Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)

1934-08-04 / 174. szám

HELETlUjsm Majláth püspök az utolsó órában arra a fele­lősségre figyelmeztetfe An- gbelescuf, mely Isten ítélő- széke, a történelem és saját lelki-ismeretük szerint ót is, a minisztert is terheli \ nycírviísgarendleíef visszavonását és tanfolyamok lei Írását kérte Anghelescu válasza: „Az ügy elinfézett- nek tekinthető, a vizsgákat megtartjuk44 (Bukarest, augusztus 2.) Floznik György pápai kamarás, püspöki titkár gróf Majláth Gusz­táv Károly gyulafehérvári rom. kath. püspök ne­vében a következő levelet nyújtotta át Anghelescu közoktatásügyi miniszternek: Kegyelmes Ur! Egy tapasztalatokban és gondokban megőszült 70 éves öreg ember ag­gódó lélekkel és hívei szenvedéseit átérzö szív­vel fordul Excellenciádhoz, nemcsak mint a kormány egyik legtekintélyesebb tagjához, ha­nem elsősorban, mint Istenben hivő, keresz­tény felebarátjához. A nyelvvizsgákkal terv­bevett intézkedések ezer és ezer becsületes és iparkodó hitvallásos tanítónak és tanárnak lé­tét veszélyeztetik és őket nyomorba döntéssel fe­nyegetik. Tiz évvel ezelőtt együtt állapítottuk meg a magánoktatási törvény fontosabb szakaszait s ezek között a 109-ik szakaszt, amellyel sike­rült e kérdést megfelelő megoldáshoz juttatni. A mostani törvényes rendelkezés ezt nem ren­delte hatályon kívül s a megszavazott törvény nem is értelmezhető úgy, hogy hatályon kívül helyezte volna, mert az akkori megoldás nem- vetkőzi megegyezésre támaszkodik és nemzet­közi fórum előtt történt megegyezésünknek eredménye. Mindezek alapján most az utolsó órában azzal a bizalommal, mely Excellenciád erős és határozott egyénisége iránti tisztelet sugall ne­kem, annak a súlyos felelősségnek terhe alatt, ami Isten itélőszéke, a történelem és saját lelki­ismeretünk előtt mindkettőnket terhel, a reánk bízottak testi és lelki jólétéért, keresztény fele­baráti szeretettel kérem Excellenciádat, hogy hitvallásos iskoláink tanerőinek nyelvvizsgáit függessze fel és rendelje el a 109. szakasz alap­ján a tanfolyamokat. Mindent el fogunk kö­vetni e tanfolyamok sikere érdekében, mert mi is óhajtjuk, hogy tanerőink megfelelő jártas­sággal rendelkezzenek a román nyelvben és akik ennek koruk, vagy egyéb defektusaik miatt nem tudnának megfelelni, addig is, mig a természet rendje szerint kiselejteződnek, csak olyan beosztásokat kapnának, amelyekben sem­miféle hátrányt nem okoznának. Ez lehetne csak az egyetlen megnyugtató és helyes megol­dása a kérdésnek, mert azok a módozatok, me­lyekről értesülésem szerint a minisztérium ve­zérigazgatója az iskolafenntartó szakelőadóival megbeszélést folytatott s melyeknek anyagát eléggé nem ismerem, mert a felterjesztést erről nem kaphattam meg, semmiképpen sem alkal­masok a kérdés megoldására. Annál is inkább kérnem kell a nyelvvizsgák elhagyását, mert ————— ............... Bridzselöknek fontos könyvujdonság Culbertson A kontrakt bridzs Il-ik kék könyve 335 oldal, ára IDS'— lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj. L. Pop ucca 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó költség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk ezek és az ezeket követő állásvesztések nemcsak egyéneknek és családoknak a romba döntését je­lenti, de létükben fenyegeti hitvallásos isko­láinkat is, melyeknek fennmaradását pedig nemzetközi szerződések biztosítják. Ezek az is­kolák rendfenntartó tekintélyt tisztelő munká­ikkal az ország konszolidációját szolgálják a mai felforgató, bomlasztó törekvések köze­pette. Abban a reményben, hogy Excellenciád megértéssel fogadja és meghallgatja az én aggódó lelkem e fájdalmas felkiáltását, ami (Kolozsvár, augusztus 2.) Batiu Joan, a gyermekgyilkos, aki néhány hónappal ezelőtt hihetetlen kegyetlenséggel, huszonkét késszu- rással, megvadulva, valósággal őrjöngve küldte a másvilágra másféléves csecsemőjét, egykedvűen s unott arccal ül a fogházör szuro­nyának árnyékában a törvényszéki tanács előtt. Mikor az eset történt, senki sem kételke­dett abban, hogy a vasúti munkás őrült, mert nem igen lehet senkiről, aki a józan ész bár­mily csekély adottságával is rendelkezik, el­képzelni, hogy hatalmas késsel nekimenjen csepp gyermekének s valósággal késéire hányja­Eatiut letartóztatták, szakértők, ideg- és elmeorvosok figyelték s a megfigyelés eredmé­nye az a hivatalos megállapítás, amely sze­rint Batiu tényleg nem egészen normális, de nem annyira abnormális sem, hogy büniigyi- leg ne felelhetne az elkövetett rémségért. El­meállapota a normalitás és abnormalitás hatá­rán van ugyan, de az inga inkább a beszámit- hatóság felé hajlik. Ezzel a szakértői véleménnyel el volt in­tézve Eatiu Joan sorsa, büníigyileg beszámít­ható, tehát alkalmas arra, hogy a biróság fog­lalkozzék ügyével. Most várja, hogy Ítélkezzenek fölötte. Fe­lesége mindössze 28 éves asszony, de negyven felé levőnek néz ki, fekete ruhában sir a fo­lyosón, ő pedig nyugodtan hallgatja ügyvedei beszédeit, akik azt kérik a bíróságtól, hogy újabb szakértői vizsgálatot rendeljen el, mert, ha el is fogadják az első szakértői véleményt, amely szerint Eatiu beszámítható, biztos, hogy azóta teljesen megőrült s ilyenformán nem vonható felelősségre. • Munteanu Jón dr. adja elő a védelem ál­láspontját: ■■un« iiiiiMjB—wwawMjau'JiMUBm csak kifejezője híveim fájdalmának és aggodal­mainak, kérem Excellenciádat, fogadja kiváló tiszteletem őszinte kifejezését. Majláth, püspök. Floznik György, a gyulafehérvári püspöki iroda vezetője a közoktatásügyi minisztériumba ment, hogy a miniszternek a püspök levelét át­nyújtsa. Anghelescu minisztér éppen távozóban volt a minisztériumból és a püspöki megbízott a kapuban nyújtotta át neki a levelet. A miniszter, aki autóba akart ülni, hogy Szinajába utazzék, a levéllel visszatért hivatalába, válaszát szóval is közölte Floznik püspöki titkárral, máj dhirtelen rövid levelet irt Majláth püspök ciinére, amiben elutasitó választ adott a következő sorokkal: Püsuök Ur! Sajnálom, hogy éppen Szina­jába indulóban csak pár sorral válaszolhatok. Az ügy elintézettnek tekinthető, mert a nyelv­vizsgákat a törvény, amit a legutóbbi parla­menti ülésszak megszavazott, előirja, tehát ezeket megtartjuk. Nem látom, miért van. ok az aggodalomra, mert nem engedhető meg, hogy a tanárok és tanítók 15 év után ne rendelkezze­nek megfelelő nyelvtudással. Senki sem gondol arra, hogy kellemetlenkedjék és hogy túlzásba vigye a dolgokat. A törvény alkalmazásától nem lehet eltekinteni azokkal szemben, akik nem vettek maguknak annyi fáradtságot, hogy alkalmazkodjanak. Eemélem, hogy minden a rendes körülmények között fog történni. Fo­gadja hódoló tiszteletem kifejezését: 1934. aug. 2. Anghelescu. A Majláth püspök levelének másolatát Floz­nik György ezután Tatarescu miniszterelnökhöz vitte cl, a másolatnak egy példányát pedig a kül­ügyminisztériumba vitte, hogy hivatalosan Titu- lescu miniszterhez: juttassák. 5 — A vádlott csak testileg van itt jelen, lelkileg nem lehet itt, mert állapota, az őrült­ség, ezt nem engedi meg. Ez nem elég a bíró­ságnak. A biróság csak testi és szellemi ké­pességeinek teljes tulajdonában lévők felett Ítélkezhet. — A börtön, a magánzárka teljessé tette Batiu őrültségét- Ha a szakértői vizsgálat ide­jén nem is volt százszázalékosan beszámítha­tatlan, most biztos, hogy az. Kernbach dr. tör­vényszéki orvos megvizsgálta Eatiut a fogház­ban s annak a véleményének adott kifejezést, hogy egészen bolond lett. Ilyen körülmények között a biróság nem tehet mást, minthogy el­halássza a tárgyalást s ismét beutalja a klini­kára Eatiut, hogy most már végleg megálla­pítsák beszámithatatlanságát. Dr. Giurgiu János, a másik védőügyvéd szerint Eatiunak vannak ugyan tiszta pillana­tai, de az őrültségi rohamokban elkövetett cse­lekedeteiről ezekben a momentumaiban nem tud számot adni. Colfescu ügyész természetesen az első szak­értői vélemény alapján áll- A szakértői véle­mény kimondotta, hogy Eatiu, ha nem is tel­jesen normális, de állapota nem olyan, amely kizárná a bűnügyi felelősséget, igy tehát nem jöhetnek most az ügyvédek azzal, hogy magán- véleményük szerint a gyilkos őrült. A magán­vélemény, amely szemben áll a hivatalos meg­állapítással, komolytalan valami- Az ügyész kéri a tárgyalás megtartását és az ügyvédek kérésének elutasítását. A biróság — a törvényszék I- szekciójának Marinovici—Fătu tanácsa — elutasította ar^é- delem kérését, az újabb szakértői vizsgálatra vonatkozólag, azonban a tárgyalást mégis augusztus 9-re halasztotta, amikorra, mint tanút megidézik Urechea professzort, áld an­nakidején megvizsgálta Eatiut. Valóban őrült vagy beszámítható a gyermek- gyilkos apa, aki 22 késszurással végzett ártatlan csecsemőjével?

Next

/
Thumbnails
Contents