Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-01 / 224. szám
16 KustiUjsSG XVII. ÉVFOLYAM. 22i. SZÁM. legújabb' • miHJIT - HflBID - TEI-EFtHm A francia kormány igen nagy érdeklődéssel kíséri a bolgár és jutfOMlátv uralkodók tárgyalásait A romániai és jugoszlaT hadgyakorlatokon részt vesz a francia vezérkar főnöke is (Szófia, szeptember 29.) A bolgár és jugoszláv uralkodók tárgyalásai kielégítő eredmények mellett, az őszinte barátság jegyében folynak. Ügy a szófiai, mint a külföldi, de különösen a francia sajtó óva int azonban, hogy túlbecsüljék e tárgyalásokat és azokhoz mesz- szemenő következtetéseket fűzzenek. Egyelőre nincs szó arról, hogy Bulgária csatlakozna a balkáni paktumhoz, de lehetséges, hogy lépések történnek a két ország között fennálló vitás kérdések elintézéséhez szükséges atmoszféra megteremtésére. A Paris Soir és a Temps hosszasan foglalkoznak a balkáni uralkodók tárgyalásaival és mindenesetre nagyjelentőségűnek tartják francia szempontból is. Londonból jelentik, hogy az Evening Standard foglalkozik a francia hadgyakorlatokkal és közli, hogy a francia vezérkari főnők, valamint több magasrangu francia főtiszt részt fognak venni a csehországi hadgyakorlatok után a jugoszláviai és romániai hadgyakorlatokon is. Franciaország nemcsak politikájának biztonsági szempontjából kiséri élénk figyelemmel e hadgyakorlatokat, de nagy mennyiségű fegyvert is el akar adni a kisantant államoknak. Az Evening Standard megjegyzi, hogy Franciaország hatalmas fegyverszállitmányo- kat adott el cseheknek, ezek azonban nagy veszt-ességgel túladtak rajtuk és megvétették a jugoszlávokkal. A francia fegyvereket ugyanis a cseh kormány nem tudta használni. Betiltották a budapesti frontharcos találkozót (Budapest, szeptember 29.) Az október ha- tódikára és hetedikére tervezett frontharcos találkozót a budapesti rendőrség betiltotta azzal az indokolással, hogy nem áll elegendő karhatalom a rendelkezésére a rend fenntartására, tekintettel a felvonulók nagy számára. Jellemző ugyanis az ünnepségek méretére, hogy a külföldi frontharcos szövetségeket is meghívták a találkozóra. A magyar frontharcosok vezetősége megfellebbezte az intézkedést a belügyminisztériumhoz s hivatkozott arra, hogy a frontharcosok eddigi gyűlésein Soha semmiféle rendzavarás nem fordult elő. A, helyzetet nehezíti az a körülmény, hogy a külügyminisztérium már közölte is a külföldi frontharcos szervezetekkel a gyűlés elmaradását. Takách-Tolvay József tábornok, a frontharcos szövetség elnöke nyilatkozatában kijelentette, hogy a szövetség vezetőségét rendkívüli mértékben meglepte a betiltás és éppen ezért sürgönyileg összehívták az elnökséget és a tanácsot. Némctországlmií a rohamosztagokba és a birodalmi hadseregbe kényszerítik a főiskolai ifjaiságoí (Paris, szeptember 29.) Berlinből érkezett jelentések szerint a nyári szemeszter végeztével az összes német egyetemeken a következő hirdetményt akasztották ki: Mindazok a diákok, akik 4 szemesztert végeztek, be kell iratkozzanak julius 10-e előtt az egyetemen rohamosztagába és ott a következő választás elé állítják őket: Meghívnak benneteket, hogy kössetek egyéves szerződést a Reichs- wehrrel havi 60 márkás fizetéssel, amiből 30 márkát készpénzben utalnak ki. A hadseregből való kilépés alkalmával 150 márkás prémiumot kaptok és egy bizonyítványt, mely feljogosít polgári hivatal elfoglalására. Hat hónap múlva azok, akik megfelelőeknek találtattak, hogy tisztek legyenek, felhívást kapnak. Egyévi szolgálat után hadnagyi rangot kapnak. A Reichs- wéhrben töltött két szemesztert beszámítják a tanulmányokba. A francia lapok a versaillesi békeszerződés egyenes megsértését látják e tényben és megtorlást követelnek. Hamburgban lefejeztek egy kommunistát. (Hamburg, szeptember 29 ) Az itteni bőr- ffinben ma reggel lefejezték Johann Wilhelm Jasper kommunistát, aki az ottani szervezet egyik vezetője volt és akit azzal vádoltak, hogy résztvett egy nemzeti szocialisták ellen rendezett támadásban. (Bécs, szeptember 29.) Ä haditörvényszék életfogytiglani kényszermunkára ítélte Alfréd Neuwirt soffőrt, aki a julius 25-i események alkalmával autójában az összeesküvés vezetőit szállította, Legújabb sporlbkek Meglepetések az országos tenisz- bajnokságokon Bukarest: Szombaton délután két meglepő eredmény volt az országos tenuiszbajnokságo- kou: Burger SzSE 7:5, 6:2 arányban győzött Segall ellen, Jakab Elza Haggibbor 6:3, 3:6, 6:4 arányban megverte Caracosteánét TCR. Prága: Kispest-—Viktoria Zeskov 2:0 (1:0), Mindkét gólt Nemes lőtte. A Crísana uj edzőt szerződtetett Kovács tiáizlö személyében, aki a lugosi Vulturinál és a Kinizsinél működött megelőzőleg. Breslauban a nemzetközi tenniszversenyen a Gabrovitz, Balás magyar-pár mérkőzése a német DC kettős Cramm, Henkel ellen 6:8, 7:5, 6:6 arányban abbamaradt. Apróhirdetések Szavanként... 2*— lej A legkisebb «próhir- detés ára ... 20 — lej ÁUáitkeresöknek szavanként... 1 •— lel Legkisebb bírd. 10 lej Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg beküldése esetén válaszolunk és esak portöxotl leveleket továbbítunk. „Szamos * jeligére levél van. — Kérjük átvenni. 1729 HÁZ A SS AG M e z 6 v á ro sban egyedül fönnálló gyógyszertáram fölállítására 130,000'— lejjel hozzájáruló urinőt keresek hitvestársnak. „Hymen“. Kaland mentes. 3088 O rvos, 38 éves, keresi intelligens ér- zőlelkü, nem kalandvágyé, 30 év körüli urile- any komolycélu megismerését. — Teljes cimü levelet kér a kiadóba diszkréció mellett .Boldog jövő“ jeligére. K 1729 OKTATÁS A z összes gyakorlati pályára jutányosán és garantált sikerrel készít elő: Fernscbule, Wien, IV. Karlgasse 1 KIADÓ LAKAS K íi lönbejáraiu uccai butorozatlan, földszinti szoba azonnalra kiadó Wilson ueca 1 sz. (a törvényszékkel szemben). K 304 AD ÁS—VÉTEL. F iié ágy- és asztalterítő, kelimszőnyeg, stb, eladók. Cím a kiadóban. 3097 F orgalmas főúton levő ház két lakással, nagy üzlethelyiségekkel olcsón kiadó. Cim a kiadóban 3060 P erzsa- Caraman függöny, 4 szárny, úri házban eladó. Strada Florilor 1/a, 3100 flíógyökér ebédlő és telehálószoba kifogástalan állapotban el. adó. Cim a kiadóban. 3104 S zeszgyáröérlét.Dr Ligethy Miklós Cluj Marechalul' Foch No. 39 I holdas bír- tok malom« mai, eladó. Birtok első osztályú, malom nagy jövedelemmel. Dr. Lige- thy Miklós, Cluj, Mare- ehalul Foch 39. B irtokbérlat — 160 hold. Jó földek, jó épületek. Dr. Ligethy Miklós, Cluj, Marechalul Foch No. 39. holdas url bírlak - Kolozsvári házért. Dr. Ligethy Mi klós. Cluj, Marechalul Foch No. 39 W hoid föld, kolozsvári határon, bolgár kertészetre Is alkalmas, eladó. Dr. Ligethy Miklós, Cluj, Marechalul Foch No. 39. nQ|) holdas bir* fok kolOZSV'ári határban, egyben, v. két részben is eladó. Dr. Ligethy Miklós. Cluj, Marechalul Foch No. 39 holdas ma* rosmenti birtok l00/o netto jövedelemmel, eladó. Dr. Ligethy Miklós, Cluj, Marechalul Foch No. 39. A9I| holdas szat- wöv mármegyei határmenti prima uri birtok, eladó. Dr. Ligethy Miklós, Cluj, Marechalul Foch 39. B írtok, 500 holdas, szeszgyárral és malommal eladő. — Dr, Ligethy Miklós, Cluj, Marechalul Foch 39. KÜLÖNFÉLÉK Z sIlvSIgyében érdekelt bármilyen cég ügyeinek kezelését és intézését vállalom. Felmondatlan állásban levő tisztviselő vagyok. Inkasszó-kezelést garanciával vállalok. — Cim a kiadóhivatalban. 3103 B eda és Tsa parkettezők uj és ócska parkett rakást, pueolást vidékre is versenyárban és azok kezelését havi, vagy évi abonomára vállalják. Megrendelési hely: Piaţa Unirii 9 sz., házfelügyelőnél, v. Pop Retegan ucca 4. K 1736 minniiiiírni un ...■műi ■■uimi isi pjr©Pft««NE>» Kfg-.frĂSOEC SggMgácIÓJft; JÓKAY MÓR: AZ ARANYEMBER Gyönyörű kiadás, hófehér nehés papíron, 467 oldalon, ízléses kar t tonálásban csak 78 tej. Kapható Keleti Újság kiadó- hivatalában, Clnj, Baron L. Pop ucea 5 sz. alatt. Vidékieknek portóval 88 lej előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. Utánvételezés nincs i Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ R--T. nyomdájában. Ceaziuat