Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-23 / 164. szám

KEiETtnţSJIG hogy ez a mi protestáns egyházunk tanítsa ki, csináljon embert belőlük, adjon az életpályára bizonyítványt a kezükbe. S a kollégium humá­nus hivatása éppen úgy, ölébe vette őket, mint ahogyan minket. Beszélek az én osztálytársamról, Chetan Simonról. Lehet, hogy ha vakációban levelező­lapon üdvözletét váltottunk, a crmben Kecan- nak irtuk a nevét. Ezt ö észrevétlenül elnéz, hette nekünk azért a barátságért, amelynek légkörébe úgy beletartozott, mint akárki más. Most ezekben az érettségis, nyelvvizsgás csüg- geszté napokban megjelennek előttem ennek a diákköri barátságnak a gyermekalakjai, ne­vei. Az a szikár, izmos, nyurga, jókedvű szőke fiú is, aki nem beszélte székelyesen az anya­nyelvűnket, mint mi, többiek, tehát távoli erdé­lyi megyéből való volt, éppen úgy, mint Kecán. Úgy hívták: Kovács Nagy Pál. S ezek ketten egyszer nagyon összevesztek, ami nem ritka dolog az iskolában, de nagyon csúnyákat mon dottak egymásnak, úgy, .hogy az osztályvezető tanár elé került a dolog. A Kecán panaszának az volt a lényege, hogy román voltában is sértő kifejezéseket mondott az ellenfele. Úgy igaz, amint igaz, hogy ma nyelvvizs­gák folynak, hogy ezen mi mind nagyon meg botránkoztunk, mint a gyermeki összetűzések közénk nem való nemtelen eszközén- A tanár ur pedig kiállította az osztály elé Kovács Nagy Palit s hosszú nagy dorgálásban kiok­tatta, hogy az iskolafalak nem tűrnek meg. az élet pedig megbélyegez ilyesmit. Mi mind igazat adtunk lélekből a tanár űrnak és az óra utáni szünetben görbén, szemrehányóan néz­tünk a delikvensre, mint akit súlyosan elíté­lünk- Ekkor ez az alsófehérmcgyei fiú, teljes megbánással, mondhatni bocsánatkéréssel, mentségére elmondott valamit, amiről mi, szé­kely gyermekek keveset hallottunk- Hogy be­lőle fegyelmezetlen haragjában kitört család­jának a fojtott keserűsége, mert 48-ban az édesanyját, mint csecsemőt cselédek mentették meg hátizsákba rejtegetve, megölt szüleinek u holttestei mellől. És többet nem fordult elő, hogy Kecau SÍ monnak oka lett volna panaszra, mert a gyer­—■——rn ................................mu ■ mm*iiwrnnr mekek embertársi ösztönével áthidaltuk a múl­tat és az élő jelent s maradt a barátság, amely keserű emlékeket soha nem emlegetett. Most én is megtanultam, hogy ennek a Simonnak a nevét Chetannak Írják. De állítom, hogy neki bizonyos előnyei voltak velünk szemben azért, mert az anyanyelve nem volt magyar. Vele szemben mindig elnézőbbek voltak azon a ci- men, hogy nem tudja magát úgy kifejezni, mint a többiek. S ő ürügyet faragott ebből és ha nem tudta a leckét, — ami sűrűn előforduld, nem tartozván a legjobbak közé — felénk ka­csintva, rendesen erre hivatkozott. Mert nem letörték azt, aki a tanítási nyel­vünkben fogyatékos volt, hanem segítettek rajta. Hirtelen ideirom meg, ami most jut eszembe: együtt voltam a tüzértiszti iskolában Siancu volt kapitánnyal, aki az ismeretes móc- pör bukaresti tárgyaló termében Tischler Mórt agyonlőtte. Igaz, hogy az osztrák-magyar mo­narchia közös hadseregéhez tartoztunk, de ő a tisztivizsgán egy csillaggal többet kapott, mint mi, a magyarok. Ha ő is olyan magyar leit volna, mint én, ugyanazzal a tudással és ké­pességekkel azt a harmadik fehér csontcsilla got nem kapta volna meg. Mert létezett az az előzékenység, amely a nemzetiségek érvénye­sülését előrevitte, sokszor élőnkbe emelte­« És most, amikor annyi a keserűség és a magyar jaj, nem jut eszünkbe olyan gondolat, hogy nekünk is igy kellett volna csinálni. El­lenkezőleg. Ezek a visszaemlékezések meg­nyugtatnak, az emlékek tanúvallomásaira csak azt érzem: örülök, hogy ezt elmondhattam. Ez a tanuságtétel azonban csak a miénk, régieké. Belső lelki érzésvilágunkhoz tartozik- A mult nem ad ma kenyeret egyetlen állástalannak, nem segít át senkit a mai érettségin- Letarolni mégsem fognak- Mert az élet és a jövő ott van abban az ifjú magyar lélekben, mely felemel­kedik a bukásból és azt mondja: most már tudja, milyen erőfeszítést vár tőle a magyar sors. Hát megmutatja, hogy csak azért is. Ál­dás legyen rajta. A găztămadăs utóhatásai Kolozsvárt A hatóságok meg vannak elégedve, « közönség nincs Kétszázezer lejre becsülik a gáztámadás költségeit A Patria szerint a magyarok szabotálták a gáztámadás próbáját (Kolozsvár, julins 21.) A gáztámadás iz­galmainak vége van- Ma már senki sem beszél róla. Nem érdektelen azonban a mérlegét ösz- szeállitani. A közönség csalódott és azt mondja, hogy nem sikerült. Ebbe nem tud­tunk belenyugodni, felkerestük tehát a város­házán székelő passzív védekezési iroda tiszt, viselőjét, Saravan urat, aki a következőkkel nyugtatott meg. Mibe került? ., ■ — A gáztámadás tökéletesen sikerült. A hatóságok meg vannak elégedve. Egyedül a polgárság ellen van panasz, amely nem akarta komolyan felfogni a helyzetet. Ilyen százszázalékos megelégedettség mel­lett nem tartottuk fölöslegesnek megkérdezni, hogy megismétlik-e újból a gáztámadást­— Az idén valószínűleg nem, — nyugta, tott meg Saravan ur. Jövőre azonban szintén megrendezzük a próbagáztámadást. Mindjárt indokolta is, hogy miért. — Nézzen körül, kérem! Az egész világ állíg fegyverben áll — a kapu előtt és a pol­gárságnak szüksége van, hogy — ha ilyen ár­tatlan gyakorlatokon keresztül is, de tájéko­zott, felkészült legyen, ha komolyra fordulna az ügy valamikor* Egy tanú, nem tanú — tartja a közmon­dás, ezért felkerestük a másik illetékes ható­sági személyt is, Rosescu tüzoltófőparancsno- kot. Ö szintén a legteljesebb mértékben meg van elégedve. Különösen az esti támadásról van jó véleménnyel és kijelentése szerint ez egyszerűen kísérteties, sőt hátborzongató volt, különösen a Vitéz Mihály téren- A sebesültek hörgései, jaj- és segitségkiáltásai, a petárda­robbanások, ágyudörgések, felszálló füst és vil­lámlások, kész háborús borzalmak voltak. Ilyen lelkesültség mellett megpróbáltuk el­sütni a magunk kérdését is: — Mit gondol főparancsnok ur, mibe ke­rült ez a próbagáztámaclás a városnak1 Amíg tudniillik még életben vagyunk, az efféle kérdések is érdeklik a polgárságot. A tüzoltótoparancsnok kissé meghökkent, ás nem jött zavarba: ' —• Határozott számok még nincsenek — mondotta, de körülbelül kétszázezer lej között mozoghat az összeg. Az összeget autentikusnak nem lehet elfo­gadni, mert némelyek tiz, mások ötven, ismét mások százezer lejre becsülik a gázháboru költségeit, de kétségtelen, hogy a tüzoltófő- parancsnok ur Ígért legtöbbet érte. No, nem baj, valamikor kiderül, hogy mennyibe került. Egyetlen sebesült: a kisebbségek. A gáztámadásnak egyetlen komoly sebe­sültje van: a kisebbségek. Ez a sebesülés sem a gázbombáknak, repülőgépeknek és hatósá­goknak köszönhető, nem is elővigyázat hiány miatt történt, hanem határozott, komoly „ágyulövés“ érte a kisebbségeket. Ágyulövés érte, nem tudni a Fellegvárból-e, a Békás fe- lől-e, de az biztos, hogy a Patria részéről. Arról van szó, hogy a kisebbségek majd­nem teljesen meghiúsították a gázháboru sike­rét. Hát ilyen rossz fiuk! Nem volt ugyan se repülőgépjük, se elhárító ágyújuk, semmiféle veszedelmes fegyverrel nem rendelkeztek, ha­nem a Pátria szerint ,,szabotálták az egész 5 í í ! I bájos, elragadó teremtés, — vigyáz a táplálkozására — frissen, jól néz ki. Duz­zadó egészségi Természetesen jól tudja, hogy ért a belső és külső egészséget meg kell sze­rezni és főként meg kell tartani — és éppen ezért meg is tesz mindent egész­sége ápolása érdekében: Belül ép oly tiszta, mint kívül I Tavasszal és ősszel rendszeresen Helmitolt szed, hogy a hólyag és vese vezetékeket alaposan kitisztítsa 1 Igy biztos abban, hogy a veséket — ame­lyek naponta 500 liter vért kell át­dolgozzanak és megtisztítsanak — alaposan fertőtlenítette. Ép oly tisztának érzi ma­gét belül, mint kívüli komoly aktust." Ez a szabotálás abból állott — szintén a Patria szerint, — hogy tudatosan a kisebbségi harangok nem viselték magukat az ügyhöz méltó és illő komolysággal. Csak immel-ámmal adtak jelt a menekülésre. Nem zúgott kellőképpen a harang és egy kisebbségi tisztviselő állítólag a Vitéz Mihail téri villa mos elosztónál, hogy „kompromittálja az egész gáztámadást“, igen hamar adta meg a vész jelt. Ezen a kicsiségen majdnem megbukott az egész gáztámadás sikere, természetesen csak — újból a Patria szerint. A többi után valahogy ezt a támadást elbírják a kisebbségek. Mi lettünk volna a leginkább meglepődve, ha valami effélét ki nem talál ellenünk Vaida volt mi­niszterelnök ur hivatalosa. Jövőre könnyfakasztó bomba is lesz. Sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat szá­mot azonban egyik kolozsvári tábornok véiz- ménye, aki végigküzdötte a világháborút és a polgárság fegyelmezettlenségére, helyesebben kíváncsiságára a következőket jegyezte meg. — Nem kell elítélni a polgárság kiváneói- ságát. Főleg akkor nem, amikor közvetlen ve­szély nem fenyegette. Amikor a világháború­ban először jelent meg a gáz, a katonák sem hittek szörnyűségében és soknak életével kellett fizetnie. Most is mindenki látni akart, ami nem is baj. Legalább, hogyha tényleg komoly gáztámadásra kerülne a sor, a polgárság tudni fogja, hogy mihez tartsa magát. A városháza 14-es számú szobájában azon- ban nem igy gondolkodnak. Ott az a terv járja, hogy a legközelebbi próbagáztámadásnál az ártatlan j^tardák között könnyfakasztó bőm bákat is dobálnak majd a járókelők közé, ami­nek valószínűleg meg lesz majd a hatása. Ahogy azonban mi a kolozsvári polgárokat ismerjük, alig mérnök ilyen határozottan állí­tani. A könnyfakadáshoz ugyanis a kolozsvári polgár már eléggé hozzá van szokva.

Next

/
Thumbnails
Contents