bármely államában. — Bethlen Margit grófnő — belépett a magyar ujságiróegyesületbe. Budapestről jelentik: Bethlen Margit grófnő a magyar újságírók egyesületétől k'érte az egyesületbe való felvételét. Kérvényébe rámutatott arra, hogy már évek óta foglalkozik újságírással. — Waugoin Budapesten. Budapestről jelentik: A Budapesten időző Waugoin volt osztrák kancellár és hadügyminiszter, az osztrák szövetségi vasutak elnöke csütörtökön meglátogatta Gömbös miniszterelnököt, Fabinyi kereskedelemügyi minisztert, Dálnoky-Kovács államtitkárt és a MÁV vezető egyéniségeit . — Franciaország ultimátumban akarja felszólítani Lengyelországot, hogy válasszon közte éz Németország között. Londonból jelentik: A Manchester Guardian foglalkozik Gömbös utjával és megállapítja, hogy a Varsóban kötött szerződés úgy a jelenre, mint a jövőre nézve kielégítő. A lap azután áttér a francia-lengyel viszonyra s megemlíti, hogy már azt is beszélik, hogy Franciaország a közel jövőben utimátumban fogja felszólítani Lengyelországot a német, vagy francia barátság közötti váasztásra. Az angol lap megállapítja, hogy ez Lengyelországot egyenesen Németország karjaiba kergeti. Lengyelország még nőm veszett el Fran- (claország számára, visszaszerezheti még, de csak újbóli meghódítással. — Emberfejet találtak a templom mellett. Ploestiböl jelentik: Csütörtökön hajnalban a Mimiu-városrészben az éjjeli őr a Sf. Filoftea templom közelében egy emberi fejet és egy kezet talált. Azonnal értesítette a rendőrséget, amely a hullarészeket a kórházi hullakamrába szállította és széleskörű nyomozást indított a titokzatos ügyben. — A tördel pénzhamisítás! banda összes tagjait szabadonbocsátották. A nagy port felvert tordai pénzhamisitási ügyben tegnap befejeződött a vizsgálat. Mint ismeretes, az ügynek mintegy tizenhárom letartóztatottja volt, akik közül fokozatosan nyolcat szabadlábra- helyeztek. Letartóztatásban csak a banda vezetői, Campian malmos, Bányai ékszerész és három társuk maradt. Ma, miután a vizsgálat befejeződött, a vádtanács elrendelte a még fogva maradt többi öt pénzhamisító szabad- lábrahelyezését. — Már az óvoda is végrehajtónak csapott fel. Kézdivásárhelyi tudósítónk jelenti: A há- romszékmegyei Osdola községben eljárás indult a szülők ellen, mert gyerekeiket nem küldötték az óvodába. Azok ellen, akik nem fizették ki a járásbíróságon megítélt fizetést, foglalást vezettek be. Az egyik szülőt például, aki orvosi bizoyitvánnyal igazolta, hogy gyereke beteg volt, öt ven lejre büntették s amikor ezt a pénzt nem volt hajlandó kifizetni, a végrehajtók megjelentek a háznál és lefoglalták a bútorokat. Természetesen ezzel az igaztala- nul kirótt költség még csak emelkedett. IDŐJÁRÁS A budapesti Meteorológiai Intézet jelen tése szerint: Csendes időjárás, sok helyen köd, a hőmérséklet alig változik. — Jávor Pál budapesti színész a törvényszék előtt. Budapestről jelentik: Még a nyáron történt Budapesten, a „Cirkusz csillaga“ egyik előadásán, hogy Jávor Pál színész a cirkusz istállójában összeszólalkozott Winternitz ló- idomitóval, a dolog állítólag verekedéssé fajult és Winternitz a szemén súlyosan megsérült. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testisértés cimén emelt vádat Jávor ellen. A mai tárgyaláson Jávor tagadta bűnösségét és azt állította, hogy Winternitz támadta meg őt, ő ösztönszerüleg védekezve meglökte, de nem ütötte meg. A lóidomitó szemét gyűrűje úgy sérthette meg, hogy védelemre emelte kezét s a lóidomitó támadás közben nekiszaladt a gjürün levő pecsétnyomónak. ítélet szombatra várható. — Ka fáradt és Izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza, igyék reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, s elhárítja a yértódulá- sokat. — Nagyarányú adóemelések Piskin. Dél várói jelentik: Piski község jelenleg választott községi tanács vezetése alatt áll. A község birája, Nedelcu Joan máról-holnapra felemeltette egymillió lejjel a költségvetést, amit természetesen a polgárokból akarnak kipréselni. Az adókivetésnél a polgárságot súlyos igazságtalanság érte, mert a tavalyihoz képest 100—400 százalékkal emelték az adót. A piskii lakosok hatszáz fellebbezést nyújtottak be. Ugyanekkor küldöttség jelent meg dr. Niocu Romulus prefektusnál, aki kijelentette, hogy egyáltalán nem helyes, ami történt. A fel-, lebbezésekre aztán megalakult a fellebbezési bizottseág, melynek elnöke ugyanaz a primár, aki az adókivetésnél elnökölt. A bizottság a fellebbezéseknél részben engedett úgy, hogy most már körülbelül „csak“ száz százalékkal magasabbak az adók, mint az elmúlt évben. A ROMÁN OPERA HETI MŰSORA: Péntek, október 26 este fél 9-kor: Carmen. Szombat, október 27: Aida. (Iskolai matiné). Vasárnap, október 28: Cigánybáró. (Matiné). Hétfő, október 29 este fél 9-kor: Toaca. Szerda, október 31 eete fél 9-kor: wasevár. Péntek, november 2 este fél 9-kor: Trubadur, Szombat, november 3 (iskolai matiné): Fát frumos. Vasárnap, november 4 este fél 9-kor: Madaras*. Értesítés. Á Nemzeti Színház és Román Opera igzgatósága értesíti a t. közönséget, hogy közkívánatra az előadások 1934 október 29-től, hétfőtől fél 9 órakor kezdődnek. — Januárban tárgyalják a Llndbergh-hébi elrablójának ügyét. Newyorkból jelentik: A Newyersi állambeli lewingtoni törvényszék egyheti tárgyalás után elhatározta, hogy Hauptman Richardot vád alá helyezi. A vádirat szerint Hauptmann résztvett a Lindbergh- bébi elrablásában és megölésében és az egész dolgot ő szervezte meg. A főtárgyalás 1935- január 5-én lesz. — öngyilkos lőtt felesége hűtlensége miatt. Megrendítő öngyilkosság történt szerdán este Kolozsváron. Lakatos Lajos kolozsvári lakós, afölötti bánatában, hogy feleségét hűtlenségen érte, nagymennyiségű marószódát vett be, úgy, hogy súlyos belső sérülésekkel szállították be a belgyógyászati klinikára. Az öngyilkosságnak nem mindennapi előzményei a következők: Lakatos és felesége a Hárletulul uccában laktak egy ideig a legnagyobb egyetértésben. De egy idő óta a szomszédok suttogni kezdték, hogy a férj szerepét tulajdonképpen nem ő, hanem a velük egy házban lakó házigazda tölti be. Lakatos nem sokat adott a szóbeszédre. Mégis meg akart győződni az asszony hűségéről. Tegnap este meglepetésszerűen hazatért. Ekkor aztán meggyőződhetett a szóbeszéd igazságáról. Nem csinált jelenetet, hanem halálosan elkeseredve, bezárkózott szobájába és erős marószóda oldatot készített, amit egy hajtásra kiivott. Mikor a mentők megérkeztek, már eszméletén kívül volt. Állapota súlyos. — A földbirtokost agyonlőtte a brutális vadőr. Szatmárról jelentik: Megrendítő tragédia történt Palóbázán. Pop György vadőr szóváltás közben agyonlőtte Kádár Péter földbirtokost. Kádár kérdőre vonta a vadőrt, hogy kinek az engedélyével lövöldözi le a házőrző kutyákat. A szóváltás mind élesebb hangnembe csapott át s a vadőr a heves veszekedés idegizgalmában puskáját hirtelen a vállához emelte és agyonlőtte a földbirtokost. A gyilkos vadőrt a csendőrök azonnal elfogták és beszállították a szatmári ügyészségre, ahol emberölés cimén megindult ellene az eljárás. — Bort követelt és három embert megvert a félkarú koldus. Nagyszebenből jelentik: Nagyszebenben Salontai Joan félkarú koldus ittas állapotban bort követelt egy parasztasszonytól, aki egy hordó ;b»rt hozott be a városba eladásra. Az asszony megtagadta a kérést, mire .a félkarú koldus olyan ülést mért a fejére, hogy összeesett és elvesztette eszméletét. Két ember tartózkodott közelükben. Az egyik rendőrért futott, mig a másik a részeg koldusra támadt. Salontai Joan ökölcsapása azonban ezt az embert is leteritette. Ugyanígy járt a rendőr is, alti előkerült és megakarta fékezni a dühöngő embert, Salontai őt is alaposan összeverte, amig nagyobb rendőrségi készültség fogta le a garázdálkodó koldust. — Három gyerek égett be a kunyhóban. Budapestről jelentik: Soroksár határában Csendra István 23 éves munkás kunyhójában tűz ütött ki, mialatt feleségével a közeli bányában volt. A kunyhóban szénné égett a házaspár három gyereke. Valószínűleg a gyerekek tűzzel játszottak és ez okozta a katasztrófát. * Akar ön egészségesen étkezni? Akkor keresse fel a „Dieta“ vegetárius éttermet, Str. N. Iorga 2. szám alatt, ahol a legizletesebb és legtisztább ételeket a legolcsóbban élvezheti. Kedvező abonoma-rendszer. Ebéd 3 fogásos 25 lej, vacsora 2 fogásos 20 lej. — Egy söfalvi garda rejtélyes eituneso. Székely- udvarhelyről jelentik: A napokban Szőke Deák Fe- reno sőfalvl gazdálkodó egy sóval megrakott szekérrel ment Bordosra, ahol a szállítmányt eladta. Este nem akartak visszafordulni, ezért egy bordosi gazdánál kértek szállást. O maga benn aludt a gazda házában, mig a kocsisa kinn maradt a lovakkal a csűrben. Éjjel tizenkettő és egy óra között a kocsis állítása szerint lépéseket hallott, az udvaron, valaki alá s fel járkált és amikor megkérdezte, hogy ki az, a házigazda megnyugtatta, hogy valami dolga akadt az udvaron és azért jött ki. Körülbelül két óra felé ismét zaj volt az udvaron és ekkor megint a házigazdára ismert. Béggel öt órakor, amikor bezörgetett a szobába, hogy induljanak hazafelé, Szőke Deák Ferencet nem találta az ágyban. Csizmáját a kanapé alatt, zekéjét pedig az egyik széken találták meg, azonban a gazda sehol sem volt. Hiába tették tűvé az egész udvart és hiába indultak keresésére a faluba, Szőke Deák Ferencet nem találták. Jelentést tettek a csendőrségen a gazda eltűnéséről. Azt hiszik, hogy vagy megzavarodott a gazda és elkószált valamerre, vagy ped’"g meggyilkolták, hogy a pénzét elvegyék.