Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-15 / 236. szám
_______ 1 ' Amit egy magyar ivó Oroszországban lătott —■ Illyés Gyula cikksorozata moszkvai tapasztalatairól — Éjjeli élet u Szovjet fővárosában Ismeretes, hogy az oroszországi nemzetközi irókongresszuson két román és két magyar író is résztvett. Tapasztalataikról most számolnak be hazájukban. Az alábbi nagyon érdekes cikk Illyés Gyulának, a kiváló magyar költőnek tollából való: Ahogy a szürkület erősödik, Moszkva ucoáin úgy szaporodnak a tántorgók. Jön az alkony s egyre többen állanak meg egy-kct lépés után gyanús hirtelenséggel a legközelebbi oszlop mellett s fölnéznek a tetők fölé. Mintha a sötétedő égből valami boldog sugallat ereszkednék a városra, különösen a Moszkva partjára és a régi kínai negyedre! Itt is. ott is egyszerre csak meginog valaki s jámbor mosollyal integetni kezd, Vájjon mi jutott eszébe? Valamelyik Tolsztoj-regény egyik lapja jutott eszébe, azt szavalja szóról-szóra, hibátlanul, egyfolytában. Néha csuklik, néha fontorog, de ez is a szöveghez tartozik. Ha megállaz mellette, rögtön hozzádfordul, örvendve, hogy hallgatója akad, aki ellenőrzi. — Köpj le, bátyuska — mondja szelíd tekintettel — köpj le és lépj a fülemre! Disznó vagyok: És ilyen embernek utalnak ki lakást, valódi külföldi mintára készült biztonsági zárral. Mit kell egy ilyen emberrel csinálni? Az analfabéták közé kell sorolni, csomóra kell kötni az orrát és úgy vezetni az analfabéták közé ... Mire besötétedik, a falak tövében, a palánkok mellett, erre is, arra is méla gondolkozók ülnek s mormolják szüntelenül egy nagy iró roppant ővrjét. A mámor tanulniányuiján. Csak Párig északi kerületeiben látni annyi részeget, mint Moszkvában. De csak Moszkvában, a többi orosz városban alig. Es itt is minden részeg az uccán van. Egyik okát ennek rögtön a helyszínen láthattam: senki sem háborgatja őket, a rendőrség legkevésbé; addig maradnak ott, mig ki nem józanodnak, Csakhamar rájöttem a másik okra is: honnan kerülnek ide? Miért nem a korcsmákban isszák le magukat tisztességes nyugati szokás szerint? Mert kocsmák nincsenek. Legalább is a nép számára elérhetők. Vodkát azonban minden állami üzletben kapni; elég olcsón, elég Jót. Napi tanulmányaimat lassanként azzal zártam le, hogy elsétáltam a Kitaj Gorod egyik sikátorának üzletébe és az ajtófélfához támaszkodva Ljosa Petrovna társaságában órákig elnéztem a ki-beszivárgó részegeket. Az igazság a vodkában is benne van, az orosz Slép amúgy is közlékeny fajta; sok mindent megtudtam itt, amit másutt sosem tudtam volna meg: a nagy- horizontu élet számtalan kis mozzanatát. El kell árulnom, hogy e vállalkozás semmi veszéllyel sem járt. Az alkohol, úgy látszik, minden nép eredeti hajlamait bontja tovább: az oroszokban, legalább azokban, akiket én láttam, a lágyságot, a gyermeki nyiltszivüséget, valami mérhetetlen közlékenységl vágyat... Akiket én megfigyeltem, nem úgy ittak, mint pél dául a mi népünk; nem poharaanként részegesedé le kellemes eszmecserék közepette. A szlnjózanságból hirtelen, egyik percről a másikra vetették magukat a mámorba, mint valami szakadékba. Hányszor láttam: Belép egyenes léptekkel, tiszta, barátságos tekintettel egy javakorabell férfi az üzletbe. (Rögtönzött statisztikáim szerint a részegek közt a legtöbb az idősebb férfi.) Ujságpapirosbó! üveget bont ki: — Egy félütcrt polgártárs! (Elvtársnak csak a kommunista párttagokat hívják, mindenki más giis- damjln.), 'Az óvatos duhaj. Ä polgártárs beönti a féllitert. A javakorabeli férfi előveszi a tárcáját, leolvassa a pénzt. A tárcát gondosan visszateszi. Külső zsebei tartalmát a belsőkbe rakja, azokat gondosan be is gombolja. Ceruzájának is jobb helyet keres. Meghúzza a dereka körül a szíját, a sapkáját két tenyerével jól a fejébe nyomja. Kész. Fogja az üveget, félrefordul s tekintetét a meny- nyezetre vetve, mozgó ádámcsutkájával egy hajtásra kiszivattyúzza az egészet. Még annyi ideje van, hogy az üveget visszacsomagolja a papírba és gondosan azt is zsebrevágja. Sarkon fordul, megy kifelé, de a második lépésnél már akkorát tantorul, mintha tarkon sújtották volna. A kijáratnál megáll, ragyogó arccal a biborló égre tekint, karját széttárja: — Gyönyörű idő! .., Aztán, ha épp téged vesz először őszre: — Azt akarták, hogy én legyek a liázihizalnii. Hát méltó egy ilyen ember arra, hogy házbizalmi legyen, mondd, bátyuska, na mondd csak .,. Nem ismernek mértéket, akár a gyerekek. Nyolc órakor bezárják az üzletet, addigra mindenkinek kést keil lennie. Háromnegyed nyolc felé egy kis torlódás Társasággal jöttünk, alig kaptunk helyet. A szomszéd asztalnál estélyi ruhás hölgyek és urak ültek. Mint megtudtam, a férfiak külföldi mérnökök, a nők többsége orosz. A pincérek oly szolgálatkészek, gyorsak és hajlongok voltak, mintha csak egy igazi mont- martre-i kaukázusi vendéglő alkalmazottai lettek volna. A pince mélyén, az alacsony dobogón az őt, nemzeti viseletbe öltözött zenész oly buzgalommal, olyan hamisítatlan cigánykodássa! énekelt, kurjongatott, verte a citerát, a dobot, a csörgőt, hogy semmiképpen sem tudtam elképzelni, ezek egy közösség öntudatos proletár tagjai, akik a rájuk rótt munkát végzik. — Szervezett munkások ezek is? -— kérdeztem a pincért, — Igen, azok. Nem is lehetnének máaok. A kaukázusi pincében itt se mulattam Jobban, mint általában a kaukázusi vendéglőkben, a nemzeti táncot lejtő zord férfiú bokázása ellenére sem, aki pontosan éjfélkor hatalmas fekete kucsmában három ijesztő tőrrel kiperdül a dobogó elé. Fekete köpenyére mellmagasságban jobbról és balról ál-tölténytartők voltak felvarrva. Sarkatlan csizmában járt valami cb- riasztót, közben rikongatott; társai tapssal és zenével kisérték a táncot, az ember alig értette egymás szavát. Négyen voltunk, elfogyasztottunk négy porció, ha jó! emlékszem: sascsik-nak nevezett kaukázusi ételt, melyet közönségesebben cigánypecsenyének hívnak; megittunk egy üveg bort, Fizettünk mindezért hetvenöt rubelt, a lármában kétszer is megkérdeztem, Továbbá, persze, a borravalót, illetve ,teáravalót‘' mely, a gyári étkezőket leszámítva az egész országban ha nem is kötelező, de: szokásos. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy egész Moszkvában nem akadtam több kaukázusi pincére, noha merő kíváncsiságból ezúttal már kerestem. Ahol a külföldiek gyűjtik tapasztalataikat. Jól mulatni az idegeneknek ezenkívül még az Tn- tourist-szállóls éttermeiben lehet, ahol reggeli négy óráig áll a jazz, ugyancsak példás ügybuzgalommal, Megérkezésem első hetében még rubelért is kiszolgáltak, később annyi külföldi özönlött a városba, hogy ezekben is csak valutát fogadtak el. Az oroszok tehát kiszorultak nem tudom, milyen érzéssel. A szovjetlapokban már akkoriban kezdték kritizálni és gúnyolni azt a cirkuszi hűhót, amellyel az Imtourist vezetősége az idegeneket fogadja s amelyet „nem ment az", hogy azok tekintélyes összegeket hagynak az országban. A vitában később a Pravda hasábjain Ehrcnburg vágta ki a legkeményebb szót szegény külföldiek vé- delméen, akik bóbitás szobalánytól kezdve egyenruhás portásokig igy mindent látnak, csak igazi orosz életet nem s élményeiket a pártsajtó „Panaszos levelek“ rovatából kénytelenek meríteni. Melyekben nem egyszer valóban megrázó történetek látnak napvilágot. Ahol a nép mulat. Az első igazi szovjetmuiatóba engem, — hogy én is színes legyek, — a legvadabb éhség kergetett be, 'XVII. ÉVFOLYAM. 23Ő. SZÁM. van, de nyolc után egy lélek sem érkezik, A mai regiment kivonult. A „kaukázusi pince“. Moszkvában, mint mindenütt a világon, többféle éjszakai élet van. Éjszaka ürítik ki a szemetes ládákat, éjszaka javítják az úttest hibáit, a hírlapok nyomdái is éjszaka dolgoznak. Az élelmiszerszállitó kocsik is éjjel járnak. Az ügyeletes gyógyszertárak előtt néha sürgetően kopogó embert látni. Látni kerékpáros távirat kihordót is. Mulatók előtt várakozó gyönyörű autót, belőle kilépő frakkos, cilinderei urat, tündöklő bárhelyiségeket, melyek után általában egy-egy város jókedvére következtetni szokás, nem igen lehet látni. Azért mondom, nem igen, mert ha az ember nagyon- keres, azért itt is talál olyan helyet, ahol egy görbe éjszakát eltölthet. Cilindert nem láttam, de estélyi ruhát igen; nőn, férfin egyaránt. A főposta uj épületével szemben található például a festői kaukázusi pince. Kaukázusi pincékből általában már Európában elegem volt. Ebbe először napköz-* ben. ebédre tévedtem be, amikor semmi sem sejttetté;' hogy itt csak kaukázusi ételeket kapni, különben valóban kitünőeket. A pincér figyelmeztet, hogy este kaukázusi zene és tánc is van. — Szóval mulatni lehet?-*< Kitűnő kaukázusi boraink ií vasnak, Későn érkeztem egy meghitt baráti estélyre, az előttem jöttek mindent felettek. A vitában nem igen hederitet- tek rám, de engem a vita is csak éhesebbé tett. Végre hangosan panaszkodtam, enni követeltem. Nem, mindent, az utolsó kaviáros kenyeret is elpusztották. A háziasszony otthagyta a vendégeit, még egy éhező csatlakozott hozzánk, hármasban levonultunk a Dzserd- zsinszkij ucca egyik éjszakai éttermébe; éjfél után egy óra lehetett. Zene itt is volt, ezúttal ukrán, Előnyére Szolgált, hogy egyrészt csak háromtagú volt másrészt egy szerelmes pár kívánságára egész éjszaka egy dali énekelt és játszott egy termetes harmonikán és két balalajkán. A dalnak volt egy halkabb és egy zajosabb része, amely alatt az ember meggondolhatta a következő mondatát. Modern ballada, A papírszalvétával letakart márványasztaloknál munkások ültek, akik az éjszakai váltás után megszomjaztak egy pohár sörre. De volt köztük katona is és amint mondtam, egy szerelmes pár, melyet mindenki tisztelettel nézett, Nem lehettek kezdők, mert a nő egyre dugdosta a férfi poharát. Aa már a jókedv és a részegség határán ingadozott, a nö taktikájára az üveget emelte szájához, aztán ujrát intett a zenészeknek, akik rendületlenül fújták: Zdrásztvuj, májá Ljubka, Ljubka dárágája, Zdrásztvuj, májá Ljubka, S proscsáj! Mii tyibjá pájmáli v tyomnom pereulke, Na, tylper, maszlinu pálucsájí A vendégek közül senki sem énekli a dalt, b'ár, amint látják, mindenki megtanulta, A dal különben, modern ballada, amint ezt az első szakasz I* mutatja: —■ Isten hozzád, Ljubka, Llubka drágaságom. — Ister. hozzád Llubka, jójcaltát! — Elcsíptünk a sötét zegzugos kis uccán, — Szived ólomgolyó járja át!,., arról szól, hogy egy tolvajbanda lelövi egyik tagjának a szeretőjét, mert az feljelentette őket a Gépéunak. Éjszakai pillangók Sört rendeltünk mi is és tojásrántottát. Fent a társaságban a nökérdésröl folyt a vita, most már én is beleszólhattam, Azon civódtak, van-e Oroszországban prostitúció, vagy nincs. A kérdésről nekem már ez a Vita is elég tiszta képet adott. Ha a létezéséről folyik a szó, akkor, ha van is, igen kis mértékű lehet. Eleget jártam éjszakánként az uccán, sehol nem láttam egyetlen egyet sem azokból a szomoru teremtésekből, akik Európa és Ázsia nagyvárosainak némely negyedében csapatostul kóborolnak. Viszont másoktól Ős most a fenti társaság egy-hé? tagjától is hallottam, hogy yan, Hol van, miiyen alakban bujkál? — Vannak disznők, akik Uitartatják magukat — bömbölte fönt egy költő. — Férjhezmennek valami jól kereső spechez, vagy szovjetemberhez csak azért, hogy kényelmesen élhessenek. Párisi hangulat
