Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)

1934-08-13 / 182. szám

8 (Kolozsvár, augusztus 11.) Az Universul az pgyetemi értesítők alapján statisztikát közöl a kolozsvári egyetem hallgatóinak nemzetiségi megoszlásáról. 1932—33- évben a hallgatók száma 4469 volt. Ebből 2722 román, 922 ma­gyar, 345 szász s 447 zsidó. A román hallgatók arányszáma 1924-től 1933-ig 74 százalékról 60 9 százalékra esett, azonban abszolút számban nö­vekedett. A magyar hallgatók száma állan­dóan emelkedett 1931—1932. tanévig, amit az első Anghelescu rezsim érettségi pusztításai sem tudtak megakadályozni, mert ennek a rendszernek a beköszöntése összeesik azzal az időVel, amikor az erdélyi magyar ifjak belát­ták, hogy a magyarországi egyetemekre való beiratkozás lehetetlenné teszi számukra a haza térést és éppen ezért nagyon csekély kivételtől eltekintve a román egyetemekre kezdtek be­iratkozni, hogy az államnyelvet megtanulva népük szolgálatába állítsák munkaerejüket­1923—1924. tanévben a magyar egyetemi hallgatók még csak 12 százalékát tették ki a hallgatóknak az 1931—32-ben az arányszám 23 százalékra emelkedett, ezután azonban meg­torpant a növekedés s a következő tanévben 20.6 százalékra esett le. A szászoknál a növe­kedés még nagyobb méretű, mert 2 százalékról 7.7 százalékra emelkedik fel. A zsidók 1923— 1924. tanévben 11 százalékát tették ki a hallga­tóságnak, az ezt követő években, az egyre fo­kozódó antiszemita kilengések hatása alatt as arányszám folytonosan csökken, leesik .5 száza­lékra. A nyugalmasabb idők újból lehetővé te­szik a zsidók tanulását s igy 1932—33 tanév­ben az arányszám tiz százalékra emelkedik. Alig van magyar ifjusáfg. A fakultásonként! megoszlásnál a magyar ifjak adatainak vizsgálatánál aggasztó jelen­ségekkel találkozunk. A jogi fakultáson az em­lített ti zév első 9 évében a magyarok száma 97-ről 379-re emelkedett, azonban 1932—33-ban 309-re esett le. A magyar fiatalságnak a jogi pályától való huzódozását egyrészt az magyarázza meg, a közpályák a kisebbségi jogok és sokat han­goztatott türelmesség ellenére, zárva vannak előttük■ De ennél van egy sokkal szomorúbb magyarázat, ami rajtunk múlik. Például a ko­lozsvári ügyvédi kamara tagjainak niég tiz százalékát sem teszik ki a magyar ügyvédek, jóllehet a városnak 60 százalékát, a megyének 30 százalékát teszi ki a magyarság• Hasonló adatokkal szolgálhatnánk például Tordáról is, pedig ott a magyarság arányszáma a városban még kedvezőbb, a megyében pedig kb- olyan, mint Kolozsmegyében. Ilyen szomorú adatok­kal szolgálhatnánk Erdély többi megyéiből is. Katasztrofális visszaesés. Magyar bankok, szövetkezetek és más köz­intézmények s a közönség megszervezettsége sok románul jól tudó, tudományosan felkészült fiatal magyar ifjú előtt nyithatná meg az el­helyezkedés kapuját. Ha ez igy megy tovább, pár év múlva tiz ujjunkon számolhatjuk meg az egyes városokban tengődő magyar intelli­gens embereket, aminek kiszámíthatatlan kö- íVetkezményei lehetnek kisebbségi életünkre. Az orvosi pályán is lehangoló a helyzet. Az orvosi fakultáson az említett tiz év első kilenc évében 26-ról 171-re szaporodtak fel a magyarok, de az utolsó évben már itt is 155-re Keleti Ujspcg I.ww.—IMP umnuf w esik le, amit egyrészt az orvosi fakultáson be- vezetett felvételi vizsga magyaráz meg, amely sűrűn szánt végig a magyar ifjak sorain, más­részt a tandijak nagysága. Az orvosi pályával kapcsolatban ugyanazt mondhatjuk el, mint a joginál- Az orvosi fa­kultás magyar hallgatóiról is minduntalan el­ismerő nyilatkozatokat tesznek a román pro­fesszorok- Tehát a tudományos felkészültsé­gükben sem volna hiba és a magyar kézben lévő magánkórházak hivatása lenne az ifjakat spéciálizálni, mert hiszen ma úgyszólván csak a specialista orvosok tudnak megélni. Viszont a magyar magánkórházak működése a magyar közönség öntudatos támogatásától függ, bi­zalma meglehet ezekkel szemben, mert a régi magyar orvosi gárda legkiválóbbjai vezetik e kórházakat s a jól felkészült fiatalok utánpót­lása mellett a bizalom továbbra is megmarad­hat. A fiatal magyar orvosgeneráció megte­remtése óriási jelentőségű népegészségügyi vi­Szomoru a magyar fiatalok elhelyezkedési lehetősége s talán éppen ez magyarázza, meg, hogy most olyan lázasan tárgyalják a pálya- választási kérdéseket. Nagy hibába esnénk, ha egyszerűen mindent a körülmények szám­lájára Írnánk és nem igyekeznénk a magunk erejéből is segíteni a helyzeten. A tanári pá­lyánál nem sokai segíthetünk, mert hiszen ha háromszor annyi iskolánk volna, mint ameny- nyi van, az se tudná felszívni a sok uj tanárt. Ellenben, ahogy röviden rámutattunk az or­vosi és jogi fakultáson^ természetesen a keres­kedelmi akadémiát végzett if jaknál is a helv­szonyainkra, mert a mindinkább elharapódzó szociális betegségekkel szemben a magyar fa­lut csak a tudományosan felkészült, népi ön­tudattal rendelkező, önfeláldozó orvosok ment­hetik meg. Vigasztaló e téren, hogy a kolozs­vári orvostanhallgatók, az elmúlt tanévben két népegészségügyi szemináriumot is rendez­tek, hogy erre a hivatásra is felkészüljenek. Ezt az öntudatos nép felé fordulást a magyar közönségnek hasonló megértéssel kell viszo­noznia. Túltermelés a tanári pályán. Nagyon elszomorító, hogy a bölcsészeti fa­kultáson a növekedés a szükségletet jóval meg­haladja. Az ismertetett tiz év alatt e fakultá­son a magyar hallgatók száma 55-ről 207-re emelkedett. Hogy ennek elszomorító voltát megérthessük, hozzá kell még vennünk a ter­mészettudományi fakultás adatait, ahol a hall­gatók száma 24-ről 153-ra emelkedett. Vagyis az 1932—33- évben 360 magyar fiú és leány ké­szült a tanári pályára. Vagyis egy évfolyamra kilencven ifjú jutott- Ezzel szemben az erdélyi magyar középiskolákban alig kétszáz tanárra van szükség■ Ez a kétszáz tanár harminc év alatt cserélődik ki, vagyis átlagosan minden évben kb- hét- Tehát a hét helyre kilencven ember pályázik- A helyzetet némileg, de mégis egészen jelentéktelenül enyhíti az, hogy a tanári szakokon sok a nőhallgató, akik közül valószínűleg nagyon sok mégis csak a családi otthonban találja meg boldogulását­A gyógyszerészeti fakultáson a magyar hallgatók száma 41-ről 98-ra emelkedett tiz év alatt. Boldogulásuk természetesen attól függ, hogy hány gyógyszertar marad magyar kézen, mert a román gyógyszerészektől nem sokat várhatunk a mai atmoszférában. Bukarestben. Ezekhez az adatokhoz még hozzá kellene adni a bukaresti egyetem magyar ha.Igatóinak számát, ahol szintén tanul körülbelül 100—200 magyar ifjú, a csernovici és iasii egyetemen tanuló magyar fiatalok száma jelentéktelen. Ezekről az egyetemekről sajnos nincsenek ada­taink. XVII ÉVFOLYAM. 1S2. SZÁM• Vagyis egy évre kb. 400—500 hallgató jut. Egy másfélmilliós társadalom csak közöny és ön- tudatlanság mellett nem helyezhet el évente négyszáz főiskolást, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy e számban benne vannak a pa­pok is. Természetesen ez a szára még kiseb- bedni fog, ha az Anghelescu-rendszer tovább is igy fog pusztítani. Évente legalább négyszáz intelligens emberre feltétlenül szüksége vem az erdélyi magyar társadalomnak, ha élni akar és minden erejét meg kell feszítenie, hogy el­helyezkedésüket lehetővé tegye- Ezzel szemben az elhelyezkedésre váró fiatalok sem lehetnek zetre, megállapíthatjuk, hogy a legtöbb a ma­gyar társadalom öntudatán fordul inog- A hi­vatalos adatok is azt mondják, hogy Erdély ben másfélmillió magyar él. A romániai főis­kolákon, még a tipológiákat is beszámítva, két ezeret sem éri el a magyar hallgatók száma közönyösek népük problémáival szemben s élet­céljuknak nem tekinthetik a meggazdagodást, hanem már csak „a te is adsz, én is adok" elve alapján is. a népükért való önfeláldozó mun­kavállalást. , Dr. Fogarasi Géza 1934 könyvnapi olcsó kiadványok n • Kaphatók a „Keleti Újság ‘ kiadóhivatalában Ciuj—-Kolazsvár, Barou L. Pop u. |5. szám alatt. J&foaiMór: Az aranyembtr, 459 oldai, centsnná- !>i riumi kiadás, gyönyörű színes karton bordókban ... 78 Szász Károly: A világirodalom nagy époszai, 1U0U oldalas, hatalmas 2 kötet, díszes vászonkötésben 188 Mák kai Sándor: Táltoskirály, egészvászonkötés 144 Bzbits: Az európai irodalom története. 320 oldal, 100 illusztráció, egészvászonkötésben .......... 96 Földes Jolán: Mária jól erett. 201 oldal, kötve 84 Molnár Ferenc: Pál utcai fiuk. Rendes ára 150 lej, könyvnapi kiadás csak..........­................................ 69 Török Sándor: Az Idegen város. Rendes ára 300 lej, könyvnapra kötve csak ................................ 81 Ady összes versei. Propaganda kiadás 600 oldal, egészvászonkötésben, hófehér papíron ..................... 120 PS Vidékieknek a könyv ára és 10 lej portóköltség előzetes beküldése után azonnal szállítjuk. Bármely könyv három kötetének egyszerre történő megrendelése és az összeg előre való beküldése esetén, portóköliséget nem számítunk Üdülés a tengeren 7 teljes nap ........................ Lel 1800 14 „ „ ........................ „ 2900 Ebben az árban benníoglaltatik: lakás a sátortáborban, teljes ellátás, dijak, kirán­dulások Mamaia-ba és Tu sla ba stb, valamint a vasúti jegy Eforiába és vissza. Jelentkezések a WAGON’S LITS LOOK utazási irodánál Cluj, Piaţa UnTii 18. Évente négyszáz magyar intellektuell kellene álláshoz juttatni Erdélyben Egy statisztika margójára — A közöny és szerencsétlenség is hozzájárul a végzett főiskolások tragédiájához Legalább négyszáz ifjút kellene elhelyezni

Next

/
Thumbnails
Contents