Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-21 / 241. szám
XVII, ÉVFOLYAM. 2il SZÁM, H’ELETfUfSJTG PiispÖfe a bukovinai magyarok között Már a régi világban is tudtuk, hogy Bukovinában él és virágzik agy kis magyar sziget, amely öt sünmagyar községből áll és annak ellenére, hogy a környező román és ruthén tengerben egyedül és társtalannl áll, hűen ragaszkodik magyarságához, anyanyelvéhez. Uj államjogi helyzetünkben még jobban meg tudjuk becsülni a bukovinai magyarok kitartását. tántoríthatatlan magyar hitét■ Ebinek a ■megbecsülésnek és testvéri szeretettük beszédes bizonysága volt, hogy Makkal Sándor református püspök meglátogatta az andrásfalvai magyar reformátusokat. Meghatotian olvassuk a püspöki látogatásról szóló tudósításból, milyen lelkesedéssel és hálával vették körül a bukovinai magyarok a reformátusok fiatal püspökét. Az első püspököt, aki százötven év alatt elkerült hozzájuk. Valahogy úgy érezzük azonban, hogy ezzel a püspöki visilációval a magyarság még nem tett eleget iéivoli sorstársaival szemben kötelességének. Igaz. hogy másfél évszázadon keresztül megvédtek nemzetiségüket, vallásukat és nyelvüket, de vájjon kibírjtík-c a második százötven esztendőt, hogyha továbbra is magukra hagyjuk őket? Aki teheti, menjen el közéjük, segítse őket szép szóval, magyar könyvvel, a testvéri együttérzés kifejezésével. Aztán jussanak eszünkbe a még clhagyatottabb, még mesz- szebb került magyarok, a moldovai csángók is. Az ö sorsuk még szánandóbb, mert még magyar iskolájuk, magyar papjuk sincs. Pedig milyen , könnyes meghatottsággal látnak vendégül minden odatévedt magyar embert! Fogjunk össze a moldovai magyarok megmentéséért! —- Károly király a belgrádi román követségen Béig vádból jelentik: Ma délben fél 1 órakor Károly király látogatást tett a belgrádi román követségen. Az uralkodót, aki Hasieviei marsall kíséretében érkezett, Guranescu meghatalmazott miniszter és neje, Titulescu és Franasovici miniszterek fogadták. — Zaimost választották meg görög köztársasági elnöknek. Athénből jelentik: Zaimos köztársasági elnököt pénteken délelőtt újból megválasztották Görögország elnökévé. Zaimos 197 szavazatot kapott, ellenfele Kaloni tábornok IS-at, 112 szavazólap üresen érkezett be. — Az argentinjai vasutak huszonöt sin- autót rendeltek a budapesti Ganz cégnél. Londonból jelentik: A Daily Telegraph közlése szerint az argentinjai vasutak huszonöt sin- autót rendeltek 140 ezer font értékben a budapesti Ganz cégnél. Az állami megrendelésre 22—25 pályázat érkezett, közöttük az xlrmstrong cégé, de a Ganz eég ajánlata bizonyult a legolcsóbbnak. — Elitélték a temetést megzavaró egyetemi hallgatót. Pénteken hozott Ítéletet u kolozsvári törvényszék Balogh István sepsiszentgyörgyi illetőségű egyetemi hallgató izgatási perében. Balogh István ez év április 3-án Szászfenesen Kovács József temetésén megakadályozta a papot búcsúztatója elmondásában, azzal a kifogással, hogy az elhunyt életében megbízta öt, hogy ne engedjen sírján papot beszélni. Balogh István maga akart beszédet tartani a sir felett, de néhány mondat elmondása után, amelyekben egyébként az egyház ellen rohant ki, a felháborodott gyászoló közönség elkergette. A törvényszék három hónapi fogházra Ítélte az egyetemi hallgatót, — Újabb fordulat a Lindbergh-bébl elrablása ügyében. Newyorkből jelentik: A Lind- bergli-bébi elrablásával vádolt Hauptmann ügyében váratlan fordulatra van kilátás. Két tanú jelentkezett, akik igazolják, hogy Hauptmann 1932 március 1-én Newyorkban dolgozott, tehát nem lehetett New-Yerseiben. — Ankét a belügyminisztériumban a rend fentartás ügyében. Bukarestből jelentik: Ma reggel a belügyminisztériumban értekezlet volt, amelyen Titeanu miniszterelnökségi ai- miniszter, Paraianu tábornok csendőrparanes- nők, Stanceseu sziguranca-igazgató és Malinesen rendőrprefektus vettek részt és megtárgyalták a rend fentartásárn vonatkozó intézkedéseket. — Anghelcscn kihallgatáson volt Láváinál Párisból jelentik: Dr. Anghelescu és Saveann ma kihallgatáson jelentek meg Laval külügyminiszternél. — Egy magyar futballista súlyos motorkerékpár balesete. Becsből jelentik: Súlyos motorkerékpár-baleset érte Horváth János 1st-' ván futballistát. Horváth biciklije Összeütközött egy autóval, a bicikli felborult és Horváth súlyos sérüléseket szenvedett. — Ady Endre volt felesége agyvérzést kapott. Budapestről jelentik: Ady Endre volt felesége, Márffy Ödönné, kit Csinszka néven ismer az irodalom, súlyosan megbetegedett és szanatóriumba szállították. A szanatóriumban agyvérzést kapott és állapota válságos. — Habsburg Ottó választávirata egy stájer város tanácsának. Becsből jelentik: Gnas város Stájerországban Habsburg Ottót díszpolgárává választotta. A városi tanács táviratára Ottó azt válaszolta, hogy csak akkor, tér vissza az országba, amikor a Habsburgokra vonatkozó korlátozó törvényeket hatályon kívül helyezik. SDtiJÂltĂŞ A budapesti Meteorológiai Intézet jelea lése szerint: Mérsékelt északi, északnyugati szél, változó felhőzet, éjjel még fagy. Holnap erősebb nappali felmelegedés várható. — Négy napra betiltották a budapesti Magyarságot. Budapestről jelentik: A kormány négy napra betiltotta a Magyarság című napilapot, mert a lap olyan cikkeket közölt, amelyek Magyarország külpolitikai érdekeivel el- lenkczőek. — A nagyváradi tisztviselői nyelvvizsga eredménye. Nagyváradról jelentik: Bleda Viktor alpolgármester, a tisztviselőket nyelvvizsgáztató bizottság elnöke nyilatkozott az újságíróknak a nyelvvizsgák eredményéről. Kijelentette, hogy a vizsgák kitünően sikerültek, amennyiben a jelentkezőknek 95 százaléka ment át a vizsgákon. A különféle híresztelésekkel ellentétben leszögezte, hogy azokat, akik most elbuktak, nem bocsátják el, hanem fegyelmi bizottság elé kerülnek. KSnyvszenzációk !. = lap, f. = fűzve vk. — vászonkötés. Lej il! is Petrov: 12 szék. 40?, 1............................... 192 — ,, j, ,, « „ ,» n vk. .. ................ 1x2 Dr. Totis: Ideges női megbetegedések, 90 I, r,4 — André Maurois: A textilgyáros, 232 ?., vk. ... 105.— Nádas Sándor: A redakció lánya, 281 I, vk. 09'-— 8 nelair Lewis: Sam Dodsworth Európában, 1.. ÎL 529 1, vk........................................ IU — Sigurd líoel: Szerelem a strandon, vk., 3001 100*— Zeínpiényi: Két szoba, hall .......................... 60*—Borrongh: Tarzán bestiát, i. 57' - lej, vk. ... 87'— Hammet; Gyilkossággal kezdődik ................. 28*— Luloís: Az őserdő rab Ab f. 45*— lej, vk. ... 72.— Ibsen: Peer Gynt-Brand, vk. 400 lap......... . 90'— Brocehi: Meghódított élet. vk., 339 1 ........... 9 7— Verona: Aki a szerelmet kitalálta, vk., 3701. 90 — Ujváry—Velledits: Magyar-franca, franciamagyar kéziszótár, vk., 600 I ................ 150*— Nagy Lajos: Kiskunhalom, 2301,, í. 72-—, vk. 102'-— Malraux: Hódítók 45 — lej, 256 !., vk ............ 72* — ,, Emberi sorsok, 302 t. 102*— lei, vk., 726'— Traven • Gyapot zedök, 250 !., í. 45*—lej, vk, 72' — Stefan Zweig : Erasmus(ííotterdam) vk. 239 1. Ml*— Karinthy; Száz uj humoresk, 230 i ................ 60’— Szerb Antal: Magyar irodalom töri,, 2 k., 8001, 250'—-fiái, CÍUJ. — Postán utánvéttel. Kérje az olcsó könyvek jegyzékét — Ezer munkanélküli Liliében éhségsztrájkot proklamált. Párisból jelentik: Lilleban az éjszaka folyamán a Kameau-palotában több mint 1000 munkanélküli gyűlt össze, akik éhségsztrájkot, proklamáltak. Ma délben a megyé prefektusánál megjelentek és munkanélküli segélyük fölemelését kérték. — Fácán helyet! a hajtőt lőtték le a vadászok. Nagyváradról jelentik: Tragikus szerencsétlenség történt pénteken a Nagyvárad melletti Szakird község közelében. Nagyobb társaság vadászott a környéken és egy Percnyi Imre nevii kisfiút bíztak meg azzal, hogy az a fácánokat felhajtsa. Egy eltévedt lövés azonban eltalálta a bozótban bujkáló kisfiút A seréttel töltött golyó teljesen összeroncsolta a kisgyermek beleit, úgy, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A tragikus szerencsétlenség ügyében a rendőrség megindította a vizsgálatot. * Agyvértódutíis, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatUn- ság a természetes „Ferenc József" keserüviz használata által igen sokszor megszüntethetek. — Marószódás öngyilkosságok. A tegnapi nap folyamán két öngyilkossági kísérlet is történt és pedig mind a kettő a közkedvelt marószódával. Simon Valéria cselédleány csütörtökön éjjel szerelmi bánat miatt nagymennyiségű marószóda, oldatot vett be. Kihívták a mentőket, akik gyomormosás alkalmazása után magához térítették a leányt. Kijelentette a mentőknek, hogy nem lesz többet öngyilkos, mert nem fogja kibírni — a gyomormosúst, —- A második eset az már komolyabb. Cziki Lajos- né 34 éves kolozsvári asszony pénteken reggel egy heves családi jelenet után, mely a férjével történt, eltávozott otthonról a munkahelyére, egy Mihai Viteazul téri üzletbe. Itt egy fél- liternyi marószóda oldatot készített magának, amelyet megivott. A mentők az első segélynyújtása után beszállították a klinikára. Állapota elég súlyos. — Ötezer házat döntött romba a görög partvidékeken dühöngő orkán. Athénből jelentik: Az Astako városkában pusztító orkán 5000 házat rombadöntött. A lakosság fedél nélkül maradt. A romok közül eddig 10 halottat emeltek ki- A segélyakció megindult. — Egy rablóbanda megtámadott s kifosztott egy vasúti állomást. Baltiból jelentik: Az elmúlt éjjel néhány bandita 9 órától reggel 3-ig terror alatt tartotta Rediul Mare állomást, Az állomás személyzete tűz alá vette őket, a banditák egy része elbavríkádozta magát egy szobába, mig a többiek fosztogatni kezdtek. Három órakor megérkezett a 717-es személyvonat, annak utasait is kifosztották. A folyton tüzelő banditák azután Visszavonul tak. A nyomozás megindult, — A .szabóipari munkások sztrájkgyütését szétrobbantotta a rendőrség. Megírtuk, hogy a kolozsvári szabóipari alkalmazottak bérmozgalmat indítottak béreiknek 20%-os emelése érdekében. Megindultak a szokásos tárgyalások a munkaadók és az alkalmazottak között, de ezek nem vezettek eredményre, mert a munkaadók hallani sem akarnak az alkalmazottak követeléseiről. Közvetítésre kérték fel a munkaügyi inspektorátust, de ez sem tudott megegyezést létrehozni. Ekkor az inspektorátns részéről kijelentették, hogy a továbbiakban az alkalmazottakra bízzák a kérdés megoldását. Ezek hamarosan döntöttek, elhatározták a sztrájkot. Ennek megfelelően pénteken reggel mintegy 300 szabóipari alkalmazott hagyta abba a munkát- A délután folyamán a békésnek induló sztrájk elmérgesedett. Az alkalmazottak gyűlést hirdettek a Miron Costin-ueeal otthonukban, amelyen számosán megjelentek. Ekkor hirtelen esendőrség és rendőri kirendeltség szállotta meg az épületet, megakadályozta a gyűlés megkezdését. Ugyanakkor a vezető személyeket, számszerint hatot letartóztattak. A letartóztatás elkeseredett hangulatot váltott ki az egybegyűltekből. A letartóztatott vezetőket bekísérték a rendőrségre. Nemivel a gyűlés megtartására engedélyük volt, valószínűnek tartják, hogy még a holuapi nap folyamán szabadlábra helyezik őket. 7