Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-23 / 164. szám
. KiuTiUjsim —W—WWWWIIIIIIWMI IIIIIWW—Ml llllliril»« rmimii Imiim század ifjúsága a szerelem halhatatlan poétáját, Ovidiust. Sit ei terra levis. Legyen köny- uyü neki a föld! Kikötő«.. Az ucca lejtösödni kezd, friss szél fujdögál, közeledünk a tengerhez. Ahogy mondani szokták, — festői látvány volt — a 1}« ton móló vas oszlopaihoz hatalmas testű hajók voltak kikötve*. Az öböl túlsó végén kémény és árboc rengetek, füst, emeíődaruk. Először a kaszinót nézzük meg. Közvetlenül a tenger szélén van. Üj épület, tükörfényes parket, ragyogó bútorok: ennyi az egész. A kaszinó előtt előkelő sétány vezet, rajta végig haladva rálépünk a két kilométer hosszú betonmólóra, Lenyűgöző látvány. A hosszú keskeny kígyó egyik oldalán a haragos zöld tenger, mely vadul tajtékzik a moháé, éles sziklákon, a látóhatár szélén két horgonyzó gőzös fekete füstje, a móló végén a világitó torony. A másik oldalon pedig a zajgó kikötő. A „Marasestí* cirkálón Megkapjuk áz engedélyt és elindulunk terepszemlére. Keskeny szőnyeggel letakart hidon keresztülhaladva rálépünk a hadihajó fedélzetére. Minden ragyog a tisztaságtól. Olaj és petróleumszag fogad. Lépteink alatt dübörög a vas l'eldélzet. Alattunk vantiak a háló fülkék és folyosók. A hajó mindkét oldalán forgatható talpazaton a torpedóvető ágyuk vannak elhelyezve. Rengeteg vakító rézkerék és csavar, fejünk felett az árbóc a fényszóróval és egy 32 cm. ágyú. Lemenni a kazánházba kissé körülményes. Negyvenen vagyunk és keskeny kürtőben vaslépesőn kell leszállani Ráléptek a kezemre, én rálépek az alattam haladó fejére és nem sokára lent vagyunk. Sötétség fogad. Csak annyit látok, hogy a Iá ham alatt lévő vasráfes alatt még vannak emberek. Olajos ruhába öltözött tiszt magyaráz. A magyarázat hosszú és szakszerű. Alig várom, hogy ki jussak a szabad levegőre. Mikor ki lépek, a mellettem tátongó négyszögletű lyuk ból ének és mandolin szó hallatszik fel. Szórakoznak a matrózok. Benézünk a szikratávi rész szobájába. Egyik sarokban két kis villanymotor, a falon kapcsolók. A markonista elmagyarázza, hogy a parancsokat a vezérhajóról felfogja és n feje felett levő csócsövön továbbítja. Villámgyorsan dolgoznak. Percenként 123 betűből álló sifre-táviratot vesznek fel vagy adnak le. A távirásE fejére teszi a hallgatót, tárcsázik a leadó állomás korongján. Aztán fejemre teszi a kagylót. Gépfegyverszerli halk ropogás hallat szik belőle. Morse jelek. Egy orosz hajó — magyarázza a távirdász. Az árbóc alatt állanak a jelző zászlók. Elől mint a. hermádat kavernák árkában libabörözVé fo gadni a huszonnyolca» gránátokat. Már második hónapja rágták az ötödik zászlóalj tisztjei a megszálkásodott marhahúst. Senki sem mert szólani és csak egymásközt hangzott el néhány láza doző ízó. Egy átcsoportosításnál véletlenül találkozom a konyhavezetö hadnagy-fiskálissal. — Te komám, főzess már egyszer borjúhúst, vagy birkát» mert ez a marha nagyon megáporitia hősi bá* torságunkat. — Nem lehet kérlik, az őrnagy ur parancsa .. főtt marha ... és punktum. Rövid volt a találkozó, gondoltam talán levélben jobban lehet ezt az ügyet elintézni. Megírtam és elküldtem: „Mcnázsmájer ur! Az egész zászlóalj tisztikara dühöng az őrnagy főtt marháitól. Egyikünk sem stra- Pálja agyon a gyomrát alkohollal. Küldj puliszkát, tarhonyát, szecskát, vagy bármilyen más takarmányt, mert ha mégegyszer igavonó barmot küldessz, akkoi ha valamelyikünk megtalál, agyonvág.“ De nem kellett agyonvágni. Pedig még két napig marha érkezett be a tiszti csajkákban. Második nap este, mikor az olaszok hüszonnyolca- sokkal döngették a Hermada völgyét, — megszólal a telefon. — Halló, főhadnagy ur ... Itt a zászlóalj. — Hallom! — Az őrnagy ur ,,zum rapport stimmolja" a főhadnagy urat. Künt veszettül orgonáit a tüzorkán. — Azonnal kapcsoljon össze az őrnagy úrral, — sürgettem a teiefonistát. Réveteg hang dadogott a kagylóba: — Itt az őrnagy . .. azonnal jöjjön! — De kérem künnt cudar pokol szántja a Herma-., dát... lehetetlen, várjuk meg, míg megszűnik a tűz. — Smarn! Azonnal jönni, — hähgzott a mámOro* hangú parancs. Mentem. Zuhogtak a gránátok. A csillagok fényét elbágy* a hajó orrában vannak az ágyuk. Kettő egymás mellett. Vezetőm felpattanja a závárzatot, de a csőbe nem lehet belátni, mert most betét van benne lövedékek számára. Keskeny lépcső vezet fel a parancsnoki hidra. Itt van a hajó lelke.“ Hatalmas komplikált iránytű, az a bizonyos, a filmen is sokat szerepelt kör mánykerék és fogantyú, mellyel a sebességet szabályozzák. A hajónak maximális sebessége 80 km. Közben a hajó alig észrevehetően 'm bolyog. Valami szédülés féle fogja el a száraz földi embert: előjele a tengeribetegségnek. Megköszönjük a vezető szívességét, a tiszt barátságosan mosolyog, s mi nemsokára ismét a biztos szárazföldén vagyunk. A mecset.,. A hadihajók világa után visszalépünk a múltba. Hosszú, kerek, karcsú torony vegén fél hold két szarva emelkedik az ég felé és meglopni mellette a minaret. Belépünk a bejáratot megelőző udvar vaskapuján. Két oldalt márványmedencék, viz vezetéki csapok. Megelevenedik körülöttünk a mult. Hallom a falakat ostromló turbános tömeg vad „Allah“ kiáltását, amikor Dobó emberei visszaszorítják őket. Hallom a müezzin elnyújtott kiáltását, amint imára szólítja Mohamed hiveit, látom az ezeregyéjszaka csodálatos kalifáit és együtt verekszem May Károly vilingóözemü arabjai ■ val. De a vezető megjelenése, — igazhitű muzulmán volt, — az emlékek világából vissza gyasztoíta a fellobbanó világitó pisztolyok sürii villanása és a robbanások vakító paravánja . .. A fedezékben az őrnagy asztalán ott állt egy üvegrum. — ön lázadó! — hangzott. Válaszolni akarok, de az őrnagy bömböl. — Nem jó főhadnagy Urnák a menázsi?... féliá altja az egész tisztikart? cudar leveleket ir, főhadnagy ur! komisz'a menázsi? — Igenis komisz .. . igenis nem jó .. , jelentem alásan őrnagy ur. — No ha nem jó, akkor haditörvényszék, fótiad nagy ur, érti? összeütöttem s bakkancsomat. Tisztelegtem és sarkon fordultam. Visszafelé egy darabig együtt mentem a tiszti konyha vezetőjével. Minden lépésnél szakadékot vágott a sziklába & tüzciklon. A barátom minden „húzásra“ megremegett. Szint-, belém bujt félelmében. — Gyere gyorsabban, szaladjunk — szepegett a konyhafőnök. — Az a levél neked Szólt és nem az őrnagynak, minek mutattad meg neki... elég lett volna ha szóbelileg megmondod, hogy panaszkodunk . ., ^ A gránátok sikoltó tömege izzóvá repesztette a levegőt ... minden lépésre krátert szakított az acéliég- verés. — Gyere ott egy barak, — mutatott a hadnagyom egy faházra, — várjuk ott meg a pergőtűz végét. — Ne menj, biztosabb itt künt . De ő ment. Azt hitte, hogy ott biztosabb Lehet, hogy igaza volt. Egy huszonnyolcas pont a barakba talált. Egy deszkát sem lehetett megtalálni belőle többé. Másnap megindult a UzChttegyedik olasz offenziva. A szürke karútokat százezer ember vére festette bíborrá. Alig két náp alatt. A haditörvényszéket az őrnagy alaposan elfelejtette. “ 9 rántott a valóságba. Puha inget és barettet viselt. — Le kellene vetnünk a cipőnket! — suttogták körülöttem áhítattal. Alig vártuk, hogy megnyíljon előttünk a kicsi vaskapu, ahol majd ismeretlen csodák várnak majd reánk. — Nem is fogunk bemenni. Nem szabad! ez volt az általános véleményedé nem igy történt. Kinyilt az ajtó és beléptünk. Ném mezítláb. Cipővel. Ez valahogy kiábrándított ber- nünket. Mást vártunk. Nem ennyit, hanem kevesebbet és csodásabbat. Négy oszlop tartotta a kupolát. Az oszlopokon fekete táblácskák voltak, melyeken Korán — idézetek voltak bevésve. A bejárattal szemben félkör alakú bemélyedésben fekete márványtábla, rajta szintén egy idézet. A sarokban asztalon hatalmas kézzel Írott és festett könyv. A vezetőnk felolvas belőle. Furcsa, dallamos hangon. Hátul kót'üs-sfcrü emelvcDj. Itt foglalnak helyet a nők. Nagyon kevesen vannak. Körülfogjuk vezetőnket, buzgón ma- gyarázgatjuk neki, hogy mi rokonok vagyunk. Fekéte arca mosolyra húzódik. Baksist nyomunk a kezébe. Csodálatosképpen nem fogadja cl. A 20 tejesek csengve gurulnak végig a földön. Be kell tennünk a perselybe. A szőnyegre azonban nem szabad lépni, hogy miért, nem mondja meg. Amióta Kemál pasa eltörölte a vallást, csak Törökországon kivül van muzulmán élet. Az ajtó nemsokára becsapódik mögöttünk. Véigmegyünk a város főterén, néhányati utánunk néznek, aztán röpit az autó vissza a tábor felé... Itt már tábortűz mellett ült az egész társaság. Hatalmas közönség előtt folytak le a különböző mutatványok. Közben el- álmosodtunk. Hosszú botorkálás utált a mély homokban eljutunk a táborunkig. Letárgyaljuk a napi eseményeket, aztán bevonulunk a sátorba, befűzzük a nyilast és boldogan magunkra huzzuk a takarót. Az ég és a tenger őrködnek felettünk ... Mátrai Béla. MHIIIIIIIIWMM IMIIIllinBiamiMiJJIJIIIiilliamBBWBWI Zilahy Lajos: Valamit visz a viz. Uj Zilahy propag and a kötet. Ara 57 lej egészvászonkötésben, Kapható a KELDTl ÚJSÁG ktaáihtoata- Iában Cluj, Enron L. Pop ucca 5. se, alatt. Jjliékitkntk a pine ts 10 te! eiieetts beküldést esetén Aeonnal statt ttjuk.
