Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-08 / 151. szám

KÖZGAZDASÁG Egyszerűsíteni kell a kontingentálási rendszert? Irta: Gross Jenő, a bukaresti „Cagero" Rt. vezérigazgatója. I. * (Bukarest, julius C.) A kontlngentáláa abban a pillanatban szükségessé vált, amikor a szomszédál'.a- mok saját gazdasági életük védelmére bevezették, Ro­mániában pedig annál inkább elkerülhetetlenné vált, mert — mint agrárállamnak — küzdenie kell feles­legei elhelyezéséért. A kontingentálási rendszer következtében a romá­niai nemzeti ipar, — amely a legutóbbi időben már agonizált, — újólag életrekelt, dolgozni kezdett, mel­lőzte a külföldi termékeket, úgy, hogy joggal mond­ható, hogy a romániai ipart a kontingentálási rendszer sokkal jobban védi, mint bármely behozatali vám, amellyel eddig kísérleteztek. Igazságosnak tartjuk a behozatal kontingentálási rendszerét, azzal a hozzáadással azonban, hogy az im­portot a kompenzációs kivitellel kell szabályozni, vagyis az engedélyezett behozatali kontingenst megfelelő ex­port utján kell kompenzálni. Az eddig folytatott kontingentálási politika, amely az országokat két csoportba osztotta: olyanokba, ame­lyekkel szemben kereskedelmi mérlegünk aktiv és olyanokba, amelyekkel szemben kereskedelmi mérle­günk passzív, — hibásnak bizonyult és hátrányos kö­vetkezményei a nemzeti gazdasági életre sokkal gyor­sabban mutatkoztak, mint ahogyan azt gondoltuk, — alig két hónappal alkalmazása óta. Követeljük ennek a politikának megváltoztatását és általános kiterjesztését az összes országokkal szem­ben, függetlenül attól, hogy kereskedelmi mérlegünk aktiv, vagy passzív velük szemben, olyan értelemben, hogy egysége* rendszert alkalmazzunk és vegyük figye­lembe a Banca Naţionala devizaszükségletét. Romá­nia általános kivitelének értéke kb. 16 milliárd lej. A külföldi tartozások összege kb. 4 milliárd lej, maradna tehát exportra kb. 12 milliárd lej, amelynek összegét az ósszbebozatal nem haladhatja meg. Azt a 4 milliárd lej devizát, amelyre a Banca Ka- tionalanak van szüksége a külföldi tartozások fizeté­sére, meg lehet szerezni többletexporttal, amelynek szá­zalékos aránya — a fenti számokhoz viszonyítottan — kb. 35 százalék. Más szóval kivitelünket alapjában 35 százalékkal kell emelni! A megállapított 12 milliárdos behozatalt nem külön minden ország részére külön kvóta alapján kell felosz­tani, hanem miután általános jellegű mérlegünk van, százalékosan a szükségleti cikkekre és a szétosztásnak az ipar- és kereskedelem érdekeinek megfelelőnek kell lennie, tehát például ilyennek: a behozatal 50—60 szá­zaléka nyersanyag és félgyártmány, 20—25 százaléka gyártott anyag, a maradék pedig gépek és mások. Abban az esetben, ha az általános kereskedelmi mérleg politikája nem volna alkalmazható az egyes or­szágokkal érvényben lévő kereskedelmi szerződések kö­vetkeztében, úgy azt ajánljuk, hogy ezeket az egyezmé­nyeket lehetőség szerint alkalmazzák általános jel­leggel. Az import három csoportra oszlik: a) azok, akik egyedül is importálhatnak kompen­záció utján, b) akik importja kevesebb, mint ötszázezer lej értékű és c) a kisiparosok és kiskereskedők, akiknek behoza­tala évenént és fejenent tízezer lej értékű. Az első csoport kielégítheti szükségletét kompenzá­ciós behozatallal. A második kategória ugyancsak a kompenzációs importtal csoportba tömöritendő, amely operációt a megfelelő professzionális hivatalok köz­vetítésével lehet megvalósítani. Végül a kisiparosok és kiskereskedők harmadik csoportja, — amelynek nincs lehetősége, hogy kompenzációs exportot bonyolítson te, — különleges módon juttatandó kvótához tízezer lej ér­tékig, amely behozatal összege globálisan Itb. 350 millió lej volna. A Banca Nationalanak ezen összeg erejéig meg kell adnia a szükséges devizákat, ezt az összeget hozzá kell számítani a köztartozások összegéhez, hogy fedezete legyen erre az összegre is az exporttöbbletből. Más szóvá! az egész romániai behozatalt — az utolsó kategória kivételével — kompenzációs utón kell eszköz zölni, éppen úgy, amint azt teszik az összes országok; Franciaország, Németország, Hollandia, Csehszlovákia, KILÉT! UjSÜfi Longyeiország. Olaszország. Magyarország, Ausztria, amely országokban ma kompenzációs rendszer van ér­vényben. Románia idei termése elégtelennek mutatkozik, a kivitel kb. 3—S.5 iniUlárddal lesz kevesebb és ennek megfelelően ugyanennyivel kell kevesebbnek lenni a be­hozatalnak is. Követkzésképpen a termés és a kivitel csökkenése parancsolólag követeli, hogy a kompenzá­ciós ügyleteket a szabad magánkezdeményezésnek en­gedjék át, mert a romániai kereskedők és iparosok — közvetlenül érdekeltek lévén ebben a kérdésben — ami iv behozatali szükségletüket illeti, mindent el fognak követni, hogy kompenzációs exporthoz jussanak, amely célra az eddigieken kívül más cikkeket Is fognak fel­használni és a nemzeti gazdasági élet javára, más, ki­vitelre alkalmas feleslegeket fognak találni. ^H+*+++6 ♦ 4-6+ ................................................... 9 SPORTFURCSASÁGOK­Illetve nem is a sportnak, hanem a róla Írók­nak a furcsaságai. Kolozsvári délutáni lapok­ban fedeztük fel az alábbi két kedves dolgot- Az egyik nagybetűs cim: „Nagy magyar győ­zelmek Európa világbajnokságainUj sport­ág tehát a világbajnokság, amiből Európa- bajnokságol rendeznek. A másik: „Nem tűr­hetjük. hogy Románia százezres munkás spor­toló tömegei ne vegyenek részt a prágai mun- kásolimpiászm“ — irja a sportszerkesztő azon rágódva, hogy a kijelölt tizenöt tagú labda- rugó-csapul pénzhiány miatt nem mehet Prágába- Ha nem mehet tizenöt, nem mehet a százezres tömeg sem, ha nem tűrjük a tizenöt hiányát, ne tűrjük a százezrek távolmaradását sem■ • Jiiwi Ji ni hí—wa 3e akarják szüntetni működésű­ket a nagyváradi egyesületek az Olimpia CFR--Törekvés ügy mia(t Bűnvádi feljelentés is szüleiéit a szatmári botrányból (Kolozsvár, julius 6.) Hosszú és rendkívül lieves lefolyású ülésen foglalkozott a tegnap az Északi Liga tanácsa a vasárnapi Szatmáron lefolyt Olimpia CFR—Törekvés ligadöntő ügyével, amelyből, mint jelentettük, a Törekvés levonulása miatt 8 perc lejátszatlanul maradt. A Törekvés levonulására az adott okot, bogy egy kapu előtti összecsapás után a közönség, közül többen berohantak a pályára s inzultál- ták a váradiak Major nevű játékosát. A Törekvés az Északi Ligához fordult s kérte a mérkőzés megsemmisítését és annak Nagyváradon való megismétlését. A Liga ta­nácsa úgy döntött, hogy csak az elmaradt hat percet kell lejátszani és pedig vasárnap Nagy­károlyban. Az Olimpia CF pályáját a hanyag rendezés miatt lő napra felfüggesztették — ez alatt a pályán semmiféle sportesemény nem rendezhető — s az egyesületet ötezer lej birsag­gal sújtották- Major Törekvés-játékos játék­jogát, aki Baros kapust megrugta, bárom hó­napra megvonták. A döntéssel még nincs befejezve az ügy, mivel a nagyváradi egyesületek szolidaritást vállaltak a Törekvéssel s már előre leszegezték álláspontjukat, hogy abban az esetben, ha nem döntenek a Törekvés javára, beszüntetik műkö­désűket. A döntés nem szól a váradi egyesület javára s igy most már aktuális ennek az állás- foglalásnak a végrehajtása, amelynek első megnyilvánulása valószínűleg az lesz, bogy a Törekvés nem áll ki Nagykárolyban az el maradt percek lejátszására. Egy másik ága a szatmári botránynak az. hogy Baros Emil, az Olimpia CFR kapusa súlyos testisértés miatt bűnvádi feljelentést tett Major ellen, a szatmári ügyészségen. így a sportfórumok mellett a bíróságot is foglal­koztatni fogja a botrány. ELUTAZIK AZ UNIVERSITATEA TEMESVÁR­RÁ, Az Universitatea vezetősége a Rlpen.siával folyta­tott telefonbeszélgetés után úgy határozott, hogy leuta- zlk Temesvárra a Román Kupa döntőjének lejátszá­sára, Ezzel szentben még nincs elintézve a kupadöntő ügye. amely körül érdekes események fognak még történni. Vasárnap VíI órai kezdettel a KAC és Romania csapatai játszanak barátságos mér­kőzést a városi sporttelepen. A mérkőzés előtt a két egyesület ifjúsági csapatai játszanak egymással. LADOUMEGUE Parisban megkísérelte Bcccali 2 p. 10 íup-es 1000 yardos világrekordjának megjavítását, de a kísérlet nem sikerült, ideje csak 2 p. 14 mp. volt. Barcelona: Barcelona válogatott—Brazilia váloga­tott 4:4 (2:1). 24 ezer lejért vette meg a NAC Chiroiut, a CFR válogatott hátvédjét. FACZINEK mégis játszhatik a Hungária ellen, abban az esetben, ha vasárnapig a cseh szövetség szabályosan elintézi kiadatását a svájci szövetséggel. Kassa: Budapest amatőrválogatott—Kassai cseh válogatott 5:1 (1:1). Romániával is játszani akar Argentína. Jelentet­tük, hogy az argentin szövetség „rehabilitáló" körútra küldi legjobb válogatottját a kontinensre. A csapat ajánlatot tett egy mérkőzésre a román szövetségnek is. Ha nem nagyok az argentinek igényei, úgy ősszel Bu­karestben létrejön az érdekes mérkőzés. Wimbledonban a tavalyi vegyespáros baj­nokpár a német Krahwinkel, Cramm kettős 9;7, 9:7 arányban vereséget szenvedett az angol Rowalan, Gregory pártól. A Szófiában megtartott Balkáb kerék­páros pályabajnokságot a magyar Németh nyerte, a szintén magyar Orczáu előtt. CZELNAYi Cukrászat és hideg büffé •je még mindH a les jobb az összes cukrászkönyvek között! Háziasszo­nyoknak és hidegételeket árusitó vengéglőknek nélkülözhetetlen. 14 ţ lej beküldés? ellenében portó­mentesen azor nil szál itja a MINERVA, Kvár, Regina Maria ucca í. szám. a* __________________ «y .LLM—u. I ■1111» i Nő a változás korában* Egy tapasztalt nőorvos megfigyelései és gyakorlati tanácsai Irta : D R. FÖ LD E S L A J O S, főorvos. 25 ábrával, ára 78‘— lej. Életbevágóan fontos orvosi könyvek asszonyok és A F1ATAL ANYA anyák részére!! mmk Orvosi tanácsok fiatal asszonyoknak. Ára 78 L. Irta : DR. FÖLDES LA JOS, főorvos. Ez a gazdagon illnsstrált könyv tartalmazza mindazt, amit a fiatal anyának szülés előtt és után, valamint a e-ecsemőápolásró! tudnia kell. Kapható n Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Baron L. Pop ueca 5. — Vidékieknek a pénz cs 10 lej portókölteég előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. — Húrom kötetnek (bármilyen könyv) egyszerre történő megren­delése esetén portómentesen szállítjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents