Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)

1934-09-30 / 223. szám

XVTÎ. ÉVFOLYAM. 223. SZÁM. KutnUjsm BSEB9 A Parcai Carol míntavásár tartama alatt csak felárba kerül bukaresti utazása, s ba egyben kihasználja a mé< lyen leszállított árakat, melyeken ez alkalommal a főváros és egész Románia legnagyobb áruházában, a GALERIES LAFAYETTE -ben vásárolhat, még hozzá nyereséggel is zárul az útja. Keresse fel és győződjék meg róla. ATAC létszámemelési kérésével, a Nemzeti Bajnokság B csoportjának kibővítésével és igazolási reformok* kai foglalkozik a fuiballszövetség szombati ülése — A gazdasági önellátás ellen foglalt állást az interparlamentáris konferencia Isz­tambulból jelentik: Az interparlamentáris kon­ferencia gazdasági és pénzügyi bizottsága Szterényi József báró elnöklete alatt úgy ha­tározott, hogy a jövő évi brüsszeli konferen­cián javaslatot terjeszt elő, amelyben a gaz­dasági autarch'a helyébe az államok össze­fogása mellett fog'al állást. A biztonság', bi­zottság a reg oiál’s szerzéseknek a status quo alapján: megkötését ajánlotta, ami ellen Lukács György magyar k»Küldött tiltakozott, hivatkozva a népszövetségi alapokmány XIX, cikkére. A leszerelési bizottság az egyes álla­mok mértéktelen fegyverkezését kifogásolta — ötös bizottság veszi át a menesztett «Johnson tábornok munkakörét. Parisból jelen­tik: A Petit Párisién jelentése szerint Roose­velt Washingtonba érkezett s a sajtó képvise­lőinek kijelentette, hogy az ipar szabályozásá­ról lemond és csak a munka szabályozása mel­lett tart ki. Az egyéni kezdeményezésnek nagyobb teret enged és legfőbb gondját az újjáépítési tanács újjászervezése képezi. Washingtoni jelentés szerint Roosevelt hetes­bizottságot nevezett ki az újjáépítésre vonat­kozó törvényjavaslatok kidolgozására, Az adminisztrációs ügyek vezetésére egy ötös tanácsot, amely a menesztett Johnson tábornok munkaköiét veszi át. — Masaryk harcias hadiparancsa. Prágából jelentik: A csehszlovák Önkéntes légiók meg­alakításának húszéves évfordulóján Masaryk nagyon harcias szellemű hadiparancsot adott ki. Felhívta a volt légionáriusok figyelmét, hogy egyes áramlatok fenyegetik a csehszlovák szabadságot, ez háborús veszedelmet jelent s éppenezért kötelességük a bátorságot és áldo­zatkészséget ápolni, — Politikai botrány Malvy természetes fia körül. Párisból jelentik: A Dufrenne-ügy poli­tikai botránnyá kezdi kinőni magát. A jobb­oldali sajtó a radikális vezető köröket azzal vádolja, hogy óriási összegekkel vesztegették meg az illetékeseket az ügy eltussolására, hogy igy mentsék Malvy volt miniszter természetes fiát, akit különben fajtalansággal és gyilkos­sággal vádolnak. Egy tanú jelentkezett, aki negyvennyolc óra alatt hajlandó az ügyben világosságot deríteni, ha a rendőrség biztosítja őt, hogy megvédi az esetleges támadások ellen. • A régi szenvedés, Bizonyos időközökben majd­nem minden emberhez beállít egy kellemetlen ven­dég: a nátha. Egyesek rendszerint fürdés vagy fej­mosás után, mások befÜtött és tu! száraz helyiségben kapják meg. sokan tavasszal és ősszel, esetleg forró nyáron szenvednek tőle. Hogy a nátha napokig elhú­zódjon, sőt testünk frisseségét és egészségérzetünket esetleg hetekre is letörje, könnyen elkerülhetjük. Aján­latos a hülée első jeleire 1—2 aszpirin tablettát be­venni és igy a hülést már csirájában elfojtani. A vi­lághírű Bayer-kereszttel ellátott aszpirin tabletták eredeti csomagolásban kaphatók minden gyógyszer­tárban. — Az állami osztálysorsjáték húzásán a milliós nyereménynél ismét kihúzták az Eco­nomia sorsjegyét. Ez már a második eset, hogy az Economia által forgalomba hozott sors­jegyet a milliós nyereménynél kihúzzák. A most kihúzott sorsjegy száma 71.292. A nyere­ményből nyolcán részesednek, miután minde- nik sorsjegytulajdonosnak egynyolcad sors­jegye volt. A szerencsés nyerők közül négy vidéki, négy pedig kolozsvári. A négy kolozs­vári közül az egyik borbély, a másik egy köz- tisztviselő, különben mindnyájan kisemberek, így érthető az öröm a szerencsés nyertesek körében, mert a jelentős összeg mindnyájuk­nak anyagi helyzetén segít. A szerencsés sors­jegyeket a következő húzásra már árusitják. • Hirdetmény. Cluj város polgármestere 23874— 934. sz. a. az érdekelteket értesíti, hogi' f- é. október 30-án d. e. 11 órakor a városháza üléstermében Reg. Maria u. No. 2. nyilvános árlejtés lesz a Cluj Monoşturi külsőség katasztrális felmérésére 343.000 lej értékben. Az árlejtés a számviteli törvény és az árlejtés! szabály­zat szerint lesz megtartva. Résztvevők az ajánlat mel­lett az ajánlott szállítás értékének 5 százalékát teszik le bánatpénzük Feltételek naponta 11—13 óra között tekinthetők meg a yárosi mérnöki hivatalban Koga'ni- ceanu u, 4. emelet, Bukarest: A . futballszövetség tanácsának szombati ülése nagyjelentőségűnek Ígérkezik. Az ülés foglalkozni fog a TAC létszámemelési kérésével és tárgyalás alá veszi azoknak az egyesületeknek a beadványait, akik a Nemzeti Bajnokság B. csoportjába való besorozásukat kérik. A KAC képviseletében dr. Szabó Miklós vesz részt a tanácsülésen s fogja előadni azo­kat az indokokat, amelyekre a KAC kérését alapítja. A temesvári Hsa is kérést adott be, hogy osszák a B. csoportba. Ezek mellett igen érdekes reformtervek is szerepelnek a szombati ülés tárgysorozatán. A Nemzeti trieszti szép győzelme után Aquilában fáradtan játszva 1:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett a helyi csapattól. A Romania Bulzan és Borbil szerzodtetési tervé­ről kijelentette, hogy Bulzánról nem volt szó, egyedül Borbillal tárgyaltak, akinek igényei azonban túlhalad­ták az egyesület anyagi képességeit. AZT OLVASSUK egy kolozsvári lapban, Hogy Kurmi, Ladou- megue és Pur je szerdán repülőgépen Moszkvába indultak, annak ellenére, hogy minden oldalról ■igyekeztek lebeszélni őket vakmerő tervükről Eszel szemben kénytelenek vagyunk megállapí­tani, hogy Ladoumegue és Purje már rég Oroszországban vannak s indultak is egy moszkvai versenyen, míg Kurmi nem ment él. MILÁNÓBAN a lengyel Biniakorszk! 48 8 mp.-es jó idővel legyőzte 400 rn.-en a* olasz Tavernarit. 1080 m.-en Lanzi 2 p. 31 mp.-rel győzött a lengyel Ka- charszkival szemben. A como! nemzetközi tenniszversenyen a német Henkel gySSött. Henkel a döntőben 4:6, 6:1. 6:1, 5:7, 6:3 arányban győzött az angol Malfroy ellen. Az október 8—7-1 athéni magyar—görög atlétikai viadalra Magyarország a következő versenyzőket küldi a görög fővárosba: 100 m: Sir, 200 m: Sir, Gyenes. 400 m: Barsi, Vadas, 8C0 és 1500 ín: Szabó, Ignátz. 5000 ni; Kelen, Szilágyi. 30.000 m: Galambos, 110 m. gát: Ko­vács, Jávor. 400 in. gát: Kovács, Héjjas. Magas: Bo- dosi, Kerkovits. Távol: Dombóvári, Keltái. Hármas: Dombóvári, Bácsalmásy, Rúd: Zsuffka, Bácsalmásy. Súly: Darányi, Horváth, Dtsakosz: Donogáa, Darányi. Gerely: Várszegy, Bácsalmásy. A budapesti ökölvívó válogatott Münchenben 8:8 arányban, eldöntetlenül végzett München válogatott­jával. Perry döntőbe került Los-Angelesben, Perry a los-angelesi Pacific bajnokságon döntőbe került 6:4, 6:2 arányban győzve az elődöntőben Vines ellen. Utolsó ellenfele Van Ryn lett, aki 6:1, 6:2-re vetie a délafrikai Kirbvt. A Kladno befejezte amerikai túráját és rövideden visszaérkezik Európába. Javaslat érkezett be a szövetséghez, amely annak szabályba foglalását kéri, hogy a jövő­ben bármelyik csapatban három külföldi állam­polgár játékos szerepelhet. Egy másik javas­lat külföldi példára kívánja megváltoztatni az igazolási szabályokat olyan formán, hogy a szezon folyamán is lehessen egyik klubból a másikba átlépni, s igy megszűnjön a mai nehéz­kés rendszer, amely csak a szezon befejeztével engedi meg a klubcserét. A* összes országok­ban, ahol elismert professzionizmus van, be­vezették már ezt. az igazolási rendszert s ez ki­tünően bevált. Bizonyára a román labdarugó­sportra is étónkitőleg fog majd hatni. ÚJABB „ROMÁK KUPAA Román Kupa vasárnapi döntőjére az egyik bukaresti keres­kedelmi vállalat egy 15000 lej értékű kupát ajándékozott a győztes csapat részére. Ez a második kupa, az elsőt Vaida Sándor adta díjul miniszterelnöksége idején. Aagelotti Kornélt, a Tennisz Klub elnökét súlyos gyász érte, édesanyja, özv. Angelotti Zsigmondnó tegnap 73 éves korában kiszen­vedett. A nemzeü tenniszbajnokságok újabb eredményei Bukarest: A nemzeti tenniszbajuekság küz­delmei nagy érdeklődés mellett folynak. Péntek délelőtt a következő eredmények voltak: Férfiegyes L oszt.: Wartenberg TC—From Brassó 6:3, 10:8. Gitta Gloria—Fleminger Csernovitz 6:2, 6:1, Farkas AKE—Bogdán Brassó 6:2, 6:4. Férfipáros L oszt.: Wartonberg, Pusztai TC— Hegyi, Sucureanu 8:6, 6:2. Köiegyes l. oszt.: I- Czernovicné TT.—Rositi- né U. 6:3, 6:1. Jakab Haggibbor—Kiss Magda MSE 6:2, 6:4. Férfiegyes II. oszt-: Jaszinszki—Fleminger 4:6, 6:2, 6:2. Gaster—Adelstein 6:4. 6:3, Hegyi— Burger SzSE 6:3, 5:7, 6:2. Meglepetés. From— Gottlieb 6:1, 6:4, Radó Hagg.—From 7:5, 6:4. Köiegyes II. oszt.: Kiss Magda MSE—Segole 6:2, 6:4, Jakab Hagg.—Vorell 6:0, 6:1. Baátzné TC—Focşani 6:0, 6:2. Uj könyvek: Bereut! Miklósáé: Sz. Bertalaa éjszaka, kötve lej 117 Török Sojţhe-, Hintz tanársegéd ür ..... „ ,, üli Ladtrig Wolf: Égre nyíld szeai ............ ,, „ 6ü Faszarj Gátőr s Monpti .................. „ „ 117 Minden egyes kötet díszes -víszonkőtis- ben, hófehér papíron, Kapható a KELETI U1SAG kiadóhivatalában Kolozsvár cBaron L. Pop uccaó, 'Vidékinekt a pénz es 10 le) portó» előzetes beküldése esetén azonnal stálltthlk. Ha a ren- deles a 200 tejet meghaladja, portókiltséget nem számítón

Next

/
Thumbnails
Contents