Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-25 / 244. szám
XVII. ÉVFOLYAM, Ui. SZÁM. KeiETgifjsm — Black és Scott érkeztek meg elsőnek Meiboarneba, Melbourneból jelentik: Az Anglia—Ausztrália távrepülés győztese a Black és Scott angol pilőtapár középeurópai időszámítás szerint 6 óra S3 perckor érkezett meg Melbourneba. A húszezer kilométeres utat 70 óra 25 perc alatt tette meg. A melbournei repülőtéren harmincezer ember várta és meleg ünneplésben részesítette a győztes pilótapárt. — A petrozsényi szentíercncrendi zárda főnöknőjenek 80 éves születésnapi ünnepsége. Petrozsényból jelentik: Agapita főnővér, a petrozsényi szeritferencrendi zárda főnöknője a napokban tartotta meg Sü-ik születésnapi ünnepét u zárdában, amely alkalommal hívei és tanítványai szép és bensőséges ünnepségben részesítették a tonővért, aki egész nemzedékeket nevelt fel. .Nővértársai műsoros előadással lepték meg és ennek keretében Roska Jenő petrozsényi római katholikus esperes-plébános mondott ünnepi beszédet, egyházközsége nevében meghatódott szívvel köszöntve a kitartó és szere tot ben teljes munkásságban megért 80 esztendős jubilánst. — Két erdélyi származású szélhámost tartóztattak le Nyíregyházán. Nyíregyházáról jelentik: A mátészalkai csendőrség letartóztatta Lcbovits Abrakául és Siff Lajos Erdélyből származott szélhámosokat, akik Magyarországon hamis néven szerepeltek. Hamis okmányok alapján tanárnak, újságírónak és katonatisztnek adták ki magukat és gyüjtőívekkel több- száz pengő erejéig becsapták a mátészalkai és nyíregyházai közönséget. Mindkettőjüket a nyíregyházai ügyészség fogházába szállították. — Gandhi lemondott az indiai nemzeti párt kongresszusi elnökségéről, Bombayból jelentik: Gandhi visszalépett a nemzeti indiai párt kongresszusának elnöki tisztétől és elhatározta, hogy különböző politikai pártokból közös blokkot hoz létre, amelynek célja lesz gazdaságilag megszervezni az indiai falusi lakosságot. — Fieiitiiszerhiány mutatkozik Németországban, Berlinből jelentik: A megélhetés folytonos drágulása, valamint az a tény, hogy az élelmiszerek mind nehezebben vásárol- hatókká válnak, nyugtalanságot idézett elő különböző helyeken a hatóságok körében is, A tényállást megerősítette a Ludwigshafeoi disrtrikt vezetője is, aki megcáfolja azt a hin, hogy az állam és a nemzeti szocialista párt bizonyos szolgálatainál mind számosabb esetet jelentenek az árak emelkedéséről és kijelentette. hogy ez a tehetetlenség beismerése. Nürubergből jelentik, hogy azokat a német kereskedőket, akik kétségbe vonják a márka stabilitását, a hatóságok ldhágásbüntettében vétkesnek nyilvánítja. Ma letartóztattak egy kereskedőt, aki számláira olyan szövegű bélyegzőt apiikáit, hogy a márka devalorizáeiója folytán előállt veszteségekért nem vállal felelősséget. a november első lóéban három ntfelven megjelenő 25 SPEGSAL« ZSEBNAPTÁRT mehr m'ndenkit érdeklő, sok na zir.s útmutatást tartalmaz Külön sport»rovat Az ízlésesen kiáll itt vászonkötésü zsebnaptár ái*a 25*— lejKapható tniüden könyvkereskedésben. Kiadja a Minerva irodaim1, és Nyomdai Műintézet R.-T. Cluj — Kolozsvár Str Baron L. Pop 5 * SmoMtit nmsmsmsmmmmssmasmmmmMmmmmmmmmm Bíndeát vasárnap a Ripensítt— Romania nté kőzés előtí I« fekírták tariőzta-m (Kolozsvár, október 23.) Kevesen tudják, hogy a vasárnapi Ripensia—Romania juérkő- zést szinte súlyos botrány: szakította meg. Néhány nappal a mérkőzés előtt ugyanis bizoi- nyos személyek felfedezték, hogy Bíndea ellen még kolozsvári lakos idejéből bizonyos feljelentést adtak be s ebből kifolyólag letartózta- tási parancs is készült ellene. A felfedezők ezt mindjárt közölték a rendőrséggel s abban igyekeztek, hogy Bindeat lehetőleg a mérkőzés előtt letartóztassák, hogy igy felforgatott csapattal legyen kénytelen a Ripensia kiállni. A denunciálás tényleg sikerrel is járt, mert a mérkőzés kezdete előtt rendőrkomiszárok keresték Bindeat a sporttelepen. A dolgot Bire- eseu főügyész közbelépése simította el, aki lefújta a letartóztatást s módot adott Bindeanak arra, hogy az ügyét később tisztázza. A Ripensia vezetői a letartóztatási kísérletet úgy kezelik, mint amely a Romaia részéről eredt, abból a célból, hogy ilyenképpen növelje esélyeit a mérkőzésen. Felfogásuk erősen sántit, mert hiszen éppen Bireeseu főügyész, a Romania elnöke akadályozta meg a letartóztatás végrehajtását. Egyébként hasonló sportszerűtlenségek, azt hisszük, távol állanak a Romania felelős tényezőitől s bizonyos, hogy felelőtlen elemek munkája volt Bindea régi ügyének kiásása. 1%i hogy nem nélkülözik a fantáziát azok a bukaresti lapok, amelyek a lembergi rádiónak egy a román _lengyel válogatott mérkőzésre vonatkozó Mr ét arra használják fel, hogy „lerántsák a leplet“ a magyar külügyi sajtószolgálatról, amely különös kedvvel használja fel és aknázza ki Románia válogatott csapatának azt a sajátosságát, hogy kisebbségek is helyet találnak benne. A lembergi rádió a mérkőzésről szóló beszámolójában megjegyzést tett arra, hogy magyarok is játszottak Románia csapatában. Erre felhördült a bukaresti sajtó, hogy ez a magyar külügyi hivatal sajtópropagandájának az eredménye, amely minden alkalommal kiemeli, hogy a román válogatott csapat csak magyarok segítségével tud győzni s általában fokozott figyelmet fordít a romániai sportra, különös tekintettel a kisebbségeknek ebben való szereplésére. Ez a hivatal nagy összegekkel segíti a magyar futballcsapatokat külföldi túráik alkalmával, _írják a bukaresti lapok, akiknek sejtelmük sincs arról, hogy milyen nehéz pénzügyi helyzetben vannak a vezető magyar egyesületek is _ s ugyancsak pénzelik az erdélyi magyar klubbokat is, azokat, amelyek alig tudják nagy nehézségek árán fenntartani magukat. Ilyen messzire lát a bukaresti sajtó a lembergi rádió egy megjegyzésének apropójából, valóságos szövevényt, mindenfelé elérő szervezetet fedez fel annak kapcsán, hogy a román válogatottban tényleg játszik néhány magyar fin. Kiemelkedő eseménye lesz Kolozsvár sportéletének a vasárnapi ökölvívó bemutató a Magyar Színházban. A viadalon Románia legjobbjai közül kikerülő amatör és hivatásos ökölvívók küzdenek egy missal, köztük Motl Spacovv, a világhírű nehéSáulyu boxoló, Merinescu és Diea Schwartz, a legjobb román profibajnokok. Az amatőr-küzdelmekben négy bukaresti és négy kolozsvári ökölvívó száll szembe egymással. CSÍKRÓL legutóbbi teljesítménye után. amellyel beállította Bárány István négy éve fennálló 100 méteres Európa-rekordját, az egyik bécsi lap azt írja, hogy Európa egyedüli reménysége as amerikai Fick 56-8 mp.-es 100 m.-es gyorsuszó yilágrejtfirdjáaalí megközelítésére, NEUT CSAPAT NEM VESZTETT MEG PONTOT A BAJNOKI B. CSOPORTBAN. A Nemzeti Bajnokság B. csoportjának ötödik fordulója után n Phönix, TMTE, Sportul Studenţesc és Dacia Unirea állanak még pontveszteség nélkül. Az egyes osztályokat egyébként a kővetkező csapatok vezetik: i. ACER, 5 mérkőzés 7 pont. II, Jlul, 5 mérkőzés !> pont. Id. Phönix, 4 mérkőzés 8 pont. IV. Mures, 5 mérkőzés 8 pont. V. Dácia Unirea, 4 mérkőzés 8 pont. Egyetlen kisebbségi tagja sincs a Nyugati Ligának. A Nyugati Liga tegnap tartotta Temesváron rendes évi közgyűlését, amelyen meglepetésszerűen egyetlen kisebbségig embert sem választottak be a tisztségekbe. Nem kell hangoztatnunk, hiszen mindenki tudja, hogy Temesvár futball sportjában milyen vezető- szerepet játszanak a. kisebbségi csapatok s ezekután kissé különös, hogy a liga kizárólag többségiekből választotta tisztikarát. Azaf.ru- csa, hogy a kisebbségi csapatok képviselői minden további nélkül megszavazták az őket kirekesztő hivatalos listát. A franciak bevezetik a vegyes rendszert, a francia tenniszszóvetség meglepetésszerüleg elhatározta, hogy jövőben versenyein megengedik amatőrök és profik egy mezőnyben való indulását. A határozat azért meglepetés, mert a nemzetközi tenniszszöveUég előtt eddig Franciaország volt a legélesebb ellenzője a vegyes rendszernek. Franciaország álláspontjának megváltoztatását azzal magyarázzák, hogy-- a vegyes versenyekkel akar uj attrakcióval szolgálni közönségének, amely a Davis Cup döntőjének Párisból való elvándorlása után nélkülözi a nagy eseményeket.. Newyorkban a Rocke feller-Kupa döntőjében Sutter 6:4, 2:6, 1:6 6:1, 7:5 arányban győzött Wood ellen. Budapest legnagyobb színházi eseménye Charles Méré grandiózus zenés drámai nevűjének a Music iiaii-nak előadása a Fővárosi Operett színházban. Ez a teljesen újszerű, a régi sablontól merőben eltérő. filmszerűen változatos ős izgalmas alkotás bejárta már a világ legnagyobb színpadait, mindenütt diadalmas sikert aratva. A 20 képből álló revü előadás^ olyan hatalmas apparátust és olyan technikai felkészültséget igényei, hogy még gondolni sem lehetett arra, hogy pesti színpadon szlnrehozzák. A Fővárosi Operett Színháznak e nyáron megépített legmodernebb nagy uj forgószinpada tette lehetővé, hogy ezt a világhírű müvet a magyar közönség is megismerheti, A cselekmény egy párisi revüszinház nézőterén, ( színpadán, öltözőiben játszódik le a revü előadás előtt, alatt és után. A néző előtt megelevenedik a világvárosi revüszínházak minden fénye és pompája és feltárul a kulisszák mögötti viiág minden intimitása is. A hősnő, egy szerelmében csalódott primadonna szerepét a magyar színjátszás egyik legnagyobb ékessége: Hunthy Hanna személyesíti meg és sokoldalú .alakitasava! ragyogó pályájának legnagyobb sikerét aratja.' A kiváló együttes többi szereplői: Somogyi Nust. Kabos Gyula, Huszár Pufi, Keleti László, Radó Sándor, Fenyvessy Éva, Gellert Lajos, Békássy István és az akrobatikus Dobos Viola és Feleky Camilí, 24 öray- görl, 12 Gray-boy és a világhírű Moiasso-Rubini argen- tiniai táncospár és az Adler Tibor—Fejér György zongora-duó attrakciói még az előadásnak, A »tusié Hall » legpompásobb film, a legizgalmasabb dráma a Jegkacagtatőbb bohoz.it a legváltozatosabb \;. • a legkáprázatoaabb revu, Felejthetetlen színházi élményben lesz része, ha mielőbb megnézi!