Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-09 / 152. szám

2 Kntnnjsso I képező interimár megyei tanáccsal, mert a régi magyar vármegyei közgyűlés tagjai is :sak annyiban bírtak joggal a vagvonigazgatáslioz, amennyiben a vagyonhoz jogosultak voltak. Most mindenki bírna, ha nem is jogosult a va­gyonhoz, sőt ha nem is székely-magyar. Azon kívül a prefektus megfelel az alapszabály ama rendelkezésének, amely szerint „az igazgató­tanács tagja — tehát elnöke is — csak székely polgár lehet"? De egyáltalában fennáll ma az •kkori megyerendszer? Ma az a helyzet állt he. Iiogy az uj igazgatási szervezetet a jogosultak­nak kellene megalkotni. Már az eddigiekből tisztán látható, hogy a genfi határozat „végrehajtása" teljesen sem­mibe veszi a Magánjavak régi adminisztráció­iénak szervezetét, amit pedig a népszövetségi határozat fenntartandónak mond. Igaz, hogy «.a román köz- és közigazgatási jog által igé­nyelt módon joghoz való alkalmazkodással". De ez csak mit jelenthet? Azt. Iiogy az ellen­őrzést az illetékes román minisztériumok fog­dák gyakorolni, a vagyonnak jogi személyisé­get kell nyerni és hasonlókat. Amit azonban ez a belföldi elrendezés tesz, az nem a román köz­li közigazgatási joghoz alkalmazkodás, hanem a vagyonigazgatásnak kivétele a vagyonhoz jo­gosultak kezéből és olyanoknak a kezébe jut­tatása, akiknek a vagyon eredete, jogi jellege, a „székely nemzet boldogulását és előmenete­lét" szolgáló célja, a genfi határozat által fenn­tartandónak jelzett alapszabályok és a vagyon­nak 150 eves történeti múltja szerint a vagyon igazgatásához semmi közük sem lehet. A vagyonhoz jogosultaknak nyilatkozatot kell adni, amelynek értelmében minden további igényükről lemondanak, ha az elvett vagyon­nak egy ötödét képező, visszaadni igért vagyon­tárgyakat megkapják. Erről semmi szó sem volt Genfben. A határozat ezt a joglemondást nem teszi a részleges visszaadás feltételéül. Sőt a határozat egyenesen kiemeli ismételten, hogy azt a jogi kérdést, vájjon tulajdonjoggal bír­ták-e a jogosultak a vagyont — amint ük állí­tották— avagy csak használati joggal A- amint a kormány állította — nem dönti eh Le­mondhatnak a tulajdonosok egy olyan jogról, amit nekik még a genfi határozat is meghagy? Nincsen megmondva a törvényben, hogy a vagyontárgyak tulajdonjoggal vagy csak használati joggal adatnak-e vissza. Azonban Savéi Radulescu alminiszter ur volt szives köz­vetlenül a javaslat tárgyalása előtt e sorok Író­jának, Gyárfás Elemér szenátor jelenlétében, a szenátusban felvilágosítással szolgálni: csak használati joggal. A népszövetségi határozat „a székelyek régi vagyonának részleges helyreál­lításáról, visszaadásáról" („restitution“) beszél. A vagyon a teiekkönyvekben a Magánjavak ne­vén állott, sem az államén sem a megyéén nem állott. Tehát ha visszaadják, tulajdonjoggal kell visszaadni. Lehet ezt a rendezett, ami ellen — csak úgy mellékesen megjegyezve — a Consiliul Le­gislativ — semmi kifogása nem volt, a nép­szövetségi határozat végi óha jtásának tekinteni? Lehet ezt a vita likvidálásául elfogadni? Az ér­dekeltek bizonyára nem fognak késni a válasz megadásával. A nemzetközi jog tudománya rég elismerte a kisebbségek mai nemzetközi védel­mének igen nagy fogyatékosságait. De ha a kisebbség még azt a kis reparációt sem kapja meg. amit számára a Nemzetek Szövetsége el­határozott, akkor ez az egész védelmi rend­szernek a csődjét jelenti, azt nem létezővé te­szi, holott annak idején az uj európai elrende­zésnek lényeges feltételeként tekintették. KafaszVrófálíi az éreOséqí ösíszer edméra ye A közoktatásügyi ruÜisztériumba ér­kezett jelentések szerint az érettségi vizsgála­tok katasztrofális eredménnyel zárultak, mert 1925 óta nem volt annyi bukás, mint az idén. Akkor is Attghclescu volt a miniszter. Az idén egy tárgyból kapott elégtelen már ismét­lésre utasítja a. jelöltet. A legrosszabb az arányszám Cetatea-Albamegyében. ahol a je­löltek 15 százaléka ment át. Az erdélyi me­gyékben tudvalevőleg csak a kisebbségi líö- vendékeii bukási arány száma .volt rossz. lamennyi lógjál le akarták gyilkolni, egyedül Hitlernek kegyelmeztek volna meg, mert en­nek meggyilkolását, nagy népszerűsége miatt nem találták tanácsosnak. Egyik párisi lap is­mert menekült parancsnok naplóját közli. A parancsnok résztvett Rohm kivégzésénél. Meg­állapítja, hogy a Röhmék villájában a kivég­zést nem Hitler irányította, hanem Buch őr­nagy, Hitler a következőket mondotta Rölmi- nck: — Te összeesküvést szőttél ellenem. — Ez nem igaz, ha igaz, úgy agyonlőhetsz. — Azt. majd valaki más fogja elvégezni. Ugyancsak egyik SS parancsnok bizalmas közlése szerint Hitler azt a rohamosztagost. aki Schleichert agyonlőtte, 'azonnal kivégeztette, afgán mérnök a követség lépcsőházában több Killiugert szabadlábra helyezték (Berlin, julius 7.) Von Tschirschky, van Savigny, von Killinger és Margarete von Stotzingert szabadlábra helyezték, miután be­bizonyosodott, hogy nem tartottak fenn össze­( Berlin, július 7.) A berlini esküdtbirőság szombaton hozott ítéletet a volt berlini afgán követ gyilkosa ügyében. A műit. év nyarán egy afgán mérnök a követség lépcsőházában több rcvolverlövéssel megölte a követet, aki az al­gán királynak volt a testvére. A gyilkos előbb (Csíkszereda, julius 7.) Tegnap ült össze Csík­szereda újonnan megvá­lasztott tanácsa, hogy pol­gármestert és alpolgár­mestereket válasszon. Az egész délelőtt vitatkozások­kal telt el. Megpróbáltak egyezségre lépni a polgár- mester és a? alpolgármesterek személyeit illető­leg. de ez nem sikerült, mert a román tanács­tagok feltétlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy két magyar alpolgármester mellett a magyarok járuljanak hozzá Hermann József tanácstag alpölgármesterségéhcz is harmadiknak. Ezt megelőzőleg egyesek összeférhetetlen­ségi kifogást emeltek Csibi és Bakcsy tanács-, tagok ellen, de 17 szavazattal 15 ellenében el­vetették a javaslatot s a mandátumokat érvé­nyeséknek Jelentették ki. A szavazás eredményeként dr. Daradics köttetést az összeesküvőkkel. Ez a hír az első pozitiv jele annak, hogy von Papén helyzete konszolidált, mert Tschirschky. Savigny és Margaréta von Stotzinger az alkancellár belső munkatársai voltak. Schleicher katonai parancsuralmat akart bevezetni (London, julius 7.) Az egyik nagy angol hetilap munkatársa vezércikkben foglalkozik Schleicher terveivel. Elmondja, hogy három nappal a volt kancellár halála előtt Parisban beszélt az egyik bizalmasával, aki elmondotta, hogy Schleicher elérkezettnek látja az időt a cselekvésre, Terve az, hogy rövidéletü katonai parancsuralom után szociális reformokat meg­valósító demokratikus kormány formát vezes­sen be. Schleicher francia kapcsolatokat kere­sett terveinek megvalósítása érdekében és azt meg is kapta. Parisban már négy nappal előbb tudták, hogy Németországban felfordulás lesz, éppen emiatt a közvetlen francia-német tárgya­lásokat elhalasztották. beismerő vallomást tett és hangoztatta, hogy a követ felháborító viselkedése hozta annyira in­dulatba. hogy nem tudta mit cselekszik. A bí­róság előre megfontolt gyilkosság esetét iátta fennforogni s ezért halálra Ítélte a mérnököt, aki l'elebbezést jelentett be. Félixre 16 szavazat és Faroga Viktor jelenlegi polgármesterre szintén 16 szavazat esett, két szavazólap üresen maradt. Az alpolgármesterekre összesen 34 szavazat­ból 31-en szavaztak. Az eredmény a következő: Bakó Kálmán 29, Holló Gábor 21, dr. Erős Péter 18, Biró József 12, Bermann József 9, Bărbat Octavian 2, Neamţu Iosif pedig 2 sza­vazatot kapott. Minden valószínűség szerint a polgármes­teri székben Faroga Viktor eddigi polgármes­tert fogja a miniszter megerősiteni, mig az al­polgármesterek előreláthatólag Bakó Kálmán és Holló Gábor lesznek, miután abszolút több­séget nyertek. Dr. Erős Péter, akinek 18 szavazata van, valószínűleg nem foglalhatja el az alpolgár­mesteri. széket s helyette több mint bizonyos, hogy a 9 szavazatot nyert Bermann tanácsost nevezi ki a miniszter, mert őt a liberálisok támogatják. SELECT Mozgó Marlene Dietrich fi; Énekek éneke Hétfői kezdette!: Silvia Sidney mélyen megindító filmje: A szenvedélyek rabszolqái. partnere: Frederic March Halálra ítélték Berlinben az afgán király testvérének gyilkosát A szöviel kormány hivatalos lapja leleplezi az Miami áruházak tisztviselőinek panamáját (Moszkva, julius 7.) A szov jetkormány hivatalos lapja, a Pravda feltünéstkeltö cikk. ben leplezi le az állami áruházak tisztviselőinek a kiviteli és beviteli üzletek lebonyolítása során elkövetett súlyos visszaéléseit. A tisztviselők ilyenformán rengeteg aranyrubelt használtak fel saját céljaikra. A lap felhívja a büntető hatóságokat, hogy lépjenek közbe. Az uj Csíkszeredái tanács első ülésén megejtették a választásokat Nem sikerüli a pár.áÖsi megegyezést létrehozni, mert a liberá íiok a magyar íslöittel szemben saját emberüket akartak egyik alpolgármesternek (Folytatás az l»ső oldalról.)

Next

/
Thumbnails
Contents