Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-03 / 225. szám
4 KnmUjssa m XVII. ÉVFOLYAM. 225. SZÁM. Bukarestben sz&Ujaoak meg a „GRAND HOTEL6*-ben, mely a főváros legkénye!» mesebb és legelegánsabb szállodája. Éttermében és kávéházában mérsékelt árak. Megkezdődött a nagyszabású pozsonyi összeesküvés! pör főtárgyalása la-iiiw a ——T A fővádlottat tolókocsin vitték a tárgyalóterembe, ahol kétszer is elájult (Pozsony, október 1) Hétfőn délelőtt kezdte meg a pozsonyi törvényszék annak a nagyszabású és óriási izgalommal várt politikai pernek a főtárgyalását, melyről előző számunkban már megemlékeztünk- Bazovszky Lajos fővádlottat, aki már hónapok óta betegen feküdt a rabkórházban, tolókocsin hozták fel a tárgyalásra- A tárgyalás megkezdésekor eszméletét vesztette, mire orvost rendeltek melléje. A védő hevesen tiltakozott az ellen, hogy ilyen állapotban állítsák védencét a bíróság elé. Az orvos csakhamar magához, téritette Bazovszkyt. Bazovszky mindkét fülére teljesen síiket s ezért kezébe adták a vádirat egyik nyomtatott példányát, hogy azt elolvassa. Mikor megkezdték a vádirat felolvasását, Bazovszky újból elájult, mire az elnök két perces szünetet rendelt el. A százötven oldalas vádirat felolvasásával eltelt az egész délelőtt. A vád szerint Bazovszky és öt társa, akiket, mint előző számunkban említettük, szintén vád alá helyeztek, többszörösen megsértették a köztársaság védelméről (Washington, október 1.) Roosevelt a washingtoni Fehér Házból vasárnap nagy rádióbeszédet tartott politikai és gazdasági célkitűzéseiről: ■— Nemzetközi jövőnk feltétele — mondotta — az, hogy a nagy munkanélküliség ne állandósuljon s a munkanélküliek számát minimálisra nyomjuk le. Ezzel állok, vagy bukom. Vessünk véget a demagógiának, engem nem ijeszt meg néhány reakciós professzor, vagy politikai szerkesztő vádaskodása. Ellensége va gyök annak a rendszernek, amely a politikai szabadság cimén rabigába dönti az állampolgárokat. A szabadságok fokozottabb emelésével a polgárok kezdeményezésének nagyobb lehetőséget akarok biztosítani. Mindig kerültem azt, hogy az üzleti tevékenységet a kormány kezébe összpontosítsam- Tarthatatlan az a gyakran elhangzott kritika, hogy a szabadságokat korlátozni akarnám. A vállalatokat minden erőmmel segíteni fogom s a vállalkozói nyereséget nem akarom elvenni. Sok olyan bankot megmentettem az összeomlástól, amelyek már a tönk szélén állottak, segítettem az adósokon és a tőkepiacon is. Letörtem a tőkepiac egészségtelen jelenségeit és az üzérkedést. A gyógyulás útjára vezettem a gazdasági éleszóló törvényt. Bazovszky szlovák nemzeti tanácsot alakított azzal a céllal, hogyha kell, akár erősazkkal is elszakítja Szlovenszkót Csehszlováklátói és egy idegen hatalomhoz csatolja■ Összeköttetést tartott fenn dr. Steier Lajos irredenta vezérrel, a Bécsben élő Jellicska professzorral, az ismert szlovák politikussal és más emigráns szlovák vezető egyéniségekkel. A vádirat azt is megemlíti, hogy Bazovszky cikket irt a Narodny Noviniba, amelyben követelte, hogy adják meg az alkalmat a szlovák népnek, hogy sorsáról önként határozzon. Losoncon nyílt levelet irt a szlovák néphez, amelyben azt állította, hogy a csehek kifosztották a szlovák népet és a szlovenszkói. tüntetéseket a cseh hivatalnokok .rendezték, a szlovák nép részvétele nélkül. A szlovák nép nincs megelégedve jelenlegi helyzetével s legjobb, ha azonnal a genfi Népszövetséghez, vagy a hágai nemzetközi bírósághoz fordul, ahol követelje a viszonyok megváltoztatását és végül népgyülé- seken kell követelni a tótok önrendelkezési jogát. tét s négymillió munkanélkülinél újból munkát adtam. Ismét nyereséghez juttattam olyan vállalatokat, amelyek üzleteiket veszteséggel zárták s ez a nyereség állandóan növekszik. Januárig elkészítem a munkám tovább folytatásához szükséges törvényjavaslatokat, amelyekben elejtem azokat a pontokat, amelyek a gyakorlatban téveseknek bizonyultakEzután az elnök rámutatott arra, hogy a legutóbbi sztrájkok terjedelmükben és hevességükben kisebbek voltak a régieknél. Nagy hiba úgy a munkásság, mint a munkaadók részéről, ha a békéltető bizottságok segítségét nem veszik igénybe s e helyett a sztrájk és a munkáskizárás eszközéhez folyamodnak. Ez a magatartása mindkét fél számára veszélyt jelent. Beszédének végén Roosevelt pénzügyi politikáját védelmezte. Rámutatott arra, hogy Anglia sem ragaszkodott az aranyalaphoz, hanem az angol nagybankok segítségével olyan konverziót hajtott végre, amelynek üdvös hatásai voltak az angol gazdasági életre. Végül pedig kijelentette, hogy egyáltalán nem izgatják az olyan vádak, hogy kormányzásával ellentétbe jutott az amerikai alkotmánnyal. Értéktelenség „minta“ nélkül „Visszavonhatatlanul utoljára“ a eime a könyvnek, melyet a címmel egyértelműig volt szerencsém a kezembe venni és némi hősiességgel végigolvasni. A müvet angolból fordították magyarra, hogy miért, r.em lehet tudni. Hagyták volna kizárólag az angol nyelvközösség tagjainak azt az élvezetet, hogy Nichols ur — így hívják a szerzőt — regényével feküdjön le és ébredjen fel. A könyvnek azonban, amely hosszú oldalakon keresztül kergetett az unalomba, van egy érdekes, eöt igen érdekes része. Ez az érdekes rész mindössze két sor terjedelmű. A két sor az első oldalak egyikének alján húzódik szerényen meg s a következőket mondja: „Ennek a regénynek egyetlen alakja se készült életből vett minta után.“ Nichols ur, a szerző, eszerint tehát nem vett mintákat magának az életből s ezt a körülményt annyira, fontosnak és a nyilvánosság elé tartozónak ítélte, hogy jónak látta már azelőtt tudósítani róla szerencsétlen olvasóit, mielőtt még belemerülnének az izgalmakba, melyek feltartózhatatlarrul vezetnek az elalváshoz. Már most két oka lehetett az „Írónak“, hogy ezt a leleplezést odanyomassa regénye elejére. Vagy attól tartott, hogy figurái, személyei annyira hasonlitani fognak némely közismert emberhez, hogy elkerülhetetlen lesz a kulcsregény megjelölés, vágy pedig annyira büszke saját fantáziájára és jellemalakitó művészetére, hogy el akarja kerülni annak még csak a feltételezését is, hogy ő esetleg arra vetemedett volna, hogy az életből vett „minta“ után „készítse“ alakjait. (Mi a második változat mellett szavazunk.) Természetes, hogy a minták félretevéséröl értesítő sorok után azt várta az ember, na itt valami nem mindennapit fogunk olvasni, valami egész eredeti, meglepő dolgot. És jöttek ezekután a saját műhelyben, minden külső behatás mord visszautasításával, az élet alakjainak kikapcsolásával készült személyek, akik csodálatos dolgok sorozatát cseiekedték. Jött a főszemély, egy bizonyos operaénekesnö, aki bár jónéhány évtizeden keresztül kivette részét az ünneplésből és minden földi jóból, nem tudja megérteni, hogy itt már az ideje a visszavonulásnak, nem szabad erőltetnie a további szereplését. De ö erőlteti, énekel s nem veszi észre, hogy trillái megkoptak. Az énekesnő szorgalmasan jár a kozmetikushoz s azt hiszi, még mindig a régi s azt, hogy éppen ebben az időben egy másik csalogánynak, aki ugyan csak 20 és egynéhány éves, jó hangja és nagy sikere van, saját személye ellen irányuló sértésnek és rosszakaratnak tartja és hiába mondják neki az okos emberek, hogy hagyja abba legalább a trillázást, ő begombolkozik, nem hallgat senkire, sőt megköveteli, hogy mindenki ct hallgassa. Magától értetödöleg, mikor énekel. Ez az eredeti figura, ez a nagy énekesnő úgy mellékesen zsarnoksága alatt tartja unokahugát,- akiről nem is kell mondanom, hogy gyönyörű fiatal leány, most nyílt ki a szive s általában minden idejét választottjával, egy snájdig fotóriporterrel szeretné tölteni. Vágyát azonban nem tudja valóra váltani, mert i randevúk idején a nagy énekesnőnek csodálatosképpen mindig megfájdul a feje s ekkor hidegvizes Dorogatást kell rátenni, vagy legalább is rossz kedve van, amikor elengedhetetlen a vigasztalás. így megy ez egyideig, míg elmennek Párisba, ahol az öreg hősnő találkozik egy antik hercegi imádójával, aki azonban megörül é3 be kell számtani egy jólpárnázott elmegyógyintézetbe. Ez rendkívül súlyosan hat a régi jó énekesnő idegeire, aki ilyen állapotban nem akarja elengedni húgát a Riviérára, ahol a fotóriporternek weekend-randevut adott. Az unokahug ennek ellenére elszökik és egy platánfa alatt sírva borul a fényképező masinára, miközben a nagy énekesnő valahogy megvigasztalódik és a borzalmas hányattatás után elhatározza, hogy az őszi szezonban ismét fellép és akármit is mondanak, azért is trillázni fog. Ezzel be is fejeződik a regény. Ezek azok az alakok tehát, akiket az élet félreté- telével mintázott meg Nichols ur. El kell ismerni, hogy ígéretét szépen beváltotta, mert könyv, amelyben kevesebb élet van, még nem igen került ki nyomdából! Hogy azután a regény, amelyet kizárólag a belsejéből bányászott ki, igen csekély tehetségű belsőre enged következtetni, arról legfeljebb azok tehetnek, akik „megengedték“, hogy egyáltalában alkalom adódott a következtetésre. Vagyis az előkelő könyvkiadóvállalat. Azt nem is merem feltételezni, hogy akadjon énekesnő, aki a hatvanat is elhagyva énekelni merjen, fiatal leány, aki szerelemre vetemedik s fotoriporter, aki a Riviérán várja ideálját. Erre még csak gondolni se jó. Még kisülne, hogy Nichols ur valamit mégis csak plagizált az életből. Egyébként reméljük, hogy ezt „visszavonhatatlanul utoljára“ tette. ÍWW-W4K4-W ___ , .... ___ Roosevelt «1 munfsr- o éllcislielc szá mái note lenyomásáraB á is bukik »»Már etiJIig is négymillió munlcanélküüneíc adíiann kenyerei!“ Tévesnek bizonyult lorvényjavaslafnit visszavonja Szász Béla.
