Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-05 / 148. szám
8 ; — A japán kormány lemondott, Tokióból jelentik: A japán kormány lemondását benyuj tóttá a császárnak, aki azt elfogadta. A lemondás oka, mint ismeretes, a kormány pénzügyi alminiszterének meg nem engedett tőzsde-panamája, amely magával rántotta az egész kormányt, — Befejeződtek az osztrák-magyar vegyes bizottsági tárgyalások. Bécsböl jelentik: Bécs- ben az osztrák-magyar vegyesbizottság tárgyalásai kedden befejeződtek. A bizottság a római egyezmény alapján a magyar búzának osztrák részről való átvételét tárgyalta meg. A tárgyalások a legteljesebb egyetértésben haladtak s igy természetesen sikerült megegyezésre jutni. A megegyezés azért jelentős, mert. a magyar búzának a belföldi árfolyamát lényegesen befolyásolja. Az egyezmény megkötésének legelső hatása az, hogy a budapesti tőzsdén újra jegyzik a buza árát. — Huszár Aladárt nevezik ki a magyar Országos Társadalombiztosító elnökévé. Budapestről jelentik: Már régóta olyan hirek vannak forgalomba, hogy a magyar kormány Huszár Aladárt, Budapest volt főpolgármesterét az Országos Társadalombiztosító Intézet cipőkévé nevezi ki. A kinevezés késést szenvedett, a jelenlegi elnöknek, Huszár Károlynak nyugdíjaztatása miatt. Huszár Károly nyugdíjigényeit a belügyminisztérium rendezte s a hirratalos lap szerdai számában már meg fog jélenni a nyugdíjaztatására vonatkozó rendelet és a Huszár Aladár kinevezéséről szóló okirat. — Az olasz államvédelmi biróság fasiszta- ellenes összeesküvés! pörben Ítélt. Rómából jelentik: A rendkívüli államvédelmi biróság ma kozott ítéletet egy antifasiszta összeesküvési perben, amelynek vádlottjai Bari tartományból valók. Vezetőjüket, Giovanni Fuscenit, 9 évi börtönre, társait 15 hónaptól 7 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. — Még a Duca gyilkosa is vádat emel. Bukarestből jelentik: Constantinescu, a Duca volt miniszterelnök gyilkosa feljelentést tett a volt miniszterelnök sógora, Radu Polizu Micţnneţti ellen, aki a szinajai állomásfőnök irodájában rálőtt Constantinescura. A gyilkost tegnap Jilavából átszállították az ilfovi törvényszékre, ahol fenntartotta állításait és égy lej erkölcsi kártérítést kér. — Öngyikos leányok. Krajovából jelentik: Margareta Papadopol húszéves leány revolverrel szivenlőtte magát. Tettének oka: a gyógyíthatatlan betegség volt. Turnu-Severinben Elena Filimon leányt elhagyta kedvese, mire maró- sz.ódával öngyilkosságot követett el. — Kmtasetróf&lis áradás Bulgáriában. Szófiából jelentik: Nikápoly környékén óriási felhőszakadások nyomában pusztító árvizek voltak, reng-teg ember és anyagi áldozattal. Az áldozatok számát még nem tudják biztosan, de egyik faluban hét, a másikban tizenkét halálesetről érkeztek jelentések. — Védőbeszéd a Dréhr-pörpen. Budapestről jelentik: A Dréhr-ügyben ma Gál Jenő tartotta meg védőbeszédét. Gál hangoztatta, hogy Dréhr mellé most azok állottak, akik valaha ellene fordultak és vádaskodtak. A Dréhr-pörnek nem lehet koronatanúja Halász Lajos bankár, aki két hónapig volt jogerősen elitélve váltóhamisítás miatt. Ha Dréhr bűnös, az egész politikai rendszer bűnös, de ne ültessenek vádlottak padjára egy olyan fér- filut akkor, amikor a többiek kényelmes páholyból meggazdagodva qézik a vergődő ember sorsát. Ha nem lenne meggyőződve Dréhr Imre tiszta szándékairól, akkor nem is vállaltig volna a védelmet. • Az állami osztálysorsjáték húzásán a kővetkező számok nyertek: 500.000 lejt 26314 sz. 300.000 lejt 65086 sz. 200.000 lejt 13525 sz. 100.000 lejt 31922 sz. 50.000 lejt 38737 és 57581 számok. 25.000 lejt 10452, 2526C, 29496, I&445 is 72521. KntnOjsKo — Tíz óra ntán nem szabad az autóknak klakszont használni. A rendőrkveszturá közlekedési ügyosztálya közlése szerint megtiltották az összes gépkocsiknak, hogy esti tiz óra után a gépbe kapcsolt jelzőkészüléket, az úgynevezett klakszont használják. Éjjel csak a kézi dudával lehet a járókelőket figyelmeztetni. Ugyancsak megtiltották az összes motoros jármüveknek, hogy akár nappal, akár éjszaka, nyitott kipuffogóval járjanak. A rendelet nagyon helyénvaló, régóta várt már hasonló intézkedésre a város lakossága, most már csak azt szeretnénk, ha a rendelkezést szigorúan végre is hajtanák s igy véget érne az autók és motorkerékpárok éjjeli csendhábori- tása. — Még mindig robbantanak Ausztriában. Bécsböl jelentik: Kedden újabb robbanások történtek Ausztriában. Salzburgban és Bécsújhelyen történt egy-egy robbanás, azonban nagyobb anyagi kárt nem okozott. Wellsben a határrendőrség három fiatalembert tartóztatott le, akik feltűnően megrakott hátizsákjukkal vonták magukra a hatóságok figyelmét. A hátizsákok átkutatása során nagymennyiségű puska- és pisztolytöltényt sikerült lefoglalni a Németországból átjövő fiatalemberektől. IDŐJÁRÁS rrwmmmmmammmmmmmm A budapesti Meteorológiai Intézet jelentése szerint: Mérsékelt északi légáramlás, változó felhőzet, helyenként esetleg kisebb futó, vagy záporeső még lehetségesek. Kevés hőemelkedés. — Washington-iinnepélyt rendeznek meg ezévben is Budapesten. Budapestről jelentik: Szerdán az amerikai, függetlenségi ünnepén az amerikai magyar társaság vezetésével s a magyar társadalmi egyesületek részvételével az amerikai-magyar barátság elmélyítése céljából a budapesti Washington-szobor előtt megrendezik a szokásos Washington-ünne- pélyt. A szobor nevezetessége az, hogy a legrégibb európai Washington-szobor, amelyet 27 évvel ezelőtt emeltek Budapesten. — Rendkívül értékes falfestményeket fedeztek fel egy francia városkában. Basanconból jelentik: A városban a napokban négy táblafestményt fedeztek fel a szakértők, amelyek a XIV. század elejéről valók, és Krisztus keresztutjának részleteit ábrázolják. A szakértők megállapítása szerint a képek húsz évvel Idősebbek, mint a Louvre-ban lévő hasonló természetű műalkotások. Értékük felbecsülhetetlen. * Hirdtmény. No. 14537—934. A helybeli postaigazgat óság nyilvános árlejtést hirdet, szabad megegyezés alapján, 4000 (négyezer) kgr. 5 mm-es vasdrót szállítására Az árlejtés f. év julius 14-én d. e. 10 órakor a postaigazgatóság (Reg. Ferdinand ut 28. szám) II. em. 9. sz. szoba lesz megtartva. Az ajánlattevők 5% garanciát készpénzben, vagy állami értékpapírokban kötelesek letétbe helyezni. Feltételek ugyanott tekinhetök meg. MOZI Szerda. EDISON-MOZGo: I. EGT KIS ENKI. Gustav Fröhlich, Marla Solveg. II. PARIS KIRÁLYA. I Petrovich, Huszár Pufi, Hanna Ralph. ROYAL-MOZGO: Uj kettős műsor, egy helyárért. I. NYOMTALANUL ELTŰNNEK A LEÁNYOK. Világsláger. Premier. II. KALAND A LIDON. Operettsláger. Fősz.: Aifred Piccaver, Szőke Szakáll, Nora Cragor. OPERA-MOZGÖ: CSCKATTASE. Zenés vigoperett. Fősz.: Eggerth Márta, Leo Slezák, Ther Luigen. Csütörtökön premier. Vérző vágyak. Fősz.: Fredric Marsch és Clauőette Cplbert. — Borzalmas rémtettel ölte meg hűtlen feleségét. Turnu-Severinből jelentik: Rafail Pandelica házasságtörésen tetten érte feleségét, mire egy fához kötötte és késsel levágta a szerencsétlen asszony füleit és az orrát, majd kidobta az udvarra. A rémtett után a férj eltűnt. * Gyermekdélután a Munkás Otthonban. A kolozsvári munkásszervezetek oktató bizottsága julius 7-én, szombaton délután 4 órakor Gyermekdélutánt rendez az Epitőmunkás Otthonban. Bábszínház, versek, mesék tarkítják román és magyar nyelven a műsort. Belépés teljesen díjtalan, résztvenni azonban csak meghívóval lehet, melyek átvehetők a munkásszervezeteknél. — Rablógyilkosok ölték meg a Szamosból holtan kihúzott öregasszonyt. Szatmárról jelentik: Nagyfokú kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság történt a napokban a Szatmár melletti Papszentmárton községben. Az isme- relen gyilkosok, miután megfojtották áldozatukat, bedobták a Szamos medrébe, ahol csak napok múltán akadtak rá a holttestre. Papszentmárton közelében ezelőtt két nappal két kavicsszedő munkás észrevette, hogy egy holttest úszik a viz felszínén. A holttestet a partra vonták. Azt hitték, hogy a körülbelül 60 évesnek lászó asszony a vizbe fulladt. A kavics- szedők értesítették felfedezésükről a szatmári ügyészséget, amely elrendelte a holttest felboncolását. A boncolásnál azután kiderült, hogy a halál oka nem vizbefullás, hanem nyakcsigolyatörés, amit az áldozat nyakának erőszakos megszorítása okozott. A holttest személyazonosságát akkor nem sikerült meg- állapitani'. A lapok közlései nyomán jelentkezett a szentmártoni csendőrség és tudatta az ügyészséggel, hogy eltűnt a községből özvegy Szabó Andrásné, aki hozzátartozóinak állítása szerint négyezer lejt vett magához eltűnés® előtt. A rokonok bejöttek Szatmárra s a holttestben tényleg felismerték özv. Szabó Andrásnét. A hatóságok tekintve, hogy az öregasszonynál semmi pénzt nem taláfltak, most arra gondolnak, hogy rablógyilkosság történt és ebben az irányban folytatják a nyomozást. — Betörő a negyedik emeleti lakásban. Tegnap, a délutáni órákba ismeretlen tettes, felhasználva a gazda távollétét, behatolt Gálffi Andrásné negyedik emeleten lévő lakásába. Feltörte az ajtót és a szobában levő szekrény zárját, ahonnan 1300 lejt tartalmazó vaskazettát emelt el. A rendőrség erélyes nyomozást indított a tettes kézrekeritésére. — Ha fáradt és Izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza, igyák reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait, s elhárítja a vértódulá- sokat. , UEffy HftHHI j — Szakadékba zuhant két szebeni tanár a fogarasi havasokban. Egy rövid nagyszebeni távirat közli: Neulinger és Dariu Rujiska szebeni tanárok kirándultak a fogarasi hegyekre, ahol eltévedtek a ködben és egy háromszáz' méteres szakadékba zuhantak- Este későn sikerült megtalálni holttesteiket. A hir megerősítésre szorul. — A mélyen alvó gazda szobájából elrabolták a pénzszekrényt. SzékelyudvarhelyrÖl jelentik: Az elmúlt éjszaka vakmerő rablók jártak Fábián Péter gazdinál. A rablók olyan csendben, hogy Fábián Péter nem ébredt fel, kiemelték szobájából a pénzszekrényt, amelyet kivittek a mezőre, ott feltörték s az abban talált nyolcvanezer lejjel eltűntek, Fábián Péter csak reggel vette észre, hogy teljesen kifosztották. Megindult a nyomozás, a tettesek kilétének megállapítására. — Zsebmetszöt fogtak a kolozsvári vásáron. A kolozsvári rendőrségnek régi ismerőse Lázár Mihály zsebmetsző. A hétfői hetivásáron Szabó György válaszút! falusi gazda közelébe férkőzött és alkalmas pillanatba kiemelte 1500 lejt tartalmazó pénztárcáját. Szabó észrevette a zsebmetszést, de Lázárt nem sikerült elfogni, mert eltűnt a tömegben. A gazda pontos leirást adott a tolvajról. Másnap Lázárt le is tartóztatták, de az ellopott pénz nem volt nála, mert azt, amint vallomá- sauan elmondta, átadta Kolompár Etel cigányasszonynak. A rendőrség kiszállt a cigányasszony lakására, ahol meg is találták hiánytalanul a pénzt. Mindkettőjük ellen megindították az eljárást.