Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)
1934-08-31 / 197. szám
KElETííIlSlXG XVII ÉVFOLYAM. 107. SZÁM. mmammmmmmmtammmmuuesmmmmammmBamm ■awwaawwBwwwBiwiwMwwriwii fi -> A kolozsvári tábla szabatllábra helyezte és a biztosíték letételétől is eltekintett Újabb tanukat tdéz be a táblai tanács és a tárgyalást elhalasztót2a 2 rabiak segítségével maradandó értékeket alkottak a tudomány terén. És ha most változott viszonyok között az egylet már nem áld. zhat annyit és nem fejthet ki oly nagy tevékenységet a tárak fejlesztése és feldolgozása körül, mint a múltban, ezek még ma is közkincsek s a tudományok szolgálatában állanak. Éppen azért, mivel az Erdélyi Muzeum Egylet tevékenysége a körülmények folytán mind szőkébb körre korlátozódott, fokozottabb mértékben igyekszik megvalósítani Mikó Imre programjának harmadik pontját, a tudomány és művelődés minden ágának terjesztését. A tudomány terjesztése leghatékonyabb módjának bizonyultak a szakelőadások és vándorgyűlések. Az egylet történelmében aránylag későn merült fel a vándorgyűlések eszméje. Az első vándorgyűlést 1906-ban tartották Marosvásárhelyen és ugyanazon évben Nagy- enyoden. 1907-ben Eiiahon, 1908-ban Brassóban, 1910-ben Desen, 1911-ben Vajdahunyadon, 1912- ben Gyulafehérváron és 1913-ban Tordán. Ezeknek a vándorgyűléseknek mindegyikén gr. Esterházy Kálmán elnökölt, aki közel 50 évig állott az EME élen. 1913-tól 1930-ig szüneteltek a vándorgyűlések. a háború után először 1980-ban tartott az EME vándorgyűlést Marosvásárhelyen, 1931- ben Nagycnyeden, 1932-ben Nagybányán és 1933- ' ban Sepsiszentgyörgyön. Ezen utóbbi vándorgyűléseken az unitáriusok ősz püspöke, dr. Boros György, mint az EME legidősebb választmányi tagja elnökölt és fáradságot nem kiméivé, vezette ez utóbbi vándorgyűléseket. Elnöki megnyitóiból a magyar kultúránk szeretető sugárzott, ezekkel lelkesítette a hallgatóságot. Az idén, sajnos, nem jöhetett el, fájdalmasan nélkülözzük távoüétét és e helyről is köszönetét fejezi ki az egylet az előbbi vándorgyűléseken kifejtett tevékenységéért, remélve, hogy a jövőben még hosszú éveken keresztül erős támaszunk lesz. Vándorgyűléseinknek keíTos célja van. TTz egyik, hogy Erdély történelmi neveztességü Tie- lyeit megismerjük és ezeket a helyszínén ismertessük. A másik pedig, hogy szükebb hazánk több városát felkeresve, különböző vidékeken tartsunk a tudomány minden ágára kiterjedő szakelőadásokat és ezáltal megfeleljünk az egylet azon céljának, hogy a tudományokat terjesszük és mindenkinek hozzáférhetővé tegyük. Erre a múltban nem volt annyira szükség, mint most, mikor magyar kultúránk terjesztése legfőképpen az EME-re hárult. Ezt a feladatát át is érezte egyletünk és ezért igyekezett akadémikus jellegét mind jobban kifejleszteni és az utóbbi évek vándorgyűlésein mind több és lehetőleg a tudomány minden ágára kiterjedő előadásokat programjába foglalni. Sőt 1930-ban egy egész uj gondolatot vetett fel, amely máris éreztei áldásos Hatását. Ugyanis a vándorgyűlésekkel kapcsolatosan kétévenként tartott orvoskongresszusokat. A rossz gazdasági viszonyok miatt orvosaink mind nehezebben tudnak külföldre jutni, hogy a szakmájukba vágó legújabb felfedezéseket tanulmányozhassák. Ezt kívánják pótolni az EME orvoskongresszusai, melyek egyrészt alkalmat adnak az előadó orvosoknak szakkérdések feldolgozására, másrészt pedig nagyon sok orvosnak a szakkérdések megismerésére és megvitatására. Az EME vándorgyűléseinek újítása teljes mértékben sikerüli és örömmel látjuk, hogy orvoskongresszusaink ev- ről-évre nagyobb érdeklődéseknek örvendenek. Ezek szerint, ha őseink számoukérik tőlünk 75 évi működésünk után, hogyan sáfárkodtunk azokkal az értékekkel, melyeket örökül hagytak reánk, nyugodt leliisinerettel állhatunk eléjük, mert az EME teljes: mértékben megfelelt az alapúé gróf Mikó Imre célkitűzésének és a mai mostoha viszonyok dacára is folytatja áldásos működését nemzeti kultúránk fejlesztése és terjesztése érdekében. Ezt bizonyítja mostani vándorgyűlésünk, melyre oly szép számmal jöhettek el az EME tagjai a magas kultúrájú Brassó város meghívására. Engedjék meg, hogy mint 1903-han Esterházy Kálmán nagyatyám, én is ugyanazzal a jelszóval: ..-Jussunk munkával tudáshoz, _ tudással műveltséghez,_műveltséggel boldoguláshoz,” _nyissam meg a vándorgyűlést. Kincs ross* üzleftnenel, Ka a Keleti Újságban hirdet (Kolozsvár, augusztus 29.) Levy Ernő és Lévy Pál német állampolgárok, az ismeretes tor- dai irredenta-kommunista bünpör vádlottai állót- tak ma a kolozsvári tábla előtt. A magyarul nem tudó két Lé-sy ellen azon az alapon emelték az irredentizmus vádját, hogy lakásukon megtalálták a Pesti Hírlap kiadásában megjelent „Igazságot Magyarországnak“ című könyvet. A lakásukon tartott házkutatás míg egy meglepő fordulatot tartogatott: Iconmnniita röpiralmkat. A vádlottak kétségbeesetten til*akoztak az ellen a feltevés ellen, mintha kommunisták volnának és arra hivatkoztak, hogy a röphatokat nem is látták és nyilván becsempészték azokat a lakásukra. A tordai törvényszék azonban nem vette figyelembe védekezésüket és Lévy Ernőt két és félévi, Lévy Pált pedig egyévi szabadságvesztésre ítélte. A kolozsvári tábla, mint fellebbviteli bíróság ma tárgyalta az ügyet, de nyomban meg is állapi(Kolozsvár, angusrttts 29.) Tegnap tartotta meg az Ugir kolozsvári kerülete aug. havi vezetőségi ülését Diamant Izsó, a Sodronyipar vezér- igazgatójának elnöklete ídatt. Dr. Böszörményi Sándor a kerület ügyV. igazgatója terjesztette elő az ügyvezelőség javaslatait., A nagyiparosok a kontirigentálási rezsim átformálása tel:iute'éhen leszögezték »zt ?z nVr>ni_ vet, hogy külkereskedelmi mérlegünket az export felfokozásával s néni az ipari es inezogazuusugi termeléshez nélkülözhetetlen s belföldön be nem szerezhető nyersanyagok és gépek behozatalának generális meg szór it ásóval kell egyensúlyban tartani. Ehhez az alapelvhez híven helyeslik az exportprémium-rendszernek bevezetését azokba az országokba induló kiviteli szállítmányainkra, amelyekkel clearing szerződéseink következtében megszűnik a kompenzációs szállítási lehetőség s az ilyen exportszállítmányok felfokozása érdekében készséggel fizetik meg a vámtételek mellett immár intézményessé vált külön behozatali taxákat si. A kompenzációs áruforgalmi rendszerrel kapcsolatban súlyos kritikai szempontokat szögeztek le az erdélyi gyáriparosok. Megállapítják, hogy eredendő hiba veit az u. n. kompenzációs társaságoknak u. n. ke re. szerződéseket adni s ezáltal, valamint a szerződések elvonásának folytonos hangoztatásával, de meg nem tételével ezeket á kompenzációs társaságokat valósággal belehajszolni a jutat,(.kútsorába s a termelés megdfági- tásába A nagyiparosok megfelelő korrektivumo- kat kérnek ezekkel a társaságokkal szemben. Az állami szervek további beavatkozásától a külkereskedelmi áruforgalom irányításába már csak azért is félnek a gyáriparosok, mert másféléves tapasztalataik e téren azt mutatják, hogy az állami szervek bürokiatizmusa következtében magángazdaságunk hitele a külföldi piacokon sokkal jobban leromlott, minthogy annak fizetési képességünk tényleges csökkenése alapján le szabad lett volttá romiamé. Ast a tényt pl, hogy kompenzáción és clearing«) kívüli fizetés esetén devizát a Banca Naţionala csak az áru beérkezése után 3 hónap múlva ad, kénytelen-kelletlen csak elfogadták a külföldi áruhitelezők. Azt azonban, fogy a 3-ik hónap végén a tej ellenérték deponálása utcán kiutalt devizákat további 2 _3 hónap után kapják effektiv kézhez, semmiképpen sem akarják tudomásul venni s a Banca Naţionala deviza kiutalási politikájának főként ez a na go hibája rontotta le magángazdasági vállalataink külföldi Intelét ok súlyosan, hogy annak visszaállítása érdekében komoly akciókra van szükség. tolta, hogy a beidézett tanuk közül többen hiányoznak. A vádlottak védője ezen az alapon a tárgyalás elhalasztását kérte és újabb tanuk kihallgatására tett előterjesztést. A tanács Ilca ügyész ellenzése dacára elfogadta a védelem álláspontját, elrendelte az uj tanuk beidézését és elhalasztotta a tárgyalást. A védő ezután orvosi bizonyítványok alapján a két Lévy szabadlábrahelyezését kérte, ami ellen az ügyész színién tiltakozott. A táblai tanács azonban elrendelte a két vádlott szabadlábra helyezését, anélkül, hogy biztosíték letételére kötelezte volna őket. Lévy Ernő a kedvező döntés kihirdetése után nem tudott uralkodni magán és görcsös kacagásban tört ki. A teremszolga vizet hozott, mire Lévy masához lért és boldog arccal hagyta el a tárgyaló termet fivére kíséretében. Az Ugir erdélyi vezetői idevonatkozólag egyelőre fix határidőre szóló cDvizaakredítivei: kiadását javasolják a Banca Naţionala urainak. A maguk részéről vállalják ezen határidős valutaüzlet összes rizikóját is olyanformán, hogy az akreditiv effektiv beváltásakor a hónapokkal előbb történt lejdeponálás óta esetleg mutatkozó árfolyamveszteséget a Banca Naţior.alanak pótlólag köteles legyen befizetni az, aki ilyen akred'tiv kiadását kéri a Banca Naţionalatol. Gazdasági életünk eme talán legsúlyosabb problémakörének letárgyalása után az erdélyi Ugir vezetői a Bukarestben szeptember lű-ikén megnyíló országos jellegű ipari kiállítás kérdésével foglalkoztak behatóbban, majd kimondották, hogy a községi választások kérdésében nem foglárnak állást. Miután az Ugir erdélyi vezetősége dr. Böszörményi Sándor javaslatára s illatve dr. Weiser Artur és Ungár Ármin ajánlására Weinberger Sándor nagykároiyi papirgyárost egyhangúlag beválasztotta tagja' Közé, az ülés Diamant Izsó elnöknek a helyes árpolitikáról szóló záróbeszédével ért véget. SCHALOM ASCH: Özön viz trilógiája A vi'ághirü iró ötben a nagyszabású regénytrilógiában nuncsupán az egyes ember lelkivilágát és fejlődését ecseteli mesieri módon, hanem epikai szélességgel vázolia fel a nagy eszmei áramlatok harcai , a társadalmi átalakulások mozgat > erői' is. Meseszövése emel ett oly izgatóan é'dekes, h^gy az olvasó nem is tudja a történéseket hűvösen méregéin', annyira magával ragadja az események áradata. 1. Pétervár 2. Varsó 3 fiioszkva Ára egyenkint, fűzve 54 lej. A trilógia együtt ... 162 lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Kvár, L. Pop ucca 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portóköltség előzetes beküldése esetén azonnal sza: htjuk, 150 ipj értékű megrendelésnél, az összeg előzetes beküldése után, portómentes szállítás. Az Ugir állást foglalt a Banca Naţionala devizakiutalási rendszere ellen Az erdélyi gyárosok az export fokozását és az ipari nyersanyag szükséglet szabaddá tételét sürgetik —A városi választások gazdasági biokk-aiak illataiban nem vesznek részt